Eger - napilap, 1930/1

1930-01-31 / 25. szám

4 EGER 1930 január 31. * Kinevezés. A kultuszminisz tér Babocsay Lajos miniszteri s titkári címmel felruházott pestvár megyei kir. s. tanfelügyelőt a VII fizetési osztályba kir. tanfelügye lóvé kinevezte. 484 — Miniszteri rendelet a mérle­gekről. A kereskedelmi miniszter egy 1925 ben kiadott és 1928 bán módosított rendeletében úgy intéz­kedett, hogy a nyitott felsöserpe- nyős mérlegek 1930. január 1-ig maradhatnak közforgalomban. Ezt a rendelkezést a kereskedelmi kö rök kérésére most úgy módosította a miniszter, hogy azok, akiknek ilyen mérlegeik vannak használat­ban és fel tudják mutatni erre nézve a mérleghitelesitő hivatal által kiadott igazolványt, ezeket a mérlegeket szabályszerű hitelesítés és időszakos hitelesítés mellett 1933. január}l-ig tovább használ­hatják a közforgalomban. — Az Egri Műkedvelők Köre nagy jelmezbáljára nagyban folynak az előkészületek. Meghívókat még lehet igényelni Tárkányi Béla ucca 2. szám alatt. (Telefon 208) A>z talfoglalás a fenti címnél, vagy a Korona szálló főpincérénél esz­közölhető. * Uránia. Csütörtökön 6 és 7« 9 órakor: «KARNEVAL« szivek és szerelmek farsangi játéka csak 16 éven felülieknek és «KOHN ÉS KELLY NŐI TRIKÓBAN« vígjá ték. Péntektől vasárnapig Ramon Novarro attrakciós nagy filmje: »A REPÜLŐ FLOTTA« egy oce- ánrepülés izgalmas története 14 felvonásban, melyben a női fősze­repet Anita Page játsza. — Bur- leszk és kiegészítő műsor. Előadá - sok kezdete hétköznapokon 6 és 7*9, vasárnap 4, lJé7 és 7g9 órakor. — Csak magyar gyártmányú tű* zoltófelszerelésükat szerezhetnek be a túzoltótestületek. A belügyminisz­térium utasította a vármegyéket, hogy a tűzoltóegyesületek részére csakis belföldön gyártott tűzoltó­szerek szerezhetők be. A rendelet megállapítja, hogy a magyar gyárt mányok értékre nézve is épen olyan jók, mint a külföldiek. * Hegedűk olcsóbb és jobb ki­vitelben, cselló, gitár, tambura stb. hangszerek és alkatrészek, húrok mindenféle kivitelben a legnagyobb választékban és legolcsóbb ár­ban a «Széchenyi, könyvkeres­kedésben szerezhetők be. ~ értéktőzsdét ” Angol font .................. 2 7.75 Belga ................... 79. 40 Cseh korona .................. 1 6.82 Dán korona................... 1 52.50 Dinár.............................. 9.98 Dollár...............r'. . 5 63.60 Francia frank............... 2 2.45 Hollandi forint............... 2 29.90 Lengyel zioti............... 6 3.95 Len . . .................. 3 .37 Léva , ...................... 4 .10 Lir .............................. 29.65 Német marka............... 1 36 90 Norvég korona............... 1 52.45 Osztrák Schilling .... 80.10 Spanyol peseta . • . . 74.50 Svájci frank.................. 1 10.55 Svéd korona.................. 1 53.00 MEGJELENT! Somogyi István dr. A szabadltftnííVeftég igazi arca II. kötete. Ára ^ pengő! Kapható a Sajtószövetkezet és a Széchenyi könyvkereskedésekben. — Kényszeregyezségi hírek. Fe­kete Tettvérek cég, illetve Fekete Miklós és Feketé Soma egri ke­reskedők, Kahdni Márton gyön- gyösFkereskedő és Kauesek György gyöngyösi szabómester kérelmére az egri törvényszék megindította az eljárást. — Kürth Gyula gyön­gyösi kereskedő ügyében február 3-án, Fuchs Lajos hatvani keres­kedő ügyében február 10 én, Trep- per Márton gyöngyösi íestékkeres- kedő ügyében február 3-áD, Blech­ner Sándor verpeléti szatócs ügyé­ben február 7-én, Erdélyi Imre szabó ügyében február 7 én tár­gyal az egri törvényszék. — Ka­szab Antal gyöngyösi szabó, to­vábbá Dusnitz Bertholdné gyön­gyösi lakos kérelmére az eljárást megindították. * Sok száz köhögő emberrel ta lálkozik naponta. Ne várjon addig, míg ezek Önt is megfertőzik. Szo­pogassa idejében a bevált Panfla- vin-pasztillákat és légzőszervei ép­ségben maradnak. A pénzügyi hatóságok erősen büntetik a bélyegilleték kezelése körüli hanyagságokat Eger, január 30. A pénzügyminiszter a napok­ban rendeletet bocsájt bi, amely­ben utaiítja a pénzügyi hatósá­gokat arra, hogy a bélyegilleték kezelése körül tapasztalt hanyag­ságokat átmeneti időre tolerán­sán kezeljék. A pénzügyminiszter, mert a rende­letet később a legszigorúbban be akarja tartatni az egész vona­lon, utasította a pénzügyi ható Ságokat, hogy azok a kamarák­kal egyetértésben oktassák ki a közönséget a bélyegilleték he­lyes kezelésének a módjáról és erre az átmeneti időre tekintsen el attól a büntetéstől, amely első ízben a bélyegilleték másfélsze­res lerovásában áll. Szabályosnak ismerendő el a lerovás, ha a számlára ragasz­tott bélyeg az iparosnak vegy kereskedőnek a számla kiállítá­sának keltét is tartalmazó cég pecsétjével olyan módon van felülbélyegezve, hogy a pecsét a bélyegről a számla papirosára átterjed.Mindettől eltérésnek csak akkor van helye, ha netslán olyan eset fordul elő, amelyben megállapítható, hogy a számlára a bélyeget utólagosan ragasz­tották fel. Ilyen esetre ez a ren­delet nem vonatkozik; ilyen esetben a teljes felemelt illeték megkövetelendő. Ezzel kapcsolatban a Kamara az érdekeltek figyelmét felhívja a 68 100—1927. P. M. számú ren­deletre, mely szerint a számlák minden példányára, másodlatára és másolatára az azokban kitünte­tett érték főösszege (snem a köve­telés egyenlege)után ivenkint az alábbi illeték rovandó le: 200 P ig 2 f, 200 P-n túl 500 P-ig 5 f, 500 P-n túl 1000 P ig 10 f, 1000 P-n túl 2000 P-ig 20 f, 2000 P-n túl 5000 P-ig 50 f, 5000 P-n túl 7500 P-ig 75 f, 7500 P-n túl 10.000 P ig 1 P, 10.000 P túl 2 P. A pénzügyminiszter a Kama rához intézett leiratában hang­súlyozta, hogy célszerű a szám­lailleték pontos lerovására állan­dóan a legnagyobb figyelemmel lenni, mert a pénzügyi hatósá­gok e részben ezentúl rendsze­resebb ellenőrzést fognak gya­korolni. Laptulajdonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Budapesti ternónytözsdezárlat 1930. január 30-án Termény új ai tisz&vidl ki felsőtiszai . > fehérmegye) egyéb dunántúli pestvidéki . . bácskai . . . 76 T 77 T 78 I 79 T 80 kilogrammos pengőben pénz árú enz áru 24.65 24.20i 23.70 23.70 23.80 23.80 24.95 >24.45 23.95 23.95 24.05 24.10 jíénz árú 24.95 24.40 23.95 23.95 24.05 24.05 25.15 24.65 24.15 24.15 24.25 24.30 árú 25.25 24.65 24.25 24.25 24.30 24.30 25.50 24 85 24.40 24.40 24.50 24.55 árú 25.45 24.70 24.30 24.30 24 40 24.40 25.55 24.95 24.55 24 55 24.60 24 70 Termény Pénz árú Terméül] pénz árú Rozs pestvidéki .... 13.60 13.70 Zab, közepes ............... 1 3.25 1375 Rozs más származású . 13.60 13 70 Köles............................. 1 1.00 12.50 Takarmányárpa elsőrendű új 15.81) 16.50 Tengeri tiszántúli új . . . 13 40 13.50 Takarmányárpa közepes . 15.30 15 75 Tengeri egyéb származású 13.30 13.40 Sörárpa felsSma^yarorsz. . 20-00 22-00 Buzakorpa ................... 980 10.00 Sörárpa más származású . 18-00 2000 Lucerna magyar 135.00 150.00 Repce ......................... 5 2.00 53.00 Lóhere nagyarankamentes--.-­--.-­Z ab elsőrendű .... 14.30 15.00 Lóhere uagyarankás . . . 7400 83.00 Budapesti rádió-műsor. Péntek, január 31. 9.15: Eugen Stepat orosz bala- lajka zenekarának hangversenye. 9.30: Hírek. 9.45: A hangver­seny folytatása. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az egyetemi templom­ból, időjárásjelentés. 12.05: A Mán- dits szalonzenekar hangversenye. 12 25: Hírek. 12.35: A hangverseny folytatása. I: Pontos időjelzés, idő­járás és vízállásjelentés. 2.30: Hí­rek, élelmiszerárak. 3 : Piaci árak és árfolyamhirek. 4: Pista bácsi »Virágoskert« mesedélutánja. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás és víz­állásjelentés, hirek. 5.10 : A Turáni Társaság előadássorozata. Vitéz1 Galánthai Glock Tivadar tábornok: »Tapasztalataim a tatárok között«. 5 40 : Hangverseny. Közreműköd­nek : Sonkoly István (hegedű) és Sólymos Péter (zongora). 6.35: Forró Pál dr. novellái. 7 15 : Gyors- irási tanfolyam. 7.50: A Budavári Koronázó|Fötemplom énekkarának hangversenye. 8 40: Szimfonikus jazz-zenekar hangversenye. Utána kb. 10 30: Pontos időjelzés, időjá­rásjelentés, hirek. Majd: Farkas Jenő és cigányzenekarának hang versenye. 107/1930 vb. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó köz­hírré teszi, hogy az egri kir. járásbíróság Pk 11961/929. sz. végzése folytán Fried- féle gépgyár és összes felülfoglaltatók javára többrendbeli tőke s jár. erejéig elrendelt végrehajtás alkalmával lefoglalt és 1870 pengőre becsült bútor és fest­mény ingóságok 1930. évi február hó 10-én d. u. 3 órakor Mezőtárkányban végrehajtást szenvedő lakásán szükség esetén becsáron alul is — el fognak adatni. Eger, 1930 évi jan. hó 21. napján. Saárosey Imre kir. bir. végrehajtó. Srfz. eaésx, éleiben hu. b/zrál 11131 VARRÓGÉP. .lCerh>&zjo fuzjeié&lfialtéteieJc JlZcu&sjcrruj havi, rÁs'zLeL&k,. SINGER VARRÓGÉP RESZV. TÁRS. Kállag Zoltán u. 11. sz. HishirdctescH. Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 > A legkisebb klshirdetés 60 • vasárnap és ünnepnap 80 ­Hirdetések előre fizetendők. PÁSZKA (macesz) kapható Franknál, Dobó tér 2. 482 ÄLMAGYARON 11 magyar hold szóló gyümölcsössel, lakható szobák, borház, kút kedvező feltétellel eladó. Vadász u. 6. szám. 386 EGY szép uccai bútorozott szoba azon­nal kiadó. Rózsa ucca 8. 428 (25.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában, — Felelős nyomdaigazgató: Badil Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents