Eger - napilap, 1930/2

1930-07-10 / 154. szám

EGER 1930. július 10. £S»A3i«W« 3 A dohányárak felemelésével kétszeresen drágult a trafik Az új árak lépten-nyomon módot adnak a felfelé kerekítésre. Eddig itt oiak a kálvinista tem- p'om rézkatessa vigyázott. Most ez az ének is ráhúll a falu éle* téré éa a kereszt két kitárt ága magához öleli a békességei lel­keket. Ezt érzi az az öreg re­formátus anyóka is, aki osak áll, áll szavátvesztetten a zász­lók, ének és ragyogás előtt és csak annyit tud suttogni: «Idesjő Istenem de szíp.« Békességben vannak itt egymással ez embe­rek. A kálvinisták öreg p pja előttevalő vasárnap kihirdette híveinek a kathédráről a mai búcsút. És rengeteg itt a refor­mátus. Még az énekek hajlékony melódiáit is megpróbálják az ő zsoltáraik komor tempójához szokott hangjukkal. * Önkény telenül jön, hogy mondja az ember azokat az egy­szerű, de nagyon az ember gye­rek-leikéből felsíró szavakat: Édesjő Istenem, de szép. Mint ez az öreg asszony mondta. Csakugyan. A nyári ég roppant ünnepi sátora alatt, nyugodt, nagyságos parasztarcok között, a kalászok közelében : négyszáz hosszú-hosszú esztendő után : milyen szép, milyen áhítat ez a búcsú. * Épen egy esztendeje, hogy a mohácsi csata után először szár­nyalt innen a magasságok felé a Glória. Egy év és ma már templom, (ha kicsi és szegényes it) feszület hirdeti, hogy missiő volt itt, uj honfoglalás. Az Úrkrisztus külön gondját és áldó áldását érzi ez az egyszerű nép, amely ma itt örül, mosolyog, ün­nepel, és térdrehull a szentség­gel adott áldás előtt. (nyilas) Elkészítették a kartell- törvény tervezetét. budapest, július 9. Az igazságügyi miniszter a ke­reskedelmi kormánnyal egyetér­tésben elkészítette a kartelltör- vényjavaslat tervezetét. Hivata­losan a javaslat «A gazdasági verseny szabadságát korlátozó megállapodások ellen» címet vi­seli. A 14 szakaszos törvényter­vezet hivatva lesz a kartelleket és egyéb gazdasági érdekszövet- kezeteket helyes irányba terelni. Á kereskedelemügyi miniszter a törvénytervezet kidolgozásá­hoz egy kartell ügyi országos bizottságot küld ki. E héten ítélet lesz a kommunista bűnperben. Budapest, július 9. A nagy kommunista bünper egyik csoportjának tárgyalásai, melyeket a Váradi—Brenner ta­nács folytatott le, befejeződtek és a nyilvánossáp előtt e héten még kihirdetik az Ítéletet. Ennek a csoportnak fővádlottja Lándor Béla. Eger, július 9. Hétfőn életbe léptek az űj do­hányárak, melyeknek egy részét olyan szerencsétlenül állapítot­ták meg, hogy a dohányzók igen gyakran külön is ráfizetnek a dohányzásra. Nem volt elég az árak drágítása, de egyes készít­mények ára lépten-nyomon b felfelé kerekítésre ad módot, ami végeredményben azt jelenti, hogy az árak felemelésével kétszeresen drágult a trafik. A tapasztalatok szerint Eger­ben tömegcikk a Király ciga retta s minthogy ezt éppen a kis- egzisztenciák vásárolják, akik részben azért, hogy korlátozzák saját fogyasztásukat, részben pedig azért, mert nagyobb meny Dyiséget egyszerre képtelenek vásárolni, rendszerint csak 5 da­rab Király cigarettát vásárolnak a dobánytőzzdében. Öt Király cigarettáért 18.5 fil­lért kellene fizetni, de mivel hogy a legkisebb pénz°gy«égünk Biztosítják a községe­ken áthaladó autók köz­lekedését. Mivel ismételten előfordult, hogy az országutakon, vagy köz­ségeken áthaladó gépjármüve­ket az iskolásgyerekek kével és egyéb tárgyakkal megdobálták, amivel súlyos, sőt végzetessé vál­ható baleseteket idéztek elő, a személy és vagyonbiztonságot veszélyeztető és az idegenforgalmat is rendkívül károsan befolyásoló visszaélések megszüntetése érde­kében a kultuszminiszter rende­letével egyezően az egyházi fő­hatóságok is felhívják az isko­lák tanítóit: oktassák ki tanít­ványaikat ennek az eljárásnak káros, sok esetben végzetes kö­vetkezményeiről ■ a megenge­dett iskolai fegyelmi eszközök­kel a legerőteljesebben hassanak oda, hogy ezek az éretlen és is csak 1 fii ér, 19 fillérnél ol­csóbban bizony senki nem kap 5 darab Király cigarettát. Egy jottányival