Eger - napilap, 1929/2

1929-12-01 / 225. szám

2 EGEB 1929. november 1. Kártérítési pert akarnak indítani a város ellen az egri taxisok Ma délelőtt küldöttség kérte az utak kijavítását «■■■■MVtURHOW újból fölvetni ezt a tervet: me­gint megbuknék vele. Pedig azt az intézetet Eger legtártabb kezű grandseigneurje ajándékozta a váróinak, akiről dicsérő szava* kát mondani profanizmua volna. A képviielőteitület akkor i« kéiz lett volna és most ii kész. lenne inkább lemondani róla a megér­téi, józan megfontolás hiányá­ban. A képviselőtestületben az egyetlen Kürti Menyhért dr. ki­vételével egy tanárember sincsen, aki hasonló gondolatokat támo­gatni tudna. Pedig Egerben igen sok pedagógus van, aki megér­demelné, hogy azokban a pa­dokban üljön, ahol a város ügyeit és jövőjét intézik. Hogy milyen jogon vetjük fel ezt a gondola­tot, alább szólni fogunk róla. * Sokan lesznek, akik atrocitást kiáltanak majd és a jogrend megsértésével vádolnak azért, amit mondani fogunk. Az anti­szemitizmust kenik reánk, ami­kor kimondjuk, hogy a zsidóság megokolatlanúl és érthetetlen módon nagy számot követel magának a város ügyeinek in­tézésében. Senkinek sem szabad elfelejteni, hogy itt a magyar­ság, közelebbről a katolicizmus érdekei esnek elsősorban döntő súllyal a latba. És ha végig fut­juk a virilisek névsorát, mégis azt fogjuk látni, hogy negyrész- ben zsidókból tevődik össze. Mi elmen követel még a zsidó ság a választott képviselők sorá­ban is öt helyet s hsrmiccnyolc közűi? Ebben a városban soha nem volt bántődásuk a zsidók­nak akkor sem, mikor egyebütt az életükért kellett rettegniök. Most sem kellene tehát jogos érdekeiket félteniök a városhá­zán akkor sem, ha a 17 virilis mellett nem hoznak be 5 válasz­tott tagot a képviselők közé. Készséggel jelentjük ki azon­ban, hogy megállapításaink el­sősorban nem a megválasztottak személye ellen szólnak, hanem főként elvi szempontból íródnak. A Schvarcz Sándor doktorok és L5w Bélák ellen személyileg sem­mi kifogásunk nincs, tisztelettel és negyrabecsüléssel vagyunk polgári működésűk iránt, de 17 virilis mellett még Kripkákat is beerőszakolni a képviselőtestü­letbe, ez az, amit a zsidóságnak a saját érdekében kerülni kellene. Nem gondolnak arra, hogy ez a tény és mondjuk meg mind­járt, hogy jogosan, fel fogja há­borítani azokat, akik érthető okokból féltik a magyar faj hege­móniáját ? Különben a szemre­hányás főképen nem a zsidóságot illeti, hanem azokat, akik nem tudni mi okból, legkevésbé sem hívatott emberek személyes hiú­ságának szekerét segítenek tolni olyan negyedekben, ahol számba sem vehető arányban lakik a zsidóság. * Nsgy ambiciők füthetnek egyes városatyákat azokból a jelekből következtetve, amelyek a korté- ziák és a választás napján meg- nyilvánűltak. Figyelemmel fogjuk kísérni a városházán történen- dőket, hogy vájjon ott is lobogni fognak-e ezek a nagy akarások és nem csak a városatyai cím elnyeréséért vitték-e egyesek a késhegyig menő harcot? (=) Eger, november 30. Tegnap délelőtt egy öt tagú küldöttség kereata fel Rapcsák József műszaki tanácsost. Az egri autófuvarozók ét sofőrök nevé­ben emeltek panaszt a forgalmasabb utaknak való­sággal életveszélyes állapotával kapcsolatban. A küldöttség kérésére a taná­csos jegyzőkönyvet vett fel, amelynek főbb pontjai maguk­ban foglalják a legégetőbb és legsürgősebben orvoslásra szo­ruló panaszokat. Leszögezi a jegyzőkönyv, hogy a bérautó- fuvarozók Eger, november 30. Jelentős kultúreseménye lesz városunknak a kormányzói és királydíjas Egri Dalkör hang­versenye. A magyar férfikari irodalom remekeit hallhatja Eger minden szépért lelkesedő közön­sége, olyan előadásban, amelyre hivatalos fórumok elismerése és híres karnagyának: Huszthy Zoltánnak zsenialitása bélyegezi a »komoly művészit jelzői. Városszerte nagy az érdeklő­dés és a jegyek legnagyobb része már elfogyott. A hangverseny délután hat órakor kezdődik a kellemesen fűtött színházban. Műsorát az alábbiakban közöljük : 1. Megnyitó beszédet mond dr. Jeszenszky Sándor miniszteri ta­nácsos, a kultuszminiszter kép­viselője 2. a) Pogátschnigg G. Jelige, b) Lányi Ernő. Sóhaj­Eger, november 30. A kongó folyosón nagy dör­renésekkel feleselnek a lépések, ahogy végigmegyek rajta. Egy darab ez az épület a misztikum­ból, a csöndből, ahová elvonúlt egy sereg ember, a maga ős- mindenes gazdagságával és lett az élet flagellánsa. Ami gondolat itt fakad: rajta van a jóság és szelíd alázat szép, piros pecsétje. Az