Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1

1929-01-25 / 21. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 3 1929. jsDuár 25. Mégis bérbe kell adni a városi fürdőket? A városnak nem nyújt hasznot a Városi Fürdő R.-T. Az igazgatóság nagy izgalommal hallotta, hogy a múlt év tekintélyes veszteséggel végződött. hivatal szerint nincs spanyol- járvány, mert ha voídb, akkor nagyobb lenne a tüdőgyulíadéffoc betegek száma. Ez a megállapí­ts« nem éppen ío«sz, de szerény véleményem szerint, talán aoég sem kellene megvárni, amíg a tüdőgyulladás szaporodik. A baj telje« mértékben való átlátására é» gyors intézkedésre van szük­ség. Utővágra is müveit állam­ban élünk és nem a zulukafferek között, tehát meg lehet nekünk mondani, ha betegek vagyunk, sőt meg is kell, hogy védekezni tudjunk ellene. De ameddig a hivatalos fórum azt jelenti, hogy nincs veszedelem, mindenki el­mulasztja a köteles óvintézke­dést ée szabad utat enged a láza« náthának, mely tüdőgyulladás­sal jár és egyrs szedi halálos áldozatai* *. (—) **mKraR82ß®S2jE2®®ES3B®iflffi®KB Szovjetoroszország annsktálta a Ferenc József földet. Páriából jelentik : Moszkvai je­lentések szerint a szovjet annek- tálta a Ferenc József földet « az anncxiőt a szovjetunió megbízá­sából az archangelszki kormány hajtotta végre. •jes.« rasMsaíksas :m mvrnsa s? sm A fagy további lassú gyengülése várható. Budapest, január 24. Hazánkban a borulás kiter­jedt az egész országra, kisebb havazások azonban csak az északi részeken voltak. Az eny­hülői inkább c*«k az éjjali le­hűlés Cdökkenősében mutatko­zott. A aavnimura —15 C fok volt Debrecenben.Pl usppaii maximum alig emelkedett —10 0 fok fölé. Jóslás: Nyugat felöl a fagy további iaa*ú gyecgüléee őb fő­leg nyugaton és délen lovábbi havazás várható. * Eger, január 24. A Meteorológiai Intézet egri állomá«» jelenti : Egerben tegnap — 3'5 C° volt a muxiffiiáli# hő­mérséklet. Éjszaka —14 8 C fokot muta'ott a hőmérő. Reggel hét órakor —10 4 C fokot mértek. GyeDge kebti szél fújt. Öngyilkossági kisériet Weiner Mária 22 éves cselédleány, aki jelenleg Lövi Mór egri könyvke­reskedőnél szolgál, gazdájának Káptalan utca 24. szám alatti la­kásán ma éjszaka egy csésze lúg- kőoldattal megmérgezte magát Öngyilkossági kísérletét csak reg­gelre vették észre. Azonnal érte­sítették a mentőket, akik Weiner Máriát az ^irgalmasok kórházába szállították, hol sürgős gyomormo ■ sás segítségével sikerült az életét megmenteni. A cselédleány tettét afölötti bánatában követte el, hogy a kedvese, akitől már a második gyermeke születik, elhagyással fe­nyegette. Székhazat épít a Makiár II kerületi Olvasókör. Á Makiár II. kerületi Olvasókör már régen tervbevette egy kisebb székház építését, amely­ben kultúrintézményeket akar meg­honosítani. Azonban hiányoztak a megfelelő anyagi eszközök. — Az olvasókör vezetősége államse­gélyért folyamodott tehát, amely nyolcezer pengő értékben meg is érkezett. így nemsokára csinos székházzal dicsekedhetik a maki ári II. kerületi olvasókör. Eger váróiénak egyetlen nagy- értékű ingatlana: a váróéi für­dők és melegvízforrások. Ettől reméltünk némi kis segítséget a polgárság vállait nyomó városi közterhek enyhítéséhez. Élénk érdeklődéssel várta tehát Eger vároa közöneége, mit hoz a Vá­rosi Fürdők r.