nem kedve­zőbb a helyzetűk azoknak, akik dohányzási szenvedélyüket Prin- cessas, vagy Mirjam cigarettával elégítik ki. Úgy a Princessas, mint a Mirjam C'garetta 4.5—4 5 fillér darabonként, úgy hogy itt is önként adódik a felfelé kere­kítés. Még a legolcsóbb, Iegko- miezfibb a Hunnia fogyasztónál is felfelé kerekítenek. A 25 gram­mmos csomagolású Hazai pipa­dohány és a KapadoháDy ára is pont 11 fillér, pádig a vissza­járó fillérekkel is bajok vannak. Kialakulóban van a »tessék hol­nap kérni« rendszer, mert az egyfilóresekböl nem áll rendelkezésre eleg mennyiség. Az aprópénzzel mindig baj volt s a tapasztalat szerint imá­dig abból a váltópénzből forog a legkevesebb, amire a legna- nagyo^b szükség volna. eléggé meg nem bélyegezhető gyermeki csínyek végleg meg­szűnjenek. A tanfelügyelők pe­dig iskolalátogatásaik során gon­dosan ellenőrizzék a tanítóság eziránjű munkáját éa maguk is kövessenek el mindent, hogy a tanítók fáradozását siker és eredmény kísérje. Pusztulnak a gólyák. Berlinből jelentik : Az olden- burgi ornitológiái egyesület, a- mely évek óta figyeli a gólyák életét, megállapította, hogy a hosszúlábú állatok feltűnően fogynak. Az okot még nem tudják, de megfigyelték, hogy vannak gólyacsaládok, amelyek­nél három év óta nem voltak fiókák. Az egyesület tapasztalata sze­rint 1927-ben 87 gólyacsalád 257 fiókát költött ki; 1928 bán a születések száma 218-ra csökkent. A csehek még a magyar szenteket is kitessékelik a templomból. A vlgsellyei járási főnők el­rendelte, hogy a templomokban levő éa magyar szenteket ábrá­zoló bépak, szobrok, oltárfastmé- nyek, tehát Szent István, Szent László és Szent Imre képei ős ábrázolásai eitávolítandők, át­festendők, illetve helyükre cseh­szlovák eredetű szentek alkal­mazandók. HÍREK Időjárás. Budapest, július 9. A Meteorologiai Intézet jelenti ma délben 12 órakor: — Ha­zánkban az északnyugati szél erősödik és hűvösebb és egyre szárazabb levegőt hoz magával. Budapesten az éjszakai hőmér­séklet 15 C fokig, vidéken töhb helyen 9—10 C fokig is leszállt. Jelentéktelen csapadékot a Du­nántúlról jelentettek. Budapesten ma délben 30 G fokot mértek. Prognózis: Az időjárásban lénye­ges változás nem várható. * Eger, julius 9. A Meteorologiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben teg­nap 27 G. fok volt a maxi­mális bőmérséklet, a minimum pedig 88 C. fok. Ma reggel 7 órakor 15 6 G. fokot mértek, —- Ugyanekkor a barométer állái 0 fokra és tengerszínre redukálva 760 mm. Gyenge északnyugati szél volt. — A Hevesmegyei Gazdasági Egye­sület megkezdi a gyümölcs és bor- kiállítás előkészítését. A Hevesme­gyei Gazdasági Egyesület igaz­gató választmánya július 15 én, kedden délután fél 3 órakor ren­des ülést tart Egerben, a várme­gyeháza kistermében, amelynek legfontosabb pontja az ősz folya­mán tartandó gyümölcs- és bor- kiállítás előkészítése. A tárgysoro­zat további részét a titkári jelen­tés, a hevesmegyei lódíjazásról szóló jelentés, Pupp Zsigmond ké­relme központi szeszfőzde felállí­tására, a villamosítási bizottság jelentése és több kisebb ügy te^ szik. A HGE ugyanaznap délután 4 órai kezdettel rendes közgyű­lést tart a kisteremben Mindkét ülés nyilvános. — Súlyos baleéetst okozott az el­szakadt kerékpárlánc Tegnap dél­után Eger felé tartott kerékpárján Szóló József kőművesmester Tárná- leleszről. Útközben a szűcsi, me ■ redek parton fékezés közben el­szakadt a kerékpár lánca s a fék nélkül maradt kerékpár egyik ka­nyarodóban feldőlt. Szóló nekivá* gódott egy fatörzsnek és eltörte a bal karját. * Legújabb zeneművek, slá­gerek megjelenésük után a Sajtó­szövetkezet és Széchenyi könyv- kereskedésekben kaphatók. A világhírű MERCEDES-BENZ Ä szeméig- és teherautók és a M. kir. áll. Vas- Acél- és Gépgyárak által gyártott MÁVAG-MERCEDES-BENZ teherautók, autóbuszok és különleges autók :: vezérképviselete és eladási központja MERCEDES BENZ AUTOMOBIL B. T. BUDAPEST IV., VÁCI UCCA 24. SZÁM Körzetképviselet: Fried féle gépgyár és vasöntöde Miskolc.

Next

/
Thumbnails
Contents