Eger - napilap, 1930/2

1930-10-22 / 240. szám

2 EQEB 1930. október 22. Nagy érdeklődés mellett folyt le a Katolikus Népszövetség heves­megyei csoportjának gyűlése a polgármester, tagjai pedig a közgyűlés által minden év no­vember első napjain választott 12 egyén voltak. Ezeket azokból a családokból választotta a köz* gyűlés, amelyeknek a temetőben sírhelyük volt. A bizottság, intézkedéseinek végrehajtására és a sírkertnek közvetlen felügyeletére a saját kebeléből egy gondnokot válasz­tott. A legutolsó gondnok, akit még a háború előtt választottak, a két évvel ezelőtt elhunyt Dilnoky Nagy János volt. Százhúszezer pengőt ka­pott Borsodvármegge a kormánytól háziipará­nak fellendítésére. Eger, október 21. Az elmúlt vasárnapon Mező­kövesd társadalma nagyszabású ünnepélyt tartott a Katolikus Kör nagytermében a Magyar Hőt gondolatának propagálására. Ezen az ünnepélyen megje­lent Borbély Macsky Emil bor­sodi főispán is, aki nsgy ünnep­lés mellett jelentette be, hogy a kormány Borsodvármegye há­ziiparának fellendítésére 120.000 pengős segélyt adott. Ebből az összegből tetemes részt kap a mezőkövesdi járás, elsősorban Mezőkövesd. A gyűlést dr. Kiszely Pál fő­jegyző indítványára a segély ki­utalásában rejlő gondolkodásért a miniizterelnöknek a belügyi és a földművelésügyi miniszte­reknek üdvözlő táviratokat kül­dött. Időjárás. Budapest, október 21. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Hazánkban az időjárás nem mulat lényege­sebb változást. Eső nem volt s a hőmérséklet a keleti réizeken kissé emelkedett. Budapesten ma délben 16 G. fokot mértek. Prognózis: Növekvő felhőzettel lé­nyegtelen höváltozás és a déli ré­szeken eső várható. « Eger, október 21. A Meteorologiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben teg­nap 18 G. fok volt a maxi­mális hőmérséklet, a minimum pedig 3.6 O. fok. Ma reggel 7 órakor 146 G. fokot mértek. — Ugyanekkor a barométer állás 0 fokra és tengerszínre redukálva 763 6 mm. Szélcsend volt. A ta­lajmenti hőmérséklet 0 fok volt. — Megkerült a hónap elején meg szökött szalóki kisfiú. Hirt adott az Eger annak idején arról a kalan­dos szökési kisérletről, amelynek hőse a 11 esztendős Gyökér Fe­renc egerszalóki fiú volt. Mint emlékezetes, a gyerek, az iskolá­ban kapott verés miatt elbujdo­sott a faluból s napokig semmi hír sem érkezett róla. A szülők két­ségbeesetten keresték a gyereket, mig végre most Kenderesen, nagy­szüleinél találták meg. A 11 éves gyerek gyalogszerrel tette meg az utat Tiszanánán keresztül egészen Kenderesig. A Katolikus Népszövetség he- vesvármegyei csoportjának igaz­gató válaiztmánya október 20. án, tegnap délután Egerben népes gyűlést tartott, amelyre nagy számban sereglettek össze, nem­csak Hevesből, de a borsodmegyei szervezetekből is az egyesület funkcionáriuiai és a különböző helyi csoportok vezetői. Goszto- nyi Andor elnöklete alatt részt vettek a gyűlésen dr. Csepela Lajos tb. kanonok, mezőkövesdi plébános, a megyei szervezet igazgatója, Harkabusz László, Buczkó János, Vágó Lajos, Szabó Elek, Tóth Balázs, Magnin Ador­ján, Mahunka Imre esparesek, illetve plébánosok, Vízy Miklós érseki titkár, dr. Szabó Gyula főszolgabíró, dr. Szongott Tiva­dar ügyvéd és még számosán a Népszövetség egyházi és világi vezetői közül. Gosztonyi Andor reámutatott azokra a nehézségekre, amelyek­kel a Népszövetségnek munkájá­ban meg kell küzdeni, de hang­súlyozta egyúttal annak a szük­ségességét, hogy a mai nagy gazdasági ás lelki depresszió állapotában minden tényezőnek össze kell működni, hogy a talpraállás részben anyagi, részben lelki előfeltételei meg­valósulhassanak. Dr. Csepela Lajos igazgatói je­lentésében részletesen ismertette a hevesvármegyei csoport múlt évi működését s a tagok számá­ban beállott változásokat. Ki­emelte, hogy ha a propagativ szervező munka az elmúlt évben a központi kiküldöttek más irá­nyú foglalkoztatása miatt nem is folyt azzal a lendülettel, amivel az előző évben, mindannak dacára a tevékenység súlypontja a belső | szervezésbes koncentrálódva, — eredményeket képes felmutatni. Megemlékezett az elmúlt évi me­zőkövesdi nagysikerű katolikus népszövetségi napról. Kitűzte a választmány,előtt azokat a szem­pontokat, amelyeknek a jövő évi tevékenységet irányítaniok kell s megemlítette, hogy a vármegyei csoport a jövő év tavaszán Párád fürdőn népszö­vetségi napot és közgyűlést tart. Az elnök jelentéséhez, illetve javaslatához számos hozzászólás hangzott el. így Vágó Lajos, Harkabusz László, Tóth Balázs, Farkas Ágoston egy alkalmas ol­csó lapnak a nép kezéhez jutta­tását sürgették. Általában kívá­natosnak tartották, hogy a Népszövetség a sajtó útján is törekedjék a néppel állandó érint­kezésben maradni. Szabó Elek, Mahunka Imre ős Farkas Ágoston a szervezés kér­déséhez szóltak és kívánatosnak tartották, — hogy népszövetségi olvasókörök létesíttessenek. Urbán Gusztáv dr. beterjesztette ezután az egri jogvédő iroda működéséről készült jelentést.