Eger - napilap, 1929/2

1929-12-20 / 241. szám

2 EGER 1929. december 20. éddigi uralkodásának kőt főirá­nya volt: az egyik szeme állan­dóan a civilizált keresztény vi­lágon nyugszik. Európa felfor­dulása és szétdaraboltsága sok­szor uj és nehéz problémák elé állította ■ reá hárult nem egy­szer a kényes kérdés, hogy bi- zalaaatlankodó és gyűlölködő nemzetek között közvetítsen. Uj államok keletkeztek, rögtönzései az egyetemes földrengésnek, adott keretei az állami életnek ahová be kellett illeszteni az egyházi kormányzst űj ténye­zőit. Mindebhez rengeteg tudás, akaraterő, türelem, tapintat, böl- eieség és nem utolsó sorban egyéni tekintély kellett, hogy súrlódások és összeütközések nélkül alakulhasson ki a szűk- szükséges rend pillanatnyi for­mája. De legnagyobb diciősége ta­lán az aranymisés pápának Olaszország kibékülése a Szent­székkel. Ezelőtt 60 évvel az Uaita Italia kamaszkori ostoba­sággal a pápát *il parroco di S. Pietro«-nak, a Szent Páter tem­plom plébánosának akarta tekin­teni. Mussolini Olaszországa csak még fájdalmasabban volt kény­telen érezni, hogy a római tövis fájó tövis és a fascss impériu­mának kiskorúsága ciak annál fájdalmasabban ütközik ki, mén nél szédületesebb és egyetemle­gesen elismertebb a lelki Róma ethikai felsőbbrendűsége. Az erkölcsi erőnek, a pápa­ságban leíéteményezett krisztusi Ígéreteknek oly fölényes győ­zelme a kibékülés aktusa, «mi­nőt a pápaság 1900 éves törté­nelme is keveset mutathat fel. Páter apostol XI. Piusban, 262. utódjában, uj csatát nyert a po­gány Róma felett. A diktátor elismerte a nálánál is fölöttébb álló Gondolatot, a fegyvernél is erősebb Igazságot. Az aranymisés pápa másik szeme mindig a pogányságon függ A pogány népek krisztia- nizálásának gondolatát mint leg- eminensebb feladatot már is annyira sikerült belevinni az egyház köztudatába, ahogy az még pár évvel ezelőtt is szinte elképzelhetetlen volt. Nam kisebb dicsőség nélkül nevezik tehát joggal missiós pápának is. Végül különös hálával gondo­lunk az aranymisés pápára mi magyarok, kik annyi szeretetet és megértést találunk mindig a fenkölt aggastyán szivében. Nemcsak mint legfőbb lelki­atyánk, de mint történettudós is tisztában van azzal, hogy or­szágunk a katolikusa utolsó fel­legvára a keleti Európában s innét van, hogy minden vallá­sos és nemzeti törekvésünk kü­lönös támogatást élvez a Vati­kán részéről. Százezrek ajkán csendül fel ma ez aranymisés pápa boldog ün­nepén a könyörgő ének : »Tartsd meg Isten Szent Atyánkat, Krisztusnak helytartóját /« és öt céget szólított fel ajánlat- tételre, melyen mindegyike be is adta ajánlatát. Az ajánlatokat október első napjaiban bontot­ták fel és a jegyzőkönyv szerint a Ganz és Társa Danubius, a Világítási és Vízmű Rt. budapesti cég, a Kommandit-Geselschaft Kary (Bréma), a Dávid és Ker­tész kazán- és gépgyár, vala­mint a Kürz Rt. pályáztak a vízvezeték savtalanítására, kö­zöttük egyesek csak gépészeti berendezés szállítására,^ mások a szükséges magasépítésekre is. A vízmüvek igazgatósága az ajánlatokat a népjóléti minisztérium műszaki osztályához terjesztetté fel, amely hivatott a cégek által Eger, december 19. A Gárdonyi Társaság, mely felolvasó ülésein eddig a legki­válóbb magyar írókat látta ven­dégül, legközelebbi összejövete­lére egy neves, jelenleg külföl­dön tartózkodó tudósunkat bírta meg. December 20-án pénteken délután 6 órai kezdettel Divéky Adorján dr. varsói egyetemi Eger, december 19. A belügyminiszter egy rende­letével 1929 december elsejétől kezdődőleg megszűntette a lőfegyver és lő­szervásárlási, valamint a lőfegy­ver tartási és viselési engedő lyek kiadása iránt benyújtott kérvé­nyeknek illetékkel való ellátását. Ezután tehát a hasonló ügyben beadott minden kérvény bélyegmentes lesz. Ezzel kapcsolatban munkatár­sunk érdeklődött a rendőrségen, hogy Egerben körülbelül hány embert érdekel ez a rendelet, mennyi vadászember és fegy­vertartó mentesül a jövőben ez alól a fölösleges kiadás alól. A kimutatások szerint Eger* Karácsonyi szünetre megy a képviselőház. Budapest, december 19. A képviselőház holnap délben ismét bezárúl és január 20.-ig karácsonyi szünetet tart. A kor­mánypárti folyosókon tudni vé­lik, hogy a szünet alatt Bjthlen ajánlott különböző módszerek közül dönteni, véleményezés for­májában . Értesülésünk szerint a nép­jóléti minisztérium műszaki osz­tályánál már készül a szakvéle­mény és minden valószínűség szerint még ebben a hónapban, vagy január elején meg is ér­kezik. A szakvélemény alapján a januári városi közgyűlés dönt a savtalanitás ügyében és döntés után a legrövidebb időn belül megkezdődnek a mun­kálatok úgy, hogy tavasszal már minden igényt kielégítő, a vízvezetéki csövekre ártalmat­lan vize lesz Egernek. magántanár tart vatítettképes előadást a ciszterci gimnázium fizikai előadótermében Krakkó magyar vonatkozású mű­emlékeiről. A felolvasás érdekes témaköre s az előadó illusztris személye általános .'érdeklődést keltettek Egerben. Az előjelek a legna­gyobb sikert jósolják. ben a fegyvereknek csaknem kétharmada vadászati célokat szolgái, csupán egyharmadrészt tesznek ki az önvédelmet és vagyonbiz- tonoágot szolgáló pisztolyok. így nyilvántartanak 178 egycsövű, 178 kétcsövű és 7 drb három­csövű vadászfegyvert. A pisz­tolyok száma 193 Összesen te­hát Egerben 636 fegyver van, ebből 20 ezer lakost véve alapúi minden 44. ik emberre jut egy fegyver. Ha csak vadászemberekről és vadászfegyverekről beszélünk, akkor Egerben minden 73 ik lakos Nimród. Ez természetesen csak jjáték- szám, hiszen legtöbb esetben majdnem minden vadászó úrnak 2—3 fegyvere vaD. miniszterelnök Páriába utazik és csak onnan megy a hágai kon­ferenciára. A párisi utazásnak politikai háttere van. Ilyenfor­mán a hosszú .szünet miatt a fővároii törvényjavaslatot csak február közepére tudja letár­gyalni a Ház. Divéky Adorján varsói egyetemi professzor tart előadást a Gárdonyi Társaság felolvasó ülésén Egerben minden 44-ik emberre jut egy fegyver A lőszer és fegyverengedélyek iránt beadott kérvények ezentúl bélyegmentesek. IPAR Ipari produktivitásunk emelése csakis képzett iparosgeneráció mun­kája alapján remélhető. Irta: Széli Jenő, a Kisipari Hitelintézet vezérigazgatója. Az iparos szakoktatás kérdése egyike a legnehezebben meg­oldható tanügyi problémáknak, amelyeknek közgazdasági szem­pontból is igen messze kiható jelentősége van. Csak az as ipa­ros tudja helyét megállni ma, aki megfelelő előképzettséggel rendelkezik. A mindinkább sú­lyosbodó és kiéleződő gazdasági harcban csak azok az országok állhatják meg a helyüket, ame­lyeknek polgárai a boldogulás leghatalmasabb fegyverével, a tudással rendelkeznek. A tudás dönti el a gazdasági harcot. Ipari produktivitásunk emelése csakis képzett iparosgeneráció munkája alapján remélhető. Alig van azonban oktatási te­rület, amelyben annyi látszóla­gos ellentétes érdek All egymás­sal szemben, mint az ipirosta- noncoktatás területe. A legnagyobb ellentét az is­kola és a munkaadó kősóit mu­tatkozik, mert az iskola a ta- nonc minél jobb kiképzése ér­dekében minél hosszabb időn át testileg és szellemileg minél pi­hentebben óhajtja a tanonoot műhelyéből elvonni s ezzel szem­bán a munkaadó általában mi­nél kevesebb ideig Óhajtja a ta- noncot műhelyében nélkülözni és c<ak akkor, mikor a munká­ját műhelyében már elvégezte. A tanoncokban kifejleszthető képességek óriási nemzeti érté­ket képviselnek és így kellő képzés elmulasztása gazdasági szempontból be nem hozható, pótolhatatlan veszteséget jelent. A külkereskedelmi mérleg pasz- szivitásának egyik fő oka az, hogy iparosaink kellő képzett­séggel nem rendelkeznek ahhoz, hogy a legolcsóbb anyagokat és a legegyszerűbb s legracioná­lisabb termelési módszert alkal­mazzák. A tanoncoktatáe fogyatékos­ságának eredménye, hogy kisiparosaink a hitelműveletek­ben teljesen járatlanok és így a gazdasági boldogulás nélkülözhetetlen fegyverét: a hi­telt sem tudják úgy igénybe­venni, ahogyan arra lehetőség mégis kínálkoznék. Az iparostanoncoktatás javí­tására és nívójának emelésére a meglevő képességek jobb ki­használása érdekében annál is inkább szükség van, mert az 1930—1934. években mintegy 300,000-el lesz kevesebb a 15—19 éves ifjak száma és hogy ennek következtében évente — ez ada­tok szerint — 80 000 fényi ,

Next

/
Thumbnails
Contents