Eger - napilap, 1930/1

1930-02-09 / 33. szám

1930. február 9. EGER 3 wzw Príma búzakorpa minden mennyiségben kapható Első Törökszentmiklósi Gőz­malom Rt. képviselete Eger, Jókai u. Telefon: 228. 560 Ä tengeri leszerelés. Budapest, február 8. (MTI.) Megbízható tokiói hír ■zerint a teDgeri leszerelés mo­rfin Japán 40 ezer tonnányi bűvárhajő flottát tarthat, Anglia és Amerika egyöttemen 60 ezer tonnányit. A könnyű cirkálókra ehez az adatokhoz viszonyítva 60 százalékos az arány. Azon­kívül Amerika éa Japán még egy-egy nsgy csatahajót építhet, így feat közelről a tengeri le­szerelés. Százesztendős 48-as honvéd temetése A biharmegyei Vértes nevű községben a napokban temették el Szabó Ferenc 48.-as honvédőr­mestert, aki száz esztendőt élt, még pedig halála napjáig teljes szellemi erőben. Tizennyolcéves korában vonult be Bem seregéhez és végig­harcolta az egész szabadságharcot. Petőfi Sándort személyesen ismerte. Egy alkalommal orosz fogságba is került, de onnan megszökött. A szabadságharc után egy ideig Vér­tes községben a főszolgabírói hi­vatalban működött mint írnok, ké­sőbb a község főbírájává válasz­tották meg. Temetésén, amelyen megjelent az egész község népe, résztvett az elhunyt 78 éves Fe­renc nevű fia is és több gyermeke. * Leendő anyáknak kellő figyel­met kell fordítaniok arra, hogy bélműködékük rendben legyen, ez pedig a természetes »Ferenc József« keserűvíz használata ál­tal érhető el. Nőorvoei klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc József vizet, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan éa min­den kellemetlenség nélkül jelent­kezik. A Ferenc József víz kap­ható gyógyszertárakban, drogé­riákban és fűezerüzletekben. gyapjú- és selyemfonalak, kézimunka cikkek minden minőség­ben és nagy választékban. Előfestett nonavét pontos kivitelben. :: Lalid Van. Szőnyegkét zítéshez szükséges felvetők, leszövök és ösz- szes cikkek állandóan raktáron. Szőnyeg minták eredeti perzsa tervek szerint. Rendeléseket és szakszerű felvilá­gosítást postafordultával küld az ország közismerten legolcsóbb és legnagyobb választékú bevásárlási forrása Budapest, Rákóci u. 63 Telefon : J. 424—91. Rövidesen megkezdik a talajvizsgálatokat Miskolc, február 8. Az okszerű gazdálkodásnak egyik 'gen fonto« tényezője hogy a gazda tudja, milyen földjének a vegyi összetétele. A magyar­nak maradt Felvidéken a gazdák tekintélyes része ezzel még nincs tisztában, de nem is lehet, mert eddig nem volt megadva a mód számukra, hogy a talaj összetételét megállapít hassák. így azután igen sokszor hiába kísérleteztek a talaj megjavítá­sával, műtrágyázással, a meg­hozott áldozat csak félsikert vagy még annyit sem eredmé­nyezett. A miskolci vtgykísérleti ál­lomás kibővítése a befejezés előtt áll. A kibővítés lehetővé tette, hogy a vegybisérleti állo­más intenziven foglalkozzék talajvizsgálatokkal. Etekintetben a földbirtokosok és gazdák részéről már élénk ér­deklődés is tapasztalható, ami előreláthatóan csak fokozódni fog, mert mindenki igyekszik a gazdaságosabb termelésre.Ennek pedig egyik igen fontos feltétele a talaj összetételének ismerete, amihez a vegybisérleti állomás, melynek működési köre Abauj, Borsod-Gömör, Heves és Zemplén vármegyékre terjed ki, rövidesen hozzásegíti a gazdákat. A kibővített vegybisérleti ál­lomást különben márciusban be­mutatják a mezőgazdaságnak s ez ügy iránt érdeklődőknek. Eger várának ágyúi és lőszerei 1687-ben Eger, február 8. Tbaly Kálmánnak, a Rákóczi­kor nagy történetbűvárának mun­káival foglalkozván ez egri vá­rat illatők-ig érdekes adatokra bukkantam, amelyet Thaly köz­lése alapján nyújtok az érdek­lődőknek. Arról a leltárról van sző, ame­lyet Thaly Kálmán a kir. kama­rai levéltár rendezetlen részében fedezett fel. Ez a leltár érdekel­het bennünket, de érdekelheti különösen az egri vár két tüdős kutatóját, mert az a leltár köz- vetlen az egri várnak a török kézből való felszabadulása után 1687 december 5 étől 1688 no­vember 22-éig készült. Uüter- burger András nevű ci. és kir. hadszertárnok (Zeugwart) szer­kesztette, még pedig — mint Thaly írja — a német katonai hivatalnokokat jellemző pontos­sággal. A német nyelven szerkesztett 9 ívnyi füzet 1. fejezetében a várral együtt átvett ágyúkat, a 2.-bana kúrtácü-15vegeket, a 3. bán a bomba- és kőhányő mozsara­kat, a 4 -ben a lőszereket és hód szereket (lőpor, kanóc, golyók, bombák, gránátok, lűziszerek, salétrom, bén, sáncáső ős egyéb érceszközök s vegyes dolgok) sorolta fel a leltáros Unterburger. Minthogy ez a leltár a legna­gyobb pontossággal és részle tességgel készüli (hisz bástyáról- bástyára, telepről-telepre menve számolták éa írták az ott talált tárgyakat), az egri várnak nem­csak egész fölszereléti rendsze­rét, de egykori erődítési részle­teinek fekvését és elnevezéseit is meglehetne tudni belőle. Az egri vár két lelkes kutató­jának tehát az eredeti 9 ívnyi leltár hollétét kellene megtudni, hogy a részletes adatok birto­kába juthassanak. En itt csak Thaly összefoglalt adatait köz­löm. Eszerint a nevezett időben a vér átadásakor (1687.) b követ­kező ágyúkat és lőszereket ta­lálták, illetőleg vették át: a) 106 db. kitebb-nagyobb ágyú; 40 fontos tömör golyókat 9zőrő nagy faltörőktől le egész az 1 fontos, sőt 3/4 fontos kis hegyi taracko­kig; b) 6 db. haubilz-löveg: c) 14 kisebb-nagyobb mozsárágyú, 40 fonto&től 3 f.-ig; d) 573 mázsa lőpor; e) 17 bál török-kanőc; f) tömör vasgolyók: 17915 drb, éa pedig 36 — 40 fontosaktólle egész a 4 és 3 f.-ig; azonkívül 150lán- cosgolyő, 180 db. használhatatlan ágyúgolyó, félmázsás szakálas- puskagolyő, félmázsa ágyúsról vasból, 78 db. 3 fontos hüvelyes és gerézdea kartács s 65 db. nagy éa kis kartécs-szelencs; g) 60 fontos bomba c»ak 47 db., 193 ágyúgranát, 31 db. töltött réz kézigránát, 6874 db. töltött vas kézi gránát, töltetlen 2900 db., 30 db. bombseső és egy láda kézi gránát-cső; h) mindenféle tűzmesterségek, u. m. 12 db. tö­rők tűzgolyó, 244 db. tüzes ko­szorú, 46 lőporos gyűjtő koszorú, 14 nagy bál lűzmestersőghez kellő pamut, 62 zsák fonott gya­pot, 4 bál elromlott fonott gya­pot, IIV2 kőolajjal tsli nsgy réz­üst, ugyanilyen 4 uras rézedény, egy mázsa török gyű cső szer, 14 m. salétrom, 91 m. kén, 34 m. P Á Q71T A kapható FRÄNKNÄL Dobó tér 2. 1 AO/iJjlxx BÓF* Telefon szám 111. 533 RÉSZLETRE KAP 3,6,12,18 havi részletre vásárol­hatja az ország minden jobb rádióüzletében a Telefongyári rádiógyárfmángokat, detektoros készüléktől a legmodernebb hálózati készülékig. Minden darabért garantál a TELEFONGYÁR R.-T. fekete szurok 17 ládában, ő fe­hér szurok 357a m.; f) oáncasz- közők, u. m. vaslapét 315 db. és 650 db. falapát, 1359 db. vasciá- kánykapa, 395 db. másféle kapa, 127 db. nagy kötőrő kalapács és 135 db. balta; k) ércanyag,u. m. 14 szétrepett ágyú, 32 mázsa sú­lyú egyéb megromlott ércsszköz*; l) mindenféle vas-szerek ős anya­gok, u. m. ágyűtalajakhoz való tengelyek és vasazatok, kapu­zárak, vesrudak, mázsálők, kop- javaaak, emelőgépek, vas gyors­kocsik (3 db.), ágyú- és egyéb láncok, öntő minták, olvasztó serpenyők, szegek, stb.; végra m) egyéb mindenféle művek és ezersk, u. m. kovácsmühelyek s műszerek, fújtatők, bodnárszer­számok, fa- és bőrtömlők, cser­zett marhabőrök, bőr lőporzsá­kok, kötelek, kötőfékek a tíz régi szakadozott kupolájú sátor. Egyéb érdekessége ezeknek az ágyúknak, hogy közöttük volt a kalocsai érsek 16 fontos hosszú ágyúja, amelyet 1537-ben öntöt­tek a kalocsai érsek címerére, továbbá a saltzburgi érseké 1564- ből ■ az egri érseké, amelyet 1560-ban öntöttek Szent Antal képére. Volt közöttük az egri ér­sek címerével ellátott 3 fontos tarack is 1568 bői, de ezt már rongált állapotban találták. vitéz Veszprómy Dezső.

Next

/
Thumbnails
Contents