Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1
1929-02-26 / 47. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1929. február 26. * Uránia. E hét folyamán három nagy film kerül bemutatásra. Az első hétfőn és kedden Joe May mesterműve: »HAZATÉRÉS« filmregény Leonhard Frank «Karl és Anna« című novellája nyomán 10 felvonásban. FőszerepeitDita Parlo, Lars Hanson és Gusztáv Froelich játszák Műsoron van még a «FÁRAÓK ORSZÁGÁBÓL GÉNUÁBA« utazási film és egy rajz-trükkfilm. A hét másik két nagy filmje: •LUJZA KIRÁLYNŐ« és -OROSZORSZÁG«. Az utóbbi főszerepét Emil Jannings játsza Előadások kezdete hétköznapokon 6 és egynegyed 9, vasárnap 4, egynegyed 7 és fél 9 órakor. Mozielőadás a ferenceseknél. A ferencesek fehértermében jövő szombaton, március 2.-án, d. u. 5 és este 8 órakor, valamint március 3. án d. e 11 ó, d. u. 5 és este 8 órakor »Quo vadis« világ hirü film kerül bemutatásra, mely az első századok véres keresztény üldözéseit eleveníti meg. A Párisi Magyar Diákegyesület Utazási Osztálya, amely aMEFHOSz tanulmányutjait rendezi, március hó 24 napján 21 napos időtartammal tanulmányutat indít Paris— Riviera—Északolaszországba. Részvételi dij egyetemi hallgatóknak 245 P, kísérőknek 400 P. Jelentkezési határidő március 6. Ezzel kapcsolatban már most felhívjuk az utazás iránt érdeklődők figyelmét, hogy a nyár folyamán több tanulmányutat rendez a legmérsékeltebb árak mellett Európa különböző országaiba, sőt megfelelő számú jelentkező esetén Amerikába is. Az érdeklődőknek készséggel szolgál felvilágosítással az Utazási Osztály irodája (Budapest, IX., Ferenc körút 38 f. 2. Tel.: Aut. 874-48) akár levélbeli, akár szóbeli megkeresésekre is naponta d u. 3—5 óra között. Elmaradt országos vásár. A március hó negyedik napjára hirdetett káli országos kirakodó ős állatvásár elmarad. Laptulaídonos és kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Kiadóhivatal! igazgató: Dr. Schőnvltzky Bertalan. ÉRTÉKTŐZSDE. Angol font................... 27.75 Belga frank ................... 79. 50 Cseh korona ................... 16.95 Dán korona ................... 152.50 Dinár .............................. 10.01 Dollár .......................... 570. 75 Francia frank ............... 22.50 Hollandi forint ............... 229.10 Lengyel zloti ............... 64.10 Leu.............................. 3.395 Leva.............................. — Lira.............................. 29.90 Német márka ............... 136.00 Norvég korona ............... 152.55 Osztrák Schilling .... 80.55 Spanyol peseta . • . . 87.70 Svájci frank................... 110.05 Svéd korona .................. 152.90 m Zeneműkedvelők ügyeimébe! Az idéng legújabb rádió-slágerei: Csicsóné Egyszer voltam a báiba Egyszer voltam nálatok Minek csaljuk egymás szivét Jázmin illat Rossz vagy hűtlen csapodár Ramóna Hóvirág Magáért Ibolyák, lilaszínű ibolyák Miért kacag Miért néz rám Te vagy a legszebb álmom Ma még csupa csillag az ég Cigány tangó Nincs messze Kairo Páris, szép Páris Van néha, hogy fáj a szivünk Az utolsó Verebélyi lány Levendula szál 32-es baka vagyok én Három bokor saláta legszebb számai. Legújabb szépirodalmi művek! Barclay; Esti dal (The Bosary) VI. kiadás................................................6-50 Barclay: Shenstone asszonya (The mistress of Shenstone) V. kiadás 5-60 Barclay : Hz elválasztó fal.............................................................................7-40 Baumann : Ä feláldozott.................................................................................8-20 Colom a: Juan Miseria.....................................................................................3-70 Crawford: Küzdelmes szerelem ...............................................................9-20 Pakocs; Lélekzuhanás.......................................................................... ... . . 