Eger - napilap, 1929/2
1929-07-10 / 104. szám
2 EGER 1929. július 10. Lelövéssel fenyegetett és puskatussal főbevert egy soffőrt az erdőkerülő Eső nélkül múlt el a júliusi egri vásár. Kevés vevő és nagy por jellemezte a vásárt. Eger, július 9. A júliusi egri váiárnak egyetlen nagy izenzficiőja volt: eső nélkül múlt el. Ellenben annál nagyobb volt a por. Már meiszi- röl szürkéllett a vásárhelye éa olyanok voltak a aátrak, a kocsik, mintha valami nagy ködben fuldokoltak volna. Áz utakat előző eate megöntözték ugyan, de a víznek reggelre már nyoma sem volt. A váaárban nagy tömegek fordultak meg és vevőközönség ia akadt szép számmal. A kereskedőknek mégsem hozott nagy bevételt a vásár, mivel hiányoztak a mezőgazdasági munkások az aratási munkálatok miatt, akik pedig nagy százalékát teszik a a számításba hozható vevőközönségnek. Vigasztalták is magukat: majd a szent Mihálynapi vásárkor. A forgalom oroszlánrésze az első napon bonyolódott le, a második napon már erősen megcsappant érdeklődés mutatkozott. Az egyházi adó együttes kezelése. Eger, julius 9. A pénzügyminiszternek az a rendelkezése, hogy az egyházi adót a község, vagy város nem veheti az egyéb közszolgáltatásokkal együttes kezelésbe, ha annak terhe az állami egyenes- adők 10 százalékát túlhaladja, igen sok esetben félremagyarázásra adott okot s a rendelet nyomán sz a téves vélemény terjedt el, hogy a pénzügyminiszter megtiltotta az állami egyenes- adók 10 százalékánál súlyosabb egyházi adő kivetését. Az egyházi adő kivetése az egyházközség autonóm joga melyet maga gyakorol az érvényben lévő helyi egyházközségi szabályrendelet korlátain belül, illetve a helyi szokásnak megfelelően. A pénzügyminiszter rendeleté nem is a kivetés kulcsát kívánta az állami törzsadők 10 százalékában maximálni, hanem az együttes kezelés kedvezményéből zárta ki az egyházközséget, amely az említett mértéknél súlyosabban terheli meg tagjait az egyházi adózás terén. Ilyen esetben az egyházközség maga kénytelen a kivetett egyházi adót személyenként nyilvántartani, a befizetéseket könyvelni, de az együttes kezelés hiányában is igényelheti, hogy a kimutatott hátralékokat a község közadők módjára hajtsa be a hátralékosoktól. Eger, július 9. Tegnap délután Juhász Emil bérautőfuvarozöt a felsőtárkányi úton egy erdőkerülő leszállította a kccaijáről és puskatussal főbeverte. Az eset úgy történt, hogy Juhász egy társaságot fuvarozott ki Kisnádasra, délután öt őrá körűi. Mikor visszafelé tartott, az utón szembejött vele Mi ha Simon erdőkerülő egy lovas kocsin. Már távolról integetett Juhásznak, fenyegetve a puskával, hogy álljon meg, különben lelövi. Juhász megijedt a ráfogott puskától és megállította sz autót. Közben odaért Miha is kocsijával és'a sofőr előadása szerint, neklszegzett fegyverrel felszólította, hogy szálljon le az autóról,^ Eger, július 9. A legutóbbi vármegyei közgyűlésen poroszlói Graefl Jenő földbirtokos felszólalt a Füzesabony és Debrecen közöst! vasúti közlekedés tarthatatlansága miatt. Ezen a vonalon ugyanis, különösen Debrecen felől hátrányos csatlakozású vonaláratokat állított be a nyár folyamára a Máv, igazgatósága, úgy, hogy az utasoknak több órát kell várakozniok Tiszafüreden és Füzesabonyban. Graefl Jenő felszólalására a vármegye törvényhatósága megkereste a Máv. igazgatóságát, hogy állítsa vissza ezen a vonalon a május 15. előtt érvénymert belelő. Juhász riadtan engedelmeskedett, kikapaszkodott a kocsiból és elindult Miha falé, aki szintén az autó mellett állt ekkorra. Mikor a sofőr mellé ért, Miha megfordította a puskát és az agyával főbevágta Juhász Emilt. Ez megszédült az ütéstől és kissé megtántorodott. Miha pedig, mint aki jól végezte dolgát, felszállt a kocsijára, megcsapkodta lovát és el- poroszkált. Juhász azonnal bement a ciendőrlaktanyába és feljelentette