Eger - napilap, 1930/2
1930-10-24 / 242. szám
1930 október 24. EGEK >BITO A szép Pixavon-haj elérhető most JTeljesen mentes a szódától. Egy kis csomag 2 mosásra elég és ára csak 36 fillér. A megvadult ló felborította egy árus sátorát a Dobó téren A kocsis karját törte a kerekek alatt. illeti, ezen a héten történik dón* téa a miniiztériumban, illetve a minisztertanácsban. Arröl van sző, hogy 50.0000 pár csizmát juttassunk olcsón a gazdáknak és pedig neu úgy, hogy ezt az anyagot szétosztjuk és megvár* juk, míg a kisiparos feldolgozza, hanem fordítva, mintegy utánpótlási alapon.* A ciizmavásárlők ugyanis ol- ciőn, a napiárnál legalább 20—25%-el alacsonyabban megvásárolják a a kész csizmát és az iparos megfelelő mennyiségű bőrnyersanyagot, szintén hasonló arányban olcsóbban vehet majd át — természetesen készpénzért — kereskedőjétől. Nemcsak a gyárak mondtak le ugyanis a haszon nagyrószéről, hanem a kiskereskedők is áldozatot hoztak, amennyiben ezt az anyagot a normális 10°/« os haszonkulcs helyett 5°/o os bruttőnyereség mellett osztják szét. Amint a gyárak közül valamennyi bekapcsolódik ebbe a ciizmaak- ciőba, épűgy az összes bőrke* reskedők részvétele is kontem- plálva van, valamint az iparosoké is. — A magyar gyárak mintegy -800.000 pengő értékűre becsű- lik az akció keretében forgalomba hozandó bőrárut. A ciizmaafaciőt különben 5000 darabos turnusokban bonyolítják le és remény van rá, hogy az első 5000 pír anyagát talán már ebben a bő* napban szét lehet osztani. Kalkulációk szerint a legjobb minőségű csizma, amely most 27—28 pengőbe kerül, az akció keretében 20—22 pengőért árusítható majd. Időjárás. Budapest, október 23. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Az eső kiterjeszkedett az ország egész területére és mennyisége általá- 'bán 5 mm. körül változott. Giak kevés helyen esett 10 milimétert meghaladó csapadék, így Sopronban éa Budapesten. A hőmérséklet a nyugati részeken lehűlt, de az ország keleti részein még igen enyhe. Debrecenben mérték tegnap a legnagyobb meleget: 21 C. fokot. Budapesten ma délben 13 G. fokot mértek. Prognózis: Változékony, hűvösöd! idő várható, helyenként esővel. * Eger, október 23. A Meteorologiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben tegnap 17 2 C. fok volt a maximális hőmérséklet, a minimum pedig 10 8 0. fok. Ma reggel 7 órakor 11’8 G. fokot mértek. —j Ugyanekkor a barométer állás 0 fokra és tengerszínre redukálva 7560 mm. Szélcsend volt. Csapadékmennyiség: 41 mm. Eger, október 23. Nagy riadalmat okozott tegnap délelőtt egy megvadult lő a Dobó téren, amely elveaztve kocsisát, vadul vágtatott végig a piaci árusok sátrai között. Hogy a pánikon s egy sebesülésen kívül komolyabb szerencsétlenség nem történt, csak az őrszemes rendőr merészségének köszönhető, akinek sikerült megfékezni a megriadt állatot. Dálelött fél 11 óra tájban, mi- kor még teljes a forgalom, a járókelők éles kiáltásra lettek figyelmesek, közvetlen utána pádig vad vágtatásban közeledett egy kocsi a Dobó szobor felől. Egyesek azonnal a kiáltás irányába siettek a megdöbbenve láttak egy jajgató .embert az út kövezetén. Azonnal bevitték a közeli vendéglőbe, ahol első segélyben részesítették. A szerencsétlen ember Frid- | Eger, október 23. Ma délben, fél egy óra tájban egy karcsú bokájű sötét pej lő állt meg a városháza előtt. Gazdája leugrott a nyeregből és a járókelőktől a rendőrség után kérdezősködött. A lovas körül csakhamar csoportosulás keletkezett és mindenki érdeklődve olvasta a lő homlokszíjján lévő felírást: Lóháton a világ körül. Munkatársunk éppen arra járt és felhasználta az alkalmat, hogy elbeszélgessen a világutazóval. Deák Imre vagyok — mondta mosolyogva