Eger - napilap, 1930/2

1930-07-29 / 170. szám

1930. július 29. EGER Véres osztozkodás 14 bőid föld felett Vasviílával és konyhakéssel érvelt az egyik testvér. Az áldozat életveszélyes sérüléssel fekszik az Irgalmasok kórházában. Eger, július 28. Tegnap este nyolc őrá tájban a Tetemvár ucoa 5. számú ház udvarán véres családi háború­ság játszódott le. Mátyási Bernát földműves egy hatalmas konyhakéssel hasbaszúrta öccsét, Lajost az apai vagyon fölötti osztozkodásból keletkezett szó­váltás miatt. A Mátyási család eddig a leg­nagyobb egyetértésben és bé­kességben élt. Három fú, Sándor, Bernát és Lajos mindannyian maguk is nős, családos emberek, akik csendesen dolgozgattak apró földjeiken. Egészen tegnap estig. Ekkor jött ugyanis szóba a családi vagyon fölötti osztoz­kodás, ami 14 hold föld és egy kis házikó, amelyben eddig Má­tyási Bernát, a legidősebb fiú lakott. Az öreg özvegy Mátyásiné elhatározta, hogy szétosztja a földet, a házat pedig eladja s annak árát is odaadja fiainak. Hogy megbeszéljék a dolgot, összegyűltek Bernét házánál, ahová a másik két fiú is eljött estefelé. A két fiatalabb Mátyási és az öreg asszony abban állapodtak meg, hogy a szőlőföldeket szét­osztják arányosan, az Eged aljá­ban levő pár holdat pedig az a fiú kapja, aki eltartja és majd halála után eltemetteti az anyát. A házról is sző esett s úgy ha­tároztak, hogy azt áruba bocsát­ják b a pénzen szintén osztoz­kodnak majd. Hogy az elérhető legjobb árat kapják, a ház tete­jét rendbe kellett volna hozni ■ Mátyási Sándor felvetette az eszmét, hogy közösen adjanak, pénzt tetőcstrépre. Aztán eszük­be jutott, hogy Bernát már hat óve lakik a ház­ban teljesen ingyen s valamelyikük megjegyezte: legjobb lenne, ha házbér fejében ö hozatná rendbe a tetőt. E fölött aztán éles szóváltás keletkezett az udvaron tanács* kozó családtagok között. Bernát egyre ingerültebben tiltakozott a dolog ellen, majd a keze ügyében levő szé­ket kapta fel s azzal akarta megűtol Lajos öccsét. A legfiatalabb fiú, Sándor, elébe ugrott és kicsavarta kezéből a széket, aztán megpróbálta le­csillapítani a valósággal dühöngő bátyját. Ezzel azonban már nem lehe­tett boldogulni. Minden békítő és magyarázó szóra káromko­dással felelt, majd vasvilláért szaladt és azzal akarta kizavarni az udvarról az egész családot. Újból Sándor vette el a hado­nászó ember kezéből a szerszá­mot ős megpróbálta neki ma­gyarázni a dolgot. Már úgy lát­szott, hogy jobb belátásra tér a bátyjuk, mibor egyszerre beszaladt a konyhába, felkapott egy heverő konyhakést és mi­előtt valaki megakadályozhatta volna, nekirohant Lajos öccsé- nek és hasába döfte. Mire Sándor odaugrott és meg­kapta bátyja karját, a középső fiú már összerogyott és hatalmas sebéből ömlött a vér. A kés (fö­lött dulakodni kezdtek és Mátyási Sándor kezét több helyen össze­vagdalta az éles szerszám, emíg sikerült neki elvenni a dühöngő embertől. Az asszonyok sikoltozására Gyöngyös, július 28. (Az Eger tudósítói ától.) Élet és halál között lebeg a gyöngyösi közkőrház egyik szo­bájában Sinkó János 26 éves földműves, mellében egy from- mergolyőval. A szomszédos kór­teremben barátja, Bátor László fekszik, súlyos fejsebével s mind­ketten hallgatnak arról, ami kö­zöttük történt egy barátságosan indult Anna-napi mulatságon. Sinkó és Bátor ugyanis egyik ismerősük házánál Anna napot köszöntött és jókedvűen bo- rozgattak alkonyaitól késő estig. A két legény igen jőbarátság- bán élt egymással, mindég együtt lehetett látni őket, éppen ezért érthetetlen, ami közöttük történt. Este 11 óra felé járt már az idő, mikor Sinkó és Bátor között ingerült szóváltás támadt. Sző szót követett s pillanatok alatt kivörösödve állott egymás­sal szemben a két legény. Sinkó kezében egy üres boros- pohár volt s a veszekedés he­vében ezt a poharat Bátor fe­jéhez vágta. A darabokra törő üveg fel­hasította a legény fejbőrét és aroát elöntötte a vér. A szobá­ban tartózkodóknak már nem * Uránia. Kedden néma műsor: < Anordexpress fantomja« misz­tikus bűnügyi dráma és a »Fekete keselyű« wild-west történet, mely­nek főszerepét Tom Tyler játsza. Előadások kezdete 6 és fél 9 óra­kor. a szomszédok összeverődtek az udvaron és lefogták a károm­kodó, hadonászó