Eger - napilap, 1931/1
1931-02-12 / 34. szám
1931. február 12. EGER 3 .fi Március hetedikén újból visszaállítják a budapest miskolci gyorsvonatpárt Eger, február 11. A kereskedelmi, ipari és köz- igazgatási érdekeltségek, mint tudvalevő, akciót indítottak a budapest-miskolci gyorsvonatpár visszaállításáért. A Máv. eleinte mereven el zSrkőzott a kérés teljesítésétől, most azonban más álláspontra helyezkedve értesítette az érdekelteket, hogy március hetedikén újból forgalomba helyezik a megszüntetett délutáni gyorsvonatpárt. így tehát pontosan 23 nap múlva ismét visszaáll a régi menetrend a budapest-miskolci és a csatlakozó vonalakon. Mit jelent a parádi üveggyár üzembehelyezése ? — Keglevich Gyula Eger, február 11. Az »Eger« hasábjain nemrégiben közöltük, hogy az állam Xöbbszázezerpengős költséggel átalakítja és üzembe helyezi a bérifi nélkül maradt parádi üveggyárat. Ez a hír természetesen nagy megrökönyödést idézett elő a kariadba tömörülő konkurrens hazai üveggyárak vezetősége körében s a körúti lapok oldalain azonnal megindult a nagytőke érdekeit védfi sajtókampány. Most azután, hogy így a nagy nyilvánosság elé kerüli a parádi üveggyár ügye, a pro é* kontra elhangzó véleményadások során nem cupán az érdekeltségek, hanem a környék közéleti előkelőségei is hozzászólnak a nemcsak hevesmegyei jelentőségű, de országos viszonylatban is fontos kérdéshez. Keglevich Gyula gróf, a pá* tervásárai kerület képviselője az üveggyár üzembehelyezőtővel kapcsolatban a következőket mondotta: — »A több mint kétszáz éves üveggyárat 1923. év óta egy magánéig bérelte, mely cég szerződéses kötelezettségéből kifolyólag a bérlet tartama alatt 100.000 svájci frankot invesztált az Üz8mbs, mely invesztíciókkal az elavult üzemet a modern üveggyártáti technika számos újításával szerelte fel, amely berendezések még a mai nehéz viszonyok között is lehetővé teszik a rentábilis termelést. — A parádi üveggyár 1930 november 1-éig volt üzemben, a kormány ekkor kezdett foglalkozni a gyár jövendő sorsával, mert az üzemb88züntetéssel 120 szakmunkás vesztette el kenyerét. — Miután a mai súlyos gazdasági viszonyok között a magántőke nem érdeklődött az üzem bérbevétele iránt, merült fel a gróf nyilatkozata. — parádi gyár átmeneti házi kezelésbe való átvétele. Szociális kötelességének tartotta a kormány, hogy a tulajdonában levő gyár 120 szakmunkását és azoknak családtagjait, mintegy 590 lelket, a nyomortól megmentsen, mert nem vehette komolyan a magyar üveggyárak azon ajánlatát, hogy a parádi üveggyár összes munkásait alkalmazni fogják akkor, amikor ezek a gyárak szakmunkásokkal bőven el venn&k látva s a parádi munkások alkalmazása, csak saját munkásaik egy részének elbocsátása által lett volna keresztülvihető. Nam is beszélve arról, hogy a parádi üveggyári munkások javarésze, megtakarított filléreiből házat és egy kis földet szerzett ás ennek folytán régi alkalmaztatási helyét el sem hagyhatja, valamint a környező falvak földműves - lakosságáról, kisiparosairól, akik számos munkaalkalmat találtak az üveggyárban, nemkülönben az üvsgkósztetek vasúthoz szállításával. A magyar üveggyáraknak a parádi gyár üzembelyezése elleni akciója annál kevésbé érthető, mert az 1930. év statisztikája szerint az őblösüveg behozatal 3 millió 500 ezer pengőt tett ki. Egy üveggyár megszűnése csak a behozatalt fokozná, nem pedig a többi magyar gyárak forgalmát. A magyar üveggyárak akciójának háttere csak az lehet, hogy félnek az állami kezelés ármérséklő hatásától, mert nem valószínű, hogy as állam tétlenül nézné a cseh konkurencia kikapcsolódása folytán tervbevett áremelések, illetve kartelalakulás keresztülvitelét. — Mint annak a választókerületnek a képviselője,melyhez Párád ie tartozik, tartom szükségesnek mindezt leszögezni.« Bécsi vásár 1931. március 8—14-ig (Rotundeban március 15-ig.) Különkiállítások: Bútorvásár (Reklámkiállítás) Prémdivatszalon, régiség- és művészeti kiállítás az újabb idők üzemgazdálkodásának kiállítása. Nemzetközi autó- és motorkerékpár kiállítás. Vas- és szabadalmazott butorkiállítás (Élelmiszerek és élvezeti cikkek kiállítása). (Építő és útépítő kiállítás). Műszaki újdonságok és találmányok. Mezőgazdasági és erdészeti mintakiállítás. Ausztriai vadászati kiállítás. Vizűm nélkül, vásári igazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határt. Csehszlovák átutazóvízum szükségtelen ! Nagy menetdíj kedvezmények a magyar, csehszlovák és osztrák vasutakon, a Dunán és a légiforgalomban. Vásárigazolvány (ára ő pengő), valamint mindennemű felvilágosítást készségesen ad a Wiener Messe R. G., Wien VII. továbbá a — Lipcsei Tavaszi Vásár Ideje alatt — a Wiener Messe tudakozóirodája (Auskunftsstelle der Wiener Messe, Leipzig, österreichisches Messhaus) és az alábbi tiszteletbeli képviselők: Máv. Hív. Menetjegyiroda fiókja Eger, Kállay Zoltán ucca. Egy fiatal budapesti leány kalandos szökése a kerti községi orvos cselédszobájáig Azért hagyta al jómódú apját, mert az nem értette meg Hort, február 11. Rövid idővel ezelőtt a horti községi orvos házához új cseléd került, aki szerény, intelligens modorával és jó magaviseletével csakhamar megkedveltette magát az orvos családjával. Közben a fővárosi lapokban napvilágot látott egy bír, amely szériát egy gazdag terménykereskedő leánya megszökött a szülei háztól és ismeretlen helyre távozott. A leány szülei, mivel gyermekük bosszú időn keresztül nem adott életjelt magáról, bűntényre gondoltak. Most aztán pár nappal ezelőtt a véletlen következtében kiderült, hogy a horti orvos szerény és csendes cselédje azonos a dúsgazdag budapesti terménykereskedő lányával. Hazavitték a kalandos természetű lányt, aki elmondotta, hogy azért hagyta ott a szülei házat, mert nem értették meg otthon. Elhatározta,hogy önállósítja magát és nem tér vissza többé a szülei házhoz. Hírek néhány sorban. — A szovjet kormány helyettes hadügyminisztere azzal indokolta meg költségvetése nagyságát, hogy Oroszország ötéves fegyverkezési terv megvalósításával akarja előkészíteni az űj háborút. — Megfigyelő léggömböket eresztett fői a Meteorologiai Intézet. A léggömbök megtalálója 20 pengő jutalomban részesül a baliónok kosarában elhelyezett műszerek beszolgáltatása esetén. — Törvényjavaslat készül, amely az üzletek alkalmi árusítását fogja szabályozni. A tervezet szerint az űridivatkeraskedőknek ezután csak január 1 töl 15-ig lehet leltári és augusztus l-lől 15-ig pedig idéDyáruiítást hirdetni. — A kisiparosság érdekében a román kormány elhatározta a forgalmiadé eltörlését. — A belügyminisztériumban ma ankétet tartottak, amelyen megvitatták azokat a módozatokat, amelyeket követve fölvehetik a harcol a mindjobban szaporodó öngyilkosságok ellen. — A népjólóti miniszter kijelentésére, amelyben a kötött lakásforgalom visszaállítását helyezte kilátásba a miniszter, a Háztulajdonosok Országos Szövetsége tiltakozó memorandumot adott át. A házigazdák állást foglalnak az ellen, hogy a lakások kötöttsége a meghatározott időn tűi is fennmaradjon. — A főváros két alpolgármestere mellé egy harmadik alpolgármesteri állást is szervezett a főváros törvényhatósági bizottsága. Az új állás betöltését elvben már jóváhagyta a bel- ügyminisster. — Mohács letartóztatott árvaszéki ülnöke bevallotta, hogy nem 23 ezer, hanem 100 ezer pengőt sikkasztott. — — Tüdőopsrációt hajtottak végre egy losangelesi asszonyon, miközben a tüdejébe szivattyúzott gáz a műszerből kipattant szikrától felrobbant és azonnal megölte a beteget.