Eger - napilap, 1929/2

1929-07-11 / 105. szám

2 EGER 1929. július 10. 1000 pengőt adott az Ibnsz a kazamaták feltárására Ugyancsak 1000 pengő várható az Idegenforgalmi Tanácstól is. Újmise Kömlőn. Kömlő, július 10. Az elmúlt szombaton feledhe­tetlen estével kezdődött Kádár Antal újmisés, ciszterci rendi fildozőpap ünneplése. A község egész lakossága az ünnepelt la­kása elé vonúlt. Lampionokkal, a helybeli dalárdával, amelyet Nemes János kántortanítő vese­tett. Kétszáz fehérruhás lány élén Tokaji József komlói földmíves a község nevében szép beszéd­ben fejezte ki hódolatát a cisz­terci rend és az ünnepelt iránt. Vasárnap reggel a község vi­rágokkal elárasztott templomá­ban nagy papi segédlettel mon­dotta első miséjét Kádár Antal. Mise alatt a helybeli vegyes kar latin misét adott elő, amelynek preciz betanítása és kiváló ér­zékkel, nagy hozzáértéssel való dirigálása Nemes János érdeme, aki az egyszerű földmíveseket nagy ambícióval és szeretettel lanítgatta. Délben egy órakor az újmisés szülei házánál 120 terítékes ebéd volt, amelyen több felköszöntő is hangzott el. Gruss István plébános a ciszt. rend apátját és az ünnepeltet éltette, Czillin- ger Lajos pénzügyi főtanácsos a szülőkre, Hádos Marcell pedig az ünnepeltre mondott áldomást. A felemelő ünnepség megren­dezéséért Gruss István plébá­nost illeti a dicséret. Budapest és környéke vas- és fémmunkásai sztrájkba léptek. Budapest, július 10. Ma reggel Budapest és kör­nyéke vas- és fémmunkásai sztrájkba léptek, mert az a hír terjedt el, hogy a Ganz-gyár, ahelyett, hogy emelné három hete sztrájkoló munkásainak bé­rét, külföldi gyárra bízza öntési munkáit. Toronyszentelés Balatonban. A balatoni katolikus templom új tornyát vasárnap áldotta meg Meyer Béla prépostkanonok. — A szentelést végző főpapot és Quirin József gyárigazgatót, a torony építtetőjét, lovas és kerék­páros leventék díszbandériuma ki­sérte be a községbe. Evangélium után Kádár József lelkész mon­dott ünnepi beszédet, mise után pedig a helybeli férfi és ifjúsági dalárda énekszámai között Meyer Béla prépost tolmácsolta a Fő­pásztor megelégedését és elisme­rését a balatoni hívek iránt és hatalmas erejű beszédében vázolta a templomos és templomtalan lel­kek közötti különbséget. Kádár J. lelkész a Főpásztorért mondott imát és a tornyot Irredenta toronynak keresztelte el, majd Quirin József borsodnádasdi igazgató szólott az Isten felé mutató toronyról hitvalló beszédet. — Az ünnepség után a lelkész látta vendégül a környék összesereglett előkelőségeit és az ottani intézmények képviselőit. Eger, július 10. Június végén Egerben tartott ülést az Országos Idegenforgalmi Tanács végrehajtó bizottsága. Ez alkalommal a magyar idegen- forgalom számos előkelő irányító tényezője tartózkodott városunk­ban, akik megtekintették többek között a várbeli ásatásokat és a kazamatákat is, amelyeknek Eurőpaszerte párját ritkító mé­rete, a hatalmas földalatti vé­delmi-rendszer, a vendégek legőszintébb elra­gadtatását váltotta ki. Dr. Bársony Oszkár, az Ibusz vezérigazgatója azonnal ígéretet Eger, július 10. A kereskedelemügyi minisz­térium valamennyi alája rendelt szakosztályához, hivatalhoz és hatóságokhoz körrendeletét in­tézett, amely szerint a szállítá­sok és közmunkák után a szál­lítóknak és vállalkozóknak járó összegeket mindenkor a legsürgősebben, hosszadalmas, bürokratikus és minden késedel­mes eljárás mellőzésével kell kiegyenlíteni. Amennyiben egyes osztályok között, vagy valamely hatóság­gal, esetleg a szállítóval, illetve a vállalkozóval tárgyalás volna szükséges, úgy az lehetőleg írás­Eger, július 10. Széltében beszélnek róla a városban, hogy Kelemen István földmives kiirtotta a családját. Részeg állapotban hazament, feleségét késsel megszúrta, kis­lányának elvágta a nyakát és kivette a szemét. Némelyek azt is látni vélték, hogy Kelemen rendőri kiséret mellett a kapitányságra ment. Ezekkel a híresztelésekkel szemben annyi a valóság, [hogy Kelemen már közel két esztendő óta különváltan él a feleségétől és több ízben, különösen vasár­naponként, ittas állapotban eljárogat az anyósa házához. A felesége és kislánya ugya­nis itt tartózkodik. Fenyegette is az asszonyt több ízben, hogy végez vele, azután magát is megöli. Eddig azonban csak ad­tait, hogy vállalata részéről na­gyobb összeggel járul a vár fel­tárási munkálataihoz. A város vezetősége ma már meg is kapta a pénzt, az Ibusz 1000 pengőt adott az ásatások költségeinek fedezésére. Mint értesülünk Bárány Géza, az egri idegenforgalmi hivatal vezetője a napokban Budapestre utazik, ahol az Idegenforgalmi Tanács vezetőségével tárgyal, hogy a részükről is megígért 1000 pengős segély kiutalását szorgalmazza. beliség mellőzésével közvetlen személyes tárgyalás útján inté­zendő el. Az esetbeD, ha egyes számlákban vitás tételeket, illetve számlákat, a vitás tételek elha­gyásával kell kiegyenlíteni, hogy az esetleges késedelmes kifizetés a szállítóknak, illetve a vállalko­zóknak anyagi kárt ne okozzon. A vitás tételek természetesen utőbb sürgősen tisztázandók. A kisiparosok járandóságait is legsürgősebben kell kiutalvá­nyozni, nehogy a késedelmezés a tőke­szegény kisiparosokat anyagi zavarba hozhassa. dig jutott, hogy esténként bejár a kapu tetején és zörögve az ajtón, ijesztgeti a családot. Az elmúlt este is beállított anyősa, Barta Mihályné udvarára. Az ajtót rugdosva követelte, hogy eresszék be a házba. Bartáné azonban nem nyitott ajtőt, mire Kelemen nekidőlt és feszegetni kezdte a konyha aj­taját. Sikerült is neki benyomni, azonban nem talált már a la­kásban senkit, mert Bartáné közben kinyitotta az ablakot, kiugrott és a padlásra menekült. Reggelig nem is mert onnan le­jönni. Most az anyós feljelentette a rendőrségen Kelement, magán­laksértés miatt. Ennyi igaz a »gyilkosságból«. Hevesmegyében még mindig sok a veszettgyanús állat Eger, július 10. A szabadságon lévő Csekkel Ferenc dr. vármegyei tiaztifőor- vos helyett dr. Temesváry István tb. főorvos terjesztette a közi­gazgatási bizottság elé Heves vármegye június havi közegész­ségügyi helyzetéről szerkesztett jelentését s többek között a kö­vetkezőket mondotta: Heves vármegye közegészség­ügyi állapota júniusban általá­ban kedvező volf. A heveny fertőző betegségek közül: kanyaró 64, bárányhimlő 16, malária 1, vérhas 12 (1 halál eset), diphteria 13, kiütéses tífusz 1 (1 halál eset) esetben fordult elő. 147 heveny fertőző megbetegedés közül csak 2 volt halálos kimene­telű. A Heves melletti Bútelek pusz­táról jelentett kiütéses tifuszgya- nút megbetegedés serolőgiai vizsgálata pozitívnek bizonyul­ván a szükséges és előirt óvin­tézkedések foganatosíttattak. Az elrendelt zárlatot, elkülö­nítést, a környezet megfigyelé­sét és alapos vizsgálatát a leg­szigorúbban hajtották végre, úgyhogy ez egy tifuszos meg­betegedésen kívül, amelynek eredete és a fertőzés forrásának kiderítése a legszor­gosabb nyomozás után sem volt kikutatható, újabb megbetedés nem fordult elő. 27 nyílt gümőkőros esetet je­lentettek be. Veszettségre gyanús állat (ku­tya, macska) marása miatt Eger­ből 3, Makiárról 2, Domoszlőről 1 és Verpelétről 1 s igy összesen 7 egyén utazott fel védőoltás igénybevétele végett a Pasteur intézetbe. Az általános nyári közegész­ségügyi vizsgálatok folyamatban vannak. Hevesvármegyőben folyó évi május hő folyamán összesen 769 egyén született. Hevesvármegye állategészség­ügye. A legutóbbi közigazgatási bi­zottsági ülésen Schütz Béla főállat­orvos a következőkben ismertette a vármegye állategészségügyi álla­potát : Ragadós állati betegségek közül a lépfene 5 községben, a ve­szettség 4 községben, az ivarszervi hólyagos kiütés 2 községben, a sertésorbánc 1 községben, a sertés- pestis 8 községben fordult elő. Az általános állategészségügyi állapot kedvező volt. A marharakodó ál­lomásokon elszállítottak 440 drb. szarvasmarhát, 38 borjut, 20 lovat, 684 juhot, 639 hízott és 398 sovány sertést, ezekből külföldre 12 drb szarvasmarhát, 440 juhot és 2 drb sertést. Soronkivül kell fizetni a kisiparosoknak a közmunkákért járó összegeket Megszúrta a feleségét, kivette a lánya szemét Rémmesék egy egri földmivesröl.

Next

/
Thumbnails
Contents