Eger - napilap, 1930/1

1930-02-27 / 48. szám

2 EGER 193®. február 27. ezer-ezer dalolt kimutatni kő- peaek. A kerületek alakítását cok szempont indokolja, de indokol­ják, első sorban a gazdasági vi­szonyok, amelyek országos ver­senyeknek távoli vidékeken, a régi alapon való fenntartásé*, a nagy költségek folytán, csaknem lehetetlenné teszik. Da indokolja ezt az, hogy a Daloiezövetiég kerületi versenyein időközön­ként, valamennyi dalárda, sú­lyos anyagi megterhelés nélkül, | megfelelő csoportokban össze' -j mérheti képességeit. Az orsság dalegyesületei kö­zül, ezidő szerint, 389 tartozik az Országos Magyar Deloiszö- vétség kebelébe, de legalább még egyszer ennyi dalárda működik az országban, anélkül, hogy a Szövetség tagja lenne. Mihelyt látni fogják ezek az egyesületek, hogy a Szövetségbe való tarüo- zandőságnak mily nagy előnyei vannak, erősen fokozódni fog a belépő tagok száma és a magyar dalosok tábora rövidesen megkét­szereződhetik. Főleg a falura lesz tekintettel a szövetség, egyrészt abból a szempontból, hogy ott dalárdák keletkezzenek, másrészt, hogy ezek a meglevőkkel együtt, meg­felelő gondozásban részesüljenek. Ehhez kéri a Szövetség a kul­tuszminiszter oly irányú támo­gatását, hogy a tanító képzőkben kötelező tárggyá tétessék a kar- éneklés és hogy ezt ott minél nagyobb intenzitással műveljék. Ha ebbe a mozgalomba a tár­sadalom előkelőségei, az ország valamennyi művésze, zeneszer­zője, az ének és zenetanárok, a tanítói- és tanári kar, a hatósá­gok, a népművelési titkárok meg­felelően bekapcsolódnak tovább is abban a megértő komoly tá­mogatásban részesítik ezt a nagy jelentőségű kultűrügyet, amelyben addig részeltették, ak­kor, egy új fegyvert kovácsol­tunk egy új kulturális fegyvert, amelynek az ország felvirágoz­tatására és naggyá tételére irá­nyuló törekvésünkben számot­tevő szerepe lesz. A gyorsírás kötelező tanítása. Budapestről jelenük: A ma­gyar gyorsírók országos szövet­ségének pedagógiai szakosztálya vitaülést rendezett a gyorsírás kötelező tanításáról. A szakosz­tályi ülésen több, mint 100 gyors- frótanfir és szakember jelent meg. A szakosztályi ülés a vita be­fejezése után elhatározta, hogy kérni fogja a gyorsírásnak négy éven át heti két órában való tanítását és azt, hogy már az alsóbb osztályokban megkezdjék a tanulást. Eérni fogja a gyors­író szövetség azt is, hogy ne csak a középiskolákban, hanem a polgári iskolákban is vezes­sék be a gyorsírást, mint köte­lező tantárgyat. meg a pályázatot a várói pol­gármestere. A pályázat 250 vagon hengereiéi! és 50 vagon fenntartási kavicsra szól, amelyeknek anyaga bazalt, trachit, diabáz, vagy haionlő keménységű kőzet Iahet. Az ajánlatokat március 7-én déli 12 őráig kell beadni a pol­gármesteri hivatalba. A beérke­zett ajánlatok fölött a döntés Eger, február 26. A mai soffőr típusú világban ■zinte cscdaszámba mennek már a konflisok. Egerben még vagy 15 ilyen öreg emlék izomorko- dik a Káptalan uccsi standon. Szomorkodik, mert hiizen nem ■ok a munka. Aüg-alig ül valaki beléjük. Különösen az utóbbi szeles időkben mindenki inkább a kényelmes csukott autót keresi. •Megosztánhát ki utazik most, — mondja Dani János, az egyik ősbérbocai'ulajdonos — kinek van arra pénze. Márpedig Eger­ben nem igen megy kocsin más, csak aki a vonatról jön.* Nem is igen bírják már sokéig, felhagynak a bérkocsi tartással, mert soaba kerül a lő, sok az adő, a kereset meg igen kevés. Nircí ugyan sokkal jobb dol­guk a bárautősoknak sem, mert spórol ma mindenki. Inkább gyalog megy. Vagy ha csomagja van, — hát Isten neki — felül az autóbuszra. Csak ha már majdnem lekési a vonatot, vagy ha igeu sietős az útja, akkor fogad autót. Pedig fejlődik Eg&rban az autó­forgalom is. Tarnaszentmiklós, február 26. Rövid 3 hét leforgása alatt immár a harmadik halálos gyermeksze­rencsétlenség történik még pe­dig tragikus véletlen következ­tében teljesen azonos körülmé­nyek között. Február elején egy verpeléti kisfiú fulladt a forró abálllével teli katlanba, rövid néhány nap pal azután Erdőtelken rántotta az öcsére a tűzhelyről a zubogó vizet egy cigánygyermek, tegnap pedig aközeli Tarnaszent­miklós községben forrázta ha­lálra magát Kiss János földmű vés 3 éves leánya. A legutóbb történt ezerenciét- lenség részleteiről az alábbiak­ban számol be lapunk tudósí­tója: — Az elmúlt délelőtt nagy- i ■m—am—■nurnir« nyolc napon belül megtörténik, azután a szállítást nyomban meg kell kezdeni és legkésőbb május elsejére befejezni. A polgármester fenntartotta magának a jogot az ajánlatok fölötti szsbad választásra, tekin­tet nélkül az ajánlott árakra. A kaviesmennyiíég körülbelül 18 ezsr pengébe kerül. Összesen 123 gépjármű van vá­rosunkban. Ebből kettő autóbusz, 4 a tűz­oltó és mentőegyssület kocsija, 43 személyautó, 26 teherautó, 48 motorkerékpár. A személyautók közül 12 van közhasználatban, vagyis taxi, a többi magánosok tulajdona. Szaporodás a múlt évi gépkocsik számához viszo­nyítva különösan a motorkerék­párok számában jelentős. Természetesen a soffőrvizs- gára is mindig többen jelentkez­nek. Egerben körülbelül harminc hiva­tásos soffőr van. A legtöbb gépkocsit maga a tu­lajdonosa vezeti. Akinek nem jut motorra, az bizony mega hajtja a gépet: így kerékpár is igen sok van városunkban. A múlt évben 1600 at tartottak nyilván. Most, a tavasz közeledtével még nagyobb szaporodás várható a járművek számában. S talán a szinte megbénult forgalom is fel­lendül, ha elmúlik a hideg s lesz kedvük az embereknek utazni, kirándulni. mosás volt Kiss Jásoséknál. Az udvar sarkában állt a földbe ásott forrázó katlan, amiben a ruhákat főzték. Ragyogóan sütött a szokatla­nul enyhe tavaszi nap, amely kicsalta a gyermekeket az ud­varra. Közöltük játszadozott a 3 és fél éves Kiss Veronika is, aki gondtalanul szaladgált a tá­gas portán. A kisleány játék köz­ben egyre közelebb és közelebb jutott a forró vízzel teli katlan- hoz, amikor gyerekes incielke- déssel társai elöl váralanul hát­rálni kezdett, egyenesen a kat­lan felé. A dolog oly meglepe­tésszerűen történt, hogy az előre látható szerencsétlenséget meg­akadályozni nem lehetett a gyermek hanyatt zuhant a zu­bogó vízbe. Odarohanő hozzátartozói esz­méletlen állapotban húzták ki a katlanból a gyermeket, akihez már hiába hívtak orvost. A kisleány rövid kínlódás után kfszenvedett. A gyermektragédia ügyében szigorú vizsgálat indult. Fizetésemelést kapnak a katonatisztek. Budapest, február 26. Gömbös Gyula hadügyminisz­ter ma úgy nyilatkozott, hogy az 1980—31. évi költségvetésben megvalósul a katonatisztek fize­tésemelése. A fizetésemelés mér­tékéről még nem nyilatkozott. Hírek néhány sorban. — Szörnyű vandalizmus képét mutatta a Kerepesi temető R idic« Béla temetése után. A oőcielék fakereszteket döntött ki, sírlám­pákat tört össze, hantokat tiport le. Éretlen suhancok, azonkívül szervezett ifjúmunkások mester­ségesen uövelték a tolongást és csináltak rendetlenséget. — Tizen­hatezer földmunkás várja a víz­szabályozás megkezdését Csöng- rádmegyében. — Borbélyműhelyt nyit Londonban Parmoor lord fia. Felesége, aki a Westminster! herceg elvált hitvese, szintén aktive résztvesz az üzem irányí­tásában. — Megcsappant a gyufs- fogyasztás, amióta drágább lett egy fillérrel. Januárban iíz millió dobozzal kevesebb gyufa fogyott, mint a múlt év januárjában. — Halálra forrázta magát egy három­éves kisleány Nyírtéten. Jídaa- anyja vigyázatlanságából magá­ra rántotta a 10 literes nagy fazékban lévő forró tésztalét. — Horthy Miklósról nevezik el az új kecskeméti közkórházat. — A Fel­vidéken a csehek könyvrazziákat tartanak. Kassán, Pozsonyban még a tudományos magyar nyel­vű könyveket is elkobozzák. — Nyolc évvel ezelőtt elkövetett bor­zalmas gyilkosság ügyében indí­tottak nyomozást Mohácson. Név­telen feljelentés szerint ugyanis a nyolc éve eltűnt Zombori József gazdálkodót felesége és egyik barátnője gyilkolták meg, s holttestét elásták, vagy a Du­nába dobták. A földművelésügyi minisztérium­ban nemes-füz dugványvesszök kaphatók. A földművelésügyi miniszté­rium rendelkezésére áll bb. 85 q nemesfüzdugványvessző, amely­nek ára q-ként Székesfehérvá­rott vasúti kocsiba rakva P6‘50. Az igénylést február 28 ig kell bejelenteni a földművelésügyi minisztériumban. 123 autó és motorkerékpár van Egerben A múlt évben 1600 biciklit tartottak nyilván. Ismét halálra forrázta magát egy kisleány 3 hét leforgása alatt 3 gyermek halt meg leforrázás következtében.

Next

/
Thumbnails
Contents