Eger - napilap, 1930/2
1930-12-25 / 293. szám
4 E G E B 1930. december 25. gorú rendelet jött Egerbe, hogy az ifjút rögtön elfogják és fegyenc módra csendőri fedezet mellett Kassára kísérjék. A gimnázium igazgatója és tanári kara csak nehezen tudta a szégyentől a tanulót megmenteni. Nagyon jól jegyezte meg az elkekeseredett emberek lecsillapítására j az akkori egri lap szerkesztője: j „Aki az erőszaknak engedelmeske- ! dik, midőn ellenállani nem lehet, I nem tanácsos — okosan cselekszik“. | Különben így festett Eger a „kis | alkotmány“ idején! HADIEOKKANTKÉRDÉS Irta: ffiedák Alajos a Harcot indítottunk a közöny ellen. Megpróbáltuk felvilágosítani a társadalmat arról az égbekiáltó igazságtalanságról, mely a magyar hadirokkantakkal, özvegyekkel és árvákkal történt. Egyik másik cikkünkben talán keményebben csendültek meg a szavak mint illett volna, de azt gondoltuk, hogy az igazság őszinte megnyilatkozása visszhangra talál azok szívében, akikért véreztünk, akikért olyan sokat szenvedtünk. Az események azonban azt igazolják, hogy még ma is vannak emberek, akik fantasztikusnak tartják a rokkant követeléseket, mert a magyar társadalom egy része még ma is tájékozatlan ebben a kérdésben. A mai gazdasági helyzet annyira leköti a dolgozó polgár idejét, hogy a folytonos, robotban és izgalomban elfásult a szíve. A világháború csak mint egy ismeretlen pokol él az emlékezetében. Rövid 12 esztendő elég volt ahhoz, hogy mindent elfelejtsen. A lefolyt 12 év politikai atmoszKorssz országos alelnöke. férája, szervezkedései és átcsoportosításai inkább a polgári érdemekben gazdag szolgálatok munkaeredményét jutalmazták. Nem értek rá a nagy sürgés-forgásban a nemzet nagy ügyének, a hadirokkantkérdésnek törvényben lefektetett megoldására. Szomorú és teljesen lesújtó, hogy akkor amikor minden hadviselt állam a hadigondozottak ellátását törvényben biztosította, akkor a lova- gias, vitéz és hősi erényekkel dicsekedhető magyar nemzet mem érezte ezt becsületbeli kötelességének. A párisi világkongresszuson valaki gúnyosan megjegyezte, hogy míg a franciák 13 nagykövetsége évenkint egynegyéd millió pengőbe kerül, addig a kis Magyarország 17 nagykövetsége évi egy millió pengőt emészt fel. viszont a hadigondozás a magyaroknál balkáni nívón alul áll. Szomorú | megállapítás ez és megdöbbentően j tiszta igazság. i Hogy ezen kijelentésnek értelme mindenki előtt világosan álljon, szük- s ségesnek tartom az alábbi össze- i hasonlítást. Az osztrák és német teljesen árvák, 13l/a-szer annyi járadékot kapnak, mint amennyit a jobb sorsra érdemes magyar hadiárvák. El lehet képzelni ennek a mostoha ellátásnak a következményeit. Tessék megkérdezni az elszakított területeken élő hadigondozottakat, akarnak-e Magyarországhoz csatol- tatni? És mi népszavazást akarunk a Burgenlandban, a Felvidéken, Erdélyben ? A múlt évi költségvetésünknek van még egy érdekes tétele, ami a nyilvánosság elé kívánkozik: lótenyésztésre 2,513.000 aranykoronát, hadigondozásra 2,489.000 aranykoronát költöttünk. Szüntesse be az állam a külföldi ; állampolgárok nyugdiját, akkor lesz I fedezet a hadirokkantkérdés megöl- : dására. A világháború elmúlt, de a fájdalmak, a szenvedések itt maradtak a végső elkeseredettségüket kiélő emberroncsokban, a hadirokkantakban. Ezekről állandóan írni és beszélni kell! Az észre nem vett, elfelejtett tömegről, a betegekről, a bénákról, a síró özvegyekről, a vézna árvákról, az öreg szülőkről, a hetven fillérekről, az egy pengőről, az öt pengőről, a kórház, az orvos és a gyógyszerhiányról a vasúti kedvezményekről, szóval mindenről, ami nincs és mindenről aminek lenni kellene, ami máshol meg van, erről kell mindig írni és beszélni! Az eltemetett trianoni Magyar- ország, addig nem lehet a nemzetek sebévé, míg a magyar hadigondozottak arcáról peregnek a könnyek! Modern törekvések az építészetben. A háború utáni évek fiatal nemzedéke lélekben, gondolatokban, érzéseiben valahogyan teljesen elvesztette kapcsolatát a „boldog békeidők“ emberével. A ma társadalma sokkal anyagiasabb, idegesebb, mint amaz volt, mások lettek szellemi és anyagi életünkben a törekvések, a szükségletek. Ma a civilizáció, a differenciált igények, a technika fejlődése rányomja bélyegét egész társadalmi életünkre — és ez a nagy, folyamatos átalakulás kell, hogy kifejeződjék minden működésünk megnyilvánulásán —, ha nem akarunk önmagunkkal ellenkezésbe jutni. Az idők, az emberek változása kell, hogy kiütközzön szokásainkon, irodalmunkon, művészetünkön, de talán mégis leginkább a művészeteknek egy ágán, ahol az emberi lélek legmaradandóbban tükröződik vissza: az építészeten. A XIX. század nagy társadalmi átalakulások kora: a régi feudális idők hosszú éveken át fejlődnek a mai „modern“ világig. A múlt század második felében valahogyan a régi biedermeier-idők eszményeinek nincs meg már a kellő hatóereje, de a mostani társadalmi formák sem voltak még kialakulva. Ennek tulajdonítható talán, hogy az 1800-as évek az építészetben sivár eredményt mutatnak: az egész zázad nem tud egy egységes stílust kitermelni, a hosszú idők régi korok építőformáinak vissza-vissza idézésével meddőn tűnik tova. A XX. században, különösen pedig a legújabb időkben a nagy átalakulás mind teljesebbé válik. Ma a kereskedelem, ipar, közlekedés, a világvárosok soha nem remélt nagyarányú fejlődése egyrészt teljesen új feladatok megoldása elé állítja az építészetet, míg másrészt a technika újabb vívmányai módot is adnak különlegesen új megoldások létesítésére. A mai építészet alapvető gondolata a tárgyilagosság „Sachlichkeit“ minden feladatot úgy megoldani, ahogyan azt elsősorban a célszerűségi követelmények megkövetelik, a szerkezeteket mutatni és nem elleplezni, nem kicsinyes (és költséges!) díszítésekkel, de tömegekkel, felületekkel, az anyag effektusaival hatni! Az építészet fejlődése nem is következhetett be más irányban, mint ahogyan történt. Gondoljunk csak arra, hogy pl. az automobilizmus első éveiben az autónak a régi delizsánszok formáit akarták adni: ebből fejlődött azután, szigorúan a célszerűségi követelményeknek szem előtt tartásával a mai nyolchengeresek karcsú, erőt, gyorsaságot kifejező alakja. És miért tetszik a szemünknek ez az utóbbi forma: mert a másik egy imitáció, egy hazug alak; a külső ellentmondásban van a lényeggel! Ugyanígy vagyunk ma már a magas, baldachinos ágy- gyal, az állat végtag formára faragott asztallábbal, stb., vagy nem szebb-e egy sima, fényt, sugárzást kifejtő világítótest, mint egy agyondíszített ál-gyertyákkal felszerelt, aranyozott lámpa ? Így vagyunk, Így leszünk az építészettel is! Vegyünk csak pár példát. Modern nagyvárosban egy üzlet és irodaház. Mik a szükségletek ? — az üzleteknek minél több kirakat, nagy felületek az esti és nappali reklámoknak, hogy azok minden időben harsogják az utcán járó-kelőknek az épület célját. — Az irodáknak ? — ugyancsak sok világosság, tehát nagy ablak és üvegfelületek. Magas tető sem kell, egyrészt mert nem tudom a padlást kihasználni, másrészt mert a lapos, modern szerkezetekkel könnyen megoldható sima tetőknek inkább hasznát veszem. — Mindezen szükségleteket ki lehetne-e elégíteni akármelyik történelmi stílusnak az épületre való ráhúzásával? — Nem, mert nem tudnánk az épületet céljának megfelelően átalakítani, — másrészt mégsem lenne ez a homlokzat az, aminek látszani akar, — hanem csak az eredeti jellegéből kiforgatott barokk, gót vagy más utánzat. — Persze az ipari célokat szolgáló épületeknél csak fokozottabban fennáll mindez. De nézzük a lakásokat, a lakóházakat. — Nem a világosság, a fény, a jól szellőztethetőség, könnyen, egyszarazelemek és telepek zseblámpa es anódtelepek számára. Teljesítményük felülmúlhatatlan! Minden szaküzletben kaphatók. szerűen való takarítás, — szóval a praktikusság és egészséges megépítés, higiénia az igazi célja a mai, bár legegyszerűbb polgári lakóháznak is? — Igen, és ezért van lét- jogosultsága a mai építészetnek itt is — mert pl. hiába, egy barokk homlokzatra én, ha a stílus követelményeinek valóban (és nem csak látszólag!) meg akarok felelni, nem tehetek a mai igényeknek megfelelő nagyságú nyílásokat stb. Nem lehet kétséges, hogy a fent elmondottak fokozottan állanak egy iskola, egy kórház épületére is. Talán leginkább tartják még a tradíciókat a középületek: valahogyan belénk van idegződve, — hogy csak történelmi stílusokban lehetnek szépek, „komolyak“ —: egy múzeum, egy színház, egy templom. — Itt valóban a szükségletek még nagyjában a régiek, ezért itt nem szabad erőszakosnak lennünk. Ha itt lassabb lesz is az átalakulás, — de ’oe fog következni, mint ahogyan már láthatunk, — sajnos, egyelőre még csak a külföldön — számos példát, amelyek valóban komoly, architektonikus elgondolások és már-már közelebb állanak érzéseinkhez, mint pl. sok újabban épített színház gipsz, papír és hasonló, — álrokokó cicomái, vagy sok kis templom, imaház erőtlen, hamis, rosszul alkalmazott román, gót, vagy akár bárok tagozatai, tömegei. Meghűlésnél rheumafikus fájdalmaknál ’él ^#11 iái: Aspirintabletták. Í9AYER! £sak gy4gyszorfárban kaphatók. V R Aspirin felülmúlhatatlan. A hadirokkant legénység átlagos havi járadéka pengőre átszámítva:
