Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1
1929-05-23 / 65. szám
4 EGER 1929. május 23. 2, Marsovssky, Gonda, Mar- sovssky, Horgos és Gonda lőtték. Ezek közül a két legizebb gól Bolla éi Bokor nevéhez fűződik, különösen utóbbi két kapufától pattanő gólját kell megemlíteni. Ez a mérkőző« nem nagy élvezetett hozott, különösen a Dise részéről, mely nem tudott méltó ellenfele lenni a Postásnak. Előmérkőzések: Első nap: 14. gyalogezred—Dise II. 3:1 (1:1) Bíró: Poppé Aladár. A helyi ezred futballcsapata mutatkozott be vasárnap az egri közönségnek. — Még nincsenek kellőképen összeszokva, de egyénileg van közöttük jő játékos, így elsősorban Leffler Sándort kell megemlíteni, aki súlyos fejsebbel is végigjátszotta a mérkőzést. A gólokat Krumpack, Bárdos és Gácsi lőtték az ezred részéről, mig a Dise II. gólját pedig a vendégszereplő Tóth József lőtte. A nagy sár megakadályozta a szép és eredményes játékot. Második nap: Mese II. — Vasas 2:2 (2:1) Birő: Sterba. Szép és élvezetes mérkőzés, amit különösen Sehveier és Szabados szereplése tett érdekessé. A két csapat minden erejét belefektette a küzdelembe, de a védelmek jó és erős játéka mindent mentett. Meg kell említeni a két Erdélyi, Molnár és Busák játékát, akik fejlődő rutinról tettek tanúságot. Vizslovszky régi formájában védett, (eh.) ÉRTÉKTŐZSDE. Angol font ........................ 27.75 Belga frank ........................ 79.50 Cseh korona ........................ 16.91 Dán korona......................... 152.50 Dinár....................................... 9.99 Dollár .................................. 573.35 Francia frank ..... 22.35 Hollandi forint.................... 230.10 Lengyel zloti .................... 64.10 Leu....................................... 3.37 Leva....................................... — Lira . .................................. 29.85 Német márka . . . . 135.72 Norvég korona.................... 152.55 Osztrák Schilling .... 80.37 Spanyol peseta . • . . 81.50 Svájci frank ........................ 110.20 Svéd korona ........................ 152.85 Május hó 15-től október hó 5 ig érvényes legújabb nyári magyar és nemzetközi MENETRENDKÖNYVEK már kaphatók 60f-tőlP 3-20-ig az EGRI KÉR. SAJTÓSZÖVETKEZET és a „Széchenyi“ könyvkereskedésekben. Pihenni vágyók figyelmébe! Megérkezett párolt bükkfából, vitorla vászonból készült nyugágy lábtartóval 11 pengő. Háziasszonyok figyelmébe ! Sampiongomba különlegesség állandóan kapható. Méhészek figyelmébe! Boconádi műlép mindenféle méretben kapható a Köztisztviselők Fogyasztási-, Termelő- és Ért. Szövetkezetének egri fiókjánál. * Ha utazik: Füzesabony, Mis kolc, Kál-Kápolna, Hatvan, Vámos- györk és Gyöngyös pályaudvarain vegye meg az «Eger» napilapot. Közgazdaság. Borforgalom. A Borászati Lapok jelenti. A magyar piacon egyes vidékektől eltekintve, nagyobb kereslet nem mutatkozik. A kereskedelem még ma sinci tisztában a várható terméssel. Dacéra annak, hogy 10 ezer hold számra vannak fagykárok, egyes vidékeknek bővebb terméshozamkilátásai a keresletet csökkentik. A megmaradt szőlőkben a terméshozam valóban kielégítőnek mutatkozik, természetesen az eddig jelentett fagykárok pótlásáról azonban nem lehet sző ebben ez esztendőben. A megkésett tavaszi fagyok eshetősége fenyegeti a termést. Szentmártonkátán pünkösd előtti kereslet élénkült 50 filléres árak körül. A fakadás erősen megindult, de sajnos, sok a mellékrügyből fakadt terméketlen hajtás. Debrecenben gyenge kereslet mellett elkelt 65 hl. 40 fillérért. A borok nagybani ára 30—46 fillér, mig kicsiben 80—1'30 pengőig váltakozó. Csongrádon gyenge kereslet és kínálat mellett 35—45 fillérért kelnek kis tételekben a 8—10 fokos borok. Gyöngyösön közepes kereslet és kinaiat mellett elkelt 24 hl. 10 fokos oteJlő 33 fillérért, 160 hl. 10—115 fokos fehér 33 — 42 fillérért, 53 hl. 12 fokos burgundi 42 fillérért, 25 hl. 12 fokot ófthér 48 fillérért és 10 hl. 11 fokos muskotály 50 fillérért. Szekszárdon közepes kereslet és kínálat mellett kisebb tételekben 9—9 5 fokos kommerszborok 30—34 fillérért cserélnek gazdát, 10 és mBgasabbfobu borok 50 fillérért kelnek el. Révfülöpön kereslet élénkült, kínálat tartózkodó. A téli fagybATOGATAS AZ EGHI ÉRSEKI blGEUM MÚZEUMÁBAN Irta: Török Xálmán prépost, kanonok. Ára 20 fill. :: Kapható az Egri Kér. Sajtószövetkezet és a Széchenyi könyvkereskedésekben. A legújabb irodalmi szenzáció. Dr. Somogyi István volt nemzetgyűlési képviselő ügyvéd könyve: A SZABADKŐMŰVESSÉG IGAZI ARCA I. kötet: @ II. kötet A szabadkőművesség ggj A földalatti felelőssége trianonért. 