Eger - napilap, 1931/1
1931-03-13 / 59. szám
1931. márc’u» 13. E G E R 3 Perselyfosztogatót fogott a rendőrség a minoriták templomában Kétszer feszítette fel a perselyeket egy rovottmúltú kárpitossegéd 8 a zsákmányolt pénzen szállodai szobát bérelt magának. Tegnap reggel egy többizörö- aen büntetett, fiatalkorú kárpi- toaaegédet fogott el a rendőriég. A fiatalember, aki nemrégiben szabadult ki az aiződi javítóintézetből, a minoriták templomának két perselyét fosztotta ki, de a rendőrség csakhamar ártal matlanná tette a veszedelmes tolvajt, mielőtt még mái bűncselekményt követhetett volna el. Néhány nappal ezelőtt érkezett Egerbe a kárpitossegéd s mivel nem volt pénze, elhatározta, hogy valamelyik templom per- zelyét fogja megdézsmálni. El* lőnek a minoriták templomát szemelte ki s az ottani szent Antal szobor perselyét álkuccsal felnyitva, a benne levő pénzt kilopta. Mivel lakása nem volt. a lopott pénzből egyik szállodában szobát váltott maginak és ott lakott egy napig, lit tartózkodásét arra használta fel, hogy még egy látogatást tegyen a minoritáknál s a másik perselyt, amely a szent Anna oltárnál V8D, szintén a már kipróbált módszerrel kifossza. Ezen a műveleten azonban már megcsípte a rendőrség, amelyet a minoriia házfőnökség értesített az előbbi parselyfoizto- gatásról s azóta figyelték a templomba bemenő gyanús tlakot. Éppen akkor fogták el az elvetemedett embert, mikor álkulcs- csal próbálta a perselyt kinyitni, így nem is tagadhatta le tettét a kapitányságon, ahol nyomban kihallgatták, majd] átkisérlék az ügyészség fogbézáb\ A március 15-i ünnepség sorrendje Eger, március 12. Eger közönsége hazaszeretettel, hittel és a jobb jövőbe vetett reménykedéssel ünnepli meg ezidán március idusának 88. évfordulóját. A hivatalosan is nemzsti ünneppé emelt napra tervezett ünnepségek sorrendje a következő: 15 én, vasárnap reggel 9 óra kor a fószékesegyházban ünnepi istentiszteletet oslebrálnak a hazáért. Délután 4 órakor a közönség a Kosiuh téren gyülekezik, ahol az egyesített dalkörök eléneklik a Hiszekegyet, Szongott Tivadar joghallgató a Nemzeti dalt szavalja, majd ismét a dalkörök szerepelnek Ammer: »Nem, nem, soha« c. kompozíciójával. Az ünnepi beszédet dr. Paál Endre tartja. Az ünnepség a Himnusz elének- lésével ér véget. Ezután a közönség álvonul a Knézich tábla elé, ahol az aradi vértanú emléktábláját koszorúz- za meg Vágner Zoltán közigazgatási tanfolyamballgatő. Este fél 9 órakor a Kaszinó rendez ünnepi vacsorát, melynek keretében Breznay Imre igazgató, Tóth Ferenc a Jogaka- démiai Kör alelnöfae és Kiss Andor a közigazgatási tanfolyam hallgatója mondanak beszédet. Március 15 én a következő ün mpélyeket rendezik az egyesü letek és intézetek: — A Keresztény Iparoskör március 15-én fél 6 órai kezdettel tartja nemzeti ünnepét a kővetkező műsorral: 1. Himnusz, játssza az iparoskor zenekara. 2. Nemzeti dal, szavalja Pál Bál8. 3 Pévfy : Ismerek egy szép országot, énekli a Polgári Dalkör. 4. Ünnepi előadást tart dr. Rálnoky Viktor. 5. Kuruo dalok, játssza ez Iparoskör zenekara. 6 »A gyáva*. Színjáték 1 felvonásban. Szereplői: Frankó Eodre, Gyulay Piriké, Tóth József, Pál Béla, Kovács Dániel, Molnár Ferenc, Lakatos I«tváD, Orosz János, Kormos József, Mészáros József, Rendező Tóth Imre. Ügyelő Pők Ede. Sögő Zsigmond Kálmán. — Az Egri Máv. Vasutasok Köre március hő 15-én este hat órakor rendezendő hazafias ünnepélyének műsora: 1. Hiszekegy. 2. Talpra magyar, szavalja Lakatos Károly. 3. Üanepi beszéd, tartja Kmetty Gyula. 4. Magyarok imája és riadó, énekli Har- rach Margitka. 5. Jókai és Petőfi, szavalja Pt'cze Rózsa. 6. Lehullott a rezgő nyárfa című irredenta színmű egy felvonásban. Rendezi: Harrsch János. Személyek : Panger Gyula, Sem- perger Gyula, Semperger Pannika, Jónás László, Póka Piroska, Lakatos Kiroly, Bujdosó Ferenc, Kuzman Miklór, Póka Gy. Súgó: Harrach Bözsike. 7. Himnusz, ének’i az ünneplő közönség. Az ünnepély után társas vacsora. — A Gimnázium Vitkovics-Önképzőkörének 1931 március 15-én d. u. 6 órakor, az intézet tornatermében tartandó ünnepélye: 1. Magyar Hiszekegy, énekli a gimnázium énekkara. 2. Dr. Kaloviia Alajos: Magyar nyitány, előadja a teljes zenekar. 3. Tordai Ányos: Magyar hsrangszó, szavalja : Heykál Béla, VI. o. t. 4. Petőfi —Huber : Talpra, magyar! Éaekli az énekkar. 