Eger - napilap, 1931/1

1931-03-18 / 63. szám

2 E Q E £ 1931. március 18. szőlő, országos vonatkozású kí- vánaágával kapcsolatban, any- nyival is inkább, mivel ez az akció eredetileg Havesme- gye törvényhatóságától indult ki és jutott Bőrtől vámügye hi­vatalosai elé, akik kellően fel­fogva a kívánság jelentős vol­tát, n*ey horder«iét, or.sgágo* mozgalmat szerveznek a még lokális keretek között mozgó záróraakciókból. A törvényhatósági bizottság közgyűlésének előkészítése több más kisebb jelentőségű pont megvitatása után fél kettőkor ért véget. A kereskedelemügyi miniszter új előkészítő eljárást rendelt el a vasárnapi zárórák ügyében Az indokolás alaki hibákra hivatkozik. A kétharmad többséget nem lehetett megállapítani. Eger, március 17. Még a múlt esztendő folya­mán indult meg Egerben egy akció, amely a vasárnapi műn- kaszünet teljesebbé tételéül a nyiit árusítási üzletek vasár- napi teljes zárvatartását kívánta megvalósítani. A kezde­ményezés általános megelége­dést váltott ki mindenkiből, aki tisztában volt azokkal a szociá­lis előnyökkel amelyeket a va­sárnapi záróra behozatala külö­nösen az üzleti alkalmazottakra nézve jelentett volna. Rövid idő alatt sikerült is a város kereskedőinek nagy ré­szét megnyerni sz akciónak és megkezdődött az aláírások ösz- szsgyüjtése is. A múlt év végén azután a polgármester, mint el­sőfokú iparhatóság a többség kérelmére elrendelte a teljes va­sárnapi zárórát. Még ez akció megkezdésekor állott össze a kereskedőknek egy másik csoportje, amely külön­böző indokolással tiltakozott a záróra elrendelése ellen s a pol­gármesteri határozatot a várme­gye alispánjához megfelebbezte, aki azouban a polgármester ren­delkezését helybenhagyta. Mint legfőbb fórumhoz, a kereskede­lemügyi miniszterhez került ilyen­formán a vasárnapi záréra ügye, amely néhány nappal ezelőtt érkezett vissza Heves vármegye alispánjához azzal az utasítással, hogy a hozott zárórarendeletet egyelőre feloldva, Eger városa új elő készítő eljárást foganatosítson a körülmények tisztázására. így tehát amíg újabb intézkedés nem tör­ténik az egri üzletek újból nyitva- tarthatnak vasárnap délelőttön­ként. Ezzel azonban sem a záróra- akció szervezői, sem az elv mel­leit mindvégig törhetetlenül ki­tartó lapunk részéről nem fejeződött be a zárórák ügye amelyre még visszatérünk, hogy részletesen tárgyaljuk a plénum előtt a kereskedelmi miniszter rendeletét és annak okát Olenyik József mechanikussegéd a vámosgyörki postalopás tettese A tolvaj őrültséget színlelt, majd hosszas vallatás után beismerte tettét és töredelmes vallomást tett. Budapest, március 16. A csendőrség a vámosgyörki 25 ezer pengős poitalopás tette­sének nyomozása során olyan bizonyító adatokat talált, ame­lyek szerint feltehető volt, hogy a lopást Olenyik József miskolci mechanikussegéd követte el A budapesti gyüjtőfogházban levő különböző csalások miatt elitéit Olenyik Józsefet a csend­őrök a helyszínre kísérték, ahol a nyomozást megindították. Olenyik azonban őrültséget szín­lelt ée ezért n8m lehetett ki­hallgatni. Az orvosi megfigyelés megál­lapított?, hogy Olenyik az őrült­séget csak színleli, majd valla- tóra fogták és beismerte, hogy a lopást, ő követte el. Előadta, hogy budapastről Miskolcra utazott. A vámosgyörki vasútállomáson, amidőu a posta­személyzet a posta kirakásával volt elfoglalva, a vonatról leszállt s a Hatvanból érkezett vonatról kirakott cső magokhoz lopódzott ée egy zsá­kot ollójával felvágva, az abban levő kisebb zsákot magához vette és vonatra szállt. A vonat indulása után az el­rejtett zsákot elővette, felvágta és a benne lévő 25.000 pengőt magához vette. Mivel attól tar­tott, hogy a lopást felfedezik, Kálkápolnán leszállt a vonatról és autóval Gyöngyösre, majd Budapestre utazott. A pénzből két eutőt vásárolt, amelyeket bűnjelként lefoglal­tak. A tolvajt visszakisérték a gyüjtőfogbázba. Június 7 és t4-e között akarja a kormány megtartani az új választásokat? Eger, március 17. Egyre határozottabb formában terjednek el