-r. igazgatóságá­nak ülése, amelyet kedd dél­utánra hívtak egybe. Az igazga­tósági ülésről azonban a sejtő, legalább is az egri sajtó, nem kapott hivatalos közlést. Magán­értesülések alapján azonban meg­tudtuk, hogy az igazgatósági ülés Braun Károly helyettes polgármester városi főjegyző el­nöklete alatt folyt le, mivel Trak Géza polgármester gyengélke­dése miatt nem jelent meg az ülésen. Az igazgatósági ülés igen izgal­mas volt és súlyos kritikák hang­zottak el amiatt, hogy a múlt esztendő tizennyolcezer peDgő veszteség­gel zárult. Az igazgatóság tagjait nem csekély mértékben elkedvetlení­tette ez a körülmény, hiszen már egy évvel ezelőtt kifejeztek bi­zonyos aggodalmakat és többen mintegy utolsó kísérletképpen vállalták el a reájuk ruházott megbízásit. Frank Tivadar vá­rosi tanácsos, véleményének el­mondása után nyomban le is mondott igazgatósági tagságáról. Több igazgatósági tag szintén a lemondás gondolatával foglal­kozik. Bizonyos, hogy nyomasztó a helyzet a Városi Fürdő R.T.-nál, mert a vállalkozás nemcsak a befektetett óriási tőkék kamatait nem hozta meg, hanem még rá is kell fizetnie a szegény vá­rosnak. Mi azt hisszük, hogy az arra hivatottak rövidesen megtalál­ják a kivezető utat a vároa pom­pásvizű fürdőinek jövedelmezővé tételére. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy itt a hiba nem a vezető személyekben van, mert pl. Bá­rány Géza igazgató minden le­hetőt elkövetett a fürdők jöve­delmének fokozására. A városi képviselők körében ismét felvetették szí a gondola­tot, hogy bérbe keil adni a vá­rosi fürdőt és mosodát, mert ez esetben legalább a befektetett tőke kamatéi megtérülnének a városnak. * Leendő anyáknak kellő figyel­met kell fordítaniok arra, hogy bélműködésük rendben legyen, ez pedig a természetes »Ferenc Jó­zsef« keserűvíz használata által érhető el. Nőorvosi klinikák veze­tői egybehangzóan dicsérik a va­lódi Ferenc József vizet, mert köny • nyen bevehető és rendkivül enyhe hatása gyorsan és minden kelle­metlenség nélkül jelentkezik. Kap ható gyógyszertárakban, drogéri ákban és fűszerüzletekben. Halálozás, özekkel Jánosné szül. Kalo Mária január 23.-án reggel elhunyt. Temetése folyó hó 25.-én pénteken délután 3 órakor a Fáj­dalmas Szűzről nevezett sírkert kápolnájából történik. Az elhunyt­ban dr. Özekkel Ferenc vm. tiszti főorvos édesanyját gyászolja. A Keresztény Iparoskör zártkörű farsangi jelmezes táncestélyének előkészületei befejeződtek. A meg­hívókat a rendezőség már szét- küldötte s minden intézkedés meg­történt arra, hogy a február 2.-iki iparosköri táncestély a legfénye­sebben sikerüljön A táncestélyen két teljes zenekar fog közremű­ködni. Akik tévedésből meghívót nem kaptak s arra igényt tarta­nak, forduljanak Losonczy János és Pók Ede rendező bizottsági tagokhoz. * Uránia. Csütörtökön a «VILÁG­HÁBORÚ* utolsó két előadása 6 és egynegyed 9 órakor. Pénteken két sláger: «EGY ÉJSZAKA LON­DONBAN« egy lord és egy midi- nette romantikus szerelme 7 felvo násban, főszerepben Tom Aerries. «NYÁRI SZERELEM« vígjáték 7 felvonásban. Jegyek előre váltha­tók a mozipénztárban Társas utazások Husvétkor Dél- olaszországba, Szicíliába. Útirány : Budapest, Velence, Róma, Nápoly, Pompei, Messina, Catania, Palermo. Az út 15 napig tart és minden költséggel együtt 350 pengőbe ke­rül. — Julius 2-től 19-ig Párisba és Svájcba. Útirány: Budapest, Bécs, München, Páris, Genf, Lau­sanne, Montreux, Luzern, Zürich, Innsbruck, Bécs, Budapest. Minden költséggel 450 pengő. Részletes programmot küld és minden fel­világosítást megad Makfalvi Fe­renc áll. felsőkeresk. isk. igazgató Budapesten, VI., Szinyei-Merse utca 11. földszint 8. 