Eger - napilap, 1930/1

1930-03-01 / 50. szám

1830 március 1. EGER 6 Változás a menetrendben. Budapest, február 28. A Máv. igazgatóságának hiva­talos átirata szerint a hatvan— szolnoki vonalon a tél folyamán szünetelő délelőtti vonatpárt, amely Szolnokról 7 óra 56 perc­kor indul illetve Szolnokra 10 őrá 28 perckor érkezik, március 1.-től ismét beállítják a forga­lomba. Nagyarányú sikkasztás a debreceni Társadalombiztosítónál. Debrecen, február 28. Debrecenben az Országos Tár­sadalombiztosító Intézetnél nagy­arányú sikkasztást fedeztek fül. Az ügyből kifolyólag letartóz­tatták Gombácsi pénzbeszedőt, aki 40.000 pengőt sikkasztott. Letartóztatása után tovább folyt a vizsgálat, emaiy kiderítette, hogy Zavilla Dénes számvizs­gáló tisztviselő összeköttetésben állott Gombácsival és őt i« letar­tóztatták. Zavlila családja felajánlotta, hogy az okozott kár egyrészét megtérítik. A kárösszeg meg­állapítására kiküldött bizottság megállspítotís’, hogy a sikkasztott összeg 70.000 pangfi. A bizottság megállapította azt ír, hogy a sikkacztások azért történhettek meg, mert az ellen­őrzés igen laza volt. A debreceni Társadalombiztosííő Intézet ve­zetőjét Kurtián Gyula dr. al­igazgatót, aki egyébként rokoni viszonyban van Zavilla Dénessel, felfüggesztenék állásától. Még mindig nem tartják be a közlekedési szabályokat. Eger, február 28. Kovács pöizke Imre egerszóláti 1 ikos répát szállított Egerből hazafelé. Kováét háttal ült a kocsin, míg a lovakat kocsisa, Kaszár István hej tóttá. A kocsit utőlérte az autóbusz, mely sza­bályszerű jelzést adott, de a ko­csin ülők, akik ba is voltak rúgva, ügyet sem vetettek rá. Csak akkor engedtek utat, mikor észrevették, hogy az autóbusz már majdnem az árokba fordult. A rendőrségen ma megtartott tárgyaláson a közlekedési sza­bályok be nem tartásáért, igazo­lás megtagadásáért én minthogy a kocsijuknak jelzőtáblája sem volt, összbüntetéeként Kovácsot 6 napi elzárásra és 40 pengő pénzbüntetésre, a ko csist pedig 10 napi elzárásra és 20 pengő pénzbüntetéere ítélték. Mindketten felebbeztek. A vámosgyörki postarabló kazettalopást követett el a miskolo—füzesabonyi személyvonaton Miskolcra is kiterjesztették a Miskolc, február 27. Jelentette az »Eg*r«, hogy szerdán vakmerő módon kira­bolták a mozgópostát Vámos- györk ő# Gyöngyös között. A postersblők felmeUzették a pén- zeezsáiot, amelyből egy kisebb zsákot kiloptak. A zsákban 25 ezer pengős pénz­küldemény volt. A kifosztott zsákot röviddel a lopás felfedezése után megta­lálták Gyöngyös é* Vámosgyörk között a vasútvonal mentén, ami azt bizonyította, hogy a rablók ezen ez utón követték el a lopást és a szállítmány Budapestről érintetlenül érkezett meg a vá­mosgyörki állomásra. A Dyomozáe, mely nssgy erály- lyel indult meg, bár több gya­núsítottat őrizetbe vettek a csend­őrök, nem járt eredménnyel. Csütörtökön űj feltevésre jutot- ttak a &yoaoró hatóságok. Az uj feltevés alapján a nyo mok Miskolcra vezetnek. nyomozást a postarablók ellen Néhány héttel ezelőtt a mis- kolc—füzesabonyi személyvonat­ra ismeretlen tettes lopődzott fel, aki a kalauzkocviban bujt meg. A kalauzkocaiből a rendező pá­lyaudvar közelében kidobott egy üres lezárt vas­kazettát, amelyben pénzt remélt. • A kazettát fel is feszítette a »í- mk mentén, de semmit sem ta­lált benne. A két lopás elkövetésének a módja sok tekintetben annyira egyezik, ho.;y a hatóságoknak az a felfogásuk, hogy mind a két lopásnak ugyanaz a tettese. Erről bz újabb fordulatról érte­sítették a miskolci rendőrséget, amely a már régebben beszer­zett adatokat közölte a gyön­gyösi rendőrséggel és remélhető, hogy majd ezeknek az adatok- n«k alapján sikerül majd elfogni a mozgóposta rablóit. Nagy idők tanúja. Feldebrő, február 28. Feldebrőn meghalt a falu leg­öregebb asszonya özv. Lénárt J<5zB6fflé 97 éves korában. Az elhuoyt sohasem volt beteg és életében sem ült még vonaton. Sokat mesélt a 48-as időkről, amire élénken emlékezett. Muto­gatta azt a helyet, ahol a musz­kák és a magyar honvédek cia- táztek. Látta, amint egy osztrák csapat végig vonult Feldebrőn Verpelát felé s még arra is em­lékezett, hogy a vezérnek be volt kötve a fél szeme. A Magyar Turista Egyesület Egri Bükk Osztályának kirán­dulása március 2.-án vasárnap: Szarvaskő — Szarvaskői vár — Tardostető — Gilitka kápolna — Nagyszoros — Telekessy István menedékház — Kiskő — Bélkő — Apátsági templom—Bélapátfalva. — Indulás reggel V28 órakor az egervári állomásról. — Vezető: Fellner József. HÍREK 1930. február 28. — Iskolaszóki gyűlés. Az egri rk. iskolaszék március 2 án vasárnap, 7,1 1 órakor a líceumi kongregációs teremben gyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1.) Elnöki beje­lentések ; 2.) A számvizsgáló bizott­ság jelentése; 3.) Az egyházközségi képviselőtestületi választás előké­szítése. — Elhalasztották a hegyközségek megalakítását. A hegyközségek meg­alakítását a kedvezőtlen mezőgaz­dasági helyzetre való tekintettel el kellett halasztani. A földműve­lésügyi minisztérium a kedvezőtlen viszonyok miatt a törvény keresz­tülvitelét elhalasztotta és megen­gedte, hogy a már megalakult hegyközségek működésüket felfüg­geszthessék. — Az Egri Máv Vasutasok Kőre március 1-én, szombaton este ren­dezi táncmulatságát könyvtáralapja javára a Széchenyi úti iparoskör­ben. A sikeresnek Ígérkező tánc- mulatságot, mely pontban 8 órakor kezdődik, változatos kabaré, sza­valat és énekszámokból egybeállí­tott műsorral nyitják meg, majd kezdetét veszi a tánc, amely alatt a rendezőség számos pompás meg­lepetéssel kedveskedik az előjelek szerint igen nagyszámú báli kö­zönségnek. Előfizetőinkhez! Felkérjük mindazon mt. előfize tőinket, kiknek előfizetése február végén lejárt, hogy előfizetésüket — a helybeliek pénzbeszedőnk útján, a vidékiek: az újsággal együtt megküldendő postatakarékpénztári befizetési lapokon, lehetőleg mi­előbb megújítani szíveskedjenek, nehogy az újság szétküldésében akadályozva legyünk. Újból felhívjuk előfizetőink be­cses figyelmét a folyó év január 1-től érvényben levő azon kedvez­ményünkre, hogy úgy a helybeli, mint a vidéki azon előfizetőink­nek, akik az előfizetési díjakkal hátralékban nincsennek, negyed­évenként egy 15 szavas kishirde- tését bármelyik hétköznapi szám­ban, vagy pedig egy 10 szavas kishirdetósőt bármelyik ünnepi vagy vasárnapi számban — ingyen tesz- szűk közzé. Vidéki előfizetőink a kis hirdetések szövegét a kiadó­hivatal címére postán is beküld­hetik. Ezen kedvezményünk igény­bevételére mt. előfizetőinket saját érdekükben ismételten felkérjük. Van szerencsénk egyben mt. elő­fizetőink és hirdetőink tudomására hozni, hogy kiadóhivatalunkat az egri m .kir. Postahivatal távbeszélő előfizetői közé — hétfőtől, tehát március 3 ától kezdődőleg — fel­vétettük, s ezzel lehetővé tettük, hogy úgy helybeli, mint vidéki elő­fizetőinknek és hirdetőinknek elő­fizetési és hirdetési ügyeiben a legközvetlenebbül rendelkezésére állhassunk. Kiadóhivatalunk te­lefonszáma 87. Hivatalos órákat hétköznapokon d. e. 8 tói 12 óráig délután 2 tői 5 óráig tartunk. Ün­nep és vasárnapokon kiadóhivata­lunk működése szünetel. A hir detéseket naponként déli 12 óráig vesszük fel, kivéve a szombati na­pot, amidőn a vasárnapi lapunkba leadandó hirdetéseket csak délelőtt 10 óráig vehetjük fel. Teljes tisz­telettel az EGER kiadóhivatala. * Vasárnap d- e. fél 11 óra­kor «Hangya» közgyűlés a Le­gényegyletben. — A 154. számú >Dobó István« cserkész csapat március 1., és 2-án a reáliskola dísztermében műsoros farsangi délutánt rendez. Műsor: 1. Csapat-induló. 2. Szavalat: Máj- thónyi József cserkész tiszt. 3. Az Aeneis. Bohózat 1 felvonásban. Irta: Orbán Dezső. 4. Uccai árus. (Mo nológ.) 5. A díszmenet története (képekben). 6. Zenekari hangver­seny. (A jövő század zenéje.) 7 Sza­valat : Penger Ferenc őrsvezető. 8. Boxmórkőzés. 9. Magyar nóták, énekli: Penger Ferenc őrsvezető. 10. Nemzetközi asztaltársaság, igen komoly jelenet. — Konferál Veress Ernő, cserkésztiszt. — Belépődíj nincs, szives adományokat köszö­nettel fogadnak a csapat felszere­lése javára. Kezdete este 5 órakor, vége 7 órakor. OLCSÓ újságpapír Mozitözsdében. Cégváltozás miatt BÁMULATOS OLCSÓ ÁRAK. — EGRI NÉPSZÖVETKEZET — mint Részvénytársaság, mint cég megszűnik. Ez alkalomból árúit 'ILYEN LESZÁLLÍTOTT ÄRBAN MlSITJA Olcsón kaphatók női és férfi szövetek, női és férfi fehérneműek, valódi rutnburgi vásznak, cbiffonok, daraaszt asztalneműek, szőnyegek, paplanok és egyéb divatcikkek. Csak elsőrendű árúk olcsó árban! Ritka alkalom, olcsón jót vásárolni.” i

Next

/
Thumbnails
Contents