a bírek arról, hogy a kormány nem várja meg a mandátumok lejártát, hanem meglepetésszerűen készül felosz­latni a Házat és gyors ütemben kiírja az új választásokat. A terminus előbb máju*ra volt kitűzve, bár több illetékes té­nyező az őizi választások mel­lett foglalt álláit,de sikertelenül. Ezt bizonyítja ez a legújabb információ, amelyet ugyan csak fenntartással leh»t fog d- i, hogy a választások napjának ponto­sabb megállapításával is foglal­koznak már kormánykörökben. Ez értesülésünk szériát a válasz­tásokat a kormány június 7. és 14 e között akarja megtartani. Egy*ógs»párti körökben a vá­lasztás kedvező kimenetelében annál inkább bíznak, mert igen komoly kilátása van a kor­mánynak arra, hogy a régen vart külföldi kölcsönt már május folyamán megkapja s ennek birtokában módjában lesz enyhíteni a nehéz gazdasági h°ty»ß en. Vörös szalagos koszorú egy egri földmives koporsóján Díszes temetést rendezett tegnap Egerben a Szociáldemokrata Párt s a sírnál »központi kiküldött« mondott gyászbeszédet Furcsa dolgok történnek mos­tanában Egerben. Hetek óta mézes szavú agitáto rok járnak keinek a földműve­sek között. Kihasználva ez általános nyo­morúságot s sz ennek nyomán itt-ott felbujkölő békétlenséget, a Szociáldemokrata Párt zászlója alá szédítik az egyszerű, tudatlen népet, amely éppen tu­datlanságánál fogva nem látja a «Sstrvezök» szavai mögött a mérget. Úgy halljuk, hogy a de­mokraták munkája nem is egé­szen eredménytelen. A földmű­vesek között már nem egy ekad olyan, aki találkozáskor ilyen­formán köszönti a másikat: B rrátság ! Érdemes ugyanis megem'íteni, hogy 8 pártvezérek a barátság, békesség és a nyolc órás munkaidő kiharcolásának jelszavával bolondítják a paraszt­ságot. Az agitátorok teljes erővel fe­küdtek rá Eger földműves né­pire. Nem sajnálják az időt, egy ctaládaál Depókat is eltöltenek, hogy megnyerjék őket a szo­ciáldemokrata eszméknek. S az agyonbeszélt, megszédült paraszt sok helyen belecssp a kínálkozó tenyérbe, melynek gazdéja buz­gón ígéri, hogy a »ciekély tag­díj« fejében olyan előnyöket fog neki nyújtani, amik ezerszeresen megérik a befektetést. Hogy milyen eszközökkel akar­nak propagandát csinálni a »szociáldemokraták«, arra igen figyelemreméltó példát mutatott egy tegnap délután megtörtént temetés. Nem tudtuk idáig, hogy egy mály értelmű egyházi szer­tartás is szolgálhat alkalomként progremmbátzédek megtartásá­ra, most már tudjuk. Felháborí­tó az az arcátlanság, ahogyan még a halottas koporsóból is népszőnoki hordót mernek fa­ragni a Conti utód náp!ovagok. Tegnap délután temetés volt egy Kertész utcai gyászházbél. A gazdát temették, a sí egyi­ke volt ez újonnan verbuvál­talak. A család sírva állta kö­rül az egyszerű koporsót, meg­érkezett a pap is, amikor egy­szerre vörös jelvónyes munkások és földműves legények lepték el az udvart két irattáskas pesti fiatalembe rei élükön. Egyikük vörös virágosból ké­szült koszorút hozott, amelyről széles vörös szalag lógott és el­helyezte a koporsón. Amikor a pap elkezdte a szertartást, olyan hangok is mozgolódtak a tömeg­ből : Minek ide papi Amikor a balooat kivitték a temetőbe, a sírnál előállt az egyik pesti »kiküldött« és gyász­beszédet tartott. Homályos cél­zásokkal megrakott szavakban a földművest, mint a demokrata eszmék lelkes harcosát búcsúz­tatta el. Azt is mondotta, hogy a párt ugyan most munkát nem adhat, de a végtisztességet megadja az elvtáraaknak. Egyben további küzdelemre buzdította az egyba- gyülteket. Persze csak finoman, takargatva, hogy ki ne látszék a lényeg a kenetes szavak mö­gül. Ez történt. Egerben. A kom munizmus után tizenegy eszten­dővel. Mt most nem füzünk az eset­hez kommentárt. Maguk az ese­mények azok, amik kell, hogy fa háborítsanak minden tisztes­séges gondolbozáaű embert. Min­denesetre a hatóságok figyelmé­be ajánljuk ezt a díszes teme­tést. Az a vörös szalag a szegény, elbolondított földműves koporsó­ján tok mindent elárul a szoci­áldemokrata programm mögött mozgő erőkről.

Next

/
Thumbnails
Contents