Eger - napilap, 1931/1
1931-02-26 / 46. szám
2 EGEK 1931. február 26. Meg akarta bicskázni a jegyzőt, mert lefoglalták a párnáját. Hatóság elleni erőszak miatt került összeütközésbe a törvény- nyel a gyöngyösi járáshoz tartozó Pálosvörösmarton egy föld - míves, mert bicskával támadta meg a községi segédjegyzöt, aki adótartozása fejében lefoglaitatta párnáját. Búzás Ferenc nem fizette pontosan az adóját ■ az adőtarto- zása tekintélyei összegre kerekedett. Szél Sándor segédjegyzö többször is felszólította Búzást adóhátraléka kiegyenlítésére, azonban a felszólítás mindig eredmény nélkül maradt. Végül is a segédjegyzó végrehajtás útján akarván célt érői, a földmívesnek néhány ingóságát s ezek között a párnát is lefoglalta. Búzás bosszút forralt az adókövetelésért. A közelmúltban dolga akadt a községházán, ahol találkozott a segédjegyzővel. A földmíves durva hangon felelősségre vonta a segédjegyzőt és rablónak nevezte, amiért árverési eljárást indított ellene, sőt, amikor Szél felszólította, hogy ismételje meg kijelentéseit, bicskát rántott és a segédjegy- zöre rontott. A szobában tartózkodók fékezték meg a feldühödött embert s a kést kicsavarták a kezéből. Szél Sándor feljelentette támadóját, akit az egri törvényszék hatóság elleni erőszak vétsége miatt 8 napi fogházbún tetésre ítélt. Szakács Antal vitéz Haller huszár. Igen kevesen tudják Egerben, hogy ki is volt tulajdonképpen az a bizonyos nevezetű Szakács Antal, aki Rivoltánél 1859. nyárhő 4-én »császárja s hoaáért hő- sileg éldozá életét« s akinek oroszlános emlékoszlopa ott áll a Nemzeti Bank előtti kis kertben. Régi Írások böngészése közben találtam rá erre a históriára s úgy véltem, nem lesz haszontalan dolog másokat is megös- mertetni vele. Nem ártalmas mostanában, ha ilyen hősi virtusú embereket megint szárnya közé vesz a hír. Tudnivaló dolog, hogy 1859. körül véres nagy tusakodás volt Taliánországban néhai való Ferenc József császár és király, meg III. Napoleon francia császár seregei között Lombardia tartomány miatt. Igen sok jó magyar legény is forgatta ott a kardot és aprította a helyke frankokat apróra, akár a répát. Hát ezek között a forgós, cső- táros vitézek között verekedett az a bizonyos nevezetű Szakács Antal zupás fírer is. Ott is maradt a rivoli mezőn, vérbefagyEgerben a legteljesebb rendben telt el a „vörös nap“ Budapesten 50 tüntetőt előállítottak. Hirt adtunk arról, hogy a szovjet ma, február 25.-én szerte a világon demonstrálni akar híveivel, népbolondítő eszméivel. Az ország nyugalmának megóvására a magyar rendőrség a fővárosban és a vidéken, igy Egerben is perman éneiét tartott, hogy ciirájában fojthassa el a »vörös napt alkalmával rendezendő tüntetéseket. Városunkban, ahol vajmi csekély talaja van a világfelforgató eszméknek, a késő déli órákig semminemű rendzavarás nem történt s valószínűnek látszik, hogy az este is ugyanily nyugalmasan telik el. Nagyobbmérvü tüntetés Buda- pesten sem vol*. A déli órákban ugyan az Erzsébet körúton egy- begyült néhányszáz szociáldemokrata munkás, illatve munkanélküli és tüntető sétát kezdett. A rendőrség azonban feloszlatta a tömeget ■ 50 embert, aki a felszólításnak nem tett eleget, a kapitányságra vezettek. A külföld eseményeiről eddig még nem érkezett megbízható jelentés. Nem tudják magukat igazolni a vámosgyörki postarablás Izgalmas helyszíni szemle Vámosgyörkön. A gyanúsított két testvérét is letartóztatta a csendőrség. Vámosgyörk, febt uár 25. (Saját tudósítónktól.) A tavalyi vámosgyörki posta- rablás gyanúsítottjának ügye mára uj fejezethez jutott. A cssndörség megállapította, hogy Olenyik Kovács József álnéven a múlt óv februárjától kezdve körülbelül 20.000 pengőt költött el. Az összegben van kőt autó- vásárlás is. A ciendőrség felkereste a fogházban Olenyiket, aki a pénz eredetére nézve előbb azt mondotta, hogy Miskolcon lakó anyjától kapta. Miután ennek lehetőségét szüleiaek nagy ize- gényaégét bizonyító adatok megcáfolták, vallomását oda módosította, hogy a pénzt Karácsond közelében találta egy híd alatt. Miután a felvágott postazsákot Adács vasútállomás közelében va, da a harcból hazatért franciák