Eger - napilap, 1930/2

1930-08-20 / 188. szám

1930. sugusztu* 20 i> £ G E E Hevesvármegyében tizenhárom sok- gyermekes anya kap kitüntetést és Jutalmat A kitüntetettek között az idén egy egri sincs. is a világon. Gyöngyösön leg­alább ia nincienek. Megállapítást nyert az ia, hogy a feljelentéseket, a moat már is­meretlen tettesek a Társadalombiztosító gyöngyösi kirendeltségének hivatali papír­ján és Írógépén készítették. A titokzatos levélírók szemé­lyével kapciolatban az eset is­merői között különböző kombi­nációk keltek szárnyra, de bizo­nyosat még senki sem tud. A házi vizsgálat a legnagyobb csöndben, de annál erélyeseb­ben folyik a feljelentő vádas­kodó kilétének megállapítására. Nagy pompával és mél­tósággal folynak Buda­pesten a Szent Imre ünnepségek. Budapest, augusztus 19. A budapesti Szent Imre ün­nepségek ma folytatódnak Buda­pesten. Reggel a pápa legátusa, Sincero bíboros a felállított tá­bori oltárnál ünnepi misét pon­tifikáit. Az oltár körül óriási tö­megek csoportosultak és a mise alatt ősrégi énekeket énekeltek. A mise után Sincero bíboros teljes bíborosi ornátusban a szó­székre lépett és magyar nyelvű szentbeszédet mondott. Az ün­nepi misén részt vettek a bíbo­ros hercegprímás vezetésével a magyar főpapok, élükön Szmre- csányi Lajos éB Zichy Gyula gróf érsekekkel. Gyönyörű lát­ványt nyújtottak az egybesereg- lett előkelőségek, díszmagyaros főurak, főpapi díszben levő egy­házi méltóságok. Népjóléti miniszteri elismerésben részesült Korom Lajos dr. poroszlói körorvos. Poroszló, augusztus 19. Előkelő közönség jelenlétében adta át Korom Lajos dr., tb. vármegyei főorvos, poroszlói körorvosnak a népjóléti minisz­ter elismerését Ficzere Jenő tb, főszolgabíró vasárnap délelőtt. Az ünnepelt orvost, aki hosszú évtizedeken keresztül lelkiisme­retes és odaadő munkásságot folytatott, meleg ünneplésben ré­szesítették a megjelentek. A vármegyei orvos-fiőkszövetség nevében Temesváry István dr. h. vármegyei tiszti főorvos üd­vözölte dr. Korom Lajost, aki egyik legrégibb tagja a fiók szö­vetségnek és alelnöke is a szö­vetségnek. A hivatalos ünnepség után bankett volt, amelyen szép szám­mal vettek részt a környékbeli előkelőségek. Korom Lajos dr. meghatott szavakkal mondott köszönetét az ünneplésért. °a SINGER 'VARRÓGÉPEK mégis A LEGJOBBAK ?• Eger, augusztus 19. A Magyar Anyák Nemzeti Ün­nepét rendező bizottság, amely a kormányzó feleségének fővéd­nöksége alatt működik, minden évben emlékéremmel és pénzjutalom­mal tünteti ki azokat az anyá­kat,[akiknek legtöbb élő gyer­mekük van. Hevasvármegyében az idén tizenhárom sokgyermekes anya kép kitüntetést. Legjobban rá­szolgál a jutalomra Márkus Ala­Tegnap délután egy kisebb egri társaság vadászott Kál ha­tárában. A társaság tagjai so­rában volt Grenda Andor egri lakos is, aki súlyosabb természetű sérülést szenvedett egy véletlen következ­tében. Vadászat közben ugyanis vé­letlenül elsült kezében a sörétre Tiszafüred, aug. 19. Hétfőn éjjel 1 és 2 óra között ismeretlen tettesek behatoltak a tiszafüredi postahivatal csomag­raktárába, az udvarra nyíló ab­lakon kérésziül és csak a pénz­tárfülkében alvó Ádám Károly kézbesítő éberségének köszön­hető, hogy a vakmerő betörők ki nem fosztották az egész -pos­tahivatalt. Az említett időben Ádám Ká­roly kézbesítő gyanús neszt hallott a csomag­raktár felől, amelyet csak egy vékony desz- kaajtő választ el a pénztárfül­kétől. A halk motozást egy ideig sötétben hallgatta, majd mikor meggyőződött arról, hogy valaki a szomszédos helyiségben járkál, villanyt gyújtott és egyidejűleg megnyomta a helyettes posta­mesternő szobájába vezető csen­gő gombját. Pár pillanat múlva a postamesternő a hivatali he­lyiségben termett és a kézbesí­tővel együtt benyitott a rak­tárba. Széthányt csomagok és nagy rendetlenség bizonyította, hogy josnő gyöngyöfpatai asszony, aki 19 gyermekkel dicsekedhe­tik. A jutalmazoltak között há­rom 12 gyermekes, két 11 gyer­mekes, három 10 gyermekes és négy 9 gyermekes anya van. Egerből ebben ez évben senki sem kap kitüntetést. Az anyáknak ünnepélyes kül­sőségek között adják át a jutal­makat, részben 50, részben 25 