Eger - napilap, 1929/2
1929-08-30 / 146. szám
EGER 3 Mozaikdarabok az angliai világjamboreeröl 1929 . augusztus 30. HÍREK 1929. auguszm« 29. — Személyi hír. Glattfelder Gyula dr. Csanádi püspök, az ér- sekfőpásztor látogatására Egerbe érkezett Sopsich János szentszéki tanácsos kíséretében. A magas vendégek Szmrecsányi Lajos dr. egri érsek és Szmrecsányi Miklós ny. miniszteri tanácsossal együtt ma délelőtt megtekintették a város nevezetességeit. — Kinevezés A kormányzó Zsit- vay Tibor igazságügyminiszter előterjesztésére Ötömösy Zoltánt az egri kir. járásbíróság kiváló tagját a budapesti Ítélőtáblához bírónak nevezte ki. — Év eleje a gimnáziumban. A beírás szeptember 2 án és 3-án lesz. Első nap csak az I—III. osztály kerül sorra, a második napon a többi osztály (IV—VIII). Mivel ez a szülök javára van, az igazgatóság e rendhez alkalmazkodást kéri. E végleges beírás alkalmából a tanulók szülővel, illetőleg felnőtt helyettes kisé'etében jelenjenek meg. A részletes tájékoztató a hirdető táblán olvasható. — A bélapátfalvai zarándokok vasárnap, szeptember 1.-én indulnak Egerből. A vasúton utazók a nagyállomásról 7 óra 58 perckor induló vonattal mennek és 18 óra 40 perckor érkeznek vissza. A gya logosok reggel 4 órakor indulnak és este 9 órakor érkeznek vissza. Részvételi jegy péntek délután 5 óráig még kapható a kegyszerüzletben. — Adomány. Gajda Gyula gazdasági iskolai igazgató, huszonöt- ■éves házassági évfordulója alkalmából ötven pengőt adományozott a város szegényeinek. * Komáromi] Ödön és Komárom]] Mariska az 1929/1930. iskolai év kezdetével (szept. 1) zongora és énektanszakra elfogadnak tanítványokat, kezdőket és haladókat az Orsz. Zeneművészeti Főiskola tanterve szerint, az elemi kezdettől a leg m gasabb kiművelésig. Gondos előkészítés az Orsz. Zeneművészeti Főiskolán megtartandó fölvételi és magánvizsgákra. Jelentkezni lehet naponként d. e 10—1 ig, d. u. 3—6 ig, Deák Ferenc ucca 2. «Joó Gyula «-féle házban. — A Hevesvármegyeí Automobilo- 80k Egyesülete a folyó hó 3l.-ére, szombatra hirdetett igazgatósági és választmányi ülését előre nem látott okok miatt egy nappal előbb, tehát folyó hó 30.-án, pénteken délután 19 órakor tartja. * Uránia. Csütörtökön csak 16 éven felülieknek : «A SPICLI« dráma 8 felvonásban. «VÉGZETES RANDEVÚ« nagyvilági történet 6 felvonásban. — Szombaton két nagy film egy műsorban : »KURTIZÁNOK TÜNDÖKLÉSE ÉS NYOMORÚSÁGA« Balzac világhírű regénye és «AZ UTOLSÓ ÉJSZAKA« egy szerelmes hercegnő regénye. Előadások kezdete 6 és 7*9 órakor. * Értesítés. Gyárfásné Hűberih Jolán zongoratanárnő szeptember I án kezdi meg tanítását Uszoda utca 2. sz. alatt. Vállal kezdőket és haladókat a legmagasabb fokig. — Kerékpárlopás. Tegnap délután Szeredi Györgytől, a Kaszinó udvarán ismeretlen tettes ellopta Wulszky Bélától kölcsönkért kerékpárját. A rendőrség keresi a tolvajt. A magyar tábor. A doberdői feniíkon a bston lövészárkok kanyarognak még s a kőből rakott fedezékek ezrei hullámzanak az Angliából Európa legszebb utján viszatérő hevesmegyei és egri cserkészek szemei előtt; gyászoló házsorok tünedeznek, ágyúgolyóval szántott földek, ágyűfűrta tölcsérek ásitoznak még felénk ... a magyar harci vitézség eme vérrel hintett mezejéről a sorok írójának gondolata visszaszáll! e képnek egy másfajta erőpróba másfajta táborterületére az arowe-i parki cserkésztáborra, hol a magyar erő szép diadalát ünnepelhettük. Egy más erőpróba volt, egy csendes küzdelem, amelynek győzelmi fokmérőjén ez a mondat állt: 56 nemzet cserkésztábora közt a magyar tábor gyöngye, dísze a arowe-i parknak. A nagy erőpróba. Más volt itt a küzdelem: nem a puska s ágyú ereje volt a döntő, hanem a műveltségé, fegyelemé, a rendé, a leleményességé, testi-szellemi-lelki felkészültségé volt a pálma. Hogy ezt mennyire kivívtuk, igazolja Baden Powelnak a magyar tábor látogatásakor kimondott Ítélete : Eljöttem, hogy meglátogassak 850 magyar cserkészt és 850 gentlemant találtam. Tehát a magyarok iránti megnyilvánult szinte érthetetlen rokonszenvnek ebben van a rugőja. A cserkészek szelleme. A táborbontás napján a végső búcsúzáénál a »Szeretet kerekében, gyűrűjében« egyesült 60 ezer cserkész. Ctillag alakban vették körül Baden Fowel Tegnap délután meghalt | a diósgyőri Martin-kohó | második áldozata is. Diósgyőr, augusztus 29. A diósgyőri-vasgyár Martin- kohójánál csütörtökön éjszaka történt borzalmas katasztrófa, mint emlékezetes, hat áldozatot követelt. Ezek közül Csernik József még pénteken hajnalban meghalt. — Sehulek