— Csepela Lajos dr. azt kérte, hogy a helyi csoportvezetők hetekkel előre értesítsék a megyei köz­pontot, hogy hol ős mikor akar­nak gyűlést tartani, hogy a ki­küldöttek célszerű beosztására idő álljon rendelkezésre s kívá­natosnak mondta, hogy több szomszédos csoport lehetőleg egy napon tartson ülést. Gosztonyi Andor elnök össze­gezte a felszólalások eredményét, amelyet az igazgatóság részletes felirat alakjában közöl az orszá­gos központtal. — A gyűlés a Himnusz elénéklásével végződött. Hírek néhány sorban, — Életfogytiglani fegyház után 15 évi fegyházra változtatta át ítéletében a Kúria a mezőtúri tra- fikosnő büntetését, aki szom­szédnőjét baltával verte agyon. — Az új TÍ8zahidat, amely Balsa és Kenézlő között épült, át­adták rendeltetésének. — Robba­nás döntött romba Los-Angelesben egy áruházat. A robbanást az egyik alkalmazott az által idézte elő, hogy cigarettára gyújtott a gázcső mellett. 40 súlyos sebe­sülés történt. Az anyagi kár egymilliő dollár. — Szökőár sö­pört végig a Loire torkolatánál. Félkilométer szélességben min­dent elborított s magával ragadt. — Sinléghajót mutatott be egy hannóveri mérnök. Hasonlít a rakétaautőhoz, de motorok hajt­ják s negyven személy szállítá­sára alkalmas, 150 km-es sebes­ség mellett. — Bezárnak a pesti fűszeresek, ha eltiltják őket a kannatej árusítástól. Okul azt hozzák fel, hogy a földművelés- ügyi minisztérium monopóliumot akar adni a nagy tejdrágítő vállalatoknak. — Félholtra vertek a szocialisták népgyülésén egy közbeszóló kommunistát vasár­nap a Tattersalban. — Bűnügyi vizsgálat indult az osztrák állam­vasutak volt elnöke ellen. Két vezérigazgatóját is Sikkasztással vádolják. — Törökország szépség királynőjét feleségül veszi Ko­rnál pasa. — A román király Ko­lozsvárott, az egyetemi ünnep­ségeken beszédet mondott, ame­lyen Mátyás királyt románnak nevezte. — 650 ember elégett egy kínai tűzvésznél. Vucsau város­ban mára virradó éjjel e szegé­nyek negyedében tűz ütött ki és ijesztő gyorsasággal harapőzott el 8 fából épült viskók között. — Összeütközött pária mellett a vasúti alagűtban egy személy­éé egy tehervonat. A személy­vonat kocsijai egymásba torlód­tak, a villanyvilágítás kialudt és a sötétségben szörnyű pánik tá­madt. A katasztrófának három halottja és öt súlyos sebesültje van. — 30 késszúrással megsebe­sített ismeretlen támadója egy sajőkazai gazdálkodót. Estefelé szőlőjéből tartott hazafelé, ami­kor a támadás érte. A merénylő pénzt nem talált nála s valószí­nűleg emiatt, dühében szurkába össze. — Darabokra tépett Olasz­országban a vonat egy próba- autóbuszt. Eltörött az autóbusz fékje, áttörte a vasúti sorompót ■ a sínekre rohant. Ekkor futott be a milánói gyors, amely ösz- szetörte a kocsit. Két halálos ál­dozat. — Halálos bicskapárbajt ví­vott két ötömösi legény egy le­ány miatt. Az egyik a párbaj színhelyén kiszenvedett. — Lö- szerrobbanás történt a pozsonyi lőpor és fegyvergyárban. Egymillió pengős építkezést kezdenek a Mátrában Gyöngyös város 10 hold erdőt adott az építkezés céljaira. Megoldotta a város a munkanélküliség kérdését. Gyöngyös, október 21. | (Az Eger tudósítójától.) A mátrai szanatórium meg­építése óta a vármegye erős tempóban fejlődő városa, Gyön- győ«, egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz, hogy kihasználja azt az idegenforgalmi vonzóerőt, amelyet a trianoni béke adott a Mátrá­nak, és vele Gyöngyösnek is. Ugylátszik, azok a számítások, amelyek hozzáfűződtek a Mátra idegenforgalmi jelentőségéhez, mind beváltak a Gyöngyös egy lépéssel ismét tovább megy. A Mátraház közelében modern szálloda építéséhez 10 hold er­dőt adott bérbe, nyolcvan évi időtartamra, a Magas és Mély­építő Rt.-nak. A város ezzel a bérbeadással nem hozott áldozatot, ellenben megoldotta a munkanélküliség - kérdését, biztosítván egy esz­tendőre a gyöngyösi iparosság kenyerét. A részvénytársaság ugyanis egymillió pengős építkezést fog a 10 hold erdő helyén megin­dítani s egy hatalmas szállodát emeltet. Az építkezést még ebben az esztendőben meg is kezdik.

Next

/
Thumbnails
Contents