pengőt, ezenkívül több ruhát és cipőt, mindegyikük kap továbbá egy szép emlékérmet is. töltött fegyver s a töltés a bal keze csuklójánál hatolt bele karjába. Letépte róla a húst és a bőrt s a könyökénél távozott el a test­ből. Grendát azonnal bekötözték és autóra téve beszállították Egerbe, ahol orvosi segítségben részesítették. a helyiségben betörök jártak, a tetteseknek azonban már nyoma sem volt a szobában. A felgyújtott villanylámpa fi­gyelmeztette őket, hogy felfe­dezték a betörést és még ideje­korán sikerült nekik egérutat nyerni. Ráduly Erzsébet postamesternő és a kézbesítő azonnal megálla­pították, hogy ismeretlen tette­sek az udvarra néző raktárablakon keresztül hatoltak be a szobába. A felső ablaküvegeket betörték, az alsó ablakrámákat kifeszítet­ték, a vaspálcákat pedig any- nyira sikerült nekik elhajlítani, hogy az így támadt résen be­bújhattak a raktárhelyiségbe. Azonnal megállapították a hi­ányt is és kiderült, hogy mindössze egy Tiszaörvénybe szóló csomagot vittek maguk­kal a betörők, egy csomagot pedig feltörtek. Ebből nehány sportsapka’hiány- zott. A csendőrség még az éj fo­lyamán széleskörű nyomozást indított a tettesek kézrekeríté- sére és több gyanúsítottat őri­Súlyos vadászbaleset történt Kál határában Az elsült fegyver összeroncsolta az egyik vadász kezét. Tegnap éjjel ismeretlen tettesek betörtek a tiszafüredi postahivatalba Az ablak vasrácsát szétfeszítve jutottak a csomag- raktárba. — A kézbesítő éberségén múlott, hogy nem ki nem rabolták a pénztárt. — A csendőrség nyomában van a dilettáns betörőknek. zetbe is vett. A nyomozás meg­állapította azt is, hogy a betö­rők a postával szomszédos ud­var deszkakerítését kitörve ju­tottak a postaépület kertjébe, ahol megtalálták nyomaikat is. Egy csizma és egy mezitlábas férfilábnyom vezetett a kerítés­től a raktár ablakáig. Az ellopott csomagot is megta­lálták egy távolabbi ház kert­jében. A nyomozás mostani állása szerint bizonyos, hogy a csend- őrség birtokában levő adatok nyomán rövidesen kézre is ke­rülnek a dilettánsoknak látszó tettesek. Rz anyák és csecsemők védelmére fiókintézetet létesített Füzesabony­ban a Stefánia Szövetség. Füzezabony, aug. 19. Az anyák és csecsemők vé­delmére alakult Országos Stefá­nia Szövetség a vármegye ille­tékes tényezőivel folytatott tár­gyalások után az egri, gyöngyösi, hatvani, he vési és apci intézetek mellé Füzesabonyban Is létesített egy fiókintézetet. Az alakuló közgyűlésen, amelyen Füzesabony közönsége igen nagy számban vett részt, Scholtz Ist­vánná központi kiküldött ismer­tette a Stefánia Szövetség ne­mes céljait. Dr. Barsy József esperesplebános lendületes be­szédben vázolta az intézmény fontosságát ős ajánlotta, hogy a közgyűlés a füzesabonyi csecsemővédő in­tézet elnökévé Magnin Alfréd főjegyzőt válassza, aki évek óta a legnagyobb sze­retettel karolta fel a gyermek- védelem ügyét. Magnin főjegyző szép program- mot nyújtott elnöki beszédében és örömmel vállalta az egyhangú lelkesedéssel beléhelyezett biza­lom újabb megnyilvánulását és megígérte, hogy minden törek­vése a jövőben is csak községé­nek jóléte, fejlődése és annak felvirágoztatása lesz és kéri, hogy az alapszabályoknak meg­felelően a fiók bizottságot es tisztikarát is válasszák meg. A vármegye és az egri járás részéről megjelent dr. Temesváry István h. tiszti főorvos örömmel állapította meg, hogy az egri járás egyik legjelentősebb köz­ségének közönsége újabb tanú- jelét adja az egészség védelmé­nek megértő, fontos munkájá­nak, amikor felállítja a Stefánia védőintézetét is a falai között. Dr. Temesváry főorvos ismer­tette a vármegyében működő 5 intézet forgalmát, áldásos műkö­dését és Ígérte, hogy nagy kész­séggel támogatja a legújabb vé- döintézet munkáját is. Végül a hölgybizottság nevé­ben Tatay Gyuláné mondott kö­szönetét a megjelenteknek. Az űj, 216. számú védőintézet orvosa dr. Stein Lajos lesz, aki a központból kiküldendő védő­nőkkel fogja a füzesabonyi any a- és cseosemővédő intézetet vezet­ni. A most megalakult intézet előreláthatólag egy hónapon be­lül megkezdi működését a piactéren lévő helyiségében.

Next

/
Thumbnails
Contents