Eger - napilap, 1929/2
1929-12-21 / 242. szám
EGER A debreceni színtársulat karácsony két napján Egerben játszik 1929. december 21. ■ZkJíkűciVié Hírek néhány sorban. — A pestmegyei Ecser község állomásán a sínek között gyermekek játszadoztak, amikor feltűnt a főváros felé robogó gyorsvonat. A gyermekek a nagy sebességgel robogó szerelvény láttára szétfutottak, egy kivételével, akinek a cipője a kettős sín közé szorult. Hiába próbálta az ügyeletes állomástiszt eltávolítani, csupán annyit sikerült elérnie, hogy a felsőtestét elhúzta a mozdony elől, amely így csak a lábsit metszette el a vigyázattan fiúnak. — Egész Olaszországban havazik és a hőmérséklet fagypont alatt áll. Nápoly környékét 15 cm. hótakaró borítja. — December 27.-én újból két méregkeveréssel vádolt nagyrévi asszony kerül a szolnoki bírák elé. — Berlinben a rendőrség ős ti tüntető munkanélküliek között véres összeütközés támadt, amelynek során számosán megsebesültek. — A kormánypárt legutóbbi értekezletén Scitovszky belügyminiszter leszögezte a kormány álláspontját az oly régóta feszegetett vizuaakérdőibsn.mely szériát Megyarorizág hajlandó a vízumkényszer eltörléséről a r.ciprocitás elve alapján tárgyalni a külföldi államokkal. — Fredéra Maurioa híres angol hadtörténelmi író kijelentése szerint Herodotot» leirása Xerxesről és a thermopilei ciatáról: többé- kevősbé költői túlzás. — Debrecenben Kálmán Sindor napizá- mo«ns.k a nagy niticstalensógben őhanbalt a kisgyermeke, akinek holttestét, mire a hatósági orvos kiszállt megvizsgálni, borzalmasan össaserágták a lakásban elszaporodott patkányok, — Szemző Gyula volt báokai főispán Berlinben vendéglőt nyitott, hmelynek ünnepélyes megnyitása Szilveszterkor lesz. — Szegeden Kiis János tanítőképez- dei növendék, aki möllhártya- gyulladással feküdt kórházban; az elmúlt éjszaka lázélmában kiszaladt a folyosóra és a nyitott ablakon keresztül leugrott az emeletről. Súlyosabb baja nem történt. Saját lábán ment vissza a kórterembe, ahol betegsége következtében egy óra múlva meghalt. — Egy amerikai vállalat baezélófilmst készített a kormányzóról. A legszebb, legjobb és legolcsóbb órákat ékszerésznél kapja. Városháza. * Philips hálózati rádióké^ szülék az egyetlen karácsonyi ajándék, amelynek a család minden tagja egyformán örül. Kap ható kényelmes 6, 12 vagy 18 havi részletfizetésre Illés Bélánál, Han gya ház. Telefon 230. • Vételkényszer nélkül bemutatjuk. Eger, december 20. Kardois Géza színtársulatának prózai együttese az egri Városi Színházban december 25 én szerdán és 26 án csütörtökön délután és este, összesen négy előadást tart. Valóban figyelemreméltó gon- dolet Kardois Gáza részéről, hogy nem feledkezik el az egri közönség karácsonyi szórakoztatásáról ée reméljük, hogy városunk szinházkedvelői bonorálIdőjárás. Budapest, december 20. A Meteorologiai Intézet jelenti ma délben 12 órakor: Hazánkban az éjjeli minimumok mindenütt meghaladták a —5 C fokot, sót Egerben és Tarcalon a talaj> kisugárzás-hőmérő —8 C fokra sülyedt. A hőmérséklet a legtöbb helyen nappal sem emelkedett a 0 fok fölő. Kisebb lecsapódások inkább csak a dőli részeken voltak. Budapesten ma délben -J-l C fokot mértek. Prognózis: Egyelőre még hideg idő várható, az ország délnyugati részein havazással. Az utolsó öt év alatt 21 ezer fővel csökkent a szocialista szakszervezeteknek száma. jBudapest, december 20. A szocialista szakszervez9ti tanács irányítása alatt álló szak- tzakszervezetak tagjanak száma, a statisztikai adatok tanúsága szerint, az utolsó öt év alatt 21 ezer fővel ciökkent. Legfájdalmasabb a csökkenés mértéke a bányászoknál, akiknek háromnegyed részét vesztették el a szocialicták. Megnémult az ütéstől egg 37 éves férfi. Dallas József 37 éves ceglédi kocsist vitték ba tegnap este a kórházba. A férfi nem tud beszélni. A felesége előadása szerint hét nappal ezelőtt szóváltás közben egy lőoiceel fejbe vágták a férjét. Dallos József ettől kezdve elvesztette beszélők őpasségét, ez agy beszélő központjában ugyanis vérömlenyt okozott az ütés. A tanítók vasúti igazolványa. Hevesvármegye kir. tanfelügyelőségétől nyert értesülés szerint a tanszemélyzet vasúti arcképes igazolványának érvényesítése körüli eljárás a múlt évivel azonos. Az érvényesítési díj, valamint a térítési összeg is maradt a régi. Az igazolványok 1930. január 1. és 15. között küldendők a kir. tan- felügyelői hivatalhoz. ni is fogják ezt az ötletet. Az előadások sikere annál is inkább biztosítottnak látszik, mivel a prózai együttes műsora négy premiert ígér. Az Uj Földesúr, Erzsébetváros, Tizennyolcóve88k és a Túlbuzgó fiatalember kerülnek színre. Mind a négy mBgyar szerző müve. A részletes műsort lapunk egyik legközelebbi számában hozzuk. HÍREK — Az Agria corporatio karácsony - estje Kedves hangulatú karácsonyi curiálist rendezett tegnap este az Agria corporatio a Koronában. Simcsó József seniori megnyitó beszédében karácsonyi gondolatokkal kezdte meg az ülés prog ramját A tisztviselők jelentéseinek meghallgatása után dr. Rubovszky Ferenc theológiai tanár, az Egedia lelkésze tartotta meg ünnepi beszédét a karáctony hangulatáról. Sztnlgyörgyi István levente nagy sportszeretetéröl tanúskodó elő adásában a sport jrlentőséqére és hasznára hívta fel az ifjúság figyelmét Dr. Schőnvitzky Bertalan az Egedia subpriora komoly poharat mondott arról, hogy mire fi gyelmeztet bennünket ma a karácsony. A szépen feldíszített karácsonyfa lobogó gyertyácskái és és karácsonyi énekek tették bensőségessé és kedvessé az emeriká- nás ifjúság karácsonyi ünnepélyét. — A Makiári úti rém. kath elemi iskola tanulói folyó hó 22.-én, vasárnap délután félöt órakor az iskola helyiségében pásztorjátékot rendeznek. Több alkalmi szavalat és pásztorjátékon kívül előadják Bar tűnek Károly »Karácsonyi legenda« c. egyfelvonásos színjá- tékát. — Stefánia Csscsemévódö Egyesület karácsony faest je. Bájos karácsonyfaünnepélyt rendezett csütörtökön délután a Stefánia Csecsein ővédő Egye-ület egri osztálya. Szentgyörgyi Mária védőnő tartotta a megnyitó beszédet. Jól sikerült beszédjét a kis ovodások szavalatai követték. A megjelent anyákhoz Frindt Jenő, az egri osztály titkára intézett beszédet. Ezután kiosztották az ajándékokat, karácsonyi szeretet csomagokat a gyermekeknek és az anyáknak, — akik csecsemőik gondozását mindig szivükön viselik. * Uránia. Három napig, pénteken, szombaton és vasárnap: «TAR- NOPOL 1914 ...» (Magyar fiú, lengyel leány) a szezon egyik kiváló, nagy sikert aratott filmdrámája kerül bemutatásra, melyben a lengyel leány szerepét Norma Talmadge, Borsódy Pál főhadnagy szerepét pedig Roland Gilbert ját sza. A film a világháború keretében egy lengyel leány és egy magyar huszártiszt szerelmi regényét tárja elénk. — Műsoron van még •AZ ARANY HIÉNÁI« kalandos történet a nyugatindiai San Diegó szigetéről és egy Pátria híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon 6 és egynegyed 9, vasárnap 4, egynegyed 7 és fél 9 órakor. 9 — A Szociális Missziótársulat karácsonyfa ünnepélye A Szociális Missziótársulat december 22.-én, vasárnap délután ‘/* 3 órai kezdettel tartja meg a szegény gyermekek felruházásával kapcsolatos karácsonyfa ünnepélyét a Katolikus Kör nagytermében. — Itt említjük meg, hogy az Egri Szegénygondozó Bizottság, a szegény gyermekek karácsonyára a Szociális Missziótársulat elnökségéhez 300 pengőt és ruhaneműeket juttatott. * Orvosi hír. Holtai Aladár dr. szülész-nőorvos rendelését dr. Kál- lay Zoltán ucca 13. sz. alatt újból megkezdte. — Karácsonyi ünnepély a gyakorló- iskolában. Az egri érseki tanítóképzőintézet gyakorlóiskolájában csütörtökön délután pásztorjátékkal egybekötött karácsonyfa-ünnepélyt rendeztek. Az ünnepély első száma szügyi Trajtler Géza igazgatótanító pásztor játéka volt, melyet a gyermekek nagy készültségre valló tudással adtak elő Majd szavalat következett, mely után Fu esek Gábor hittanár intézett meleg szavakat a közönséghez és a gyermekekhez. Ezután ismét szavait egy tanuló, melynek befejeztével minden gyermek ajándékot kapott dr. Csanády László c. kanonok, igazgató áldozatkészségéből — Az ünnepély, melynek nagyszerű megrendezése szügyi Trajtler Géza igazgatótanító érdeme, a Hiszekegygyei ért véget. * Kitűnő hálózati rádiókészüléket hoz forgalomba Illés Béla (Hangya ház) mely csövekkel együtt összesen 145 és 185 pengőért kap ható. Bárhol ingyenes próbabemu tató. — Vasárnap reggel 7-től délután 4 óráig tartható* nyitva az üzletek. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy az ország egész területén a nyílt árusítási üzletek a folyó évi december hó 22. éré eső vasárnapon reggel 7 órától délután 4 óráig legyenek nyitvatarthatők. A husneműek árusítását korlátozó rendelkezéseket azonban ezen a vasárnapon is alkalmazni kell. A kizárólagos pálinkaméréseket vasárnap is egész napon át zárva kell tartani. A husneműek árusítása pedig csupán reggel 7 órától délelőtt 10 óráig végezhető, a halféléket, élő és leölt baromfit azonban délután 4 óráig. — A vasárnapi záróra meghosszabbítás magyarázata, hogy a karácsony és vasárnap közé, az ünnep előző napját leszámítva — egyetlen hétköznap esik, a hétfő s az esetleges nagy forgalmat ezen a napon nem bírnák lebonyolítani. Ezzel szemben az egri kereskedők jórésze kijelentette, hogy ettől a »veszedelemtől« nem tart, a tolongástól már évek óta elszokott s így a joggal nem kíván élni. A délutáni nyitvatartás fölösleges, mert úgy sem vásárolnának, de azonfelül nem is kifizető, mert a fűtés és világítás teljesen veszendőbe menne. — Az egri Károlyvórosi ailami óvoda növendékei december 22 én vasárnap délután 4 órakor az óvodában pásztorjátékkal egybekötött karácsonyfa ünnepélyt tartanak, amelyre a szülőket és érdeklődőket szívesen látják. Belépti díj 50 fillér. A tiszta jövedelem óvodai célokat szolgál. * Legszebb és legolcsóbb karácsonyfadíszek a Sajtószövetkezet és a Széchenyi papirkereske- désekben kaphatók.