0 Magyarország. Az első kötet ára 5 pengő. Kapható az EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET és a »SZÉCHENYI« könyvkereskedésekben. Budapesti tennénytőzsdezárlat 1929. május 22-én. Termény 76-3 OO 79 80 kilogrammé» s p e n g ő b c n pénz árú pénz | árú pénz árú pénz árú pénz árú /tiszavidéki új . 24.90 25.20 25.15 25.45 25.45 25 65 25.70 25.90 Ifelsötiszai . . 24.45 24.75 24.70 25.00 25.C0 25.25 25.25 25.45 N Ifehérmegyei 24 25 24.50 24.50 24.80 24.80 25.00 24.95 25.15 “ jpestvidéki . . 24.25 24.50 24 50 24.80 24.80 25.00 24.95 25.15 *** /bácskai . . . 24.25 24.50 24 50 24.80 24.80 25.00 24.95 25 15 1 egyéb dunántúli 24.25 24.60 24.50 24.80 24.80 25 00 24-95 25.15 Termény Rozs pestvidéki .... Rozs más származása . Takarmányárpa elsőrendű új Takarmányárpa közepes . Sörárpa felsöma^yarorsz. . Sörárpa más származású . Repce .................................. Zab elsörendS .... Pénz 20.80 20 80 26.00 25.80 28.00 27.00 45.00 25.50 árú 2100 21.00 26.40 26 00 28.75 27.50 46.00 25.75 Termény Zab, közepes .................... Köles ...................................... Tengeri tiszántúli . . . Tengeri egyéb származású Buzakorpa ........................ Lneema magyar.................... Lóhere nagyarankamentes Lóhere nagyarankás . . . pénz árú 24.60 27.50 28.80 27.00 17.75 120.00 140.00 120.00 24.80 28.50 29.20 27.20 18.20 140.00 150.00 135.00 kár öreg szőlőkben 70—80%, a fiatal izőlőkben 30—40. Elkelt 220 hl. 125 fokos 90 fillérért. Több kieebb tétel 10—12 fokos bor elkelt 70—80 fillérért. Villányban a készletek fogytán vannak, csak a nagyobb termelőknél van még körülbelül 1500 hl. kéizlet. Csak vendéglősök vásárolnak kisebb tételekben 060 pangóig literenkint 10—12 Malligand fokon borokat. Az öreg ültetések begylajtőn 60°/» telje* fsgykárt szenvedtek (kifagyott), 40%-a ugyan kezd fakadni, de sem termést, sem rendes tőke többé nem válik belőle. Nagyon szomorú képet mutat a villányi szőlőhegy. Tállyán borkereslet mutatkozik. Laptulaidonos és kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Kiadóhivatal! igazgató; Dr. Schőnvitzky Bertalan. 1929. Pk. 7575, számhoz. Árverési hirdetmény, Dr. Ehrenfeld Jenő hatvani ügyvéd által képviselt Hídvégi Imre és csatlako - I zott Bihari Barnabás, Hoffher-Schrantz kérelmére és javára 600 P f követelés és járulékai erejéig az egri kir- járásbíróság 1929. évi Pk. 7575 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 2560 P becsértékű ingóságokra az egri járásbíróság fenti számú v égzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. § a alapján fentírt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán, Besenyőtelek községben közbenjöttel leendő megtartására határidőül 1929. évi junius hó 1. napjának d. u. fél 4 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, ló, tehén, szalma s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Eger, 1929. április 30-án. Ralik Lajos kir. bír. végrehajtó. 1926. Pk. II. 8147. számhoz. Árverési hirdetmény. Dr. Horváth Mihály egri ügyvéd által képviselt Takács József kérelmére és javára 3721 P 26 f hátralékos követelés és járulékai erejéig az egri kir. járásbíróság 1926 évi Pk. II. 8147. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 19730 P becsértékű ingóságokra az egri kir* járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t. c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében és pincéjében, Kál községben közbenjöttel leendő megtartására határidőül 1929 évi május hó 29. napjának délután 4 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, különböző bőráruk, borok, követelések s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz- fizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Eger, 1929. május 9. Holik sk. sk. kir. bír. végrehajtó. Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 » vasárnap és ünnepnap ÍOO » Hirdetések előre fizetendők. HÁZAKAT, LAKÁSOKAT legelőnyösebben közvetit Fenyő Lipót Eger, Újvilág ucca 10. PIROS cannák, rózsafák és cserepes virágokat, szőnyeg- és virágpalántákat ajánl Mititzky kertész, Ráckapu tér. (65.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Badil Károly.