5. Mentes Mihály: Magyar címer, szavalja : Hado- báa Miklós, I. o. t. 6. Halász I. -György E.: Piros hajnal . . . éneklik: Böck Sándor, VIII. o.t. és Szongott Ervin, VII. o. t. — gitárkisérettel a refraint énekli az énekkar. 7. Ünnepi beszéd, moidja Krisiín Artúr, VIII. o. t., ifj. elnö?. 8. 8) Weber: Perpetuum mobile, b) Liszt: VIII. magyar rapszódia, zongorán játssza: Székely Miklós, VIII. o. t. II. ővf. zeneakadémiai növendék. 9. Sík Sándor: Lamentáciő, szavalja: Sike István, VIII. o. t. 10. Turul madár . .. előadja a fúvós zenekar. 11. Dr. Kalovits Alajos: Induló, játssza a vonós zenekar. — Az egri Reáliskola »Bijza« Önképzőköre 1931. március 15-én délelőtt 10 órakor hazafias ünnepélyt rendez a reáliskola dísztermében, melynek műsora: 1. Himnusz, énekli az ifjúsági énekkar, 2. »Nemzeti Dal«, szavalja Ki«s Benedek Géza VIII. o. t. 3. Üanepi beszéd, mondja Havas Gyula VIII. o. t 4. Szózat, énekli az ifjúsági énekkar. 5. »Jánosok«, szavalja Kardos László VIII. o. t. 6. >A szabadság napján«, szavalja Fejér Béla VII. o. t. 7. Hiszekegy, énekli az ifjúsági énekkar. — Az iparostanonciskola szombaton délután fél 3 órakor meg- terlendó máro. 15 iki ünnepélyének műsora, a belv. áll. el. isk. tornatermében. 1. Hiszekegy, énekli az ifjúság. 2. Megnyitó beszéd. Tartja: Grónay Andor igazgató. 3. Talpra magyar, szavalja: Madarasai Gábor F. III. o. t. 4. R pülj fehér galambom, szavalja : Molnár Sándor D. III.oX 5. Himnusz. Énekli az ifjúság. 6. Petőfi leikéhez, szavalja : Neumann Elemér E. III. o. t. 7. Ünnepi beszéd, tartja: Husovszky Kálmán igazgató tanító. 8. Kos* sutb Lajos azt üzente, énekli az ifjúság. 9. Egy gondolat bánt eng^met, szavalja : Veress Gábor D. III. o. t. 10. Szózat, szavalja: Kovács József A. IV. o. t. 11. Szózat, énekli a tanuló ifjúság. — A hatvani-negyedbeli Szvorónyi- úti rom. katolikus olvasókör m&roius 15.-én délután fái 5-kor szabad- ságünnepélyt rendez. Sorrend: 1. Magyar hiszekegy. 2. Szózat, szavalja Krajcsovici József. 3. Török Kálmán prépost-kanonok ünnepi beszédet mond. 4. »Elet, vagy halá',« szavalja Varga Imre. 5 »Rab magyarok imája,« énekli Soós Boris, Dér Juhász Sándor, Drumár László, Levandovszky Tihamér, Nyizsnyánszky Béla és Szánthó János tanítójelöltek vo- nőskiséretével. 6. Hazafias beszédet tart Vasa István földműves. 7. »Leány rablás.* Vígjáték 1 felvonásban. Irta Barabás Sándor. »Nemzeti dal« szavalja Holló József. >A rab gólya« szavalja Nagy Ignác. — A Deák Ferenc úti elsmi iskola tanulói március hő 15-én, vasárnap d. e. 10 órakor az iskola helyiségében hazafias ünnepséget tartanak, amelyre a szülőket és az érdeklődőket ez ú'on hívja meg a tantestület. Műsor: 1. Himnusz, éneklik az iskola növendékei. 2. Nemzeti dal, szavalja Takács Mihály. 3. Talpra magyar ! éneklik az iskola növendékei. 4. A hit, szavalja Jávor György. 5. A mi zászlónk, szavalja Bőta József. 6. Csak magyarok lsgyünk, éneklik az iskola növendékei. 7. Mi a haza? ez&valja Lukács Sárika. 8. A rab gólya, szavalja Molnár Mária. 9. Ima a hazáért, éneklik az iskola növendékei. 10. Ünnepi beszéd, elmondja az iskola igazgatója. 11. Járjatok be minden földet, éneklik az iskola növendékei. 12. A honvéd, szavalja Mihály András. 14. Fel hazánk hú nemzedéke, éneklik az iskola növendékei. 15. Hallgassatok mit álmodtam, irredenta jelenet. 13. Szózat, éneklik az iskola növendékei. Tiz esztendőre emelték föl a gyilkos egerszalóki fölmíves büntetését Eger, március 12. Szabó Mihály egerszalóki föld műves a múlt esztendőben hat hónapig mint summái arató bz Alfőldön dolgozott és csak október végén került haza szülőfalujába. Hazatérését barátai társaságában a falu korcsmájában ünnepelte meg. Többen is iszogattak az asztalnál s mikor már estéba hajlott az idő, több liter bor elfogyott. Mulatozás közben szóváltásba keveredett Szabó Pelyhe József 62 éves gazdálkodóval. A korcsmában verekedésre nem került a dolog, mert a józanabbak lecsillapították a veszeke- döket. Később azonban, mikor hazafelé mentek már, Szabó megleste az egyik sötót uccá- ban Pelyhe Józsefet és baltával agyonütötte. Az egri törvényszék ezért szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek a napszámost és hat esztendei fegyházra ítélte. Az ügy felebbazős folytán a budapesti Ítélőtábla elé került, amely Szabó büntetését 10 esztendőre emelte tel. a SINGER VARRÓGÉPEK mégis A LEGJOBBAK T*