Eger - napilap, 1930/1

1930-06-06 / 127. szám

4 EGER 1930. junius 6. Megjelent az Ószövetségi Szentírás új kiadásának I. kötete Tartalmazza az Ószövetségnek Mózes első könyvétől a Királyok negyedik könyvéig terjedő részét. 1020 oldal. Név- és tárgymutató 2 térkép (1. Előázsia, 2. Palesztina). Egész vászonköt. bolti ftra 10 pengő. Kapható a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésben — A vevőfogdosás az üzleti ver­senynek oly neme, amely kétség­telenül az üzleti tisztességbe és a jó erkölcsbe ütközik és a sértett versenytárs az ilyen magatartás abbahagyását, szándékosság és gondatlanság esetén pedig a kár megtérítését követelheti. (1923. évi V. t.-c. 1. szakasz.) Az abbaha gyási és kártérítési keresetek az alperes üzlettelepére illetékes tör­vényszék hatáskörébe tartoznak. Kizáróan abbahagyás iránti kere­set az idézett törvény 44. szakasza értelmében a kereskedelmi ős ipar­kamarai választott bíróságnak ha­táskörében is elintézhető. Ha az­tán a vevőfogdosás a szédelgő feldicsérős tényálladékaival egye­sül, akkor a hivatkozott törvény 16 szakasza értelmében már vét­ség, s mint ilyen 3 évig terjedhető fogházzal és pénzbüntetéssel bün­tetendő. * Pünkösdkor jelenik meg a Budapesti Hírlap 50 esztendős jubileumi száma. Az ünnepi szám, amelyben Hevesvármegyéről és Eger városról is több cikk lesz, 64 oldalas nagyalakú, mélynyo­másos műmellókletet is foglal ma­gában. 300 oldalas és ára csak 30 fillér lesz. Ha igényt tart erre a szenzációs számra, úgy még ma jegyeztessejelő hírlapárusánál, mert a horribilis előállítási s szállítási költségek miatt csak igen korlátolt példányszám fog érkezni belőle. Szent Imre-kiadványok. Harsányí-Tordai: Szent lmre­emlékkönyv .......................... 8'— P ohárnok Jenő: H Glóriás herceg 2‘— Nagy Gyula : Szent Imre herceg 1'50 Szent Imre kalendárium .... T30 Tarczai György : Az Árpádház szentjei.....................................22'— Tordai Ányos: Imre királyfi színmű................................. 150 K aphatók a Sajtószövetke­zet és a Széchenyi könyv kereskedésekben, ooooooo budapesti rádió-műsor. Péntek, június 6 9.15: A Fejes szalonzenekar hangversenye. 9.30 : Hírek. 9 45 : A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Víz­állásjelentés. 12: Déli harangsző, időjárásjelentés. 12.05: Hangver­seny. Közreműködik : Lux József (ének) és Taksonyi Piroska (ének). 12.25: Hírek. 12.35: A hangverseny folytatása. I: Időjelzés, időjárás- ős vízállásjelentés. 2.30: Hírek, élelmi­szerárak. 3: Piaci árak ős árfo- lyamhirek. 4: Thury Mária me­sél. 4.45: Időjelzés, időjárás-, víz­állásjelentés, hírek. 5: Erdödy Mi­hály novellái. 5.30: Magyar nép­dalok ős csárdások. Zongorán elő­adja Kárpáth Zoltán dr. 6: Csá­szár Elemér dr. egyetemi ny. r. tanár előadása: »Képek a magyar irodalom múltjából.« Közreműkö­dik báró Szentkereszthyné Nyegre Rózsi. 6.35: Sacy von Blondel elő­adása: »A hangosfilmfelvétel.« 7: Gramofonhangverseny. 7 30: Dr. Ernst Häckl németnyelvű előadása. 8: Eckhadt Tibor dr. előadása: »Amerikai utam.«i 8 25: Egyfelvo- násosok. 1. Mihályka. 2. Szálloda az Űr Angyalához. Irta és rendezi Csanády György, a Studio rende­zője. Utána kb 10: Időjelzés, idő­járásjelentés, hírek. Majd: Magyari Imr és cigányzenekarának hang versenye. Laptulaidonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. 9323/1930. szám. Hirdetmény. «Vermis* patkányirtó vállalat a patká­nyok kiirtására tett ajánlatot. Szere csak a patkányokat és az egereket pusztítja. Mivel eredmény csak úgy érhető el. ha az irtás a város területén egyszerre történik, felkérem a háztulajdonosokat, hogy összeírás végett junius 15-ig Tumli Kálmán v. gazd. írnoknál a városházán jelentkezzenek. Az irtás költsége 250 négyszögméter területen 8 pengő. Eger, 1930 május 31. Trak Géza sk., __________________ polgármester. Me ghívó. A Hevesvármegyei Villamossági Részvény­társaság Egerben, 193U év junius hó 23. napján d. e. 10 órakor a vármegyeháza kister­mében rendes közgyűlést tart. melyre a t. részvényeseket ezen­nel meghívja. Tárggak: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizott- ! ság jelentése az 1929. üzleti évről. Az I 1929. évi zárszámadás előterjesztése és a felmentvény iránti határozat. 