Mihát. Miután a csendőrök bekötözték ako- ponyáján levő öt centiméter hosszú sebet, bejött Egerbe. Az Irgalmasok kórházában ápolják. ben volt menetrendet, mely sokkal kedvezőbb volt. A közigazgatási bizottság mai ülésén olvasta fel az igazgatóság válaszát Búzás Endre dr. tb. vármegyei főjegyző. Eszerint a visszaállítás nagy akadályokba ütközik mivel az érvényes nyári menetrend sok intézkedésével áll ösz- szefüggésban. A közigazgatási bizottság a választ tudomásul vette és kívánságától elállt, egyben továbbította az érdekeltek azon kívánságát, hogy szeptember 15 én, a téli menetrend élesbeléptetésekor, a régi menetrendet állítsa vissza a Máv. A cserépfalui mezőőrt agyonvágta a villám A szerencsétlen ember gyümölcstolvajok után kutatott a mezön. Miskolcról 100—120 villámcsapást jelentenek. Eger, július 9. Vasárnap hajnalban óriási vihar tombolt Borsod főlőtt. Mutatóba Eger is kapott abból egy keveset. Miskolcról körülbelül 100—120 villámcsapást jelentenek. 50 telefonvonal vált hasznavehetetlenné. Egyetlen közvilágítási körzetben 80 lámpa égett ki, azonkívül a lakóházak és az avasi pincék is számos villám- csapást szenvedtek. Emberéletet is követelt az orkán. Az Egertől alig pár kilométernyire fekvő Cserépfalu határában Tóth Sándor mezőőrt, aki a borzalmas viharban künn járt-kelt a mezőn, hogy megakadályozza a zivatart kihasználő tolvajok garázdálkodását, agyonütötte a villám. A kötelességét teljesítő ember szénné feketedett testére csak jő néhány őrá múlva bukkantak a falubeliek. Rövidesen orvost hoztak a szerencsétlenség színhelyére. Beavatkozásra azonban nem volt szükség. Tóth János mezőőr régen halott volt. Több mint valószínű, hogy a villám azonnal megölte. A Máv. igazgatósága nem állította vissza a füzesabony—debreceni vonalon a téli menetrendet „Na, lássunk szép hajtást“ mondotta a végrehajtó s a következő percben holtan feküdt az országúton. Debrecen, július 9. Nemrégiben halálos kimenetelű autószerencsétlenség történt Püspökladány mellett. Püspökladányból négy tagú társaság ment Kabára, két ügyvéd, végrehajtó s annak segédje, ahol végrehajtást foganatosítottak. Az árverés után visszafelé jöttek s útköz- hen a végrehajtó odaszőlt Kiss Zoltán soffőrnek: — Na, most már lássunk szép hajtást is! . . . Kapcsoljon a legnagyobb sebességre. A soffőr fokozta a sebességet s a kocsi már 90 kilométeres tempóban haladt, amikor egyszerre gumidefekt történt. A hátsó bal kerék gumiját egyéles szeg kivágta. A következő pillanatban pedig az autó utasai ívben repültek ki az országút kövezetére a saltő-mortáiét végző kocsiból. Az utasok közöl Borbély Sándor végrehajtó szörnyethalt. Fejjel zuhant az országút kövére s koponyája szétroncsolódott. A vizsgálat megindítása során megállapították, hogy a halálos autószerencsétlenségért a sofőrön kívül az autó tulajdonosát Varga Benjámint is terheli felelősség, amennyiben a defektet kapott kerék gumija annyira rossz állapotban volt már, hogy ez is elősegítette a balesetet. Vargának, mint az autó tulajdonosának kötelessége lett volna gondoskodni arról, hogy az autó rendesen fel legyen szerelve. A bíróság megállapította a vádlottak bűnösségét s a törvényszék Varga Benjámint 1 hónapi fogházra és 30 pengő pénzbüntetésre Ítélte, míg Kiss Zoltánt 1 hónapi fogházzal sújtotta. Egymillió pengős palotát kap a miskolci Társadalombiztosító Intézet. Miskolc, július 9. Megbízható információk szerint a népjóléti minisztérium a napokban megbízta Mikszáth Kálmán miskolci főispánt, hogy a társadalombiztosító miskolci új székházának építésével kapcsolatos kölcsöntárgyalásokat 700 ezer pengőtől egymillió pengőig terjedő határ között folytassa le a megfelelő pénzintézetekkel. HORTOBÁGYI JDHTDRÓ Mindenütt kapható! 0 ,2 J% Termeli Magy. Tejszövetkezeti Központ BUDAPEST, I., Horthy Miklós út 119—121.