6 40 , Pericard : Egy apa regénye ...................................................................... 5 50 í Sienkiewicz : Tűzzel-vassal .................................................................................9 20 Egész vászonkötésben ák az Egri Keresztény Budapesti rádió-műsor. Kedd, február 26. 9.15: A m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 9.30: Hírek. 9 45: A hangverseny folytatása. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12 05: Zongorahangverseny. 12 25: Hírek. 12 35 : A hangverseny folytatása. 13: Pontos időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 14 30 : Hírek, élelmiszarárak. 16 : Harsányi Gizi mesél a gyermekeknek. 16.45: Pontos időjelzés, időjárás-, vízállás- jelentés és hírek. 1710: Horváth Jenő dr. előadása. (Újkori történetek.) 17.40 : Sovánka Nándor és cigányzenekarának hangversenye. 18.30: »Mit üzen a rádió?« i9.30: Német nyelvoktatás. 20: Három egyfelvonásos. 1. »A primadonna.« 2. »Az orr.« Bohózat. 3. »Jó éjszakát.« Dráma. Irta: Köpeci Boócz Lajos. 2130 : Pontos időjelzés, hírek. 21.45 : Csillag Erzsi és Ekker Szidi, a Városi Színház operaőnekesnői- nek hangversenye. 22 20 : A Magyar Külügyi Társaság előadássorozata. Paikert Alajos miniszteri tanácsos : »Magyarország mezőgazdaságának jelentősége Európában.« — Utána : Időjárásjelentés. — Majd: Gramofonhangverseny. Ma folpiKp Pl lejárt előfizetését megújítani! *Eger és környéke részletes kalauza, Irta Szmrecsányi Miklós. Ära 1 pengő. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, a Liceum és a Szinház melletti újságára- sító pavilonokban; továbbá az Érseki Liceum portásánál. Az egri kir. jbiróság, mint tkvi hatóságtól. ; 1515 tk. szám. 1929. Árverési hirdetmény-kivonat. Neumayer Füíöp rt. végrehajtatónak Peterka Istvánná, Arlett Etel végrehajtást szenvedő eilen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság az újabb árverést Egyházmegyei Takarékpénztár rt. csatlakozott kérelmére ennek 264 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett, továbbá dr. Pálmai S»ndornak mint Peterka István csődtömeggondnokának kérvénye következtében a vt. 204. § a értelmében Peterka István ellen a végrehajtási árverés joghatályával biró önkéntes árverést az egri kir. járásbíróság területén levő, Eger városában fekvő, s ez egri 8122 sz. betétben A kereszt 1. sor 5761/42 hrsz. alatt felvett Peterka István és neje Arlett Etel nevén álló udvarra 900 pengő. Az egri 8197 sz. betétben A I. 1., 2. 11720/1 és 1W21/1 hrsz. alatt felvett, ugyanazok nevén álló szántóra 750 P és végül az egri 2793 sz. betétben A I. 8., 9. sor 11720/3 és 11721/1. hrsz. alatt felvett ugyanazok nevén álló szántóra 1500 P, Egyezerötszáz pengő) kikiáltási árban. Amennyiben egyrészt a végrehajtatok, másrészt a tömeggondnok az árverés megtartását utóbb nem kívánnák, az árverás megtartását kívánó végrehajtatok óhajára a fenti ingatlanoknak 76 77 78 79 80 Termény kilogrammo s p e n g ő b e n 1 pénz árú péuz árú pénz árú pénz árú pénz árú 1 tiszavidéki új . 1 26.40 25 8 25.85 26.00 2b 05 2615 26.20 26.30 tfelaötiszai . . 25.65 25.65 25.70 25.85 25.90 2S 0 > 26.00 26.10 S /fehérmegyei 25 20 25.35 25.45 25.60 25.70 25.80 25.85 25 95 5 Ipestvidéki . . 25.20 25.35 25.45 25 60 25.70 25 80 25 85 25.95 */ bácskai . . . 25.25 25.40 25 5d 25.65 25.75 25 85 2590 25 00 ! egyéb dunántúli 25.20 25.35 25.45 25.60 25.70 25.80 25.85 25 95 Termény Pénz árú Termény | pénz | árú Rozs pestvidéki .... 23 30 2340 Zab, közepes ............... 25.50 26 75 Rozs más származású . 23 30 23.40 Köles ............................. 26.00 26.50 Takarmányárpa elsőrendű új 25.50 25.75 Tengeri tiszántúli . . . 28.35 28 65 Takarmányárpa közepes . 25.25 25.50 Tengeri egyéb származású 27.85 28.10 Sörárpa felsömagyarorsz. . 26.50 27.50 Buzakorpa .... . . 18.75 19.00 Sörárpa más származású . 26.00 26.50 Lucerna magyar ............... 130.00 140.00 Repce új.......................... 45.00 46.00 Lóhere nagyarankamentes 150.00 160.00 Zab elsőrendű .... 26 00 26.15 Lóhere nagyarankás . . . 130 00 145.00 Budapesti termény tőzsdezárlat 1929. febr. 25-én. Peterka Istvánná, Arlett Etel nevén álló fele részre — tömeggondnok kívánságára a Peterka István nevén álló másik fele. -- a másik társtulajdonos ingatlan jutalékának elárverezése nélkül is elárverezhetek — ez esetben a fenti kikiáltási árak fele vétetik kikiáltási árul, elrendelte. Az árverést 1929. március hő 26-án d. e. 11 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében földszint 12. ajtó fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók ei. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek elöleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni 1881 : LX. t.-c. 147. 150. 170. §§. 1908: XL. t e. 21. §.) Az aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. t.-c. 25. §.) Eger, 1929. február 17. napján. RE1TMANN s. k. kir. jb. A kiadmány hiteléül: FODOR kiadó. Rendelje meg, ha biztosan óhajt tájékozódni a :: napi eseményekről, az :: EGRI NÉPÚJSÁG napilapot, mert azt minden nap pontosan kapja úgy a posta-, mint kihordó utján. Hirdetései által biztos eredményt ér el, ha az Egri Népújságban hirdet. 'á HighirágtcscKMinden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 > vasárnap és ünnepnap 100 > Hirdetések előre fizetendők. ELADÓK: Ráchegy dűlői 6—700 négyszögöl föld, Tetemvár út 19 számú ház, Baktai első dűlői másfélhold beültetett szóló. Tudakozódni Farkas Mihályné. Sándor ucca 10. OLRJGYÁR keres Eger és vidéke részére jómegjelenésű képviselőt. Gazdaságokkal összeköttetéssel bírók előnyben. Ajánlatokat »Nagy kereset« alatt a ki- adóhivatal továbbit. MÉRLEGEKET tökéletesen javítja Szlavkovszky Béla mérlegkészítő és javító üzeme. Miskolc. OTTHON kávéház teljes berendezéssel házzal együtt eladó. Kossuth tér 3. DEM ÉNDIN egy hold beültetett szőlő eladó. Érdeklődni lehet Koszorú ucca 19. KÉZIMUNKÁBAN jártas leány állandó alkalmazásra felvétetik Kiss Endre divatházában. TAKARMANYRÉpAT keresek megvételre, vagy esetleg cserébe kőszénért. Cím a kiadóban. ZART üveges hintó, csaknem új rágós henteskocsi eladó, Káptalan ucca 1. Fodornál. (Széchenyi u. 12. ^ régi postaépület) ^ Megnyílt a „Széchenyi“ könyv-, zenemű- és papirkereskedésl (Széchenyi u. 12. régi postaépület) (47.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly.