Eger - napilap, 1930/2

1930-09-27 / 219. szám

EGER 8 l930,ezeptekbar 27. Hatvannál eltűnt egy budapesti autó Három nap óta nincs semmi hír felőle. Hatvan, szeptember 26. (Az Eger tudósítójától.) A hatvani rendőrség napok Ma erélyesen nyomoz egy titokzatosnak látszó esetben. A budapesti főkapitányság ugyanis értesítette a hatvani rendőrséget,hogy egy budapesti, Bp. 24 —917. rendszámú, zöld Fiat- gyártmányú autó, amelyet Szige- cmnyi Nándor sofőr vezetett, nyomtalanul eltűnt. A boci), amely bérautó volt, még kedden elindult Budapest­ről egy utassal Hatvanba. A fel­jelentés szerint a kocsi tulajdo­nosa erről sem tud, hogy az autó megérkezett-e Hatvanba, vagy nem. A sofőr azóta nem jelentkezett, a kocsist sehol sem látták. A rejtélyes eltűnés ügyében a hatvani rendőrség teljes apparátussal megindította a nyomozást s körözés folytán az ország min­den kapitánysága belekapcsoló­dik a vizsgálatba. HÍREK 1930. szeptember 26. — A Jogakadémiai Kör új tiszti­kara. Az egri Jogakadémián fenn­álló Jogakadémiai Kör tegnap este tartotta tisztújító közgyűlését. Az újonnan megválasztott tisztikar a következő: Elnök: Andrássy Ferenc IV. é. jh. Alelnök: Tóth Ferenc III. é jh. Háznagy: Bár­dosé Ferenc II. é. jh. Könyvtáros: Kriston Mihály III. é. jh Főjegyző: Juhász József III. é. jh. Jegyző: Hevesy Géza II. é. jh. Ügyész: Szongott Tivadar III. é. jh. Pénz­táros: Román Ferenc II. é. jh Ellenőr: Antal Ferenc II. é. jh. Választmányi rendes tagok let­tek IV. évfolyamról: Buday Géza, Hamar Endre; III. évfolyamról: Lieszkovszky Adorján, Berényi Márton ; II. évfolyamról: Ringel- hann György és Szmetana Tibor ; I. évfolyamról: Baranyay Károly, Melegh Antal. Póttagok: bátta- széki Szabó Béla III. é., Erdőss Tibor II. é. és Négyessy Árpád I é. joghallgatók. A vigalmi bizott­ság tagjai : Turcsányi György és Szentgyörgyi István IV. é., Béré ■ nyi Márton III. é, Hoffmann László II. é. és Acsay Dénes I. é. joghall­gatók. A választások megejtése után az új elnök tartotta meg székfoglalóját, amelyben a Kör jö­vendő munkaprogrammját ismer­tette. — Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület Egerben tartott közgyű­lése ünnepségeinek befejeztével a helybeli bírói és ügyészi kar me­leg köszönetét mond Eger város közönségének azért a készséges támogatásért, amellyel a közgyű­lést rendező bizottság munkáját megkönnyíteni és a közgyűlési ün­nepségek sikerét előmozdítani szí­ves volt. A közgyűlést rendező bizottság. — Az egri hívatásos tüzoltótiszti állás pályázati határideje tegnap délben járt le. A pályázatra két kérvény érkezett be: Ruzsin Fe­renc városi irattárnoké és Szilágyi Miklós hódmezővásárhelyi lakosé. A tűzoltótiszti állás betöltésével megüresedő városi irattárnoki ál­lásra a következők pályáztak: Lakatos Lajos, Viktor Béla, Mi- kus Lajos, Braun László, Zbiskő Lajos, Karcagi Gyula és Farkas Ferenc, valamennyien a városháza tisztviselői. Az esetleg megüresedő adótiszti állásra Bobok Zoltán és Szabó Gyula pályáztak. * Találtak egy fél gyermek­cipőt, Tulajdonosa a kiadóhivatal­ban átveheti. jókarban lev8, használt ászok és transzporthordók minden nagyságban és mennyiségben ju­tányos áron kaphatók a Nemzetközi Bor­kereskedelmi Részvénytársaságnál Buda­pest, Vili., Kenyérmező uoea 6. Telefon József 455 -82. József 455—83, továbbá Egerben és Gyöngyösön levő pincésze- ____________teinknél.__________ — Társas utazás a Szentföldre és Egyiptomba Indulás december 17■ én, visszaérkezés január 7-én. Út­irány : Budapest—Triest—Brindisi —Jaffa—Jeruzsálem— Kairó—Lu­xor—Alexandria—Brindisi—Triest — Budapest. Az összes költség 1200 pengő. Programmot küld, felvilá­gosítást ad : Makfalvi Ferenc felső- keresk. isk. igazgató (Budapest, VI., Szinyei Merse ucca 11., fdsz. 8. a.) — Fertőző megbetegedések Heves vármegyében. Heves vármegye te rületén szeptember hó első felében az alábbi hevenyfertőző megbete­gedések fordultak elő : Vörheny : Szurdokpüspöki 2, Rózsaszentmár- ton 1, Hatvan 1, Eger 1, Apc 1. — Nyilt gümőkór: Az egész vár­megyében 9. — Diphtheria: He­ves 1, Eger 4, Mezőtárkány 1, Er­dőtelek 1, Gyöngyös 1, Átány 2, Pásztó 2. — Tetanus: Eger 1, Kisköre 1. — P ültőmirigy gyul­ladás t Eger 1. — Vér has: Eger 4, Besenyőtelek 3, Vámosgyörk 1, Erdőtelek 1, Atkár 1, Demjén 