41 Az Egri Katit. Legényegyletnek f. hó 25-re hirdetett választmányi ülése a közbejött akadályok miatt csak a jövő hét folyamán lesz meg­tartva. Elnökség. * Hol, hogyan, mikor hirdessen — ezen három kérdés helyes meg­válaszolásától függ a reklámakció sikere. E téren útmutatásul szol gál a Rudolf Mosse r. t. most meg­jelent 1929. évi ujságkatalógusa. A 96 oldalas katalógus nemcsak Magyarország napi és heti lapjai­ról, szórakoztató és szaksajtóról ad tájékoztatást, de az eladás és a reklám racionalizálásáról is érté­kes ismereteket közöl. A harmadik rész a vidéki lapokkal foglalkozik, részletesen felsorolja a teljes vi­déki sajtót a szükséges adatokkal együtt, továbbá térképekkel ellá­tott előnyös csoportajánlatokat tar­talmaz a vidéki propagandára vo­natkozólag és tájékozást nyújt az egyéb reklámlehetőségekről. A ki­állításra és tartalomra egyaránt kimagasló katalógust ingyen ős bérmentve küldi a hirdetőknek a Rudolf Mosse rt. hirdetőirodája Budapest IV., Váci ucca 18. Ru­dolf Mosse ház. HÍMEK — 1929. január 25 — A Szociális Missiótársulat Leány­klubja február 6-án délután a pol­gári iskola dísztermében sikeres­nek ígérkező mű oros délutánt rendez. A leányklub oly régóta várt külső életmegnyilvánulása elő nagy várakozással tekint az egri közönség. A városi közgyűlést szombatról a jövő hét csütörtökére halasz­tották. Az egri érseki tanitóképzöintézet Lavotta-Zeneköre február hó 1.-én rendezi hangversenyét a polgári iskola tornatermében. A műsor, melyet annakidején közölni fogunk, sok szépséget és magas nívót ígér. Wagner Tannhäuserjének egy ári­ája szerepel rajta, továbbá Har­sány Zsolt »Páter Benedek« című drámai miniatűrje is előadásra ke­rül. Az ifjúsági zenekar nagy lel­kesedéssel készíti elő a hangver­seny sikerét Jäger Károly hozzá­értő vezetésével, akinek néhány finoman megirt zeneművét is hal­lani fogjuk a zenekar előadásában. Az Egri Polgári Dalkör résztvesz a debreceni országos dalosverse­nyen. A dalkör felkéri. azokat az iparosköri tagokat, akik a dalkört a hangversenyre elkísérni óhajt ják, hogy ezt az elnökségnél feb­ruár hó 5.-éig jelentsék be. A ver­seny június hó 28., 29. ős 30. án lász megtartva. Résztvételi díj fe jenként 6 pengő 80 fillér, amely összegért a három napi szállás és a versenyre a belépő jegy lesz fe­dezve. Áz összeg az elnökségnél előre fizetendő. Mezőkövesd—Bogács között a száguldó autó elé zuhant egy kerék paro3 és életveszélyes sérüléseket szenvedőit. Súlyos szerencsétlenség történt tegnap délelőtt a szomszé­dos Bogács és Mezőkövesd közötti úton. Hilóczki Lajos 26 éves bo­gácsi földműves kerékpárján Me­zőkövesdre igyekezett. Útközben találkozott egy teljes sebességgel haladó személyautóval. A kerék­párost úgy látszik váratlan szédü­lés fogta el ős a legvégső pillanat­ban, amikor már csak néhány lé­pés választotta el a rohanó gép­kocsitól, lezuhant kerékpárjáról s egyenesen az országút közepére ; gurult. A szerencsétlenséget meg- j akadályozni nem lehetett, a soffőr ! hiába fékezett, az autó kerekei ke | resztülhaladtak a szerencsétlen j földművesen, aki eszméletlen álla- I pótban, több sebből vér ez ve ma- | radt az út porában Hilóczki Lajost ! ugyanazon gépkocsin, amely elgá- j zolta, beszállították Bogácsra, majd onnét a délután folyamán az ir- j galmasok egri Kórházába hozták. { Állapota életveszélyes, súlyos ko ! ponyatörést, agyrázkódást >szenve- 1 dett és még ma is önkívületi ál- í lapotban fekszik. Az autógázolás í ügyében a csendőrség indított el- I járást. A Magyar Turista Egyesület Egri í Bükk Osztályának kirándulása: 1929. | január 26—27-én Dónát-tető— ■ Tiba—Várhegy — »Isaák Gyula« i menedékház (hálás). Másnap : I Bikkbérc—Nagyeged—Eger. Indu- j lás: Szombaton este 6 órakor az | Egervár állomástól. Vezető : Ivády Gyula.

Next

/
Thumbnails
Contents