ő számukra meztelen az élet bó ajándékozásü marka, mert semmit se kívánnak tőle maguk­nak. A ferencesek házában va­gyok. A házfőnők Páter kalauzol és beszél bölci, halk szavakat a kérést intéznek a város vezető­ségéhez az utak sürgős negja- vitása iránt. Abbau az esetben, ha az utak tovább is ilyen állapotban ma­radnának, minden felelősséget a városra hárítanak ée minden kárért, amely az utak lehetetlen állapota miatt jármű­veikben esik, kártérítési pert fognak indítani a város ellen. Ez az utóbbi Ígéret nem alap­talan fenyegetés, mert egy eset­ben már hasonló pőre volt a városnak e akkor a bíróság meg is ítélte a kártérítést. tás. c) Beretvás H. Krisztus éj­szakája. (Kéziratból, első elő­adás.) Énekli a Dalkör. 3. a) Cho­pin F. Polonaise, b) Nocturne, c) Walzer. Előadja Bíró Sári zon­goraművésznő. 4. a) Koudela G. Babilonnak vizei mellett. . . b) Ko­dály Z. Bordal. Énekli a Dalkör. 5. Siklós A. Kuruc rapszódia. (Kéz­iratból, első előadás.) Énekli a Dalkör. 6. a) Li>zt F. Des-dur etude. b) Dohnányi E. Puralia hungarica. Előadja Biró Sári. 7. Népdal feldolgozások, a) Demény D. A tamási biró háza. . . (A kor mányzői-díj versenykara) b) De­mény D Eger felől... c) Szeghó S. Már minálunk babám .. . d) Sze- ghő S. Szegény asszony fia va­gyok . . . Énekli a Dalkör. Vezényel Huszthy Zoltán. Hangverseny után serleg­avató vacsora lesz a Koronában, amelyre igen sokan jelentették be részvételüket az Egri Dalkör barátai közöl. készülő karácsonyi vásárról. De a szavak mögött vidám ciővákat gyújtogat az öröm. Mert az or­gonáról van sző, az új orgoná­ról, amelyből olyan szépen száll­nak föl a lömjér illatos, ünnepi zsoltárok. Az orgona pádig nincs kifizetve, mert az Isten szegény­kéinek kevés jutott a földi ja­vakból. A hívők filléreire is szükség van. hogy ki tudják fizetni az Úr muzsikáját és a fillérek meg is lesznek. Hiszi a Pát8r, nagy-erős hittel. Nem ajándékról van sző, nem ingyen kért pénzről. Karácsonyi vásárt rendeznek a csöndes barátok a kulturház katakomba termében. Most odamegyünk, hogy meg­nézzük a serény munkát, v Hosszú, fehér teremben, nyúj­tózkodó nagy asztal mellett fürge kézzel szorgoskodnak a nővér­kék. Harmadrandiek. Tátogó ollók harapdálják a fehér vász­nakat, varrógép zakatol a sa­rokban és ügyes ujjak bogozzák a gyapjas pamutot. A falak mel­lett asztalokon, szekrényekben kész holmik várják a vevőket. Hogy mi minden van itt ? Hát gyerek.öröm, sok, sok játék. Nem vásári holmi. Mindegyiken szerető kezek munkája. Baba­kelengyék, szépmívü dobozok­ban, ciupa selyem, csipke és ra­gyogás. Nevetőszemű bábukat órákig lehet öltöztetni belőlük. Filigrán bútorok, kosárkák, kot- lósok, seregnyi csibével, kutyák, macskák, kacagtató karakter éa karrikatura bábuk, elefánt, mac­kó és minden, amiről így a kö­zeledő Jázuska-nap felé álmodni szoktak a gyerek-szívek. Aztán felnőtteknek szánt hol­mik is vannak. Halomra való diváDpárna, szivardobozok, ko­sárkák, zsebkendők, gyerekru­hák, képek, matyőteríiők, — és ki tudná elsorolni,hogy mi még? Ami itt van, az csak egy része a vásárra kerülő kincseknek. Itt és vidéken is csaknem száz áldozatos kéz buzgőlkodik a ka­rácsonyi vásár sikerén. Valamennyien harmadrende- sek. Itt hetenként kétszer gyűl­nek össze és legalább két őrá hosszáig buzgőlkodnak a mun­kán. De mikor otthonról jönnek, már mindegyikük dédelget ma­gával egy-egy új játékot, egy egy kis ruhácskát. És mindany- nyian kifogyhatatlanok az ötle­tekben. Csak úgy odavetőleg említi a Páter, mikor csudálkozva érdek­lődöm, hogy ugyanitt, ezek a kezek készítik a gondozott sze­gények minden ruhaszükségle- tét. Egy fillért se fizetett ki muakedíjakért erre acélra, mióta megalakult a Szegénygondoző Bizottság. * A vásár hát készül, nagy szor­galommal. És biztos, hogy si­kere lesz. Már csak azért is, mert minden olcsóbb, mint az üzlet­ben. Hiszen csak az anyag ke­rül pénzbe, a munkát a szeretet adta. Itt mindent elkövetnek amit lélek és munka tehet. A többi már a társadalom dolga lesz. És a barátok, akiknek any- nyit köszönhet Eger, megérdem­lik, hogy ebben a nemes mun­kában támogassák őket. Baleset hordóereszles közben. Kocsis Albert füzesabonyi munkás lábára pincemunka közben reá­gurult a boroshordó és szétron­csolta az ujjait. Sérülésével beszál­lították az Irgalmasok kórházába. A kormányzói és király díjas Egri Dalkör ünnepi hang­versenye Karácsonyi vásár Látogatás a ferencesek harmadrendjének munkatermében.

Next

/
Thumbnails
Contents