Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1

1929-03-19 / 15. szám

1929 március 19. EGER Miskolc újra mozgolódik a miskolci ítélőtábla érdekében. Miskolc, március 18. A miikolci ügyvádi kamara felhívására Puky Eodre dr. a képviselőhöz alelnöüe vállalta, hogy Borsod, Gőmör, Abauj és Zemplénvármegyák, továbbá Miskolc és Sátoraljaújhely váro­sok monstre-küldöttségőt a hús vét utáni napokban a miniszter- elnökhöz, illetve az uj igazság­ügyminiszterhez vezeti a miskolci ítélőtábla felállítása érdekében. A küldöttség memorandumot fog átnyújtani a miniszterelnök­nek és az igazságügyminiszter- nek, amelyben részletesen feltár­ják mindazokat az érveket, ame­lyek az Ítélőtábla felállítását sze­rintük szükségessé teszik. Mis­kolcon nagyon bíznak a küldött- ségjárásban, mert az igazság ügyminiszter nemrégiben a bírói eljárás reformja tárgyában az ügyvédi kamarákkal tartott ér­tekezletén elismerte, hogy a táblák mai területi be­osztása semmiképen sem felel meg. ás nagyon időszerűnek jelentette ki, hogy a királyi ítélőtáblák számát egy-kettövel szaporítani lehetne. Megengedik a lóhűssal való sertéshizlalást. A rendkívül mértékben megdrá­gult takarmányozási viszonyok kényszerű hatása alatt a vidéki sertéshizlalók és hizlalással foglal­kozó uradalmak mostanában sűrűn fordultak a földmívelésügyi mi­nisztériumhoz azzzal a kérelemmel, hogy engedje meg a levágott lo­vak húsával való sertéshizlalást, illetve a lóhússal hizlalt sertések forgalombahozatalát. Mayer János földmívelésügyi miniszter a hozzá mindgyakrabban érkező kérelmekre rendeletben adja meg a választ, kimondván, hogy az elcsigázott állopotban elhullott vagy levágott lovak húsának ser­téshizlalási célokra való felhaszná­lását megengedi. Egyes alföldi uradalmak külön­leges engedéllyel már a rendeletet megelőzőleg kísérletet folytattak a lóhússal való sertéshizlalással és arra az eredményre jutottak, hogy sertésre a lóhús tápláléka, külö­nösen a zsírtermelés fokozása szem­pontjából igen előnyös és gazdasá­gos és amennyiben kellő mennyi­ségű ló húsa áll rendelkezésre, racionálisnak is mutatkozik. — Vesézós. Az öt órai tea után két hölgy beszélget. Az egyik: Hallom édes szívem, te egészen rátértél otthon a gép- üzemre. A másik: Hogy gondolod drá­gám ? Az egyik: Na nézd! Te aranyom yettél egy porszívó gépet, téged pedig elvett egy — borszívógóp. HÍREK 1929. március 16 — A Szociális Missió Társulat az an­golkisasszonyok templomában nagy- böjti ájtatosságokat tart. Március 19 én, 20-án, 21 én d. u. 6 óra­kor szt. beszédet mond Frindt Jenő érseki titkor. Csütörtökn délután 4—6-ig gyónás; 22-én reggel a 8 órai szent misén befejező beszéd közös áldozás. Elnökség. — A Keresztény Iparoskor lelkes műkedvelőgárdája vasárnap dél­után 5 órai kezdettel a Széchenyi- uti székházban szépen sikerült kul- turdólutánt rendezett. Leopold Re­zső, az egri siketnémák intézetének igazgatója a siketnémaoktatásügy szükséges, hasznos és eredményes voltáról tartott mindvégig élveze­tes előadást, melyet a közönség látható érdeklődéssel fogadott s a felolvasás végén nagy tapsviharral jutalmazta az előadót. Harach Bö zsike monológot adott elő Szigeti Béla Matuszka Mária zongorakisó- rete mellett hegedült, Eicbrunn Gyula magyar dalokat énekelt, majd az Iparoskor zenekara aratott sikert zeneszámaival. A műkedvelőgárda egyfelvonásos vígjátékot hozott színre, az egyes számok között pedig Lanther János konferált. — Megakadt a zaránki plébános­lak építése. Megírtuk, hogy Zaránk község képviselőtestülete az újon­nan alakított helyi lelkészség ré­szére paróchiát szándékozik felé­píteni s evégből az úrbéresek bel­területén levő ingatlanából 800 négyszögöles telket cserél el 1 kát. holdas községi ingatlannal. Az erre vonatkozó határozatot most tárgyalta a közigazgatási bizottság, azonban nem hagyta jóvá, miután a zaránki gazdaközösség legelte­tési társulata vagyonelidegenité- séhez vagy cseréjéhez az összes illetőségekre eső szavazatoknak több mint a kétharmada szüksé­ges, míg az említett határozatot csak egynegyede hozta. A község tehát annak a szabálynak megfe- lolően köteles új határozatot hozni. — A Legényegylet lelkigyakorlata vasárnap reggel kedves ünnepség­gel fejeződött be. Áldozás után kétszáz terítékes reggeli volt a díszteremben, amelyen Széchenyi György gróf, Török Kálmán pré post és vitéz Subik Károly c. ka­nonok, a Legényegylet elnöke is részt vettek. Mindhárman lendüle­tes beszédet mondottak. A szülők nevében pedig Lichter Lajos kö­szönte meg a magas vendégek rész­vételét. 