Eger - napilap, 1930/1
1930-01-22 / 17. szám
2 EGEH 1930. január 22. A fagykárosult szőlősgazdák nylr- egyházl nagygyűlése Memorandum a földmí- velésügyi miniszterhez. Nyíregyháza, január 21. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara ás a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete Nyír- egyházán tartotta nagygyűlését a fagykárral sújtott szőlősgazdák és munkások helyzetének megjavítása érdekében. A gyűlésen a földművelésügyi minisztérium küldöttsége is megjelent. A nagygyűlés székhelyéül azért választották Nyíregyházát, mivel a fagykárosult gazdáknak több, mint a felerésze idetartozik. 20—25 ezer katasztrális holdra tehető az a terület, amelyen a szőlő teljesen kipusztult. Egyetemes nemzeti érdek vezeti tehát a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarát, amikor ezzel a súlyos problémával foglalkozik. Már a múlt évben részletes tervezetet dolgozott ki a károsult gazdák segélyezése érdekében, azonban a kormány még ezideig nem Intézkedett Emiatt vált szükségessé az országos értekezlet összehívása. Termeléspolitikai szempontból radikálisan kell segíteni a bajokon ős pádig elsősorban az államnak. Ezért a Tiszántúli Mező- gazdasági Kamara és a Magyar Szőlősgazdák Egyesülete memorandumba foglalta sérel* meit és sürgős orvoslás végett a kormány elé terjeszti. A memorandum 7 pontból áll s foglalkozik a borfogyasztási adó eltörlésével, a kárkataizte- rek felvételével, a szőlősgazdák függő kölcsöneioek sürgős konvertálásával, a kipusztult szőlők felújítása érdedében nyújtandó kölcsönökkel, esetleg a kipusztult szőlők helyébe telepítendő gyümölcsösök anyagi támogatásával, a kipusztult szőiővidákek közmunkáinak foiyamatbetételé vei, végül az újratelepített szőlők edózási kedvezményével. A nagygyűlés határozatiig fordul a pénzügyminiszterhez a borfogyasztási adó eltörlését kérve. A földművelésügyi minisztérium kiköldötte a miniszter nevében üdvözölte a gyűlést és hangoztatta, hogy a miniszter intenziven foglalko zik a fagykár problémájával s hogy a segély elintézése eddig még nem vált teljesen valórs, annak súlyosabb okai vannak. Egyben arra kérte a gyűlésen megjelenteket, hogy tárgyilagosan adják elő panaszaikat, amelyeket ő miniszter elé terjeszt. A gyűlés elhatározta, hogy táviratilag üdvözli a földművelésügyi minisztert s egyben ismételten figyelmezteti a sürgős intézkedések megtételére. a meglepett úriasszony kezéből a bőrretikü!*, amelyben fontos okmányok és nagyobb összegű készpénz volt, azután gyors futással eltűnt a járátbírőság mellett elhúzódó zuguccán. Mire a károsult első Több miat tíz éve áll Huszthy Zoltán Eger dal- és zenekultúrájának élén. Tíz esztendő óta sokat harcolt, küzdött, zenekarokat alakított, hangversenyeket rendezett, közöny és részvétlenség miatt elbukott, újra élt, a világ forgandőiágának szabályai szerint. Kapott kevés elismerést, sok nemtörődömséget, gáncsot, amint illik nálunk. Az Egri Dalkör volt az egyet len, amelyet megával tudott vinni felfelé, mert dalosai becsülték, szerették, hittek benue. Az utóbbi években rendezett országos dalversenyeken egyre biztosabb lépésekkel haladt dalárdájával az első hely felé. Szomorú hercehurcák, 3pró tévedéiek útját állták egyideig, míg 1929. nyarán az Egri Dalkör megnyerte a két legnagyobb kitüntetést : a Kormányzói és Királydíjat. Kétségtelenül övé itt a siker legnagyobb része. Igaz, lényeges kellék volt a dalosok lelkes munkája, fegyelmezettsége, zenei intelligenciája, de ez csak mind tökéletes anyag volt, amibe át tudta vinni szuggesztiv alakító erővel saját magát, a kompozíciókba beleépített gondolatokkal és érzésekkel együtt egyéni felfogását, ösztönös ráérzéseit. Huszthy Zoltán neve egyre nagyobb lett, munkásságának eredményei világviszonylatban is versenyképesek lettek, az OrszáEger, január 21. Csaknem végzetes kimenetelű baleset történt a közeli nagyiván község határában. A környékbeli vadászok bevonásával körvadászatot tartottak, amelyen részt vett többek között Edvi- Illés István, tiszaőr&i földbirtokos és Barta Elemér, nagyiváni adóügyi jegyző is. A délutáni órákban befejezték az u’olsó részt s a vadászok hozzáláttak puskájuk ürítéséhez. Ebben a pillanatban, eddig még kiderítetlen okból elsült Edvi Illés