2. Az alapszabályok módosítása és kiegészítése. 3. Az igazgatóság tagjainak megvá­lasztása. 4. Esetleges indítványok. Eger, 1930 junius 2. Rz igazgatóság. Módosítandó szakaszok. 10 §. A közgyűlés tartásáról a rész­vényesek a tanácskozásra kerülő tár­gyak megjelölése mellett egy a 30. § bán körülírt módon közzétett hirdet­mény útján legalább 10 nappal előbb értesítendók. — Érvényes határozat csakis ezen hirdetményben megjelölt tárgyak felett hozható 11. §. A rendes közgyűlési meghívó­ban az igazgatóság indítványain kivül csak azon indítványok vehetők fel, melyek a részvényes által a közgyű­lést megelőzőleg legalább 8 nappal az igazgatóságnál írásban bejelentettek. Feloszlás, vagy más részvénytársa­sággal való egyesülés, alapszabálymó­dosítás, igazgatósági tag elmozdítása, tárgyában érvényes határozat csak úgy hozható, ha a közgyűlésen lega- alább 1000 részvény képviselve van. 14. §. A közgyűlés egyszerű szótöbb­séggel határoz, kivéve az alapszabály­módosítás, feloszlás, egyesülés, igaz­gatósági tag elmozdítását kimondó határozatokat, melyekhez hármnegyed szótöbbség kell. 16. §. A közgyűlés hatáskörébe tar­toznak a K. T. 179. §-ában meghatáro­zott tárgyak feletti határozathozatal, ezeken felül a társasági elnök és alel- nők megválasztása, alapszabályszerű 1 indítványok és minden olyan kérdés tekintetébeni határozat, melyet az igaz­gatóság a közgyűlés elé terjeszt. 29. §. A társaság nyeresége azon tiszta jövedelemből ál), mely a költ­ség, s az esetleges veszteségek levo­nása után fennmarad. A tiszta nyereségnek 5°/o-a a tarta­lékalap gyarapítására, 70°/o-a pedig osztalék fizetésére fordítandó, a még fennmaradó 25% hováfordítása felöl a közgyűlés határoz. 30. §. A társaság hirdetményeit egy Egerben és Gyöngyösön megjelenő lapban teszi közzé. A kiegészítést képező új 32. §. Min­den üzleti év mérlege, a közgyűlés jog­erős határozatától számított 30 napon belül Hevesvárcnegye törvényhatósá­gához bemutatandó. Egyben a törvény- hatóság a m. kir. Belügyminiszter és Hevesvármegye alispánja részére jo­got biztosít a tekintetben, hogy a Rt. ügykezelésébe bármikor beletekint­hessen. Az alapszabályok 12. §-a szerint: A közgyűlésen csak azon részvényesek szavazhatnak és szólalhatnak fel, kik részvényeiket a közgyűlés napját meg­előzőleg 3 nappal a társaság pénztárá­nál, vagy a közgyűlési meghívóban megjelölt más helyen letétbe helyezik. Kiskorúak, gondnokság alatt állók tör­vényes képviselőik által, nők férjük által, testületek és más jogi személyek igazolt meghatalmazottjuk által gya­korolhatják szavazati jogukat. A közgyűlésen minden jelenlévő részvényest minden letett részvénye után egy-egy szavazat illeti meg. (Minthogy azonban a részvények még nem adattak ki, azok letétben- levöknek tekintetnek.) Mérlegszámla 1929 december 31. VAGYON; Be nem fizetett részvény- tőke 105.000 P. Pénzintézeteknél elhe­lyezve 49.554 P. Adósok 10.000 P. Ösz- szesen 164.554 P. TEHER: Részvénytőke 150.000 P. Tartalékalap 560 P. Hitelezők 13.880 P. Nyerenég 114 P. Összesen 164.554 P. Az igazgatóság. Meghívó. Az Egri Kaszinó folyó évi junius hó 14-én szombaton délután 6 órakor saját helyiségében rendes közgyűlést tart, melyre az egyesület tagjait ezen­nel meghívom. Amennyiben ezen közgyűlés az alap­szabályok 27-ik §-ának első bekezdése értelmében nem lenne határozatképes, úgy az újabb közgyűlést folyó évi ju­nius hó 29. napjának délután 6 órájára hivom össze, amely közgyűlés az alap­szabályok 27. szakaszának második bekezdése értelmében már a megjelent tagok számára tekintet nélkül fog ha­tározni az alábbi tárgysorozat felett. Tárgysorozat. 