Lajost és vitéz Róna- földyt pedig életveszélyes égéti sebekkel vették ápolás alá a vasgyári kórházban, ahonnan a többiaket két-háromaapi gyógykezelés után lakásukra szállították. Sehulek és Rőnaföldy állapotában szombaton és vasárnap látszólag javulás állott be, úgy hogy az orvosok bízni kezdtek felépülésükben. Rőnaföldy állapota azóta is változatlanul javul, Sehulek Lajos azonban hétfőn emelvényét. A közönség a a cserkészek kezet-kézbe téve vagy 130 ezren ünnepelték a megértés és béke szellemét. Egy bárd emelkedett fel először a magasba, amelyet elsüllyesztettek s utána a szeretet arany nyilait osztották szét az egyes nemzetek közt. Nem volt csapat, melyet ezen befejező aktusról többen kísértek volna haza, mint a magyarokat. A magyar zene. Minden nemzetet messze felülmúlva csengeti a magyar muzsika és a magyar nóta. Egy a legmagasabb zenei igényeket is kielégítő 50 tagú, s egy kisebb indulókra beállított fúvószenekar, a harmadik vonószenekarral együtt uralkodó zenéje volt a tábornak. Térzenék, csapat- kísérő indulók, tábortűzi, színházi fellépések tomboló tapsviharokat váltottak ki. Arvalányhaj. Ki hitte volna — vagy inkább jól tudta a vezetőség milyen drága portéka lesz ez a magyar dísz. Vittek is belőle 20,000 darabot. A magyar ügynek nemes szószólója lett 20,000 legkülönbözőbb nemzethez tartozó ember kalapján. Valóságos ostrom fejlődött ki érte. A végén már egy skót szoknyát is adtak volna cserébe. Még lordok is kitűzték s viselték örömmel. Páris egyik pályaudvarán történt ... a restaurant tulajdonosa fordult hozzánk avval a kéréssel, hogy egy szálat adjunk csak belőle. Erre átnyújtottunk neki egy CBokrot. Ujjongva futott be s az összefutott személyzet csodálva bámulta a magasan lengetett árva- lányhajat. Dr. E. K. újból rosszabbul lett. Borzalmas kinjsi voltak a szerencsétlen embernek, aki eszméletlenül vergődött a kórházi ágyban. Az életveszélyesen sérült Schu- leket hétfőn délután a vasgyári kórházból beszállították a miskolci Erzsébet kórházba, hogy itt tegyenek kísérletet élete megmentésére. Az orvosi tudomány \azonban nem tudta megmenteni a har madfoku égési sebeket szenvedett szerencsétlen ember életét. Állapota szinte percről-percre rosszabbodott és tegnap délután meghalt. A őarukormányos egy héten beiül harmadik halottja a gyár munkásságának. Ne utazzunk cseh területre és ne vegyünk cseh árúti ! Szerkesztői üzenetek. Egy munkavállalónak. Erősen pesszimista hangú levelével, sajnos, annak névtelen volta miatt nem foglalkozhatunk. — Bl S. Hirfejeket külső munkatársak tollából csak a legritkább esetekben közlünk. írása kedves próbálkozás, de még nem üti meg a mértéket. — Érdeklődőnek. Felelős szerkesztőnk csak szeptember elsején veszi újból át a munkakörét.—Várakozónak. »Por« mester ez ügyben minden reggel 6 és 7 őrá között fogad a várkapun csüngő »Tilos a felhajtás« c. tábla alatt. * Az Egri Vasas Sport Club szombaton nagg táncmulatságot rendez a Koronában. SPORT A Mese vasárnapi úszóversenye. Eger, augusztus 29. A Mese úszószakosztálya szeptember elsején, vasárnap délután fél 4 őrei kezdettel nagyszabású űszőversenyt rendez, amelyen igen sok élvezetben lesz része a• közönségnek. A verseny ötödik számában, a száz méteres hátuszásban ez évben először lesz alkalmunk látni Bitskey Aladárt, a legjobb magyar háíuszőt, azonkívül Bitskey Árpádot és Mártonffy Lajost, a bolognai győztest egy mezőnyben. Éhez a trióhoz legfeljebb még a Szegeden versenyző Herendy s az esetleg induló Ullrich csatlakozhatnak, hogy a legjobb magyar mezőny legyen együtt. A verseny győztese belül fog úszni az 1 p 16 mp.-en. A tizedik számban eurőpare- korderünk, Bárány litván dr. ezévben először úszik szülővárosának közönsége előtt. Neki a versenyben nincsen ellenfele, amivel viszont nem mondottunk sokat, hiszen a legjobb európai sprinterek messze voltak mögötte, valahányszor starthoz állott. A sportembereknek stílusa, a laikusoknak maga az úszása fog élvezetet szerezni. A verseny tizenötödik számában Heller Imre, az ETE kiváló melluszőja, ki a bolognai verseny pálmáját vitte el, indul hors concours a mezőny ellen, mivel egyetlen magyarországi ellenfele, Hild László, betegsége miatt csak feltételesen nevezett s valószínű, hogy nem fog starthoz állhatni. Mindezek ellenére Hellertől jő időt várunk. A többi tizenöt szám a harmadklasszis, az ifjúsági, gyermek és kisgyermek versenyzők vonulnak fel s igy a közönség seregszemlét tarthat Eger üsző- jövője felett. a SLNGER VARRÓGÉPEK MÉGIS A LEGJOBBAK !*