Eger - napilap, 1930/2
1930-08-08 / 179. szám
1930. augusztus 8 EGER A hadirokkantak megkapták a félárú vasúti Jegyet, de nincs köszönet benne Évente mindössze két félárú jegyet kaphatnak. Eger, augusztus 7. A népjóléti miniszter körrendeletben közülte az illetéke* hatóságokkal, hogy a kereskedelemügyi minisztérium menetdíjkedvezményt biztosított a hadirokkantak részére. A kedvezmény tehát már meg van, de nem lesz benne sok köszönet, mert elóg szQkmarkuan bánik el a hadirokkanttakkal, akiknek áldozataival semmi képen nem áll arányban. A rendelet szerint általánosságban a hadirokkantak évente csak két Ízben utazhatnak 50 százalékos kedvezménnyel a Máv. vonalain. Hogy ez mily «sekély ellenérték a világháború borzalmainak végigszenvedésé- ért, nem kell részletesen boncolgatni. Nem helytálló a megkülönböztetés sem, amely ezt a kedvezményt is csak a 75 és 100 százalékos hadirokkantaknak adja, tehát a rokkantak nagy tömege ebből a csekély kedvezményből is kirekesztődik. Nem változtat a helyzeten, hogy a mintegy 65 százalékos díjmérséklést biztosító munkásheti jegyet valamennyi rokkant megkaphatja, hogy munkahelyéről hazautazhassák. A hadirokkantak nagy részben, éppen rokkantságuknál fogva lehetőleg abban a helységben vállaltak munkát, ahol otthonuk vaD, ka pedig ipari muri' kasok, mint ilyenek már megkapták úgyis a munkás-heti je- gyet. A nyújtott kedvezmények tehát nem olyanok, mint amit méltán várhattak a hadirokkantak, ép azért a Honsz dolgozni fog azért, hogy valóban könnyebbséget jelentsen a kedvezmény a rokkantak számára. A gabonajeggyel való csalás közönséges bűncselekmény A pénzügyminiszter rendelete a pénzügyigazgatósághoz. A boletta bevezetését nagyon •ok lelkiismeretlen ember arra használta fel, hogy a tájékozatlan gazdákat megkárosítsa. Mivel nasonló visszaélések az ország különböző vidékein egyre gyakrabban fordultak elő, a pénzügyminiszter rendeletet bocsátott ki a pénzügyigazgatőságokhoz. A rendelet, amely most megérkezett az egri pénzügyigazga- tősághoz is, a következőket tartalmazza : >Az ország különböző vidékein egyes lelkiismeretlen kereskedők a gabonaértékesítési törvény rendelkezéseivel oly módon élnek vissza, hogy a kisgazda közönség tájékozatlanságát kihasználva, a gabona árából a gabonajegy árát levonják. Ez a cselekmény a csalás tény- álladékát kimeríti, mivel ez idézett törvény első fejezete azt rendeli, hogy a gabonajegy szelvényt a termelő a gabona helyi piaci árán felül kapja meg.* Felhívom azért, hogy utasítsa haladéktalanul a pénzügyőri közegeket, hogy a gabonavásárlásokat, különösen az alkalmi vásárokat a legéberebb figyelemmel kisérjék. Amennyiben a pénzügyőri közegek megállapítanák, hogy bárki az előbb ismertetett módon csalást követett el azonnal lép jenek érintkezésbe a csendőrséggel a nyomozás lefolytatása végett. A csendőrség figyelmét ilyen esetben fel kell hívni, hogy nem jövedéki kihágás Ogyében, hanem közönséges bűncselekmény miatt folyik a nyomozás, amelynek ellátása a csendőrségnek hivatali kötelessége. A kóbor kutyától megvadult lovak szerencsétlenséget idéztek elő Tiszafüred, augusztus 7. (Saját tudósítónktól.) Tegnap reggel szénahordás közben halálos szerencsétlenségnek esett áldozatul a közeli Ti- szadorozsma községben Sánta János jómódú gazdálkodó, akinek lovai megvadultak, felborították a szénásszekeret és az agyon- nyomta a szerencsétlen embert. A gazda megrakott szénás- szekérrel hazafelé hajtott a határból, mikor az út melletti temető-árokból egy kóborló eb ugrott hirtelen, vad caaholással a lovak elé. A két állat annyira megriadt a kutyától, hogy vágtatni kezdett és belerántotta a szekeret az árokba. Sánta János több méter magasságból a földre zuhant és a következő pillanatban ráborult a szekér a szénával együtt. A szerencsétlenséget az arra jövő falubeliek fedezték fel. Kiásták a szénasírból a szerencsétlenül járt gazdát, aki azonban ekkor már halott volt. a Már az ártatlan reklám- repülőgépeket is bombavetőknek nézik a csehek »A Schmoll pasztának hangárjaiban tízével állnak a repülőgépek, amelyek bombavetökké alakíthatók át.< Két nap óta esténként megjelenik Eger fölött a Schmoll-gyár kis repülőgépe, kivilágított reklámjával és párszor megkerülve a várost, eltűnik Baftta felé. Kevesen tudják, hogy ez ez ártatlan, könnyű kis sportgép milyen nyugtalanságot okoz a velünk szomszédos Csehországnak és szirénájának bugása hogy elveszi a vitéz és nagy cseh nemzet álmát. Alkalmunk volt beszélgetni a gép pilótájával, Kirják István mérnökkel, aki rendelkezésünkre bocsátotta a Právo Lidu cimü véresszáju cseh lap egy példányát, amely hasábos cikkekben foglalkozik a magyar repülés problémájával. Többek között a következőket írja a lap: »Mint ismeretes, Magyarországnak a békeszerződés értelmében katonai repülőgépeket sem építeni, sem üzemben tartani nem lehet. Hivatalosan nincs is katonai gépe. De a Schmoll pasztának, mint polgári cégnek a hangárjaiban tízesével állanak a repülőgépek, amelyekkel minden elképzelhető repülést végeznek. Minden szakértő tisztában van azzal, hogy itt olyan gépekről van szó, amelyek rövid óra leforgása alatt akár bombavető, akár vadász, illetve felderítőszolgálatot végző gépekké alakíthatók át. Ezen gépekkel történő repülések mind gyakoribbak, sőt éjjeli repüléseket is végeznek velük * így lesznek a Schmoll ártatlan kis gépeiből bombavetök ás vadászgépek szomszédaink fantáziájában • az esti reklámrepü- lésekből éjjeli gyakorlatok. Ezt a nyugtalanságot és rettegést érzi egy állig felfegyverzett náció, amelynek repülőezredei vannak és katonai hangárjaiban százszámra állnak a legmodernebb gépek, — érzi velünk szemben, akiknek egyetlen katonai gépünk nincs s akiktől a meglevő, ártatlan, •portot, vagy reklámcélokat szolgáló repülőket is el szeretné ko- boztatni. Gyógyíthatatlan betegsége miatt lelakasztotta magát egy gyöngyösi molnár Magas lázában, öntudatlan állapotban követte el az öngyilkosságot. Gyöngyös, aug. 7. (Az Eger tudósítójától.) Tegnap délután lakásának padlásán felakasztva találták Sslo- vencsák István 35 éves gyöngyösi gőzmalomtulajdonost. Pár nappal ezelőtt gyógyíthatatlan betegségbe esett a jómódú molnár és azóta állandóan buskomor, családja alig hallotta szavát is. Tegnap délben már magas lázzal küzdött és ebéd után eltűnt a lakásból. Hozzátartozói nem gondolták, hogy öngyilkossági tervekkel foglalkozik, csak amikor órák múlva sem került elő,kezdtek gyanakodni és keresésére indultak. Rövid idő múlva meg is találták a szerencsétlen embert a padláson, akkor azonban már nem volt benne élet. Valószínűnek látszik, hogy a molnár magas lázával járó önkívületi állapotában követte el végzetes tettét. Szerkesztői üzenetek. Kérdésére közöljük, hogy a weekend vonat vasár- és ünnepnap este 7 óra 53 perckor indul Egerből és 11 őrá 12 perckor érkezik Budapestre. Csak Füzesabonyban, Kálkápolnán, Vámos- györkön és Hatvanban áll meg. Átszállni sehol sem kell. A gyorsvonat pedig 6 óra 59 perckor indul Egerből és 10 óra 10 perckor érkezik Budapestre. eső-, szennyvíz és trágyalé levezetésére, szellőztetésre és csatornázásra, stb. nem rozsdásodik, könnyű, vizet nem ereszti át, olcsó ETERNIT MÜVEK HATSCHEK LAJOS, Budapest, Andrássy út 33 Elárusító helyek: Reiner Adolf Eger, Fakereskedelmi és Ipari rt. Füzesabony.