1. Az 1929. évi számadások elbírá­lása és a felmentvény megadása tár­gyában határozathozatal. 2. Az egyesület tartozásának konver­tálására szükséges kölcsön felvétele és az egyesület elnöke részére a szüksé­ges okiratok aláírására vonatkozó meghatalmazás megadása tárgyában határozathozatal. Kelt Egerben, az 1930. év junius hó 3-án tartott választmányi ülés ha­tározatából. Jankovícs Dezső elnök. Kivonat az alapszabályokból: 10. §. A rendes tagok a közgyűlésen sze­mélyesen résztvehetnek s őket a ta­nácskozási, cselekvő és szenvedő, ha a tagsági díjjal hátralékban nincse­nek, jogosultság illeti meg. 27. §. Amennyiben az alapszabályok másként nem rendelkeznek, a közgyű­lés csak akkor határozatképes, ha leg­alább a tagok egyharmada jelen van. Határozatképtelenség esetén az el­nök nyolc napon túl, 30 napon kelül újabb közgyűlést köteles összehívni oly értesítéssel, hogy az újabb közgyű­lés a meghiúsult közgyűlés tárgysoro­zata tekintetében akkor is érvényesen fog határozni, ha az első bekezdésben meghatározott harminc tag nem jelen­ne meg. * Legújabb tavaszi és nyári divatlapok már kaphatók köl­csönbe is a Sajtószövetkezet könyv- kereskedésében. 3/F—114—1930. Hirdetmény A Hevesvártnegyében fekvő Rózsa- szentmárton községben 1930 június hó 11-én postai ügynökség nyílik meg. Az ügynökség bárhova szóló levél­postai közönséges és ajánlott küldemé­nyek, belföldi posta- és csekkutalványok,, valamint belföldre szóló értéklevelek és csomagküldemények felvételével, úgy­szintén ugyanezen küldemények kézbe­sítésével, végül postatakarék be- és ki­fizetésével foglalkozik. A küldemények utánvétellel is terhelhetők, a küldemé­nyek értéke azonban egyenként az 1200 pengőt nem haladhatja meg. A postaügynökség kézbesítő kőre Ró- zsaszentmárton községre és a hozzátar­tozó Világos, Vízvár és Vízvár kislapos elnevezésű lakott helyekre és a bánya­telepre terjed ki. A postsügynökség leszámolás és ellen­őrzés tekintetében az apci postahivatal­hoz tartozik s járati összeköttetését a Szűcsi—Apc között közlekedő kocsijárat utján nyeri. A postaügynökség díjnégyszögszáma 83. Postaigazgatóság. JVéUtiilöxheletLen SINGER VARRÓGÉP l-nrsOENT VARR.STOPPOL ÉS HIMtZ Kedvező fizetési feltételek. Alacsony havi részletek. SINQER VARRÓGÉP RÉSZV TÁRS Kállai] Zoltán u. 11. sz. HisStirdetiseH­Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb kishirdeíés 60 ■ vasárnap és ünnepnap 80 > Hirdetések előre fizetendők. ELADÓ Hevesen 35 hold szántó "és Egerben hat hold szőlő nyaralóval. Te- lekesi u. 1. 1471 KETTŐ szoba, konyha kiadó. Szé- chenyi út 38. sz. emeleten. ________1480 S ÍREMLÉKEN betűk aranyozását vál­lalja Tancsa Lajos festő és aranyozó. Dobó ucca 7.____________________1479 A UTÓGUMMIK, vashordók és körfű­rész asztallal eladók. Fehér József, Ka­szinó ucca 4._______________________ K ÉT udvari szoba, konyha, éléskamra cseléd- és fürdőszoba az emeleten Szé­chenyi ucca 8. sz. alatt. Ugyanott egy­benyíló uccai és udvari butorozatlan szoba kiadók, esetleg az egész egyben. Értekezni ugyanott a tulajdonosnál. 1485 NYIRVAJA-Rohod állomásnál nyolc­van hold elsőrendű szántó dohányter­melési joggal, épületekkel bérbeadó. Schwarcz Dávid Vasút uccai fatelepén. 1487 DEÁK Ferenc ucca 44 alatt 3 szoba, üvegveranda, fürdőszoba, mellékhelyisé­gekkel augusztusra. Ugyanott 3 vagy 4 szoba, esetleg bútorozva azonnalra. Csiky Sándor ucca 5. számú házban szoba, konyha, kamra augusztusra kiadó. — Schwarcz Dávid fatelepén. 1487 SZÉCHENYI uccánál sarok üzletház 2.500 pengőért eladó. Pozsgay, Balassa ucca 22. (127.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadil Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents