Eger - napilap, 1929/2
1929-10-05 / 177. szám
2 EGER 1929. október 5. Gyilkosság...! Tegnap este a Verbőczy úti lakásán megölték Oláh Vilmos kádármestert A tettes három fejszecsapással zúzta szét a fejét. A holttest mellett jelentéktelen sérülésekkel Tóth Ferenc feküdt. Őrizetbe vette a rendőrség a volt köztisztasági vállalkozót. Eger, október 4. Tagnrp este háromnegyed kilenc óra tájban a Verbőczy ucca 17. bz. ház ablakából riadt női hangok kiáltoztak segítségért. Á ciöndes uccát felverték a rémült szavak ■ a környék lakói odaciődültek az ablak alá. Percek alatt 10—15 ember hallgatta a szaggatott beszédet: az udvaron agyonvernek valakit 1 Éppen akkor haladt el a Vörös marty uccán két szolgálatos rendőr, akiket odahívtak a ta- nácitalan és az udvarra bemenni nem merő emberek. A rendőrök odasiettek a kapu elé és próbálták kinyitni, de nem sikerült. A kapu zárva volt, de mögűle fájdalmas, segítségkérő nyöszörgés borzongott. A ház lakói, özvegy Quintus Józsefné, és egyik nőrokona, nem mertek az udvarra kimenni, így a két rendőr az egyik ablakon kérésziül hatolt be a házba. Kirohantak a kapu alá, ahol a fellobbanó gyufa és petróleum lámpa világánál két, vértócsában heverő férfit láttak. Az egyik, véres arcú ember hörögve vizet kért és jajgatva panaszkodott. A másik, akinek fején borzalmas sebekből még mindig szivárgott a vér, már csak vergődő mozdulatokkal, hangtalanúl fetrengett a földön. Kettőjük között feküdt egy véres, favágó szekerce, meg egy zsebkés. A vére* porban pénzdarabok bevertek. Egy pengős, egy ötven és egy kétfilléres. A rendőrök azonnal értesítették telefonon a mentőket és a központi ügyeletes rendőrtisztet, akik pár perc múlva a helyszínre érkeztek. A két sebesült embert beszállították az Irgal- masok kórházába. Az egyik sebesült Oláh Vilmos kádármester, akinek borzalmas fejsebei voltak, a kórházba szállítás után pár parc múlva a műtőasztalon meghalt, anélkül, hogy kihallgatni sikerűit volna. A másikról, Tóth Ferenc, volt köztisztasági vállalkozóról, akinek arcán nagy alvadt-vér* csomó volt, az első segélynyújtás után kiderült, hogy mindössze az arcán és a jobb combján szenvedett jelentéktelen sérüléseket. ö azonban síró hangon panaszolta, hogy rettentő fájdalmai vannak. Egyre vizet kért és a gyomrát szorongatva jajgattB, hogy belső sérülései vannak. A rendőrség kihallgatta a sebesültet, azonbau zavaros válaszaiból csak annyit lehetett kivenni, hogy a halott kádármester kölcsön kért tőle 220 pengőt és azt a mai napig sem adta vissza. Tegnap este kérte tőle a pénzt, azonban Oláh állítólag azt mondotta neki, hogy előbb adjon neki egy revolvert. Elmondotta, hogy mikor Oláh kinyitotta a kaput neki, hallott valakit beszélni, azonban a harmadik embert nem látta. Mindkettőjüket ez az ember ütötte volna le állítólag. A másik sebesültet nem lehetett kihallgatni, mert anélkül halt meg, hogy csak egy percre is eszméletre tért volna. A homlokán hatalmas sebet vágott a fejsze éle, a koponyája hátsó részén a fejsze fokától eredő hatalmas sebek tátongtak. Mindegyik külön is halálos. * Ma reggel munkatársunk felkereste a meggyilkolt kádármester lakását és beszélgetett a ház másik két la kójával is, akiktől a következőket sikerült megtudnia: Körülbelül három hét előtt jött vissza Tóth Ferenc Egerbe. Azóta igen sokszor megfordult Oláh lakásán, ski apróbb megbízásokat adott neki. Tegnap este fél hét felé jött el a kádárhoz Tóth, azonban Oláh ebben az időben nem tartózkodott otthon. Akkor egyenesen a félszerbe ment, miután meggyőződött róla, hogy nincs a lakásában barátja. Innen hívta ki lovag Quiutusné Tóthot, hogy gyufát kérjen tőle. Háromszor is szólt neki, de úgylát«zik, Tóth nem akarta, hogy ottlétéről tudjanak, mert csak negyedszeri hívásra jött elő. Azután megint visszament a félszerbe, ahol a favágó fejsze volt, amellyel agyonverték Oláh-t. A kádár 7 óra felé jöhetett haza. A két ember azután megvacsorázott, mint ahogy az asztalon maradt kenyér és húsdarabok bizonyítják. Hogy azután mi történt, nem tudják. Fél, vagy háromnegyed 9 lehetett, mikor az udvar felől szóváltás nélkül tompa csapásokat, majd kétségbeesett sikoltást és segéiykiáltásokat hallottak. Az udvarra nem mertek kimenni, hanem az ablakot nyitották ki ás úgy kiabáltak segítségért. Mire azonban a rendőrök kimentek az udvarba, már minden elcsendesedett, csak a vértócsában heverő emberek nyöszörögtek a földön. ♦ A gyilkosság színhelyén hatalmas, másfél méter területen elnyúló vértócsa feketéink. Csizma és cipősarkok nyomán, a vérbsn még most is ott bar- nállik egy kétfilléres. A kapu deszkáján méteres magasságban szétpermetezett vérfoltok. A szűk kis szobában szegényes bútorok. A megbontott ágy mellett újságpapírral födött asztalon egy darab fehérkenyér, papírba csavarva. A vacsora nyomai. A szobában teljes rend. A szekrényben nehány fehérnemű, kopott kabátok. Az udvaron félig szétbontott hordók, csillárok, szerszám ilf ott. Jönnek egy kis hordóért. Csodálkozó képű paraiztlegény. Még nem tudja, mi történt. A kis tonnából még egy donga hiányzik. Aki megkezdte, már nem fejezi ba a munkát. Kérdezzük, gazdag volt-e a kádár? — Bizony, nem. Hangzik a válasz. A házbérrel 15 hónap óta tartozik. Vájjon miért kellett neki meghalnia ? Azért az egyp9ngő ötvenkét fillérért ? Vagy egy szóváltásért? Talán Tóth Ferenc tudna erre feleletet adni ? * A másik sebesült, Tóth Ferenc az Irgalmssok kórházában fekszik. A 21-es szobában. Ágya mellett rendőr posztói este óta. A láztábláján fehér-krétás nagy szám : 36 6. És ő fekszik az ágyon, lehunyt szemmel, mint a haldokló. Ha beszélnie kell, csak suttog. Nagyon beteg. így mondja ő. De nem látszik rajta. Az arca nagyon életei színű, rajta a zsebkéssel karcolt sebecske. Be sincs kötve. A jobb combján is van egy vágás. A gyomrára panaszkodik, hogy fáj. Meg a fejét simogatja néha. A szomszéd ágyak betegei mind őt nézik. Másik rendőr is jön. Beviszik Tóthot a rendőrségre. Ápoló hozza a ruháját. Nem tud felkelni, se felöltözni mondja ő. Úgy húzzák rá a ruhadarabokat az ápoló, meg a két rendőr. Karonfogják, vezetik le a lápciön. Összegörnyedve, nyögve megy a rendőrök között. Szinte szánalmas volna, ha nem tudná az ember, hogy szimulál. Az orvosok mondják, hogy semmi komoly baja nincs. A kórház kapuja előtt a meggyilkolt bátyja vár. Mikor elviszik előtte Tóth Ferencet, rá akar rohanni/ Úgy fogják meg kétfelől. Az uccák és a piac kiváncsi népe összesúg a menet mögött, ahogy két rendőr karján, véres nadrágban, összekarmolt arccal, görnyedve elhalad a gyilkos. Most már egyenesebben megy, csak az arcát fintorítja szenvedőre. A városháza kapuja alatt egészen felegyenesedik, már az egyik rendőr el is engedte a karját. Elfeledkezett magáról. Vagy kényelmetlen volt neki a hétrét hajolva járás. * A megyilkolt kádárt ma délután boncolják fel, az ügyet pedig a rendőrség át fogja adni Tóth kihallgatása után az ügyészségnek. Időjárás. Budapest, október 4. A Mateorologiai Intézet jelenti ma, 4-én, délben 12 órakor: Hazánkban a hőmérséklet az enyhe légáramlás következtében jóval magasabb volt a rendesnél. A maximumok több helyütt meghaladták a 25 C fokot, az éjjeli minimum sem szállt 10 C fok alá. Budapesten ma délben 21 C. fok a hőmérséklet. Prognózis: Az időjárásban lényeges változás nem várható. * Eger, október 4. A Meteoroiogiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben tegnap 26 0 C. fok volt a maximális hőmérséklet, a minimum pedig 8 4 C fok. Ma reggel 7 órakor 9'2 C fokot mértek. — Ugyanekkor barométer állás 0 fokra és tengerszínre redukálva 765 3 mm. Gyenge északnyugati szél volt.