Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1

1929-01-11 / 9. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 3 1929. januái 11. Az útépítés konjunktúrája. Trianoni Magyarország Euró­pának leggazdagabb, legt3rmé- benyebb földterülete, évszázados mezőgazdasági kultúra fejlesz­tette ki és tökéletesítette a sok- százezer földmivelő munkáját. Trianoni Magyarország ma is kaptárja egéBZ Középeurőpának. Ilyen erős és élénk földmiveló munka mellett elsőrendű útháló­zatra volna szükség, hogy a ter­mékeket továbbítani lehessen a felvevő központokba, hogy az egyes falvak között a közleke­dés ne ütközzék nehézségekbe és hogy a kiagnzdaosztály ré­szére akadálytalanul szállíthas­sák a gyáripar termékeit. Ezzel szemben a való helyzet az, hogy Magyarország útjai botrányosak és amint kimozdulunk a nagy- várótok közeléből, hepe hupás szakadékokban, sártengerbe ful­ladunk. A legutóbbi esztendők alatt elhangzott panaszok végre cse­lekvésre bírták a kormányt is, a kereskedelmi minisztérium nagy útépítő programmot dolgozott ki, amelynek első részére most Írták ki az árlejtéseket. Azonban ez alkalommal is az történt, ami a mi üzleti világunkban minden­napi jelenség: a vállalkozók jő nyerészkedési alkalmat láttak és nem tekintették azt, hogy jő utak építéséről van sző, ami számukra is föllendülést jelent, hanem gondolták, hogy hirtelen üstökén ragadják a meggazda­godás lehetőségét. Az árlejté­sekre beérkezett ajánlatokból kiderül, hogy a pályázók nagy­része csak nyerészkedési kon­junktúrának tekintette az út­építést, egyébként azonban a versenytárgyalás teljesen meddő maradt. A szegény, megnyomó- rodott ország nem tudja a fel­ajánlott árakat megfizetni. 100 ezer pengőt is elkérnek 1 km-nyi út kiépítéséért, holott a szomszéd országokban, például Ausztriá­ban, vsgy Csehországban 30%-aI kevesebbe kerül ugyanilyen tá­volságnyi út. A vállalkozóknak ez a telhe­tetlen nyerészkedési szándéka és irreális számvetése azt fogja eredményezni, hogy a beruhá­zási munkák elmaradnak és a magyarországi útviszonyok to­vábbra is ugyanabban az ázsiai elhanyagoltságban maradnak, amelyben ma vannak. Munkács és Beregszász között meggyilkolták, feldarabolták és kira~ bolták a korcsmárosnét két lányával együtt a kóborcigányok. Szatmár, január 10. Munkács és Beregszász között az országúiméi:ti magános korcs­mában borzalmas bűntény tör­tént. — A korcsmárosnét, kőt leányát megölték, holüeste'ket feldaraboltál», a korcsmából pá­dig minden megfoghatőt ma­gukkal vittek a rablók. Azt hi­szik, hogy az irtózatos bűntényt kóbor cigányok követté« el. Nem a szám a döntő, hanem a szellem Pávai vitéz Mátyás Sándor előadása a leventemozgalomról az egri Urániában. Folyó hő 9.-én, szerdán délu­tán pávai vitéz Mátyás Sándor, az Országos Testnevelési Ta­nács társelnöke vetített képek­kel kisért előadást tartott a le­ventemozgalomról az Urániában. Az előadáson ott láttuk Hedry Lőrinc főispánt, Okolicsányi Imre alispánt, Kriston Endre püipö* köt, Trak Géza polgármestert, Zelenka Aladár levente főfel­ügyelőt, Pillér leventefelügyelőt és a város jeles pedagógusait. Nagy érdeklődés kisérte mind­végig a mozgalommal behatóan foglalkozó, annak intencióit és hatását bemutató előadást. A háború után a győzők és vesztes államok egyaránt hoz­záláttak az elvesztett ember- és anyagmilliők pótlásához. Inten­zíven kezdtek foglalkozni az ifjúság sportéletével annál is in* kúbb, mert érezték a felelőssé­get és tudták, hogy minden nemzet úgy tartozik ne­velni ifjúságát, hogy az a jö­vendő biztos záloga legyen. Anglia már a háborút meg­előzőleg rájött az ifjúság sport­szerű nevelésének fontosságára különös tekintettel gyarmatpoli­tikájára s ma az a helyzet,hogy az angol ifjúsági sportegyietek- nek négymillió tagjuk van, nem számítva a négyszázezer női cserkészt, akiket az angol test­nevelés szintén belevont prog- rammjába. Amerika ennek kö­szönheti azt a csodálatot, amit a világháborúban való fellépése okozott. Csehországban 1860 óta mű­ködnek az úgynevezett szokol egyesületek, amelyek a pán­szlávizmus harcosai és amelyek­nek hármas céljuk van: erős nemzedék felnevelése, előkészí­tés a katonai szolgálatra, sport és közrendészeti kiképzés. Franc.aország a sport?gyesü- letek keretében nyíltan militari- zálja a polgárokat 4-től 35 évig. Szervezeteit részben átvette Ro­mánia és Lengyelország. Olaszországban az ifjúság a fascista hatalom legfőbb pillére. Mussolini szerint: a tömegsport megteremtése leg­főbb államérdek. Finn és Észtország, sőt n Szovjet is nagy gondot fordít az ifjúságra, A vesztett orszá­gokban is megindult a mozga­lom az ifjúságért: a jövőért. A kérdés életkérdéssé lett és Németországban, Bulgáriában, Törökországban éppúgy, mint nálunk fellendült a tömegsport, mely Magyarországon a leven­temozgalomban találta föl meg­felelő keretét. A leventeintézmény utolsó ments­várunk. Kevesen vagyunk ugyan, de nem a szám a döntő, hanem a szellem, a szellem pedig jó, mert visszavezeti az ifjúságot az Istenhez és hazához, kedvet ad az élet nehéz küzdel­meinek megvívásához és mun­kára szoktat. Az előadás után sportfilmeket pergettek le a nagyszámú kö­zönség előtt, majd Okolicsányi Imre alispán, a Hevesmegyei Testnevelési Bizottság elnöke mondáit köszönő szavakat a nagyszerű előadásért és a meg­jelenteket a mozgalom pártolá­sára buzdította. Százneggvenkilenc uj épület épült Egerben az elmúlt esztendő folgamán. Ebből nyolc középület. Eger város mérnöki hivatala a napokban dolgozta fel az el­múlt évi építkezésekkel kapcso­latban rendelkezésére állő sta­tisztikai anyagot. Az adatokból kiderül, hogy Egerben az 1928. esztendőben összesen 149 épületet hoztak tető alá. Ezekből 8 a középületek, és 141 a magánépületek száma. — Ezen épületekben összevéve 93 egyszobás, 26 kétszobás, 14 bá­rom-, 6 négy- és 2 ötszobás lakás épült mindegyikhez hozzászá­mítva természetesen a konyhát és mellékhelyiségeket. «A »Magyar rapszódia« a magyar nép, a magyar föld, a magyar katona és a magyar múlt harsogó himnusza. HÍREK Kitüntetett egri gazdasági munkás. A földmívelésügyi miniszter Túr- csányi Ferenc egri gazdasági munkásnak a hosszú évtizedeken keresztül tanúsított szorgalmas, hűséges és becsületes munkássága megjutalmazására elismerő okleve­let és ‘100 pengőt adományozott. A jutalmakat január 20.-án délelőtt a városház nagytermében adja át a kitüntetettnek Bayer Henrik v. tanácsos. Az egri rk. iskolaszék január hó 13.-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a líceumi kongregációs te­remben gyűlést tart. Tárgysoro­zata : Elnöki bejelentések. A múlt gyűlési jegyzőkönyv felolvasása. Az 1928. december 2.-án megvá lasztott iskolaszék megalakulása és eskütétele. * Eljegyzés. Alsólendvai Ko- záry Bözsikét (Miskolc) eljegyezte Mester János érsekuradalmi erdő­mérnök Egerbakta. (Minden külön értesítés helyett.) * Csütörtöktől vasárnapig: «Magyar rapszódia» az Uráni­ában. Gondatlanságból okozott súlyos testi sértésért 40 pengőre Ítéltek egy hatvani asszonyt. Özv. Hm*ler Mihályné hatvani lakos ellen 1928. év őszén gondatlanságból okozott súlyos testi sértés miatt indult bűnvádi eljárás. Az idős asszony egy délután otthon mosott és a mosáshoz lúgkőoldatot használt, amelyet egy vizespohárban a teknő mellett a földre tett. Időközben a lakásban is dolga akadt, félbe­szakította a mosást és megfeled­kezve a lúgos pohárról, eltávozott. A teknő közelében játszadozott az unokája, aki megszomjazva szájá­hoz emelte a földön hagyott po­harat s a lűgkőoldatból néhány kortyot ivott. Henslernét nyilván­való gondatlanságáért az enyhítő körülmények figyelembevételével 40 pengő pénzbüntetésre ítélte az egri kir. törvényszék. * A »Magyar rapszódiát« mindenkinek látni kell! Újból megnyílt a jégpálya. A Move jégpályáján tegnapelőtt olyan nagy­számú korcsolyázó élvezte a jég örömeit, hogy a pálya nem bírta el a ránehezedő súlyt. Táblákra szakadt a jég úgy, hogy tegnap zárva kellett tartani. Azonban rö­videsen rendbehozták s most újból hirdeti a kis zászló, hogy a jég­pálya ismét megnyílt. * «Magyar rapszódia« az Urániá­ban. Ma a szezon egyik legnagyobb és legszebb, nagy sikert aratott filmje a «MAGYAR RAPSZÓDIÁ« a magyar nép, a magyar föld, a magyar katona és a magyar múlt . harsogó himnusza kerül bemuta­tásra. Előadások kezdete 6 és egy­negyed 9 órakor. E kiváló filmet az Uránia vasárnapig tartja mű­során hétköznapokon két előadás­ban, vasárnap 3 előadásban. Je­gyek az összes előadásokra előre válthatók a mozipénztárban. Ne felejtse el lejárt előfizetését megújítani! Szakkönyv a méhtenyésztésről. Lakner Vidor méhészeti felügyelő­nek, a gödöllői méhészeti szakis­kola előadójának ««A méhészet alapismeretei« című munkája meg­jelenik február hóban. Ára 4 P. Megrendelhető a szerzőnél Gödöllő, állami méhgazdaság. Ajánljuk a méhészek figyelmébe. _ • Helyesen cselekszik, ha varró­gép-, tű-, olaj- és fonálszükségletét ná­lunk fedezi. Singer-varrógép-alkatrészek elismerten a legjobbak ! Singer-varró- gép fióküzlet. Eger, Kállay Zoltán u. 12. * «Maggar rapszódia« az Urániában! Közgazdaság. A búzakrach. Régen volt a gabonapiacon akkora üzlet éi akkora izgalom, mint a közelmúlt napokban. A márciusi búzánál néhány hőnap alatt 11 pengős árcsökkenés ke­letkezett, majd a szombati 22.96- ről keddig 24.34 pengőre emel­kedett a márciusi búza árfolya­ma. A nagy bessz utáu keletke­zett váratlan hossz persze erő­sen próbára tette az árútőzsde idegeit és úgy a hossznak, mint a bessznek legfőbb vágya, hogy kissé nyugodtabb mederbe te­relődjék a forgalom. A rendkívül

Next

/
Thumbnails
Contents