Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1
1929-04-10 / 31. szám
E G E R 1929. április 10. d. — Névmagyarosítás. A m. kir. belügyminiszter Vegroszta József, füzesabonyi lakos, raktárkezelő kérelmére saját, valamint kiskorú gyermekei családi nevét » Vámos- pércsi« névre változtatta át. — Díszoklevél Az egri belvárosi áll. el. iskola az Állami Ta nitók Orsz. Egyesülete által az egyesület 30 éves jubileuma alkalmából Budapesten, a Magyar Orsz. Iparművészeti Muzeum földszinti csarnokában, 1928 év nov. 17— 26-ig rendezett áll. el. népiskolák Országos Kiállításán résztvett, mely alkalommal a kiállított gyermekek által készített munkákért Díszoklevéllel tüntették ki A díszoklevelet a központi áll. elemi iskola tanácstermében helyezték el. — Levente ünnep Balatonon. Fehérvasárnap jól sikerült leventenapot tartott Balaton község. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, melyen a leventék megáldoztak. Délután a sastollas leventék díszfelvonulásban tettek tisztelgő menetelést a nemzeti zászló előtt s a további műsor keretében Kádár József lelkész, az egylet elnöke mondott beszédet: Fehér lélek — levente lélek — címen. * Varrógépek javítása és mindennemű alkatrészek Busáknál, Ka- szinó-ucca. * Uránia. Kedden csak 16 éven felülieknek : «AZ ÉLET TAVASZA« a fiatalság eltévelyedéseinek éles rajza 7 felvonásban. A női főszerepet Grete Mosheim játsza. — A hirdetett «Thomson a kalandkirály« helyett az «OCEÁNJÁRÓ» tanulságos film kerül bemutatásra. Szerdán : «BROADWAY ANGYALA« hét fejezet az erény és a bűn örök küzdelméről. A főszerepeket Leat- rica Joy és Várkonyi Mihály alakítják. Burleszk kiegészítő műsor és «Magyar híradó« Előadások kezdete 6 és egynegyed 9 órakor. Dobó uccai almás üzletben végelárúsítás. 5 kg. vételnél kilója 75 fillér Dsrdák Mátyás. ÉRTÉKTŐZSDE. An goi font................... 27 75 Belga frank................... 79. 55 Cseh korona .................. 16.93 Dán borona................... 152.55 Dinár.............................. 10.00 Dollár.......................... 571.00 Francia frank ............... 22.45 Hollandi forint ............... 229.65 Lengyel zloti ............... 64.15 Leu.............................. 3.36 Leva..............................Lira ............................. 29.85 Német marka ............... 135.85 Norvég korona ..... 152.65 Osztrák Schilling .... 80.37-á Spanyol peseta . • . . 85,40 Svájci frank .................. 110.25 Svéd korona .................. 152.80 * Uj és használt kerékpárok kedvező fizetési feltételek mellett Lusztignál. * Ügyvédi hír. Dr. Salamon Endre ügyvédi irodáját a Dobó ucca 30. szám (Nagy liter mellett) alá (emelet) helyezte át. * Eger és környéke részletes kalauza, irta Szmrecsányi Miklós. Ára 1 pengő. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, a Líceum és a Színház melletti ujságáru- sító pavillonokban; továbbá az Érseki Líceum portásánál. * írógépek javítása és karbantartása Busáknál, Kaszinó ucca. f^níl-r bőrből legújabb vJ y 1 n. divatú kész női cipők legolcsóbban GAÁL cipőházban. Közgazdaság. Nyissuk meg a levegő útját a talajba. A növények normális fejlődésükhöz a megkívánt hőfokon, nedvességen, táplálőanysgokon kívül a talajban levegőt is kívánnak. Többek közt azért, hogy a táplálékozásukhoz szükséges növényi tápláló anyagok, ezek közt például a nitrogént tartalmazók olyan vegyületekké alakulhassanak át, amilyen vegyü- let alakjában a gyökerek azokat felvehetik. Az országszerte hatalmas vastagságy bótakí rő és az ennek elolvadása folytán keletkezett víz a talajokat sok helyen megtörnie, összeiszapolta. Az összefolyt talaj pedig rosz- ■zul szellőzik. Hogy a gazda levegőt juttasson a földbe, meg kell azt porhanyítania fogassal, sőt ha nincsan a föld bevetve, úgy erélyesebben dolgozó talajművelő eszközzel, esetleg ekével, melynek a munkáját foltét- lerül ki kell egészítenie fogasolással, esetlfg közbeiktatott hen- gerezéssel. így azután a szükséges és hasznos talajélet megindul és többek közt az úgynevezett nitrifikáló talajbaktériumok is zavartalanul hajthatják végre fontos munkájukat, a talajban levő nitrogént tartalmazó vegyü- leteknek olyan irányú átalakítását, hogy azok a növények számára készen, felvehető állapotban lehessenek. Csakhogy még jől szellőzött talajban is, ha a szükségei egyéb tényező jelen is van, nem fog keletkezni elegendő kész nitrogéntáplálék akkor, hogyha nincs elég bomlő nitrogénvegyület a földben. Ilyen eset — különösen a soványabb földeken — akkor következik be, ha régen kaptak istállőtrá- gyát. Ezeket a talajokat nitrogénműtrágyákkal kell ellátnunk, melyek, közül hazánkban olcsóságánál ős lassú egyenletes hatásánál fogva különösen a mész- nitrogént lehet ajánlani. íiVfAQÍfAm ESer és k5rnyékén Xui loöllülll lakó görögkeleti híveket, hogy folyó hó 14-én vasárnap, a budai főesperes úr délelőtt fél 10 órakor istentiszteletet tart. Kérjük a szt. gyónásra és áldozásra előkészülni. GONDNOK. 1 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 Budapesti terméuytőzsdezárlat 1929. április 9-én, UJ KÖNYVEK. Sík Sándor: GÁRDONYI—ADY—PROHÁSZKA P 6.50 Hóman—Szekfű: MAGYAR TÖRTÉNET I. ÉS IV. KÖTET kötetetenkint P 20.— GUADELUPE mexikói regéng P 6.50. Dr. Ngisztor Zoltán: TERÉZ Ä STIGMÄTIZÄLT P 3.A Keresztény Sajtószövetkezetben. Termény 76 T 77 T 78 I 79 T 80 kllogram mos pengőben pénz 1 árú | pénz | árú pénz árú pénz [ árú pénz árú /tiszavidéki új . 25.50 25.70 25.75 25.95 2605 26>15 26.20 26.30 ifelsőtiszai . . 25.30 25.50 25.55 25.75 25.85 25 95 26.00 26.10 n /fehérmegyei 25 15 25.35 25.40 25.60 25.70 25.80 25.85 25.95 5 ipestvidéki . . 25.15 25.35 25 40 25.60 25.70 25.80 25.85 25.95 «/bácskai . . . 25.15 25.35 25.4'* 25.60 25.70 25.80 25.85 25 95 ' egyéb dunántúli 25.15 25.35 25.40 25.60 25.70 25.80 25.85 25.95 Termény Pénz árú Termény pénz árú Rozs pestvidéki .... 23.00 23’10 Zab, közepes ............... 25.40 25 60 Rozs más származású . 23 00 23.10 Köles................... ... 27.50 28.50 Takarmányárpa elsőrendű új 26.25 26.50 Tengeri tiszántúli . . . 29.00 29.20 Takarmányárpa közepes . 26.09 26 50 Tengeri egyéb származású 27.90 28.15 Sörárpa felsömagyarorsz. . 28.00 28,75 Buzakorpa ................... 18.75 19.00 Sörárpa más származású . 27.00 27.50 Lucerna magyar ............... 125.00 135.00 Repce .......................... 45.00 46.00 Lóhere uagyarankamentes 150.00 160.00 Zab elsőrendű .... 25 85 26.25 Lóhere nagyarankás . . . 130 00 150.00 OLCSÓ makulaturapapir a Mozitözsdében. Budapesti rádió-műsor. Szerda, április 10 9.15: A m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 9.30: Hírek. 9.45 : A hangverseny folytatása. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05 : Zongorabangverseny. 12 25: Hírek. 12 35: A hangverseny folytatása 13 : Pontos időjelzés, időjárás és vízállásjelen- 15.30: A Magyar Rádió Újság »Morse«-tanfolyama I 6.15: Újabb adatok az aradi vértanuk történetéhez. Felolvasás. 16 45: Pontos időjelzés, időjárás-, vízállásjelentés és hírek. I7.í0 : Dr. Knapp Oszkár előadása : »Az üveggyártás.« 17 30: 36 ik Rácz Laci és cigányzenekarának hangversenye. 18 30: Dr. Lácser István felolvasása. 18 50: Olasz nyelvoktatás. 19.25 : A m. kir. Operaház előadásának ismertetése és szereplőinek közlése. 19.30: Am. kir. Operaház »Pillangó- kisasszony« előadása. Utána kb. 22 30 : Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd az Első Bu dapesti Citerakör hangversenye. Laptulaidonos és kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Kiadóhivatal! igazgató: Dr. Schőnvitzkg Bertalan. XishirdeKsgt Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 » vasárnap és ünnepnap ÍOO » Hirdetések előre fizetendők. ELADÓ gyökeres szőlőojtvány, Ripá- ria portális, Berlandieri x Ripária, Teleki és sima európai szóiővessző. Gröber Jenő, Eger. HÁZAKAT, LAKÁSOKAT legelőnyösebben közvetit Fenyő Lipót Eger, Újvilág ucca 10. PRÓBÁLJA ki egyszer szerencséjét tizenkettedikén kezdődő osztálysorsjátékon. Elárusító helye Deutsch Banküzlet. TAKARÍTÓNŐT iparos családból keres április 15-ére ügyvéd. Cím a kiadóban. KIADÓ május 1-ére 3 szobából álló lakás. Dr. Berkes Dezső ügyvéd ad felvilágosítást. DOBÓ uccában emeleti egy vagy kétszobás lakás gyermektelen házaspárnak kiadó májusra. Érdeklődni Dobó ucca 7. ÉRSEKURADALMI központban pénteken reggel pecsenye malacok lesznek eladók. Előjegyezhetni lehet a pénztárnál. Rendelje meg, ha biztosan óhajt tájékozódni a :: napi eseményekről, az :: EGER napilapot, mert azt minden nap pontosan kapja úgy a posta-, mint kihordó utján. Hirdetései által biztos eredményt ér el, ha az »Eger« napilapban hirdet. (31.) Nyomatott az Érseki Liceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadil Károly.