Eger - napilap, 1930/1

1930-02-11 / 34. szám

2 1980. február 11. Bőg magyar és magyar kőzöU, mert hiszen voltaképpen a bűz* dításnak, a példaadásaak innen az anyaországból kellene kisu- gárzania az elszakított magyar területek felé. Üdvözöljük erdélyi és bánáti magyar testvéreinket, üdvözöl­jük a megválasztottakat és üd­vözöljük a választókat, mertme gint egyezer bizonyságot szol­gáltattak arról, hogy magyarsá­gukat nem tudja megtörni és nem tudja meggyengíteni sem- ; miféle hatalmi erőszak. Aposto­lai ők a magyar hitnek, harco­sai a magyar jövőnek, akik bíz­nak önmagukban és erőseknek érzik magukat, mert erejüket megacélozza és megsokszorozza az összetartás. A belsőségeken való cséplésre április 8-áig kell kérni az engedélyt. Az engedélyt ezután visszavonásig adják. A belügyminiszter körrendele­tét intézett a törvényhatóságok első tisztviselőihez a mezőgaz­dasági terményeknek a be'söség- ban való elhelyezése és csíplése tárgyában. A rendelet többek között a kővetkezőket tartal­mazza : A mezőgazdasági terményeket belsőségre hordani és ott csé­pelteim etek a községi elöljáró­ság, városokban pedig az első­fokú tűzrendészed hatóság en­gedélyével szabad. Ezt az engedélyt április 8 ig bezárólag kell kérni. Az enge­délyt ezentúl nem egy évi ha- tállyal, hanem visszavonásig kell megadni. A jövó évtől pádig uj engedé­lyezési eljárásnak ctak abban 8z esetben lesz helye, akinek arra még nem volt engedélye, vagy ha az engedélyezett b?nső- ségben a megállapított tűztávlat vagy sz engedélyezési feltételek bármelyike tekintetében változás állt be (fák kivágása, épületrész lebontása sib.) Az engedélyesek a belsősé­gükön történő változásokat a községi elöljáróságoknál, illetve az elsőfokú tűzrendészei ható­ságoknál a mezőgazdasági ter­mények behordása éi ciépláce előtt bejelenteni kötelesek. A tűzrendészed hatóságok ott, ahol annak lehetősége megvan, a nagyobb biztonságot nyújtó közős szérűk létesitésát előmoz­dítani igyekezzenek. Eger vára a Turisták Lapjában. A Magyar Turista Egyesület havonkint megjelenő folyóiratában a Turisták Lapja legújabban meg­jelent számában érdekes beszá­molót találunk dr. Pálosi Ervin tollából az egri várkutatások ed­digi eredményeiről. A sikerült fényképfelvételekkel illusztrált cikk bizonyára méltó feltűnést fog kel­teni a hazai turisták között, akik a feltáruló kincsek megtekintésére egyre nagyobb érdeklődései for­dulnak Eger felé. EGEB kérni fogják az igazságügymi­nisztertől, hogy rövid rerdeleti útou a leg erélyesebb büntetőjogi és gazdasági retorziókat léptesse életbe. Erravonatkoző kívánságaikat hat pontban foglalták össze. A védegylet a megjegyez- cégek gyors és minél kevesebb költségekkel való előmozdítása céljából szükségesnek tartja egy hathetes kfnséleti idő léts- sitésót, mely időhatáron b !ül a fizetés- képíslaneégét az OHE-nél beje­lentő adóssal szemben úgy a pp.ree, miut a végrehajtási lépések fslföggesztendők. A védegylet a kiadandó sür­gős bitelválsági rendelet máso­dik pontjaként kéri az igazság­ügyminisztert, hogy a rosszhi­szemű adós ellen két évig terjedhető fegyházbüntetés alakjában a legszigorúbb bün­tetőjogi szankciókat alkalmazza. Kéri továbbá a védegylet igaz­gatósága a kőnyuzaregyesüégi eljárás kedvezményének meg­vonását « A Leányklub Eger, február 10. Nem üres bős éa íéríöltő fecse­gés, heneaa tény, hogy városunk közönsége mindig kitüntető sze retettel fogadta a Szociális Misz- sziőtánulst egri Leányklubjának előadásait. É* nem ok nélkül. A klub friss szelleme, az Összesség­ből kiáradó egyéni báj és a min­denkori teljesítmény színvonala megfogtt a publikumot mely gyönyörködött, őrült ős sokáig kellemes emlékként gondolt visz- sza egy-egy lányfelubi estére. A tegnap esti műsoros előadás­nak is nagy sikere volt. Legvon­zóbb tulajdonságának azt köny­velhetjük el, hogy egységei han­gulatot árasztott, vsl-mi vidám­ságában is finom, déc ni nőisé- get, ami jólesett és vonzott. Nemcsak a rendezőséget, ha- nem a szereplőket is dicséret il­leti ezért. Weigerth Aladár zongoramű­vész két Chopin darabot és egy önálló kompozíciót adott elő a műsorban. Termés? etesen, mint minden Egerbe jövő zongora- művész játéka elé, sz ő előadása elébe is nagy akadály emelke­dett: a hangszer rosszasága. A Dalkör agyonjátszott szerszámán kellett megszólaltatnia csöndes poázist, melankóliát én erősebb zenei motivációkat; és ha nem is lehet ezt mondani, hogy a hangezer &e az ember küzdelmé­ben gyengének bizonyult, a csata mindenesetre sok erejét elvette- A közönség hosszú tapssal ju­talmazta »Ballada« című művét. Kosáryné Réz Lola, az ismert a törvényekbe lefektetett szank­ciók legszigorúbb alkalmazását (iparigazolvány megvonás, 3—6 hónapig terjedő börtönbüntetés) olyan adósokkal szemben, akik a kereskedelmi könyvvezetőt kö­telezettségét elmulasztják. Ugyancsak kéri a védegylet a kényszerfelszámolás kimon­dását rosszhiszemű fizetésképtelenségi esetekben, függetlenül az adós esetlfg»s magas kvőtaajánlatá- től s ebben az esetben a fizetés­képtelen adóé árűraktárát a hitelezők közős eladási árú­szervezete likvidálja le. A védegylet kéri továbbá, hogy az állami és városi köz­terhek a kvótába hitelezők ki­elégítését, mint a jelenben, ne előzzék meg, mert hiszen u közterhek ilyen előnyös kielégítése a passzív vagyontömegből tulajdonképpen nem is az adós, hanem a hitele­zők terhére történik. A felterjesztés tűiszigorü hang­ja, a követelések drákói ponto- zatai előreláthatólag nagy izgal­mat fog előidézni a kereskedők kö-ében. műsoros estje Írónő, egy apró tanulmányát ol­vasta fel négy sikerrel, eredeti beállításban világítva meg a teg­nap és a ma nőinek egyénisé­gét. Dr. Búzás Eodréná Nagy Zol tán: Sötét szobában és Babits: Uj leoninuíok cí*ű versét adta elő. Kivételes tehetsége egyéni színekkel szólalt meg az elsőben, míg a másodikban ragyogó fór- naművfszetével bilincselte le a hallgatóságot. Érdekes ötlet volt az élőképek sorozata, mely a nagy piktorok híres képeit mutatta be, és mű­vészi megoldásával, részletekre kiterjedő hűségével egyik leg­szebb száma voit az esténak. Szeredy Margit, Szőkeliona, Füs­tös Adél, Huszár Sarolta és Mon­dok Tériké valóban festői lát­vány voltak a széles aranykoréi­ban. Két egyfelvonásos is szerepslt a műsoron. Z »gon litván szelle­mes kis vigjáiéka a: Szakítás volt az egyik és a tehetséges Láng Máriának juttatott egy há­lás, jól felfogott és megjátszott szerepet. Partnere Madarassy György természetes ügyességgel alakította a diákot, König Klára tökéletes nevelőnő volt. A másik darab Ecdrődy Béla verses-táncos jelenete; Elster Fanny estéje. A címszerepat 7b- biás Ili formálta meg. Szép be­szédje, harmonikus mozdulatai megérdemelt tapsokat szereztek neki. A darab íárcbetétjeit Szőke Hona és Simcső József, Saáry Hona és Zsíros Lajos, Dóssá Jolán és Merczel Erzsébet, Chol- noky Theodőra és Szeredy Mar­git, Láng Mária, Huszár Sarolta ős Gröber Lujza táncművésznő adták, s a mozdulatok szép ki­dolgozásával és fegyelmezettsé­gével osztatlan sikert arattak. Külön meg kell emlékeznünk Balkay Erzsébetről, aki lepke- táncával valóban gyönyörű pro­dukciót nyújtott A táncok beta­nítása is az ő érdeme. Az egyes számokat Barchetti Márta kon­ferálta be ügyesen. A kifogástalan rendezés dr. Búzás Endréné avatott kezét dicséri, aki fáradhatatlan segítő­ket talált Papp E lemérné, »Má­ria néni» és Karczos Bála mér­nök személyében. Itt említjük meg, hogy az élő­képek világítási kellékeit a Rúd- lof-tég készítette díjmentesen. Parádi hegyiverseny és csillagtúra. A H. A. E társasvacsorája. Eger, február 10. A Hevesmegyei Automobilosok Egyesülete folyó hó 8. en, szom­baton este tartotta szépen sike­rült motoros »portvsesoráját a Korona Nagyszálló különtermé­ben. A vacsorán nagy számmal képviselt tagokon kívül jelen volt a Kir. Magyar Automobil Klub agilis új titkára: Petrovits Vidor is, valamint az Autó lap főszerkesztője: Illés István. A vecíora alatt a HAE ü. v. alel- nöke dr. Csekkel Ferenc, vsa. t. főorvos mondott beszédet. Üd­vözölte a KMAC budapesti ki­küldötteit, majd megemlékezett Valentinyi Károly kitűnő egri motoros versenyzőről, aki leg­utóbb a Budapáíti Sport Egye­sület által rendezett téli meg­bízhatósági versenyen a 350 oms kategóriában az első helyezett lett. Ezután röviden ismertette az egyesület megalakulásának körülményeit, annak szükséges­ségét és fennállásának jogosult­ságát. Végül röviden vázolta az egyesület ezévi progremmját, amelynek megvalósításához a KMAC-nak,minta magyar iport- főhatóságnak a segítségét kérte. Ezután a KMÁC titkára, Petro­vits Vidor emelkedett szólásra. Örömének adott kifejezést, hogy a vidéki motoros egyesületek közül elsőnek a Hevesmegyei Automobilosok Egyesületét üd­vözölheti és rámutat arra, hogy a vidéki egyesületek között ta­lán még egy sine«, amelyik eny- nyire fejlödésképes és nagy jövő előtt állana szép vidékénél és turisztikai központjánál fogva is. Ajánlja a parádi hegyiverseny­nek a megrendezését, amelyből a nemzetközi viszonylatban is elől álló Hevesmegyei Körver­seny (Eger—Gyöngyös—Párád útvonallal) idővel kifejleszthető, ami Eger éa egész Hevesmegye

Next

/
Thumbnails
Contents