Eger - napilap, 1930/1

1930-01-28 / 22. szám

EGER 3 1930. január 28. COSlRBl. —IMfM erősílik s az díszes gerendákat impregnálják gombairtő szerrel. Ez eddig simán ment volna, azonban Unterreiner János a Korona bérlője kárigényt jelen­tett be a városhoz a Korona szállő épületénél mutatkozó hiá­nyok javítási munkálatai bővet kéziében, miután második eme­leti szobái közül többet kiadni nem tudott. Greiner Andor vállalkozó a hiányok pótlásán kívül sem Un­terreiner kárának megtérítését, sem a város ellenőrző szakértői díjának viselőiére nem hajlandó. A közgyűlés a jogügyi szak­osztály javaslata alapján úgy határozott, kogy a város hívja fel Unterreiner Jánost kárának konkretizálására és csak ezután fogja a további lépéseket ez ügyben megtenni. Kálnoky litván dr. tanőctos bemutatja a Városi Fürdő r. t. 1929. évi zárszámadásait. A köz­gyűlés őrömmel veszi tudomá­sul, hogy a szanálási bizottság munkája eredménnyel járt és a személyi és üzemi kiadások ciök- kentésével a vállalat egyensúlyát sikerült fenntartani, sőt a gaz­dasági viszonyok következtében Seoökkent bevételek dacára je­lentékenyen tudta kölcsöneit tör­leszteni és tartalékait gyarapí­tani. Ugyancsak Kálnoky dr. refe­rálta a második egri mozi ügyét. Brandtner Johanna bu­dapesti lakos a Városi Színház­ban felállítandó mozi céljára szerződni kiván a várossal. A pénzügyi szakosztály s az ál- lendő választmány azt a javas­latot terjesztik a közgyűlés elé, hogy 5 évre kössék meg folya­modóval a szerződést a követ­kező feltételekkel: a bért ne fix összegben, hanem a bruttóbevé­tel 10%-ában állapítsák meg; a Kardos Gézával kötött szerző­dést a mozi nem korlátozhatja; műkedvelő előadáiok szombaton és vasárnapon is tarthatók le­gyenek a Városi Színházban; a műszaki és technikai berende­zéseket a saját költségén tarto­zik beszerezni; amennyiben a biztosító társaság nagyobb díj­kockázatot számítana, a többlet folyamodót terhelje; végül a felmondási idő Va év legyen. A közgyűlés ilyen értelemben ha­tározott. Braun Károly főjegyző ter­jesztette elő Bayer Henrik volt városi tanácsnok nyugdíj- megállapítása és kegydíj iránti kérelmét. Bayer Henrik 28 évig volt a város szolgálatában, ami a háborús szolgálattal együtt 34 évi szolgálatnak felel msg. A nyugdíjtörvény értelmében 84 százaléka jár a törzsfizetésőnek, tehát 6179 pengő a megfelelő lakbérrel és családi pőtléka. Elmaradó pőtilletmőnyeitiefe 84 %-a fejében 1028 pergő évi kegydíj folyósítását kérte. A köz gyűlés az állandó választmány javaslata ellenére Sztregova An­drás és Sós Mihály ellenző, Szabd Szilárd dr. pártoló felszólalásai után 26 szavazattal 20 ellenében elutasította a kegydij iránti ké­Eger, január 27. Tóth Ferenc, volt köztiszta­sági vállalkozó bűnügyében az ügyészség befejezte a vizsgála­tot és a törvényszék kitűzte a főtárgyalás napját. A Verbőczy ucoai gyilkos holnap, 28 -án áll birái elé, hogy feleljen Oláh Vilmos kádár haláláért. Eger, január 27. Az egri törvényszék, amint megírtuk, szombaton tárgyalta a hatvani tanító gyilkosainak bűn- pőrét. Varjú János ét Varjú Jánosné vallomása utáu fiatal­korú leányuk állott a bíróság elé s elmondotta Kovács Gyula halálának előzményeit. Az erre vonatkozókat úgy adta elő, mint Varjűnő, azzal a különbséggel, hogy megemlített egy cséphada- rőt, amit édesapja az eset előtt már bárom nappal a szobába bekészíietett. Elmondotta még azt is, hogy miközben atyja és mostohaanyja ütötték Kovácsot, az bemenekült előlük a szobába is, de kihúzták onnan. Azután atyja kihívta őt és rá- paranciclt, hogy üsse a tanítót. Mikor Kovács már magával tehetetlen volt, őt kitanította az apja, hogy miként valljon és rendőrért küldte. Az elnök ezután elrendeli a botcjegyzőkőnyv felolvasását, amelyre Szilágyi József dr. tör­vényszéki orvos terjeszti be vé­leményét. Eszerint Kovács halá­lát agyrázkódás okozta, a verés föltétien halálos volt. A bíróság több tanút hallgat ki ezután, azonban egyik sem tesz lényeges vallomást. Lázár Bertalan, Varjú János védője, a vádlott elmebeli álla­potának megvizsgálását kérte, a törvényszék azonban azt nem látván szükségesnek, elutasította. Gálbory tanácselnök a tárgya­lást két órakor felfüggesztette reimet. Ugyancsak elutasították özv. Barchetti Adolfné, özv. Sá­voly Lajotné, Vidasics József és Gulyás István kegydíj iránti kérelmüket. A közgyűlés igen gazdag, 107 pontbő! álló tárgysorozatának többi letárgyalt pontját hely­szűke miatt, lapunk legközelebbi száméiban önálló cikkekben is­mertetjük. A főtárgyaláso;- Gálbory József törvényszéki elnök vezetésével a szokott büntetőtanács fog ítél­kezni. A vád képviseletében Lehóczky Márton teir. ügyész vesz részt a tárgyaláson. Az érdeklődés már most igen nagy. és folytatását délután négy őrá­ra tűzte ki. Erre az időpontra még a dél­előttinél nagyobb közönség gyü­lekezett a tárgyalóterem elé. A tárgyalás megnyitása után a por- beszédekre került a sor és fel­állóit Zsivora György dr. ügyész, hogy elmondja vádbeszédót. Bizonyítottnak látja a gyilkos­ságot, enyhítő körülményt nem lát, de a brutalitás súlyosbítja a bűnt, mindhárom vádlottra szi­gorú büntetést kér. Lázár Bertalan dr., Varjú Já­nos védője szól ezután. Nagy­szerű logikával és döntő érve­léssel cáfolja meg a vád állítá­sait. A vád képviselőjének szigo­rú magatartása, mondotta, meg­fosztja attól, hogy emberi motí­vumokat keressen, így csak jo­gászi érvelésekre támaszkodik. Éles dialektikával bizonyítja, hogy ebben az esetben, ha na­gyon szigorúan veszi is a bíró­ság, legfeljebb halált okozó sú­lyos testi sértésről lehet szó. Felmentő ítéletet kér. Bajzáik László dr. Varjúné, He­vesi Zoltán dr. a fiatalkorú leány védője, mondják el ezután védő- beszédeiket, mindkettő védenceik ártatlanságát hangoztatta. A pörbeszédek elhangzása után a biróság ítélethozatalra vonult vissza. Pár perccel hat őrá előtt fog­lalta el ismét helyét a bíróság és elhangzott az ítélet. Varjú Jánost ős feleségét Az egri törvényszék holnap tár­gyalja a Verbőczy ucoai gyilkos, Tóth Ferenc bűnügyét A tárgyalás iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg. Hat évi fegybázra Ítélték a hatvani tanító gyilkosát Varjú Jánost a törvényszék halált okozó súlyos testi sértés bűntettében mondotta ki bűnösnek. \Asvirin tabletták es Smwsal oldat, a mélyreható bedörzsölőszer. megszüntetik Csak Wiavszertdrban kapható. bűnösnek mondotta ki a bíróság halált okozó súlyos testi sértés bűntettében és ezért Varjú Jánost hat évi fegyházra, Varjú Jánosnét három évi bör­tönre ítélte A fiatalkorú leányt az ellene emelt vád és következményei alól felmenti. Az ügyész az ítélet súlyosbí­tásáért, illetve a felmentés miatt, az elítéltek és védőik pádig az ítélet súlyossága miatt jelentettek be felebbezést. i Rz Emericana családi estje. Eger, január 27. A megszokottan kedvei han- gúlatú családi estjeinek egyikét tartotta szombaton este az Eme­ricana Agria corporatiőja. Az érkező vendégeket zöldsapkás leventék és aprődok fogadják. És a Korona ragyogó termeit csakhamar ízléses és szebbnél- szebb ruhákba öltözött hölgyek teszik még ékesebbekké. Majd kezdetét veszi a tánc, mely a kora reggeli órákig folyt sza­kadatlanul. A jól sikerült családi estet dr. Pálosi Ervinné nyitotta meg Simcsó József jogászelnök, leniorral. A megjelent hölgyek névsorát az alábbiakban adjuk: Asszonyok: Antőni Jenőné, Baranyő Ernőnő, özv. dr. Bar- cbetti Károlyné, dr. Bárány Lászlőné, özv. Bolgár Dazsőná (Gyöngyös), Cservény litvánná, Ferenczy Pálné, dr. Gröber Fe- rencné, Horkay Istvánná, Huszár Aladárué, Kiss Jenőné, Kovács Antalné (ózd), Medriczky Jő- zsefné, Mondok Istvánná, Ne mányi FereDcné, Németh Pálné, özv. Otta Nándorné, Pauksch Villibaldné, dr. Pálosi Ervinné, özv. bátaszéki Szabó Béláné, dr. Székely litvánná, Tóbiás Jőzsefné. Leányok: Baranyő Sárika, B ircaetti Márta, Bolgár Ginike (Gyöngyös),Dankő Matyi.Faragó Sári, Ferenczy Böske, Füstös Adél, Germarz Lilly (Budapest), Horkay Juditb, Huszár Sarika, Kiss Manyi és Ica, König Klárika, Mondok Tériké, Németh Ilus, Novotni Gitta, Pauksch Médi, Pántyik Bab«, Perlaky Klári, bátaszéki Szabó Maci, Tóbiás Ilike, Vadász Erzsébet.

Next

/
Thumbnails
Contents