Eger - napilap, 1929/2
1929-08-06 / 127. szám
ä e ä 10 PJLLÉE ELŐFIZETÉSI DÍJ A POSTAI SZÁLLÍTÁSSAL: EGY HÓNAPRA 2 PENGŐ 50 FILLÉR. — EGY NEGYED ÉVRE 7 PENGŐ — EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAPON 10 FILLÉR. — VASÁRNAP 20 FILLÉR. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. Urbán Gusztáv. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: EGER, LYCEUM, FÖLDSZINT, BALRA. — TELEFONSZÁM: 11. — :: HIRDETÉSEK :: MILIMÉTERES DÍJSZABÁS SZERINT :: SZÁMÍTTATNAK. :: XL. évfolyam 127. szám ♦ Kedd ♦ Eger, 1929. augusztus 6. Az egriek európai rekordokkal nyerték Magyarország úszóbajnokságait Szeged puszta véletlenségből szerzett egy bajnokságot. Bárány dr. ismét rekordot úszott. A hatezer főnyi budapesti közönség állva ünnepelte az egrieket. Ózdra mentek a színészek. Kardoss Géza színtársulata tegnap ette >Tűsek az éjszaka- bán« előadásával befejezte a nyári évad első részét. Az ope- rettegyüttes tegnap már be is mutatkozott Ózdon, a társulat egyik új nyári állomáshelyén, ma reggel pedig a kitűnő prózai társulat is elutazott. Az ózdi évad 13-ig tart s az újból visszatérő társulat már magával hozza az új tagokat is. 27-ig játszanak itt, s azalatt bemutatják a legfrissebb operett és prózai újdonságokat, az elmúlt esztendők nagy sikereit is felújítják. A jelek szerint a vidék legjobb társulata lesz megint a Kardoss Gázáé, mert az illusztris direktor mindent megtesz, hogy közönségének maradéktalan művészetet adjon. Az operettegyüttest 36 tagú kórussal egészíti ki. két kitűnő primadonnát szerződtet és a drámai együttes távozó tagjait is elsőrangú színészi eröakel pótolja. A 13—27. közötti időben budapesti primadonna vendégjátéka élénkíti majd az amúgy is meleg sikerű estéket, a prózai együttes pedig szintén meglepetéseket hoz az utóévadban. Az új társulat különben jubiláns együttese lesz Kardos Gézának, aki idén ünnepli 20 éves színészi és 10 éves direktori működését. Ézt a kettős évfordulót úgy gondolja leginkább emlékezetessé tenni a kitűnő igazgató, hogy az eddigieknél is nagyobb áldozatokkal a vidék legjobb színészi gárdájává szervezi társulatát. Beszélgettünk Sándor Imre titkárral, aki elmondotta, hogy az idén meglepően jó közönségnek bizonyult az egri, mert minden eddigi esztendő rossz tapasztalatára rácáfolt. Örvendetes, hogy a komoly és művészi értékű darabokat is szívesen megnézték és, — ami az utóbbi években példa nélkül áll Egerben, — táblás házak is voltak. Egyébként az évad második felében felújítják a nagy sikert aratott Tábornokot, újból előadják a Tüzek az éjszakában című drámát, az Árva László királyt, a kedves meséjű Antóniát, amelyben Kovács Terus, mint prózai színésznő mutatkozik be, az operettek közűi pedig a legnagyobb sikerű Mersz-e Mary-X, a Mesék az írógépről, stb. budapesti sláger-operetteket. — Október 1-ig Szolnokon játszik a társűlat. Eger, augusztus 5. Szombaton és vasárnap rendezte meg a MUSz. Magyarország 1929. évi bajnokságait Budapesten. A fővárosi napilapok és a sportsajté öles cikkekben harangozták be a szenzációsnak Ígérkező küzdelmet, melyre egész Európa felfigyelt. Mindenki érezte, hogy a XII. magyar űszőbajnokság eredményeivel minden eddigi űszőversenyt túlhalad. S még egy! A fővárosi lapok nagy része titkos örömmel várta, hogy a közelmúltban elítörő szegedi gárda döntő csapást mér az egriek európai hírnevére, amely annyi elismerést, dicsőséget szerzett külföldön s amely — itt van minden elrejtve — győzelemrői-győzelemre tépázta a vidéket semmibe tekintő fölényes pesti klubcsapatok nimbuszát. Eger bizlommal küldte fiait a nagy verseny startjához s nem csalódott bennük. Azzal amit szombaton és vasárnap tettek, a magyar űszősport évkönyvének legszebb lapjait írták teli s megmutatták, hogy az egri űszősport ereje teljében fénykorát éli ma. ünneplő szavak helyett beszéljenek az eredmények! A szombati meetingböl érdeklik Egert a kővetkezők: — 100 m. mellúszás: 1. Hild László UTE 1: 22,8 mp. A standard 1:22, Hild tehát nem lett bajnok. 2. Heller Imre ETE 1:23.2 mp. 3. Gábory BBTE. Öt induló. Egyszerre fordul az 6gész társaság s csak 50 méter után vált ki a három helyezett a mezőnyből. Hild és Heller gyilkos küzdelmet folytatott. Az újpesti üsző szerencsés finisével győz.— 100 méteres hölgy mellúszás: 1. Bárány Magda MESE 1:37.2 mp. 2. Somogyi FTC. 3. Brauer MUE. A három helyezett az első | fordulónál már az élen van s az utolsó pillanatban Bárány Magda, aki élete legjobb idejét úszta, erősít és nyeri a versenyt. A 400 méteres gyorsúszásban Tarródy Géza eltaktikázta magát. Túlságosan kiengedte két ellenfelét s az adott előnyt a finisben már nem sikerült behoznia. így harmadik lett. 3X100 m. vegyes staféta. Bajnok : MESE (Bitskey /., Mártonffy, Bárány) 3:42.6 mp. 2. SzUE (Gál, He- rendy II., Vannie I.) 3:45 4 mp. 3. BBTE. A szegedi Gál és Bitskey Zoltán, aki nem törődve betegségével, elfoglaltsággal, klubja érdekében ismét starthoz állt, teljesen egyformán 1 26“-re abszolválják távjukat. A beharangozott Gál 3—4 méteres győzelme füstbe ment, vele együtt a szegedi staféta bajnoksága is. Heréndy és Mártonffy együtt startol s bár Mártonffy hoz egy kis előnyt a forduló után, a finisben újra fej-fej mellett van. Ők is, mint a mellúszők, pontosan egyszerre váltanak, Mártonffy részideje 1.16.2. Bárány remekül beszáll az elejébe ■ 1:00.6 mperccel győz az 1:03.4 mpercet úszú Wannie András előtt. — 100 m. II. o. gyorsúszás (9 induló): 1. Schaller István BSzKRt 1:06 mp., 2. Baranyai Károly MESE 1:06.2mp., 3. Bárány Gúla MESE 1:08.6 mp. Vasárnap volt a bajnokságok nagy napja. Körülbelül 600 ember gyűlt egybe a Császár uszodában. — Mindenki Bárányékat, az egriek küzdelmét akarta látni, • a verseny alatt mindenki Egert ünnepelte. Volt is miért. Magyar- ország 1929. évi gyorsúszóbajnoka : Bárány István dr. Ideje: 59 6 mp. országos és európai rekord! Start. Bárány később ugrik s egy méter hátránnyal indul, a fordulónál vezet, előnyét növeli, másfél testhosszal köny- nyen győz. Ideje kéttized másodperccel jobb, mint amit az olimpiászon úszott. 200 m. mellúszás: 1. Hild László UTE. 3’048“. Az egri Heller Imre kissé eltaktikázta a versenyt. 150 méterig öldöklő iramban vezetett, de tempóját már nem sikerül eléggé fokoznia, úgy hogy a gyönyörűen finiselő Hild karcsapással második helyre kényszeríti. A 100 m.-es hátúszásban nyerte Szeged egyetlen bajnokságát. Az egri Mártonffy verseny közben állandóan a favorit Nagyot figyeli, rá ver s mikor a győztes boldog nyugalmával célba evez, veszi észre, hogy ott már ketten is vannak. A legszebb verseny és a leggyönyörűbb teljesítmény a 4X200 méteres stafétabajnoksághoz fűződik. Mindenki a Mese vereségét várja. De Eger most mutatta meg, hogy mi az a küzdeni tudás. A stafétaeredmény Európában a legjobb. Ennél jobbat klubcsapat még nem úszott. Az óriási közönség állva nézi a versenyt és torokszakadásig biztatja a Meseistákat. A startnál Herendy és Bitskey áll egymás mellett. Start után együtt megy a két úszó. 100 méternél Eger van előbb. Csaknem egy testhossz az előny, amit Eger Bitskey Zoltán révén szerez, mikor Baranyai indul útjára. Boros utánarugaszkodik és hosszú időn keresztül fej-fej mellett küzdenek. Aztán Baranyai jobban finisei és tiszta testhosz az előny, amivel Tarródy indítja Wannie I. előtt. A többi csapat most már annyira le van maradva, hogy nem is zavarja a látást a kettő harcánál; lehet a különbség vagy 15 méter. Tarródy 100 m. után erősít és az egy hossz előnyt, amit kapott, csorbítatlanul továbbadja. Bárány, akinek előny igazán nem kellene, egy hossz előnnyel indul. Bárány az utolső hosszban úgy tetszik, hogy csaknem lazsál. A közönség tombolva ünnepli a győztes egrieket,