Eger - napilap, 1930/1
1930-01-19 / 15. szám
4 EGER 1930 január 19. — Az Egri Torna Egylet tisztújító közgyűlése. Február 9.-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja meg az Egri Torna Egylet évi tisztújító közgyűlését a Kereskedők Körének helyiségében. Az egyesület kéri tagjainak a közgyűlésen való megjelenését az ügy fontosságára való tekintettel. — Az idei farsang egyik legmelegebb hangulatú mulatságának ígérkezik az Emericana Agria cor- poratiójának január 25.-i családi estje a Koronában. A rendezőség már szótküldte a meghívókat. — Eger környékén fogják tartani nyári nagygyakorlatukat a ludoviká sok. Tegnap délelőtt Paravicziny Jenő ezredes, a Ludoviká Akadémia tanára járt városunkban és bejelentette, hogy a katonai főiskola 400 növendéke ez év nyarán Eger környékén tartja a szokásos évi nagygyakorlatát. Az idegen- forgalmi és társadalmi szempontból egyaránt jelentős hírt örömmel regisztráljuk. — A makiári II. negyed földműves olvasókör január 19.-én, vasárnap délután fél 3 órakor tartja évi közgyűlését, amely után dr. Szent- györgyi József gróf Zichy Nándorról, dr. Gauser Rezső kir. s. tan- felügyelő a gabonatermelés válságáról tart előadást. * Heti műsor az Urániában. Szombaton és vasárnap: «SZIBÉRIAI BILINCSEK«! dráma a szenvedések földjének lakóiról. Bur- leszk és híradó kiegészítő műsor. Hétfőn és kedden : »MAROS VIZE FOLYIK CSENDESEN« a becsület és szerelem konfliktusa. Magyar zene, magyar tánc, magyar szív ős magyar lélek sugárzik e végtelenül kedves film jeleneteiből, melyben a női főszerepet Lil Dagover a »Magyar rapszódia« kedves ezredesnéje és a «Monte Christo« főszereplője alakítja, míg a huszárkapitány szerepét Hans Stüve, a »Fehér ördög«! főszereplője játsza. — Műsoron van még »AZ ÓCEÁN SZIGETVILÁGA« és egy két felvonásos burleszk. — Szerdán és csütörtökön : Az ÖRÖK ASSZONY nyolc felvonásos dráma és a »VIZBENHAGYOTT MENYASSZONY* vígjáték, melynek főszerepeiben Louise Farenda és Clyde Cook kacagtató alakításait látjuk. Magyar híradó. — Pánté ken a szezon kimagasló filmje a »FEHÉR ÁRNYAK* kerül bemutatásra, mely három napig marad műsoron. — Előadások kezdete hétköznapokon 6 ős i/i9, vasárnap 4, ljtl és órakor. * Hegedűk olcsóbb és jobb kivitelben, cselló, gitár, tambura stb. hangszerek és alkatrészek, húrok mindenféle kivitelben a legnagyobb választékban és legolcsóbb árban a «Széchenyi* könyvkereskedésben szerezhetők be. — Az Ecsédi Önkéntes Tűzoltótestület tisztikara február hó 2 án az ecsédi kulturház termeiben a tűzoltói felszerelés javára zártkörű táncmulatságot rendez. — Országos vásár Verpeléten. Verpelőt község elöljárósága közhírré teszi, hogy a legközelebbi országos vásárt — még pedig az állat- és kirakodó vásárt egy napon — január hó 27. napján (hétfőn) tartják meg. Vészmentes helyről mindennemű állat felhajtható. SINGER VARRÓGÉPEK MÉGIS A LEGJOBBAK U Olr^nKhflII fíítt a Kronprinz-Petrolgáz-Géppel, amely a leg- 1UI>. olcsóbb kőolajjal néhány fillérért minden helyiséget otthonos meleggé varázsol. Számos tökéletesítéseivel csodája a fűtési technikának, elegáns, hordozható, füst- és szagmentes, veszélytelen, korom- és hamumentes, ideális jó lakásnak, irodának, műhelynek, egy darabban főz, süt és melegít, az egész világon legjobban elterjedve. Nincs jobb ! lekntse meg lerakataimat, ahol minden csütörtökön 3 órakor délután és pedig Budapest VI., Andrássg út 31 próbafőzést tartunk vagy két jen ár- és referencia katalógust. Kronprinz-Werke P. B. Kimpink cégtől Guntramsdorf bei Wien. — A Kronprinz petrolgép legyőzi a telet. Önnek is örömet fog okozni. A szakítás mindenhová vám és fuvarmentesen házhoz szállítva. »S— Kultúrdélután. Az Egri Kér. Iparoskor január 19.-én, vasárnap 5 órai kezdettel kultúrdélutánt rendez a következő műsorral: Konferál: Lanther János főrendező. Zenekari nyitány. Játssza az Iparoskor zenekara. Erkel: Hunyadi induló. Albert W Ketélbey: Perzsa vásár. — Felolvasást tart a takarékos tüzelésről Ferenc Ágoston kályhagyáros. — Zenekar. Oscar Fetrás: Operett egyveleg. — Hamis az asszony. Vígjáték egy felvonásban. Irta Somlay Károly. Előadják az Iparoskor műkedvelői. Személyek: Bera Gábor: Tóth Imre, Borosa a felesége: NyáriJózsefné, Pincér: Pók Ede. — Herovits Antal karnagy a zenekart vezényli. Belépődíj személyenként 50 fillér. Gyermek csakis szülői felügyelet alatt jelenhet meg. * Mi idézi elő egészségűnk lassú, észrevétlen, de folyton fokozódó aláásását? A dohányban levő nikotin, pyridin vegyü- letek, ammóniák ős klór. A nikotin s a pzridin vegyületek a leg erősebb mérgek s elsőrendű orvo sok tanulmánya szerint valósággal felgyülemlenek a testben s így lassan, de biztosan hatók. Az ammo niak s a klór nemcsak mérgesek, hanem a dohány rossz égősének is okozói s míg a jólégő dohányban a nikotin jórőszben elég, felbomlik s ártalmatlanná válik; ad dig a rosszul szelelő szivarból minden káros gáz és mérges égési termék (szőnoxyd) is a szánkba s a nyállal együtt gyomrunkba kerül. Hogyan segít ezen a Denikó Részvénytársaság ? Úgy, hogy a kész szivart, szivarkát és do hányt kiveszi az állam által lezárt dobozokból, szabadalmazott eljárása szerint teljesen kiszárítja, az ammoniakot és a klórt eltávolítja: a pyridin és nikotinvegyületeket részben megbontja, részben eltávolítja ; az egész gyártmányt fellazítja s teljesen kiszárítja, miáltal a legolcsóbb áruból is kitűnően égő, igen jól szelelő gyártmányt készít, melyből az egészségre káros hatású anyagok részben eltávolíttattak, részben elégés közben megsemmisülnek. — Ragáyos betegségek Egerben. (A városi tisztiorvosi hivatal közleménye.) A hőt folyamán ragályos beteget jelentettek be a Makiári út 14. sz., Ráchegy út 31 sz, Sas út 24. sz, házból. * Az Egri Keresztény Iparoskör f b ruár 1-én r nd*zi farsangi zártkörű táncestélyét. A meghívok szétküldésé folyamaiban van. Olcsó njságpapir a „Mozitözsdében'*. — A 60.-as hősi emlékműre küldött ademányok hatodik csoportja Csathó Sándor Máv. vendéglős Füzesabony 10 P 80 f, Kelemen Lajos igazgató tanító, egyesületi elnök 6 P 50 f, Dr Szabó Ignác törvényszéki bíró 2 P, Kund József alezredes 2 P, Egri Kaszinó ÍOO P, Ury Lajos kir. ítélőtáblái tanácselnök Budapest 5 P, Magúin Adorján plébános Boconád 5 P, Knittl Antal malomtulajdonos Nagy- tálya 4 P, Református iskola tanári kara (Tóth Károly gyűjtése) Tiszafüred 7 P, Szűcsi község gyűjtése 5 P, Egri Nyomda R.-T. 5 P, bónis Aladár tíor*od vármegye alispánja ÍOO P, Magyar Nemzeti Bank egri fiókja 30 P, M. kir. Ércbánya Recsk 30 P, A recski ércbánya tisztikarának gyűjtése 16 P, Lenner Miklósné 6 P, Gacsal Imre gazdálkodó gyűjtése Poroszló 126 P, Drevenyák Pál Miskolc 50 f, Vitéz Kánya Nándor építőmester gyűjtése 20 P, Az egri Hatvani II. negyed Föld- mives Olvasókör Eger 5 P, Kir- ner Dezső reáliskolai igazgató Mis kolc 2 P, Felsötárkány község (Pálmay József községi főjegyző gyűjtése) 13 P, Hajdú Lajos bujáki (Nógrád vm) körjegyző gyűjtése Buják községben 9 P, Bokor köz ségben 15 P. — A hazafias adományozóknak ezúton fejezi ki hálás köszönetét a 60.