1, Hatvan 1. — Hastífusz: ;Pély 7, Gyöngyös 2, Eger 2, Kisköre 4, Hort 10, Átány 1, Felsőtárkány 1, Nagyréde 5, Gyöngyöspata 1, Hasz­nos l, Tiszanána 1, Gyöngyössoly- mos 2, Tarnaszentmária 2, Heves 2. Verpelét 8, Aldebrő 1, Szajla 1, Feldebrő 1, Visznek 1, Pásztó 1, Tiszafüred 2, Poroszló 1. — Or­báné: Pásztó 1. * Tánciskola a Legényegylet dísztermében. A Legényegylet­ben évente szokásos 6 hetes tánc­iskola szeptember hó 29-én kez­dődik Csirmaz Mihály oki. tánc­tanár vezetésével. Az első tánc- gyakorló óra (Legényfogó) 28-án, vasárnap lesz megtartva. A tánc­iskolába jelentkezni a Legényegy- egyletben minden este a dékán­nál lehet. — Országos állattenyésztői ván­dorgyűlés Nyíregyházán. Az Orszá­gos Magyar Gazdasági Egyesület Állattenyésztési és Állategészség­ügyi Szakosztálya a Szabolcsomé- gyei Szarvasmarhatenyésztő Egye­sülettel karöltve, szeptember hó 28 án, Nyíregyházán állattenyész­tési vándorgyűlést és ezzel kap­csolatban Szabolcsvármegyében ta­nulmányi szemléket rendez. Boroshordók — Szombattól csak este 8 óráig árúsítanak húst. A kereskedelmi miniszter elrendelte, hogy szep­tember 27-től, szombattól kezdve a téli idényben friss húst ésjmin- denfóle húsneműt, zsírt és szalon­nát esti fél tíz óra helyett csak esti nyolc óráig szabad árúsítani nyilt üzletekben, vásárcsarnokok­ban és nyilt piacokon. A rende­letnek, amely az ország egész te­rületére szól, Egerben nincs na­gyobb jelentősége, amennyiben itt úgy sem volna értelme nyitvatar- tani 8 órán túl a henteseknek és mészárosoknak. — Kónyszeregyezségi hírek. Korn­éléin Soma és Kornstein Miklós rőföskereskedő ügyében a tárgya lás október 15. én, az egri kir. törvényszéknél.— Grenác< István kárpitosmester kérelmére az egri kir. törvényszék az eljárást meg­indította, követelések bejelentése 20 nap alatt az OHE-hez. — Weisz Testvérek cipőkereskedők új tulajdonosa Weisz Imre ügyé­ben az egri kir. törvényszék az egyezséget jóváhagyta. — Gold- ttein Dezső varrógép- és kerék­párkereskedő ügyében az egri kir. törvényszék az egyezséget jóvá­hagyta. — Keklevelű tulipánokat festenek a csehek. A Budapest—Érsekújvár —Pozsony közötti vasútvonal egyik nagyforgalmú állomásának, Galán- tának érdekes szenzációja van, amely sok derültséget okoz mos tanában az arra utazó közönség­nek. A cseh állomásfőnökség a nagyforgalmú állomás kicsinosítá- ra fadeszkákból összerótt virág tartókat készíttetett, amelyeknek fehérre festett külső oldalaira túli pánokat festettek. Mivel azonban a cseh vasutigazgatóság »szak­közegeinek« véleménye szerint a tulipánok megfestése nyomán ki­bontakozó színösszetétel akaratla nul is a piros fehér zöld, tehát a magyar nemzeti színeket adná ki, utasították a mázolót, hogy állam- biztonsági szempontból ne zöld, hanem kék leveleket fessen a fehér alapon díszelgő vörös cseh tulipánhoz. Száz évig élhetne mindenki. Smith Stephan dr., az ameri­kai egéazaégügyi szolgálat szer­vezője, azt a nézetet hangoztatja, hogy mindenki száz évig élhetne a hogy aki száz éves kora előtt hal meg, ciak magára vethet, mert maga fisaa meg korai sír- ját. Smith dr. e kijelentésével kapcsolatban a kővetkező tízparancsolatban foglalja össze a százéves élet­kor feltételeit: 1. Na egyél jóformán semmi húst. 2. Sok tejet igyál. 3. Déli tizenkét óra után a evés után tíz-lizenöt percig szundíts egyet. 4. Tíz őrá hosszáig aludjál. 5. Nyitott ablaknál aludjál, ha az időjárás megengedi; ha nem, akkor a szomszédon szobában hagyj nyitva egy ablakot. 6, Ne dohányozzál. 7. Ne igyál alko­holt vagy más mámorítő szert. 8. Ne henyélj; nem dolgozni annyit tesz, mint egy lépéssel közeledel sírodhoz. 9. Természe­tes életmódot folytass. 10. Ne mér­gelődjél ! * Uránia. Szombaton és vasár­nap A1 Jolson második nagy han­gos filmje: »Jazz- Singer» a Szom­batok szombatja« hangos filmvál­tozata. Martinéin Aida egy áriá­ját énekli. — Burleszk és Magyar híradó, melynek keretében a pápai legátus érkezését és a Szent Imre szobor leleplezését látjuk. Előadá­sok kezdete hétköznapokon 6 és 1/l9, vasárnap- és ünnepnapokon 4, és 7s9 órakor. — Elveszett a városháza tanács­termében vasárnap, a bírói kon­gresszus alkalmával egy fehér ma- nilla nádbot. Megtalálója illő juta­lom ellnnében juttassa el lapunk szerkesztőségébe.

Next

/
Thumbnails
Contents