Mátyási Ber- nátot. Valaki értesítette a men­tőket, akik pár perc alatt meg­érkeztek és kórházba szállították a súlyosan sebesült embert. Má­tyási Lajos állapota életveszélyes. A kés megsértette a máját, el­metszette a gyomorereket és nagy belső vérzést idézett elő. Életben maradásához nem sok reményt fűznek az orvosai. Mátyási Barnától az eset után rövid idővel rendőrök kísérték ba a kapitányságra, ahol az ügyeletes tiszt kihallgatta a rész­letekre vonatkozóan. Ma délelőtt az Irgalmasok kór­házában megjelent Mátyási La­jos ágyánál a vizsgálóbíró és szintén kihallgatást foganatosí­tott. A véres családi osztozkodás ügyében folyik az erélyes nyo­mozás és a részletek tisztázása. volt idejük arra, hogy közbe- vensék magúkat, mert drámai gyorsasággal követték egymást az események. Bátor a vér lát­tán feldühödve hátsó zsebéhez kapott és előrántva frommer pisztolyát, belelött a vele szemben álló Sinkóba, aki hang nélkül végig­vágódott a földön. A házbeliek a dörrenésre tér­tek magukhoz és odaugorva a legényhez, kicsavarták kezéből a fegyvert. Izgatott futkosás kezdődött a következő percekben. A család egyik tagja orvosért és men­tőkért szaladt, a másik felemelte a földről Siakőt, aki nagy vér- tócsában, halálsápadtan feküdt. Nemsokára megérkeztek a men­tők, akik első segélyben részesí­tették a két sebesültet és azután beszállították a kórházba. Sinkó, akinek mellkasában még most is benne van a frommer- golyó, élet és halál között lebeg, de Bátornak az állapota Is súlyos. A rendőrség nyomozást indí­tott bz Anna napi véres dráma ügyében, azonban Sinkó és Bá­tor nem beszélnek a verekedés okáról. * Orvosi hír. Dr. Mészáros Béla fogorvos rendelését f. hó 28-án megkezdte. 1803 * Egri képeslapok a legszebb kivitelben, legnagyobb választék­ban darabonként 12 fillérért kap­hatók a Sajtószövetkezet és Szé­chenyi könyvkereskedésekben. Frommer pisztollyal keresztüllőtte a barátját egy tiatalember Az Anna-napi mulatozás áldozata élet-halál között lebeg. Tanügyi életünk nesztora. Megboldogult Baboosay Sán­dor m. bir. kormányfőtanácios, a közügyek terén viselt méltó­ságainak sokaságában, az egri állami elemi iskolai gondnokság­nak 35 esztendeig volt elnöke. Az élet 85 évéből népművelés­ügynek szentelni harmincötöt, olyan tény, amely aranybetükkel való megörökítést diktál a gond­nokságnak, valamint az egri ál­lami elemi iskolai és óvodai tanítótestületnek. Ezzel a szent fogadalomtétel­lel helyeztük el koszorúnkat nagy halottunk ravatalán, mert iskolai életünkben tett irányító kijelentései, bölcsességre valló tanácsadásokként örökíttettek jegyzőkönyveinkben, melyek a hosszú 35 évi munkálkodás után immár lezárultak. Fájó érzelmekkel telített lélek­kel mentünk el mindnyájan utolsó útjára. A tennivágyásban majd­nem törhetetlennek látszó testét eltemettük, elsirattuk, de puritán és mindvégig magasan szárnyaló szelleméből erőt merítünk, az élet egyre súlyosabb küzdel­meire. Nagy halottunk, arra kérünk sírodnál, hagyd nálunk nemes lelked erejét örökségül, hogy úgy, megerősítve folytassuk mun­kánkat a magyar gyermekért. Nyugodj békén, emléked min­dig erő és világosság lesz szá­munkra. Fejér Mihály áll. el. iák. igazgató. HÍREK 1930. július 28. — Hedry Lőrinc főispán megkezdte nyári szabadságát. Dr. Hedry Lő­rinc, Hevesvármegye főispánja a mai napon megkezdte nyári sza­badságát. Mint értesülünk, hivata­lát augusztus 20-án veszi át ismét. — Házasság. Dr. Friedl Károly, a Hevesmegyei Takarékpénztár igazgatója és nemes Tas Ilona házasságot kötöttek. — Új vármegyei tűzrendészed felügyelő. Okoliesányi Imre alis­pán, a vármegyei tűzoltószövetség ajánlására, egyik legutóbb (kelt rendeletével dr. Alföldi Béla já­rási felügyelőt, az egri tűzoltóság kiváló és lelkes vezetőjét tb. vár • megyei tűzrendészeti felügyelővé nevezte ki. — Alig szabadult a börtönből, is­mét lopott. Munkácsi Ferenc 37 éves napszámos a napokban sza­badult ki a börtönből, ahol 7 hó­napos büntetését töltötte ki. Alig volt szabadon két napig, mikor Gyöngyösön betört Bognár Imre egészségügyi felügyelő lakásába, ahonnan nagymennyiségű fehér­neműt ellopott. A gyöngyösi rend­őrség pár órai nyomozás után le­tartóztatta Munkácsi Ferencet.

Next

/
Thumbnails
Contents