fegyvert. A töltés egyenesen belefúrődott a tőle pár lépésre álló Barta Elemér bal térdébe. ijedtségéből magához tért, a rablónak már csak hűit helye veit. A gyöngyösi rendőrség erélyesen nyomoz az uccai támadó után, eddig azonban teljesen eredménytelenül. gos Magyar Dalosszővetség hivatalos lBpja a vezetése alatt álló Egri Dalkörről mint a magyar dalkultúra reprezentánsáról beszél, a napokban pádig megkapta a magyar dalosvilőg összességének elismerését is: az Országos Magyar Dalosszövetség közgyűlése országos társ - karnaggyá választotta. A Dalosszővetség közgyűlése vasárnap délelőtt zajlott le Budapesten, Sipőcz Jínő polgár- mester elnöklete alatt. Tárgysorozatának első pontja a tiszt- újítás volt. A szövetség tisztikara Sipőcz Jenő elnökkel és Gerlőczy Bála alelnökkel élén változatlanul helyén maradt, a közgyűlés újonnan választotta dr. Jeszenszky Sándor min. tanácsost tb. elnökké, dr. Fehér Lajost, az Egri Dalkör volt elnökét tb. alelnökké, űj vidéki alelnökök lettek dr. Hodobay Sándor miskolci és dr. Vásáry István debreceni polgármester. Öt év óta először választott a közgyűlés országos társkarnagyot. A választás egyhangú lelkesedéssel Huszthy Zoltánnak adta ezt a kitüntető tisztséget. Jólesik hallanunk ezt a bírt nekünk, egrieknek, annál is inkább, mivel minden tekintetben méltó embert ért a kitüntetés ős büszkék lehetünk, mert uj, elismert érték került ki a város fiai közül, Eger és a magyar kultúra dicsőségére. A dörrenésre összefutottak a vtdászok Ős megütközve látták, hogy Bariba térdéből ömlik a vér. Első pillanatban valamennyien a még emlékezetben élő boco- nádi tragédiára gondoltak. Mikor azonban megvizsgálták a sebet, amelyből erősen folyt vér, kitűnt, hogy a sérülés nem veszedelmes Az egész löveg oly szerencsésen hatolt a búiba, hogy sem csontot, sem idegeket nem sértett. Hevenyében bekötötték a sebet és a jegyzőt lakására szállították. Mindenütt kapható! Termeli Tejszövetkezeti Központ BUDAPEST, I., Horthy Miklós út 119—121. Hírek néhány sorban. — Véres kardpárbajt vívott az uccán az őrszemes rendőr egy ittas kecskeméti huszárral, aki végül elmenekült. — Gaál Elek nagykállői földműves egy kortyra megivott őt deci seprőpálinkát és holtan terült el a korcsma padlóján. — Mac Conel amerikai újságíró egy riport kedvéért kiköltözött a kanadai őserdőkbe, ahol végig akarja élni az ősember életét. — Dr. Kövér Imre, Csongrád vármegye főjegyzője Szentes közgyűlésén egy izgalmas vita alatt agyszélhüdést kapott és a közgyűlési teremben meghalt. — A budapesti rendőrség a Hársfa ucciban egy teljesen felszerelt kommunista nyomdát leplezett le, am<dy a röpcédulákat és a «Kom«>uaista» című lapot nyomta. — Egy olasz pilóta 29 órát töltött repülőgépével a levegőben s ez idő alatt 2800 kilométer utat tett meg, amivel megdöntötte a távrepülés eddigi világrekordját. — A borsod - megyei Egerezeg község erdejében nadrágszíjjával felakasztva találták Kovács Mihály 64 éves földműves hulláját, amelynek fülét és orrát már leették a ragadozó madarak. — Helmeczi András aszalói földműves egyik társa segítségével meggyilkolta az anyósát. — A Segédhivatali Tisztviselők Orsz. Szövetsége Miskolcon helyi csoportot alakított. — Mise Hungária 1930: Pap Bébi budapesti gépírőnő. — — Leuchner hasseni belügyminiszteri az Opel automobiigyár telepén álarcos kommunisták támadták meg. A miniszternek sikerült támadói elől elfutni, mire azok a bözelban maradt autóját rombolták szét. — Newyorkban a rendőrség messze szétágazó dől- lárhamisitö szervezetet leplezett le. A banda rejtekhelyén egy millió dollár névértékű félig kész hamisítványt foglaltak le. — Egy angol kártyagyár újabban körala- kú kártyalapokat hoz forgalomba, mert jobban lehet őket kezelni, minta szögleteseket. Néhány hőnap múlva már kizárólag ilyen kártyák lesznek forgalomban Angliában. — A sütőiparosok leromlott helyzete miatt 1929.-ben 62 pékmester adta visz- sza az iparigazolványát Buda- pasten. — Amigó József, az Angol—Magyar Bank pénztárosa 110 ezer pengőt sikkasztott. Huszthy Zoltánt országos társkarnaggyá választotta az Országos Magyar Dalosszövetség közgyűlése Vadászat közben megsörétezték a nagyiváni adóügyi Jegyzőt Szerencsés véletlen következtében nem súlyos a sérülés.