Eger - napilap, 1930/1

1930-06-11 / 130. szám

4 EGER 1930. junius 11. * Eötvös Károly. A nagy per, amely ezer éve folyik 8 még sincs vége. Három kötet, Révai kiadás. Új és díszes kiadásban látott nap­világot Eötvés Károlynak, a tör­ténelmi nevezetességűvé vált és szomorú emlékű tiszaeszlári per legfőbb szereplőjének klasszikus munkája, amely a maga nemében egyedülálló az egész világiroda­lomban. A babonák nyugateurópai óriási kiterjedésű, termeket kitevő irodalmában nincs egyetlen egy sem, amely fel tudná venni a ver­senyt Eötvés Károly munkájával. Gyakorló ügyvéd, elméleti jogtu dós, analizáló pszichológus, kul- turtörténész, de mindenek felett ragyogó író és tegyük hozzá : olyan magyar író, akinek egyszerűségé­ben is mindig magasan szárnyaló prózája az írásmüvészet legmaga­sabb fokára emelkedik. Eötvös minden mondata műremeke a ma­gyar prózának, minden érvelése mintája a jogászi agyélnek, min­den gondolata kifejezésrejuttatása a magyar népben szunnyadó igaz­ságszeretetnek, amelynek elérésére semmi áldozat sem elég nagy. Húsz évvel azután fogott tollat az akkor országos tiszteletnek ör­vendő jogtudás, politikus és pub­licista, hogy azt az egyedülálló élményt, amely nem minden ügy­védnek jut ki osztályrészül, az ő ragyogó tollából ismerje meg az ország közönsége. Ma már az egész világon ismert ez a, per, amely szomorú korkép ugyan, de amely­nek hiteles történetét épen ezért kell, hogy megismerje mindenki, akit a hazai kultúrtörténet és nép- lélek minden változatában jóban- rosszban érdekel. Eötvös a maga könnyen csevegő, mindig rendkívül érdekes és ma­gával ragadó hangján a népietek­ből és a babonák keletkezésének megmagyarázásából indul ki s in­nen jut el az egyik legszörnyűbb babonának, a vér vád-mesének ke­letkezéséhez. Húsz évig tanulmá­nyozta még a tiszaeszlári eset utn is ezt a babonát és ennek elterje­dését Európa különböző államai­ban és elsősorban Magyarorszá­gon is a régibb idők folyamán. Művéből kitűnik az, hogy Magyar- országon örvendetesen kisebbará­nyú volt ez a babona is, mint épen a nyugaton, viszont későbben je­lentkezett. Három nagyobb és rész­leteiben is megrázóan érdekes vér­vád pert tárgyal: az orkúti és péri vérvádakat a 18. században, mielőtt a tiszaeszlári perre rátér­ne. Amit azonban ennek az utób­binak kapcsán elmond, az az írás­* Vett már jótékonycélú ál­lami sorsjegyet? H* nem, még ma tieastn, mert a húzást június 21 én feltétlenül megtartják. — Egéiz sorsjegy 3—, fél sorsjegy 1‘50 pengő, kapható minden do- hái>ytőz*dében, bank- és «orsjá- téküzletben, valamint postahiva­talokban. * Uránia. Kedden a «NOÉ BÁR­KÁJA« hangos és beszélő film a negyedik, vagyis utolsó nap kerül két előadásban bemutatásra. Pro- lógot mond Kertész Mihály ma­gyar nyelven. A műsor bevezeté­sét képezi egy hangos híradó és egy opera ária a Rigolettóból. — Szerdán nincs előadás. Csütörtök­től kezdve Al. Jolson világsikert aratott hangos és beszélő filmje a «SINGING FOOL« (Az éneklő bolond) kerül műsorra, mely két hónapig szerepelt a budapesti Fó rum mozgó műsorán Az előadá­sok 6 és */*9 órakor kezdőnek. művészet utánozhatatlan remeke. Egyszerű falusi emberek, keresz­tények és zsidók ügyes-bajos dol­gaikat, vallási és társadalmi éle­tüket, szokásaikat festi mindig a tényleg szereplő események és ala­kok jellemzése kapcsán. Az olvasó azt hihetné könnyen, hogy ez re­gény, mert csak regényíró de csakis a legnagyobb regényíró fan­táziája és tolla képes arra, amit Eötvös Károly, az író tesz. A jogi paragrafusokkal dolgozó, borotva- éles agyú jogász a tények elmon­dása kapcsán egyszersmind a leg­nagyobb prózaírók közé emelke­dik, — oly egyedülálló jelenség ez, amelynek párját hiába keres- nők az egész világirodalomban. Érdekesebb és lebilincselőbb olvas­mányt nem igen tudnánk hamar­jában ajánlani azoknak, akik nya­ralásuk szórakozásait kellemessé kívánják tenni. SPORT NemzetiSC—Mese 4:2 (1—2). Bíró: Szlavkovszky. Eger, június 10. Az idei pünkösdi vendégsze­replő csapat ismét Budapestről jött. Az első napi játéka nem volt túlságosan kielégítő, sőt a mérkőzés úgy indult, hogy a Mese lesz a biztos győző. Sajnos a Mese már több ízben tapasz­talt baja, a visszaesés, lanyha játékmodor ismét bekövetkezett és így a N8C nemcsak egyenlí­tett, hanem két gól különbséggel meg is nyerte megérdemelten a mérkőzést. A Mese a legjobb három játékosát Pruzsinszkyt, Szentgyöryyit és Pongort nélkü­lözte, így ez a körülmény ma­gyarázza a vereséget. A komplett Mese minden bizonnyal meg­nyerte volna a játékot. A vezetést ez egriek szerzik meg, Taskár fejes góljával, amit László kpos lövése követ (0 : 2). Ezután már fokozatosan vissza­esik a csapat és Hilcz hálóját négy gól terheli Stahl 2, Haj­szán és Haszki révén. Nemzeti SC—Dobó SSE. 4 : 0 (1 : 0). Bíró: Szlavkovszky. A második nap a vendégcsa­pat iskolajátékot produkált s a mérkőzést könnyedén, megeről­tetés nélkül nyerte. A Dobő ide­gesen játszott és most még a szokásos lendületet és lelkese­dést sem láttuk tőlük. A máso­dik félidő végén ugyan egy pár­szor veszélyesek voltak, de a csatársor gőlképessége nem ho­zott eredményt. A csapatból Székely, Eperjessy, Reich és Bablonkay játéka érdemel meg­említést. Az ellenfél minden tekintet­ben kielégítő, sőt kitűnő játékot produkált. A centerhalf, Hajszán elsőrangú játékosnak bizonyult. A gólokat Renthaler 2, Stahl és Horezki lőtték. A bíró nagyon sok esetben rontotta a játék eredményességét él túlsókat fü- työrészett. Budapesti rádió-műsor. Szerda, június II. 9.15: Gramofon-hangverseny. 9.30 : Hírek. 9.45 : A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi víz- jelzőszolgálat. Vízállásjelentés. 12: Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.05: A m. kir. Országos Tiszti Kaszinó szalonzenekarának hang­versenye. 12.25: Hírek. 12.35: A hangverseny folytatása. I: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentős. 2.30: Hírek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 3 30: Morse- tanfolyam. 410: Kőrös Andor no­vellái. 4.45: Időjelzés, időjárás-, vízállásjelentés, hírek. 5 : Mező Fe­renc dr. előadása: »A magyar sport«. 5.30: Zenekari hangver­seny. 6.40: Olasz nyelvoktatás. 7.15 : Hevesi Sándor dr., a Nem­zeti Színház igazgatójának előadá­sa : »A magyar Shakespeare és az angol »Shakespeare.« 7.45: Víg játékelőadás a Stúdióban. »A há­zasságok az égben köttetnek.« Víg­játék 3 felvonásban. Irta Csathó Kálmán. 9.45 : Időjelzés, időjárás­jelentés, hírek. 10: Rose Silberer németnyelvű előadása : »Streifzüge durch Öszterreich und Wien mit einem künstlerisch empfindenem Fremden.« Majd: debreceni Kiss Béla és cigányzenekarának hang­versenye. Laptulajdonos és Kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Meghívó. A Hevesvármegyei Villamos- sági Részvénytársaság Egerben, 1930 év junius hó 23. napján d. e. 10 órakor a vármegyeháza kis­termében rendes közgyűlést tart, melyre a t. részvényeseket ezen­nel meghívja. Tárgyak: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizott­ság jelentése az 1929. üzleti évről. Az 1929. évi zárszámadás előterjesztése és a felmentvény iránti határozat. 2. Az alapszabályok módosítása és kiegészítése. 3. Az igazgatóság tagjainak megvá­lasztása. 4. Esetleges indítványok. Eger, 1930 junius hó 2. Az igazgatóság. Módosítandó szákaszok. 10. §. A közgyűlés tartásáról a rész­vényesek a tanácskozásra kerülő tár­f yak megjelölése mellett egy a 30,. bán körülírt módon közzétett hirdet­mény útján legalább 10 nappal előbb értesítendők. Érvényes határozat csak­is ezen hirdetményben jelölt tárgyak felett hozható. 11. §. A rendes közgyűlési meghívó­ban az igazgatóság indítványain kivül csak azon indítványok vehetők fel, melyek a részvényes által a közgyű­lést megelőzőleg legalább 8 nappal az igazgatóságnál írásban bejelentettek. 13. §. Feloszlás, vagy más részvény- társasággal való egyesülés, alapsza- bálymódosítás, igazgatósági tag elmoz­dítása tárgyában érvényes határozat csak úgy hozható, ha közgyűlésen leg­alább 1000 részvény képviselve van. 14. §. A közgyűlés egyszerű szótöbb­séggel határoz, kivéve az alapszabály­módosítás, feloszlás, egyesülés, igazga­tósági tag elmozdítását kimondó hatá­rozatokat, melyekhez 3/4 szótöbbség kell. 16. §. A közgyűlés hatáskörébe tar­toznak a K. T. 179. §-ában meghatáro­zott tárgyak feletti határozathozatal, ezeken felül a társasági elnök és alel- nők megválasztása, alapszabályszerű Indítványok és minden olyan kérdés tekintetébeni határozat, melyet az igaz­gatóság a közgyűlés elé terjeszt. 29. §. A társaság nyeresége azon tiszta jövedelemből áll, mely a költség, s az esetleges veszteségek levonása után fennmarad. A tiszta nyereségnek 5%-a a tarta­lékalap gyarapítására, 70%-a pedig osztalék fizetésére fordítandó, a még fennmaradó 26°/o hováfordítása felől a közgyűlés határoz. 39. §. A társaság hirdetményeit egy Egerben és Gyöngyösön megjelenő lap­ban teszi közzé. A kiegészítést képező új 32. jj. Min­den üzleti év mérlege, a közgyűlés jogerős határozatától számított 30 na­pon belül Hevesvármegye törvényha­tóságához bemutatandó. Egyben a tör­vényhatóság a m. kir. Belügyminisz­ter és Hevesvármegye alispánja ré­szére jogot biztosít a tekintetben, hogy a Rt. ügykezelésébe bármikor bele­tekinthessenek. Az alapszabályok 12. § a szerint: A közgyűlésen csak azon részvényesek szavazhatnak és szólalhatnak fel, kik részvényeiket a közgyűlés napját 3 nappal megelőzőleg a társaság pénz­táránál, vagy a közgyűlési meghívóban megjelölt más helyen letétbe helyezik, Kiskorúak, gondnokság alatt állók tör­vényes képviselőik által, nők férjük által, testületek és más jogi személyek igazolt meghatalmazottjuk által gya­korolhatják szavazati jogukat. A közgyűlésen minden jelenlévő rész­vényest, minden letett részvénye után egy egy szavazat illeti meg. (Minthogy azonban a részvények még nem adattak ki, azok letétben le­vőknek tekintetnek ) Mérlegszámla 1929 december 31. VAGYON: Be nem fizetett részény- töke 106.000 P. Pénzintézeteknél elhe­lyezve 49 554 P Adósok 10.0:0 P. Ösz- szesen 164 554 P. TEHER: Részvénytőke 160 000 P. Tartalékalap 560 P. Hitelezők 13.883 P. Nyereség 114 P. Összesen 164.554 P. Az igazgatóság. JVeLkülöxheleden minden hAaiariáshan VARRÓGÉP MINDENT VARR. stoppol és hímez Kedvező fizetési feltételek. Alacsony havi részletek. Singer varrógép részv. társ Kállai] Zoltán u. 11. sz. Xishlrdctisct Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb kishirdetés 60 » vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetések előre fizetendők. % EGY szoba, konyha augusztusra 1-re kiadó. Szaicz Leó u. 4. 1493 LAKATOS és mérlegkészítő tanulót fizetéssel felveszek. Cím kiadóban. 1498 AUTÓGUMMIK, vashordók és körfű- rész asztallal eladók. Fehér József, Ka­szinó ucca 4. KETTŐ szoba, konyha kiadó. Szé­chenyi út 38. sz. emeleten. 1460 ELADÓ Egerben 6 hold szőlő, állan­dóan lakható 2 szobás lakással, Heve­sen 35 hold szántó. Telekessi u. 1. 1506 LESZÁLLÍTOTT árakban alkalmi vé­tel üveg, porcellán készletek, chinaezűst dísztárgyak, berndorfi elsőrendű alpacca evőeszközök külön és kazettában gyári árban. Legújabb villanycsillárok olcsó gyári árban kaphatók a régi megbízható Müller György üvegkereskedőnél Eger­ben. Képek berámázását, üvegezését vál- alom. 1527 VARRÓGÉP jókarban, jutányosán el­adó. Székffy László, Kaszinó. 1492 (130.) Nyomatott az fo»eld Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadil Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents