Eger - napilap, 1930/1
1930-03-08 / 56. szám
4 EGER 1930 március 8. Rz »EGER« telefonszámai: Szerkesztőség: 11. Kiadóhivatal: 87. SPORT Tréning futball mérkőzés. Eger, március 7. Hozazú pihenő után vasáráép f. hó 9. őn d. u. Va4 őrei kadéttel megindul az ez évi futball szezon. Ez alkalommal azonban a csspaiok csak az eddigi tréningeken magukhoz szedett bevés forma alapján tréning jellegű mérkőzést tartanak. A Mese I-ső osapata játszik a Dobó I.S.E. I. csapatával. Az idei bajnoki szezon az I-ső osztályú Mese részéről már két hét múlva, f. hő 23.-án kezdődik s így mindent el kell követnie, hogy akkorára már összeszedje magát, nehogy a kezdetnél mindjárt meglepetés érje, amely könnyen veszélyeztetné az első osztályban képviselt helyét. Tudomásunk szerint mind a két csapat már most is elég biztató formában van úgy, hogy a vasárnapi erőpróba sportszem- pontből is nívósnak Ígérkezik. (L-8.) Szerkesztői üzenetek. Zvoncsek Antal és társai. Ha figyelmesebben olvasták volna el március 6-án megjelent cikkünket, észrevehették volna, hogy a március 15 i ünnep alkalmával szokásos zászlőkitüzés elmulasztását Sopronban a leghűségesebb magyar városban szándékoznak kipellengérezni. Egerben, a lehető legsivárabb gazdasági viszonyok között vergődő városban, egyelőre ilyenre nem gondolunk. Bár itt is mutathatnánk tucatjával olyan házakat, amelyeken a háztulajdonos kedvező anyagi viszonyai »dacára« vígan lenghetne a zászló. — Ami a 10%-os késedelmi kamatot iileti ÉRTÉKTŐZSDE. Angol font ................... 2 7.70 Belga ...... 79. 40 Cseh korona ................... 1 6.81 Dán korona................... 1 52.65 Dinár............................... 9 .95 Dollár........................... 5 69.10 Francia bank................ 2 2.40 Hollandi forint................ 2 28.90 Lengyel zloti................ 63.95 Leu ............................... 8 .37 Leva ........................... 4 .11 Lira............................... 2 9.95 e et marka................ 136.30 Norvég korona................ 152.60 Osztrák Schilling .... 80.40 Spanyol peseta . • . . 67.55 Svájci frank................... 1 10.05 Svéd korona................... 1 53.16 Hl PCíS újságpapír ULLOU Mozitőzsdében a ki nem fizetett vízdijak után, nem szabad elfelejteniük, hogy a városnak szintén horribilis kamatterheket kell fizetnie vízvezetéki kölcíöae után. A kűí- javítás ügyét meg fogjuk vizsgálni és híradással leszünk. — Birinyi Csaba. Több izenet várja a »zerbtííztősígben. Örülünk hogy egéíziégi javulóban. — L. Lajos. Nem tudunk mindenki nek egyformán kedvére cselekedni. A cikkeknek mikor és hogyan való közlése a rzerkasztő elvitathatatlan hatáskörébe tartozik. Budapesti rádió-műsor. Szombat, március 8. 9.15: Gramofónhangverseny. 9 30: Hírek. 9 45: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vízjelző- szolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangsző az egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: A Mándits szalon- zenekar hangversenye. 12.25: Hi rek. 12.35: A hangverseny folytatása. I: Pontos időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 2.30: Hírek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 4: Ádám Éva előadása : »Zrínyi Ilona emléke.« 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hirek. 5: A m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 6: Mit üzen a rádió. 6.45: Hangverseny. Közreműködik : Kern Klára (ének) és Pataky Lili (hegedű). 7 30 : Operettelőadás a Stúdióból »Három a kislány«. Operett 3 felvonásban. Utána kb. 10.30: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. Majd: Magyari Imre és cigányzenekarának hangversenye. Laptulajdonos és kiadó: EGRI LHPKIÄD0 SZÖVETKEZET. Az egri m. kir. járásbíróság, mint tlcvi hatóság 18204/1929 Ik. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Egri Takarékpénztár rt. egri pénzintézet végrehajtatnak Kelemen Lász ióné Káló Mária egri, Hold u. 36 sz. alatti lakos végrehajtást szenvedd ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 681 P tőkekövetelés és járulé kai behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén levő, Eger városában fekvő s az egri 3237 számú betétben A kereszt 1. sorsz. 756 hrsz. alatt felvett (felemen Lászlóné Káló Mária nevén álló Hold uccai ház és udvarra annak összes tartozékai és alkotó részeire 5000 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1930. évi április hő 2. napján d. e. 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében földszint 12 fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapírokban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe hely ezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§., 1908: LX t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (19u8: XLI. t.-c. 25. §.) Eger, 1929 december 28. napján. REITMANN s. k. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül. HORVÁTH kiadó. Az egri kir. jbiróság, mint tkvi hatóságtól. 438//1930. szám. Árverési hirdetmény kivonat Saturnus Műszaki és Gépkereskedelmi rt. budapesti cég végrehajtatónak Bercczkei Mihály végrehajtást szén- vendö ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 81 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén levő, Feldebrő községben fekvő s a feldebrői 2 5. sz. betétben AI. 1—5 sor, 195, 196, 197, 198, 199. hrsz. alatt foglalt Bereckei Ismét kapható 1:75.000 részletes katonai térkép ára Kapható az Egri Kér. Sajtószövetkezet és «Széchenyi» könyvkereskedésekben Budapesti tervnóuytözsdezárlat 1930. műre. 7-én Termény új 76 77 T 7« I 79 I 80 kilogrammos pengőben . - .-'..bí ,1 pénz árú pénz árú pénz árú pénz árú pénz árú j tiszavidek 23.60 24.10 23 95 24.35 24.25 24.70 24.40 24.40 ífelsötiszai . . 21.60 21.85 21.80 22.05 22.00 22 3(1 22.15 22 80 2 IfehérmeKveí . 20 05 20.70 20.70 20.90 21.00 21.15 21.05 21.30 •* leevéb dunántúli 20.35 20.70 20.60 20.90 20.90 21.15 20.95 21.30 w fpestvidóki . . 21.60 20.85 20-85 21.05 21.10 21.30 21 20 21.45 i bácskai . . . 21.60 20.90 20.85 21.10 21.10 21.85 21.20 2150 Termény * én? &rt> Termény pénz árú Rozs pestvidéki .... 11.15 11.22 Zab, közepes ................ 12.10 1300 Rozs más származása . 11.15 11 25 Köles............................... 9.50 11.00 Takarmányárpa elsörendS új 15.00 15.50 Tengeri tiszántúli új . . . 12 60 12.70 Takarmányárpa közepes . 14.25 14 75 Tengeri egyéb származású 12 80 13.00 Sörárpa felsöma^yarorsz. . 18*50 21-50 Buzakorpa ................... 8 65 8.80 Sörárpa más származású . 17*00 1900 Lucerna magyar . . . 125.00 145.00 Repce ........................... 5 2.00 53.00 Lóhere nagyarankamentes--.---.--Z ab elsörendí .... 13.50 14,00 Lóhere nagyarankás .' . . 80 00 95.00 imw—aga ——.ti Mihály nevén álló házas belsőséget 2500 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1930. évi március hó 19. napján délután 4 órakor Feldebrő községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bá- natpénznen előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881): LX. t. c. 147., 150., 170 §§ 1908: LX. t c. 21. §). Az. aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéreteit tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. 25. §). Eger, 1930. január 27. napján. SZIKSZaY sk. kir. járásbiró A kiadmány hiteléül HORVÁTH kiadó. * Hegedűk olcsóbb és jobb kivitelben, cselló, gitár, tambura stb. hangszerek és alkatrészek, húrok mindenféle kivitelben a legnagyobb választékban és legolcsóbb árban a «Széchenyi« könyvkereskedésben szerezhetők be.--------------------------------------------H irdessen az EGER napilapban. »— MEGHÍVÓ. A Tisztviselők Fogy. Szövetkezete HXV-ik évi rendes közgyűlését f. évi március hó 16-án délelőtt 11 órakor tartja, melyre a tagokat meghívja az Elnökség. TÁRGY: Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése az 1929. üzleti évről. Az 1929. évi mérleg bemutatása, a nyereség felosztása és a felmentvény megadása. Indítványok. VAGYON: Készpénzben 500-02 P Árúkészlet 3.357 39 P Követelés 4846 P Összesen 8.703-42 P. TEHER: Üzletrészjegyek 1.211-20 P Takarékalap 1.891-34 P Fel nem vett árútérítmény 55 94 P Fel nem vett osztalék 204-26 P Hitelezők 4109 66 P Árútérítmény 643-54 P 1929. évi haszon 587*48 P Összesen 8.703 42 pengő. Hely : a Szövetkezet helyisége. Határozatképtelenség esetén a következő közgyűlés március 25-én d. e. 10 órakor lesz, mely a tagok számára való tekintet nélkül határoz. Eger, 1930. március 7. Igazgatóság. Xisbirietisci;. Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb klshirdetés 60 » vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetések előre fizetendők. RAKTÁRHELYISÉGET száraz, tágasat keresünk, lehetőleg Kóllay Zoltán ucca közelében. Ajánlatok «Állandó» jeligére kiadóba. CSALÁDI ház félportával eladó. Cim kiadóban. 780 IRODAI munkálatokban jártas, jómeg- jelenésü hölgy világcégnél állandó alkalmazást nyer. Ajánlkozások az eddigi működés, referenciák és életkor megjelölésével «Cél« jeligére a kiadóba kéretnek. BEVEZETETT régi nagy biztosító társulathoz azonnali belépésre jó bizonyítványokkal rendelkező, gyakorlott üzletszerző felvétetik. Cím a kiadóban. e TANULÓ felvétetik a Kóczán vendéglőben. TELEPÍTÉSBŐL felmaradt nemes őszibarack oltványok eladók. Lakatosárú- gyári portásnál. IRODAI, pénzbeszedői, felügyelői állásra ajánlkozik nyugalmazott katonai nyilvántartó főmester. Cím kiadóban. 795 (56.) Nyomatott sí Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadll Károly.