Eger - napilap, 1929/2
1929-12-22 / 243. szám
2 EGER 1929. december 22. Krakkó magyar vonatkozású műemlékei jó vetőmagvak terjesztésével, százezer holdakban számítható földterület termöbbé tételével, számos termelési ág fejlesztésével és helyes irányba terelésével, állattenyésztésünk támogatásával, gyümölcssink, szőlő és pincegazdaságaink ujjáíormálá- sának megindításával csak mostanában vettünk föl? Hagyjuk kárbaveszni az eddigi áldozatokat azért, mert nagyrészt, raj tunk kivüláliő fejlemények miatt, gaboaaértékesitési katasztrófákat kell gtszenvednünk ? Nem. A csüggedt lemondás, a kedvetlen fejhorgasztfis nem a magyar nép férfias szelleméhez illő. Nem is volt a természetében soha. A magyar földműves nem muszka muzsik, aki tehetetlenül szenvedi úgy a közgazdasági konjunktúrát, mint a proletár diktátorok sanyargatásait. A kormánynak, a törvényhozásnak és a népnek vállvetett buzgalommal kell dolgoznia a nemzet sorsának jobbra- forduláeán. A mint, hogy nem képzelhető kormány, amely a nemzetet sújtó bajok enyhítésére, minden tudását, leleményességét és munkaerejét latba nem veti, úgy nem szabad föltennünk a mezőgazdaság népéről sem a rezig- náciőt, a keserű lemondást. Nálunk is csak az lehet a jelszava a kormánynak, a népnek : mindent megtenni a vámpolitikai, termeléspolitikai, értékesítési és közlekedési politikai téren, hogy a magyar mezőgazdaság fizessen ős a magyar föld ki ne csússzék művelőinek lába alól. Ezt pedig csak a kitartás munkálhatja és eredményeit csak a kitartás érheti ei! Mindenütt kapható! Termeli Orsz m Magy. Tejszövetkezeti Központ BUDAPEST, I., Horthy Miklós út 119—121. — A Szociális Misszió Társulat ünnepsége. A Szociális Misszió Társulat vasárnap délután félhárom órakor tartja karácsonyi gyermeksegélyezési ünnepségét a Katolikus Kör nagytermében. 110 gyermek kap új cipőt, kb. 50 gyermek ruhát. Ugyancsak most kerül kiosztásra a népjóléti minisztériumtól kapott gazdag ruha és cipő ajándék, melyről még részletesen beszámolunk A szegény gyermekek részére szívgárdák adnak elő élvezetes, rövid kis énekes jeleneteket Jó emberek adományaiból minden gyermek karácsonyi szeretetcsomago- kat is kap. A gyermekek barátait az ünnepségre szívesen látják. Eger, december 21. A Gárdonyi Társaság, téli felolvasó ülései során ezúttal tegnap este dr. Divéky Adorján egyatemi magántanárt, a lengyelmagyar kapcsolatok buzgó kutatóját üdvözölhette előadójaként. A cisztercita főgimnázium fizikai előadó terme szépszámú érdeklődő közönséggel telt mag. A felolvasó ülést vitéz Vesz• prémy Dezső leánygimnáziumi igazgató, a Társaság alelnöke nyitotta meg éa lelkes szavakkal méltatta a lengyel és magyar testvériség évszázadokra visszanyúló kapcsolatainak nagy jelentőségét. Divéky Adorján vetített képekkel kisért előadásával tényleg meg is elevenítette hallgatósága szemei előtt ezeknek a kapcsolatoknak leggazdagabb tárházát, Krakkót, melyről bátran el lehet mondani, hogy mint lengyel Nürnberg, művészi tekintetekben egyike a világ legérdekesebb városéinak, a magyarság szempontjából pádig alig van város bárhol, amelyik annyi magyar vonatkozású műemléket mutathatna fel. A fehér vásznon egymásután jelentek meg Krakkó régi középületei, a királyi vár, az ősrégi székesegyház, benne régi lengyel királyok szarkofágjaival, síremlékeivel, köztük magyar származású királyok, fő- urak síremlékei, magyar földről Lengyelországba szakadt művészek munkái, egyéb templomok, paloták. A néma képeket azonban Divéky professzor oiy közvetlenül kedves, csevegő előadással töltötte meg, hogy azok szinte alakot öltöttek ■ elevenen hirdették a lengyel sors számos összefüggését a magyar történelemmel. Az élvezetes előadást vitéz Veszprémy Daziö alelnök köszönte meg a vendégprofesszornak. lakozása veszélyeztetve nincs. — 404. sz. gyorsvonat indul Füzesabonyból 16 ő. 28 pkor, érkezik Miskolcra 17 óra 25 perckor. — 1520. sz. személyvonat indul Füzesabonyból 2 ó. 22 pkor, érkezik Miskolcra 8 óra 53 pkor. — 416. sz. személyvonat indul Füzesabonyból 22 ő. 1 pkor érke- zikMiskolcra 23 óra 17 pkor. — 401. ez. gyorsvonat indul Füzesabonyból 19 ő. 46 pkor érkezik Budapest bel.p.u. 22 ő. 10 pkor. — 411. sz. személyvonat ind. Füzesabonyból 15 ő. 43 pkor érkezik Budapest kel. p. u. 19 ó. 21 pkor. A kisegítő vonatok pár perccel a rendes vonat után indulnak. Az Egri Keresztény Iparoskor karácsonyi szinielőadása. Eger, december 21. Vasárnapról vasárnapra élvezetes kuliurdálutánokon tanult és gyönyörködött az iparos társadalom a Keresztény Iparoskor- ben. Kiemelkedik azonban a nívós kulturdéluíánok közűi is az a nagyszabású karácsonyi szín- előadás, amelyet karácsony második napján délután ed elő a lelkes műkedvelő gárda. Sziurebozzák Erdősy Károly: Az igazság féle című irodalmit* g nagyértékű és társadalmilag nagy jelentőségű háromfelvonásos, élvezetes színjátékét. A színjáték előadását Molnár Ferenc rendezi. A szerepek elosztása a következő: Balázs, la- katosmester: Molnár Ferenc, Rőzsika, a lánya : Lévay Mancika, Géze, nevelt fia : Tóth Imre, Varjú, a szatócs : Herczeg Kálmán, Gábor, Vendö), János segédek Balázsnál: Zsigmond Kálmán, Soói János és Tóth József, korcsmám* : Pók Ede, István : Frankó Endre. Az előadásra a jegyek számozva lesznek. A jegyek előre is megszerezhetők az Elek- Testvérek cukrászdájában. A rendkívül tanulságos és értékes Bziniulóadás nagy műélvezetet nyújtott már az ország sok helyén, hol lelkes műkedvelők színre hozták. Nagy érdeme a kör műkedvelőinek, hogy a karácsonyi ünnepek alatt ilyen előadással szereznek ragaszkodó közönségüknek igazi karácsonyi örömet. Előadás előtt s a felvonások közben a Keresztény Iparoskor közkedvelt nagy zenekara szórakoztatja a közönséget Hero- vits Antal karnagy vezetésével. A karácsonyi ünnepeknek igen megfelelőn fog szórakozni az, aki az országom nevű írónak tok sikert aratott darabját a műkedvelők ügyes előadásában végignézi, mert a színjáték karácsonyi örömmel s lelket nemesítő hangulattal telíti a sziveket. (R) Karácsony hetében és újévkor kisegítő vonatpárokat állít he a Máv. a huúapest - miskolci fővonalon a megnövekedett forgalom lebonyolítására A kisegítő^;vonatok pár perccál a rendes vonatok után indulnak. Eger, december 21. A Máv igazgatósága a közönség nagyobb kényelmére és a karácsonyi s újévi megnövekedett forgalom lebonyolítására kisegítő vonatpárokat állít be a Sátoraljaújhely—budapesti fővonalon az alább felsorolt napokon illetőleg éjszakai forgalomban. December hó 22—23—24—26 —27—30 ét 31-én, továbbá 1930 év január hó 1 én és 2-án a Budapest keleti pu.-ról induló összes gyors és távolsági személyvonatok megerősített szerelvénnyel fognak közlekedni. December hó 21-éról 22-ére virradó éjjelen közlekedik: Budapest keleti pu.-tól Hatvanig a 420/11. rész személyvonat. Elsőrészként a Salgótarján— Somoskőújfalu, másodrészként pedig a miskolc—sátoraljaújhelyi szerelvény közlekedik. Hatvantól Bp. keleti pu.-ig a 419/11 rész személyvonat. Szükség esetén Bp. kelet pu.-től —Mitkolcz szp.-igaz 1520/11. rész személyvonat is közlekedni fog. December 23 án közlekedik-. Szükség esetén. Budapest kp.-utől Hatvanig a 404/11. rész gyorsvonat. Eltőréazként a sátoraljaújhelyi és másodrészként a salgótarjáni szerelvény közlekedik. Szükség esetén. Budapest kpu.- től Miskoioig a 416/11. rész [Bze- méiyvonat. December hó 23-áról 24-ére virradó éjjelen közlekednek: Budapest keleti pu.—Hatvanig a 420/11. személyvonat. December hó 26 án közlekedik : Mezőnyék-Ládházátől Budapest keleti p. u.-ig a 411/11. rész személyvonat, mint a rendes 411. sz. vonat elővonata. Mitko!c szpu-től Bpest keleti pu-ig a 401/11. rész gyorsvonat. Elsőréséként a mentesítő vonatot, másodrészként az egyesített kasta—sátoraljaújhelyi szerelvényt indítják. December hó 26 ikáról 27-ére virradó éjjelen közlekedik: Hatvantól—Bpest kpu.-ig a 419/11. rész személyvonat. A karácsonyi forgalom alatt a Máv. igazgatóság megengedi, hogy a fővonali vonatoknak a ezárnyvonaii vonatokhoz való csatlakozásának lehető biztosítása céljából a mellékvonalra induló személyszállító vonat a megállapított várakozási időn túl is megvárakoztassák, ha ezáltal a vonatok egyéb csatÉrsíit ucca l. SCHWARC TESTVÉREK ÓBáS, ÄHÄNY MŰVES ÉS VÉSNÖKÖK f Érsek ucca 2.