5 * Gyengélkedés idején, kü­lönösen ha a rosszullétet szorulás fokozza, a természetes «Ferenc József« keserüviz fájdalommentes szókürülóst, kielégítő emésztést és kellő étvágyat hoz létre. Híres nő- orvosok a legnagyobb elismerés hangján írnak a valódi Ferenc József vízről, mert ez a kritikus korban is hosszabb időn át alkal­mazható, anélkül, hogy kitűnő ered­ménye változnék. Kapható gyógy­szertárakban, drogériákban és fű­szerüzletekben. ra«***» *-•» •»v ^ *53 ».*** •-a**»* — Új tornyot kap az Árpádkora­beli hires balatoni harang A bala­toni templomon eleddig nem volt torony, mert a templom előrésze nem bírta volna meg azt. Most a Rimamurányi Vasmű R. T. aján­dékképen mégis megépíti a tor­nyot a balatoni róm. kát. hívek­nek, 6000 pengős kiadással, amely tornyot mestermódra építik a tem­plom elejére Az építés a modern mérnöki és építési tudomány dia­dala lesz s mint ilyen, az ország­ban legelső. A munkálatok meg­kezdődtek. A balatoni templom mögött külön álló eddigi harang­láb egyébként arról nevezetes, hogy benne ma is aktív szolgálatot tel­jesít az ország egyik legrégibb, úgy­nevezett Salvator-harangja, mély 1273-ban öntetett, mellyel tehát már az Árpádok-idejében haran­goztak s mely a török hódoltság idején 150 évig egy kenderáztató tóban volt elrejtve. — Az egri kir. törvényszék Pret- tenhoffer-tanácsa holnap, kedden déletőtt 9 órakor a III. számú tanácsteremben tárgyalja Nagy Gyula vármegyei irodaigazgató balesetét. A tárgyalás lefolyásáról lapunk egyik legközelebbi számá­ban közlünk részletes tudósítást. * Húsvéti kópsslapok a legnagyobb választékban kaphatók az Egri Kér. Sajtót zövetkezet és a Szé­chenyi könyv- és papirkereske- désben. — Március 15-e Ecséden. Az ecsédi róm. kath. tanítótestület március 15-én szépen sikerült hazafias ün­nepélyt rendezett a Kultur-házban, amelyen hazafias szavalatok és színdarabokon kívül ünnepi beszé­det mondott Varjú József plébá­nos és Peller Mihály tanító. * Uránia. Hétfőn csak 16 éven felülieknek : »A MILLIOMOS FIU« dráma 7 felvonásban. Főszerepeit Maria Álba és Warren Burke ját­szik. — »SZERELMES VAKÁCIÓ« diáktőrténet 6 felvonásban. A két főszerepet Marcelina Day és Kath- leen Key alakítja. — Kedden és szerdán Harry Piel legújabb ka­landja: »A LEGYŐZHETETLEN HARRY« 10 felvonásban. Burleszk és Híradó kiegészítő műsor. Elő­adások kezdete 6 ős 7*9 órakor. Laptulaidonos és kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Kiadóhivatali igazgató: Dr. Scbőnvitzkg Bertalan. SZLAVKOVSZKY BÉLA mérlsgkészítő és javító üzeme MIS K0LCZ Dr. Szentpáli István ucca 15. Nagy mérlegek javításához SZERELŐT KÜLD! Valódi , ETERNIT“ pala egyedárúsítása. Mindennemű épületfa és épít­kezési anyagok, fa­ragott, fűrészelt és asz­talosárú minőségben, tégla, tetőcserép, üvegcserép, kátránylemez, KOLLÄRIT BŐRLEMEZ, szigetelő minden minőségben, cement, menyezetnád stb. Szőlőkaró minden méretben és minőségben. Porfland cement ára métermázsánként P 7*30 Minden fenthirdetett építkezési anyagok leg­olcsóbb árban és kedvező részletfizetési fel­tételekkel is kaphatók REINER ADOLF fakereskedö telepein Vörösmarty u. 39. Verböczy u. 13. Deák Ferenc ucca 67. J----Borok beraktározását, kezelését és Á cn oi oinion értékesítését elvállalja a Nemzet- ü közi Borkereskedelmi Részvény­ROROKR/V társaság egri pincészete (Borszöv.) Bővebb felvilágosítás a társaság hív. he | lyiségében d.e. 8 12 és d. u. 2 5-ig kaphatók. * I

Next

/
Thumbnails
Contents