még az unokáiknak is bor- zadozva mesélték, micsoda nagy vérengzést tett közöttük ez a nyalka huszár. Egerben pedig, ahol akkorában a Halier-huszá- rok lágeroztak béke idején, azt a bizonyos oroszlán-emléket állítatta neki az ármádia tisztikara. Ilyen becsülete volt akkoriban a magyar legénynek. r * A história pedig igy esett: R'voli alatt állottak a magyar hadak, mikor egy híves nyári hajnalon egy Bánhidy nevű hadnagyot 14 legénnyel, meg Szakáoi Antal szakaszvezetővel kiküldték, hogy fürkéssze ki, hol húzódik meg a franci) had. Nem találva azon a helyen az ellenséget, ahova küldve volt, tovább ment egy faluval. Ott sem talált ellenséget, visszatért s mikor Rivolta helységbe ér, a piacon egy divízió chasseur d7 A frique, afrikai vadászkatona sorrendben állítva s előszegzett lándzsákkal várja a huszárokat. A csapata előtt lovagló francia kapitány rfijok kiált: — Rendez vous! Adják meg magukat! B&chidy támadásra vezényel: Áták! Irtózatos harc kezdődik. A két vezénylő tiszt egymásra rohan, a két ló összeütközik, a francia tiszt széles beduin kengyelvasával eltöri Bánhidy lábszárát és fejére mély vágást ejt. Bánhidy arcán vágja meg a kapitányt. A két tiszt közbül s mint a ki- győfészek egymás közt kavarog a kétféle katona. Vágják, szúrják egymást. A lándzsa igen hosszú, a chasseurök revolvert rántanak elő és a mellre szegezve lőnek. A huszárok keresztül vágják magukat, szaladnak. Utánuk kis berber lovaikon a chasseurök. Bánhidy legelöl, törött lábbal, feje behasítva, combján keresztül lőve, hátán átszűrve, keze megvágva, vérbe kö- pülva. Annyira vérzett, hogy a lova hasáról csorogva ömlött az országút porába. Az út egyik kanyarulatánál a Bánhidy lova megbotlik ■ amint a hadnagy a kantárszárat feirántja, lova nagyot fúj s nyergének mindkét kevedere ketté szakad s nyergestől együtt fordul le lováról. — Szakács Antal szakaszvezető rákiált az egyik huszárra : találták meg, ez még csak erősítette a gyanút, hogy ő a tettes. Testvérét is a helyszínre kísérték, de ez, mint már megírtuk, őrültséget szimulált s nem lehetett vallomásra bírni. Azt már megállapították, hogy a két autót a póstarablás utáni napon vásárolta, személyleirása pedig megegyezik azzal, akit a póstarablás éjjelén eutón vitt egy sofőr a fővárosba. Egyezik az Olenyik által kifizetett bankjegyek címlete is a lopott pénz címletével. A zsákban ugyanis négy darab ezerpaDgős volt, Olenyik pedig három ezressel fizetett, egyet pedig bankban helyezett el. A ciendőrség miodkét Olenyiket visszakiiérte a gyűjtőfog- házbe, ezenkívül elfogta harmadik testvérüket is, mert alapos gyanú van arra, hogy ez is részt vett a rablás ban. Ezt a harmadik gyanúsítottat, Olenyik Gyulát az egri ügyészség fogházába szállították. Időjárás. Budapest, február 25. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: — Hazánkban az időjárás csendes. Az Al- főldön igen enyhe az idő, míg a dunántúli részeken hűvösebb. Az éjszaka mindenütt fagyott. A Mátrában és a Bükk északi oldalán 30 centiméteres hő van. Budapesten ma délben 3 C. fokot mértek. Prognózis: Továbbra is felhős, borult idő várható kisebb lecsapó' dásokkat, éjjel faggyal. A nappali hőmérséklet csak kevéssé emelkedik a fagypont fölé. — Öcsém! Utána a hadnagy úr lova után, el kell fogni és haza vinni, A huszár a ló után szaladt, elfogta és haza vitte. Az üldöző franciák mind kö- zelebb-közelebb jöttek, már-már nyomukban voltak, ekkor Szakács Antal azt mondja : — Ti haladjatok, amint lehat, én feltartom őket. — Egyedül? — kérdik. — Ne okoskodjatok! — Ét megállóit egyedül az országút közepén és várta egyedül a tömeget. A francia hadnagy, aki a levágott kapitányt helyettesítette, elkiáltja : — Halte ! A tömeg megáll. Szünet. Szakács Antal sarkantyúba kapja lovát, közikbe vág. Egy pillanat és az országút porában egy ősz- szeaprított húsdarab hever . . . Eger egyik piacán a 12. gróf Haller huszárezred tulajdonosa ás tisztikara oszlopot emeltetett Szakács Antalnak, ki 1859 nyár- hó 4-ikén Rivoltánál •császárja s honáért áldozá hősileg életét». Pálffy Móric helytartó szobrot állíttatott, Teleki Sándor pedig megírta Szakács Antal rövid történetét.