Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1

1929-02-28 / 49. szám

1929. február 28. EGRI NÉPÚJSÁG 8 Véres összetűzés hat egri legény és a baktai erdőőr között A fatolvajok állítólag baltával rohantak az őrre, aki lelőtte egyik támadóját Eger, február 27. Tegnap délelőtt Vancsai Kál­mán egri földmíves öt társával gallyat lopni ment a baktai er­dőbe. Útközben találkoztak az erdőőrrsl, aki megállította és kérdőre vonta őket. Hogy ezután mi történt, az még nincs teljesen tisztázva. Vancsai Kálmán elő­adása szerint az őr a baltáikat követelte, de mivel nem akarták átadni, közéjük lőtt. A lövés, mely sörétes vadászfegyverből történt, Vancsai Kálmánt találta, akit társai, mikor az őr elmene­kült, hátukra vettek és behozták Egerbe Ezzel szemben tegnap délután jelentkezett az egri kapitánysá­gon a baktai erdőőr ős elmon­dotta, hogy a délelőtt folyamán megállított hat egri fatolvajt, akik őt körülfogták, baltával megtámadták, úgy, hogy kény­telen volt fegyvert használni. A rendőrség bűnügyi osztálya jegyzőkönyvet vett fel az erdő­őr vallomásáról és átküldte az illetékes ciendöri hatóságnak, ahol eljárás indult az egyelőre még zavaros ügy részleteinek pontos megállapítására. Az összetűzés áldozata — j Vancsai Kálmán földmives — ső- I rüléseivel jelenleg az irgalmasok | kórházában fekszik. A Faluszövetség meg­alakulása Egerszólát községben. Vasárnap a faiuii gazdák és helybeli vezetőség részvételével és nagy érdeklődése mellett ala­kult meg a hevesmegyei Eger- szőlát községben a helyi Falu- szövetség. Az alakuló gyűlésen a Faluszövetség képviseletében Radnóti István központi titkár jelent meg. A római katholikus iskolában nagy számban össze­gyűlt gezdaközönség előtt id. Vágássy János kántortanitő nyi­totta meg a gyűlést, amely után Botár Elek tanilő vezetésével hazafias dalokat énekelt a gazda- ifjakból álló dalárda. Ezután Radnóti István központi titkár tartott hosszabb előadást a fa­lusi nép szervezkedésének jelen­tőségéről. Ismertette a Faluszö­vetség országos szervezetének működését. Az elhangzott előadás után az egybegyűltek nagy lelkesedéssel mondták ki az egerszőláti Falu- szövetség megalakulását, mely­nek ditzelnöke id. Jankó Bre- zovay Miklós ny. min. tanácsos, földbirtokos lelt, elnöke pedig Körmendy Miklós községi vezető jegyző. Két évi börtönre Ítélt a Tábla izgatás miatt egy gyöngyösi ügyvédet 1919. március és április havá­ban Waldner György dr gyön­gyösi ügyvéd több ízben beszé­det mondott, amelyben a papság ér a vagyonos osztály ellen iz­gatott é» azt hangoztatta, hogy meg kell dönteni a fennálló tár­sadalmi rendet. A forradalmak után a gyorsított eljárás során Waldner György dr. t két évi börtönbüntetésre ítélték. Később perujítási kérelemmel élt, amely­nek a bíróság helyt adott és így került az ügy ismét az egri büntetőtörvény szék elé, ahol uj abb tanukat hallgattak ki, akik iga­zolták, hogy Waldner György nem tette meg az inkriminált ki­jelentést. Az alapperbeli ítéletet a bíróság hatályon kívül helyezte és a vádlottat felmentette az el­lene emelt vád alól, de a Tábla Gadő-tanácsa Kéler Béla dr. fő- ügyészhelyettes és a védő fel­szólalása után az egri törvény­szék ítéletét megsemmisítette és az alepperbeli ítéletet visszaállí­totta. Az ítélet ellen a vádlott ■emmiségi panasszal élt. Ország-Világ. — Egyik Lemberg melletti falu­ban esküvőt tartott egy gazdag fiatal parasztpár. Az oltár előtt álltak, amikor a templom oszlopa mögül előugrott a férj jelölt el­hagyott kedvese és a vőlegény koponyáját egyetlen fejszecsa- pással széthasította. A leány, akit azonnal letartóztattak, a C3en- dőrségen atst vallotta, hogy fél­tékenységből követte el tettét. A templomot az egyházi hatóság ideiglenesen bezáratta. — Mayer János a parlament szőlőgazdasági - javaslati vitája közben nagy beszédet mondott melyben kijelentette, hogy a gaz­dasági problémákat nem lehet állami támogatással megoldani. Nagy baj ßz, hogy a kis szőlő- birtokosok teljesen szervezetlenek. Ezeket a törvény erejével kell tehát szervezetbe tömöríteni, de a szervezeteket autonómiával kell ellátni. Kívánatosnak tar­taná ő is a borfogyasztási adó eltörlését, de mert ezek a köz­ségek jövedelmét jelentik, a községek nem tudnának más fedezetről gondoskodni és így ezt a kérdést máról holnapra nem lehet megoldani. Az lenne az óhajtása inkább, hogy a bor­fogyasztási .'adóból befolyt ösz- szegek a borkereskedelem és a borexport fejlesztésére fordíttas- sanak. Önálló gyümölcstermelési javaslatot akar a Ház elé hozni, amely megvédené a gyümölcsöt. Kijelenti, hogy belföldön több borházat nem állítanak fel. A szőlőbírságokat szőlőművelősi célokra fogják fordítani. A ja­vaslatot elfogadásra ajánlotta. Időjárás. Budapest, február 27. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: — Hazánk­ban a hőmérséklet tegnap már mindenütt normális volt. A mi­nimumok éjjel is alig sülyedtek a fagypont alá. Az éjszaka fo­lyamán általános havazás, illetve esőzés indult meg. Prognózis: Hősüllyedás várható havazással. Később változékony és hideg idő. Eger, február 27. A Meteorologiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben teg­nap -f7’8 C. fok volt a maximá­lis hőmérséklet. Éjszaka -J-l-8 C. fokot mutatott a hőmérő. Rag- gél hét órakor —J-l-8 C. fokot mértek. Gyenge északkeleti szél fújt. Csapadékmagasság reggel 7 órakor 1 mm. HÍREK Előadás a szabadkőművességről. Az Emericana egri szervezete, az Agria és Egedia corporatiók már­cius hó 2.-án szombaton, este fél 9 órai kezdettel a Kath. Kör nagy­termében összejövetelt tartanak, mely alkalommal Dr. Somogyi I-tván volt nemzetgyűlési képvi­selő, gyöngyösi ügyvéd »A sza­badkőművesség szerepe a forra­dalmak előidézésében* címmel előadást tart. Az összejövetelen megjelenik Stiller Kálmán gimn. tanár, a gyöngyösi konventpriora is, aki a gyöngyösi testvérszerve­zet üdvözletét fogja tolmácsolni s pohárköszöntőt mond az egri fő iskolai ifjúságra. Amennyiben ven­dégek részt óhajtanak venni az összejövetelen, meghívó iránti igé­nyüket jelentsék be az Agria cancelláriájában. Nem tagoknak meghívó felmutatása kötelező. * Makacs székrekedés, vas­tagbél katarus, gyomorbaj, puffa­dás, vértorlódás, sárgaság, arany­eres csomók, csípőfájás eseteiben a természetes «Ferenc József« ke­serűvíz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc József víz még ingerlékeny belü bete­geknél is fájdalom nélkül hat Kap ható gyógyszertárakban, drogéri­ákban és fflszerüzletekben Az Ipartestületek Országos Szö­vetsége február hó 26-án Buda pesten tartott nagyválasztmányá­nak és a Kézműves Kamara mel­lett szavazott ipartestületek elnökei­nek együttesen tartott nagygyűlé­sén Rudii Károly érseki líceumi nyomdaigazgatót, az ipartestület elnökét, az iparosság érdekében, de különösen a Kézműves Kamara ügyében kifejtett fáradhatatlan te­vékenységének elismeréséül egy­hangúlag az Ipartestületek Orszá­gos Szövetségének társelnökévé választották. * Felhívás. Az Egri Hangya Szövetkezet az árútérítés kiadását a f. évi március hó 1-től megkez­dette. Felkéretnek a t. tagok, hogy az 1928 évi pénztári szelvényeket (blockokat) naponként délután 3-6 óráig összeszámolva, az üzletrész (tagsági könyv) felmutatása mel­lett beszolgáltatni szíveskedjenek. Az egri Keresztény Iparoskor már­cius 3.-án, vasárnap délután 5 órai kezdettel kultúrdélutánt tart a kö­vetkező műsorral: 1. Zene. Lehár: Losonczy induló. Játsza a Keresz­tény Iparoskor zenekara. 2. Mono­log. Előadja Liszkóczy Klára. 3. Előadást tart vitéz Veszprémy Dezső leánygimnáziumi igazgató. 3 Énekes táncjelenet. Előadják: P. Kernstock Hedwig, Vass Böske és Klára, Pók Ede, Rudlof István. 5. Magánjelenet. Előadja Vass Klára. 6. Zene. Valter Kollo: Jel­mezbál a kecskeistállóban 7. Jean, Jean. Bohózat egy felvonásban. Személyek : A művésznő : L. Varjú Rózsi; Árfolyam Samu bankigaz­gató : Rudlof Gusztáv; Leár Töhö­töm színigazgató: Rudlof Gusztáv; Jean, a művésznő inasa: Pók Ede; Nelly szobalány: Vass Klára. — Lanther János főrendező konfe­rál. Zenekart vezényli Herovics Antal. Kultúrdélután rendezője Pók Ede. — Kötelező belépti-díj nincs. Házalap-jegyek 40 fillérért a helyszínén válandók. * Uránia. Szerdán csak egy na­pig: «LUJZA KIRÁLYNŐ« törté­nelmi epizódok egy királynő életé­ből, két részben, 14 felvonásban. Első rész :«APOTTSDAMI IDILL.« Második rész : «A JÉNAI OROSZ­LÁN« Csütörtöktől vasárnapig a szezon egyik legszebb, Emil Jannings legnagyobb filmje: »OROSZOR­SZÁG« Alfred Neumann világhírű történelmi drámája 10 felvonásban. A főszerepeket Lubits Ernő ren­dezésében Emil Jannings, Neil Ha­milton, Lewis Stone, Florence Vi­dor, Vera Veronina és Harry Cor- ying játszák. Burleszk és Híradó kiegészítő műsor. Előadások kez­dete hétköznapokon 6 és egyne­gyed 9, vasárnap 4, egynegyed 7 és fél 9 órakor. OROSZORSZÁG Csütörtöktől vasárnapig az LUBITSCH RENDEZÉS #URÁNIÁBAN. #

Next

/
Thumbnails
Contents