-as Hősi Emlékmű Bizottsága. * A Mária uccai Földműves Olvasókör f. bt) 19 én deratan 4—12 óráig táncmulatságot tart. B -lépő díj 1 P. Eger váró# földművel fiatalságát ezen az úton tisztelettel meghívja az Elnökiég. 393 — Az egri leventék színielőadása. Az Egri Levente Egyesület Ká- rolyvárosi csoportja január 19. én vasárnap, a Városi Színházban műkedvelői előadást rendez. Szín rekerül Géczy István háromfelvo- násos népszínműve, a Gyimesi vadvirág Bódy Antal állami iskolai igazgató rendezésében Szereplők : Pogonyi Sándor, Tóth Rózái, Mile Ferenc, Birincsik Anna, Túrái Szidi, Terenyei Kálmán, Dri nóczki Sándor, Tóthpál Ángyéi, Vass Bernét, Nagy János, Rázsi Kovács Szidi, László Mihály, Pogonyi Sándor, Bolya Erzsébet, Ke lemen Bernét, Nagy József, Bánfi Bernét, Kovács Margit, Német Erzsébet, Bolya Imre, Ceglédi Dezső, Csőke Mihály, Jakab Sándor, Molnár István. Az előadás est© 8 órakor kezdődik, délután 3 órakor a leventék részére lesz előadás. * Vasárnap este össztánc e Ker«*«ztérfy Iparoskörban. HÄRCHEN]), FLANELL stb. maradékvásár a HANGYÁBAN. * Agg- és szívérelmeszesedésben szenvedő egyéneknek a természetes »Ferenc József« keserű víz megbecsül tsatetieu szolgálatot tesz azáltal, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el. Tudományos tapasztalatok kétségielenné tették, hogy a i Ferenc József víz számos fél oldali hűdéiben fekvő betegnél is megtette a kellő hatást s így nagy megkönnyebbülést okozott. A Ferenc József víz kopható győgy*zertftrakban, drogériákban és fűszerüzletekben. ■m ■■■■■ ■■■» «■«■■§ saMHMMWMH ■» ■■■■■ híhbi a>ai ■ Ne felejtse el lejárt előfizetését megújítani * Befecskendezés árt a motornak, mert a hengerfalak olaj- rétege azáltal leöblittetlk és ksr- telolaj elhigul. Ha «Wing-Oil« t adunk a benzinhez, sohasem kell befecskendezni, mert akkor a motor még a legnagyobb hidegben is könnyen beugrik. Közgazdaság. Egyoldalú gazdálkodás. Egerszólát, január 18. Egy régi magyar szólásmőd szerint mindent egy szögre akasztani káros, mert ha a szög kiesik a falbő!, minden rajta levő a földre hull. A magyar ember ezonbsn nem azért szeret példabeszédet használni, hogy az abban rejlő tanulságot hasznára is fordítsa. A magyar természetben rejlő, konzervatív gondolkozás, sőt, mondjuk gyakran a kényelemszeretet is, arra kész teti a magyart, hogy nehezen mozduljon el attól a gazdálkodási módtól, amelyet felmenő őseitől tanult s amelynek segítségével sikerült családjának eddig felszínen maradnia. Ennek következtében főleg gabonaneműek termeié sére helyezte a fősulyt, természetesen a maga, primitiv módja szerint b emellett legfeljebb állatának természetes szaporulata, vagy pedig szőlőjének gondozása adott neki más irányú jövedelmet. A mai nehik, idők azonbaJ már sok gazdát goiruolkodőba ejtettek, minek következtében, sokizoí állami támogatás nádiéit, Kiás termelési ágakat is felvettek gazdaságuk körébe. Sajnos azonban, itt is egy nagy hibát állepíchatunk meg. Ha annak híre ment, hogy ogy gazdaembernek, valamely eddig nem gyakorolt termelési ágban számottevő sikere volt, akkor, sok ember anélkül, hogy ezt a termelési ágat komoly tanulmány tárgyává tenné s meggondolná, hogy megfelel e az az ő birtokának, vagy sem, egyszerűen lemásolja a más gondolatát, amivel egyrészt azt éri el, hogy nála ez a termelés nem válik be, másrészt pedig helyi túltermelést okoz, s ezzel viBzout az értékesítés sikerét veszélyezteti. így volt ez