a lovas. — Olyan dologra vállalkoztam, amit még előttem nem tett meg senki. Lóháton akarom bejárni a világot és ezzel egy világrekordot akarok felállítani a táv- lovaglásban. — hogy diosőséget szerezzek Magyarországnak és a magyar sportnak. mann Farkas szikvizes kocsiját hajtotta, mikor lova valamitől megriadva félrerántotta a kocsit, amelynek következtében lebukott az ülésről. A ló vad vágtatásba kezdett. Ügy látszott, hogy senkinek sem ■ikerül megállítania, amikor az örszemes rendőr kirántva kardját eléugrott az állatnak, mitől az megijedve, a kocsit egyenesen az egyik sátornak vitte s feldöntve körülbelül 5—6 lépésnyire magával hurcolta. Az erős iram ereje a lovat is a földre döntötte ■ így végre a rendőrnek sikerült ártalmatlanná tennie. A sátorban tartózkodó cukorkaárus szerencsére még idejében kiugrott, így különösebb baja nem történt. A szerencsétlen kocsist azonban súlyos csonttöréssel szállították az Irgalmatok kórházába. — Utazásom célja nemcsak a lovaglás, hanem tanulmány ős propaganda is. — Megismertetni Magyarországot és a magyar népat, földrajzi helyzetünket, gazdasági és kulturális fejlődésünket, viszonyainkat. — Mielőtt megkezdtem volna főldkörüli utazásomat, prőba- útra indultam, hogy tapasztalatokat szerezzek é* idegen nyelveket tanuljak. Négy évig jártam a keleti országokat, ahol mindenféle goromba munkát vállaltam, hogy magamat fentart- hassam és tanulhassak. — Négy évi küzdés után visz- ■zatértem hazámbi és 1928 novemberig. én innét útnak indultam, de már akkor lóháton, hogy megpróbáljam, lehet-e lóháton bejárni a világot. Azon idő óta ReméDy lovamon bejártam Romániát, Bulgáriát, Törökországot, Girögországot és Szerbiát. Visszaérkezve Budapestre befejeztem próbautamat, amely körülbelül 11.000 kilométert tesz ki. Még ez évben ismét útnak indulok, de most már az igazi földkörüli útra, amit szintén lóháton akarok megtenni. Főldkörüli utam kb. még hat évig fog tartani, amely mind az öt világrészen keresztül vezet. Utazásomról könyvet fogok írni, amit később a köiönség rendelkező- > ■éré bociájtok. — Eddigi utazásom minden pénzemet felemésztette és így jövő utazásom költségeit emléklapjaim jövedelméből kell fedeznem. Remény lovamat is ki kell cserélnem, mert a 11.000 kilométeres üt alatt megrokkant, bűa lenne tovább is kínozni. A nyeregre mutat: — tessék, ez az egész felszerelésem, meg ami rajtam van. Ebben a két nyeregtáskában található minden, amire szükségem van. — Most Pétervásáráről jöttem és egy napig leszek Egerben. Holnap tovább folytatom utamat — a világ körül. Es vidám szemmel, nevetve búcsúzik. HÍREK 1930. október 23. — Rendelettel szabályozták a rendőrség ellenőrző szolgálatát. Ismeretes, hogy a rendőrtiszti fizetések rendezése alkalmával a belügyminiszter megszüntette az ügyeleti szolgálat külön díjazását. Egy körrendelet a szolgálatot is szabályozza, amely bizoayos mértékben könnyítést vezet be. Az új rendelkezés értelmében ezentúl nem minden helyen lesz állandó tiszti szolgálat. Kizárólag olyan helyre vezényelnek külön tiszti ügyeletest, ahol nagyobb tömegre lehet számítani (színház, mozi, cirkusz), társadalmi estélyekre, mulatságokra nem küldenek külön ügyeletet, hanem az összes ilyen mulatságokat egy rendőrtiszt fogja ellenőrizni. Detektívet egyáltalán nem osztanak be hasonló helyre, ellenben minden ilyen helyen állandó altiszti és őrszemélyzeti szolgálat lesz. Az intézkedést bizonyára az a körülmény is szükségessé tette, hogy kicsi a létszám és az elmaradt különleges szolgálatok helyett jobban igénybe vehető a tisztek központi szolgálata. Lóháton a világ körül Beszélgetés Deák Imrével, aki »Remény« lova hátán 11 ezer kilométert tett meg a mai napig.