Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1

1929-01-29 / 24. szám

2 MHBMWraWHWIlfflWII EGRI NÉPÚJSÁG 1929. január 29. — Örömmel é« megelégedéssel látom, hogy a jelenlévő szőlős­gazdák megértették éa átárazták ennek az ügynek a fontosságát. Fontos, hogy mi, akik itt össze­jöttünk, azzal a gondolattal és kedvvel menjünk szét, — hogy megindítottunk egy akciót. — Engem az egri gazdák min­denkor az oldalukon fognak látni. Kívánták, hogy résztvegyek és én szívesen réiztveszek a pince- szövetkezet létesítésében. S az én részvételem biztosíték, hogy itt önzetlen munkának kell foly­nia a kisemberek, a szőlősgaz­dák és az egri bor érdekében. (Éljenzés.) Az összeferhetetlen örökösök Tisza polgáron kétfelé bontottak egy házat. Tiszapolgár, január 28. Mulatságos eset foglalkoztatta néhány nappal ezelőtt a tisza- polgári ceendőrséget. Grendorf József váltókezelő évekkel ezelőtt egy házat örökölt, amelyhez özv. Hunár Jőzsefné, Éliás Juliánná is jogot formált. Minthogy meg­egyezni nem tudtak, perre ke­rült a dolog. A pert özv. Huszár Jőzsefné mind a három fokon elvesztette. A kúriai ítélet kihir­detése után özv. Huszárné még mindig nem akart belenyugodni a megváltozhatatlenba és egyet gondolva, lebontotta a lakatla­nul álló házat. Mire Grendorf Józsi tudomást szerzett a dologról, már csak a puszta falak meredeztek az ég­nek. A tetőt, — az ejtőkat ő* az ablakokat özv. Húszamé elvitte és az udvarán elraktároztatte, mondván, a ház fele az enyém — felét tehát joggal elhoztam, a másik felét: a csupasz falakat pedig Grsndorfnak hagyom. A csendőrök azonban nem igy gondolkoztak és miután a lefog­lalt »bűnjeleket«: a háztetőt, az ajtókat és az ablakokat a köz­ségi elöljáróságnak megőrzés végett átadták, özv. Huszár Jő- zseíné ellen vagyonrongáláa ci mén megtették a feljelentést. A katonai pálya altruisztikus célok érdekében teljesített kötelességek szakadatlan sora. Milyen legyen a Jelenkor tisztje? — „Cserkészlelbtiletti ifjak, iiteteket hívlak a katonai pályára.“ Schönner Odilo altábornagy liceális előadása az egri gimnázium tornatermében. Eger, január 28. A ciszterci szellemnek, a ki- teljesedett ciszterci szellemnek lélekemelő ünnepei azok a lice- ális előadások, amelyeket mosta­nában vasárnap délutánonként az egri gimnázium tornatermé­ben ennek a nagynevű intézet­nek visszatérő öregdiákjai tar­tanak a különböző életpályákról. Tegnap ugyancsak illusztris közönség előtt folyt le a liceális előadás. Kürti Menyhért dr. fő­igazgató megnyitó szavaiban egyebek között ezeket mondotta: — Ciak az imént jöttünk a temetőből, a halottak városából. Azért jöttünk itt össze, hogy az életre neveljünk és az életre ta­nítsunk. Az, akit most eltemet­tünk, ugyanezt tette. Ennek az intézetnek nem volt még egy tanára, aki a gyermeki szíveket úgy megfogta; nem volt még egy tanára, akit a gyermeki szi­vek olyan meleg szeretettel vet­tek volna körül... Ezután Schönner Odiló altábor nagyhoz fordulva, igy beszélt tovább Kürti főigazgató: — Ez az intézet dicsekedhe­tik hálás tanítványokkal. Ke­gyelmes uram, te magad is ilyen hálás tanítvány vagy, aki most mint öreg diák visszatértél. Ne­mes dolgot cselekedtél, hogy el­jöttél ide, hogy megerősíts és taníts bennünket . . . Schönner Odiló altábornagy a székesfehérvári vegyesdandár parancsnokát taps és éljenzés fogadta, amikor fellépett az elő­adói emelvényre. — Majdnem olyan meghatott­sággal állok itt előttetek — mon­dotta Schönner altábornagy — mint negyvenkét évvel ezelőtt, mikor ennek az intézetnek első- osztályába beléptem. Köszöntöm szülővárosomat és köszöntelek titetek, kedves tanáraim, akik nyolc éven át tanítottatok egész­séges felfogásra. Édes anyám után nektek köszö­nöm jó tanáraim,, hogy engem német leszármazásom ellenére, tisztességes magyar emberré neveltetek. — Az általános védkötelezett- ség idején tapasztaltuk, hogy az az ember, aki katona volt, fel­lépésében és munkájában is kü­lönb volt, mint ez, aki katonai szolgálatot nem teljesített, Ma, a toborzott hadsereg idején pe­dig mindtűrűbben találkozunk a kívánsággal, hogy bárcsak minél előbb ismét soroznának. Valami baj lehet a serdülő ifjú­ság körűi. — A katonaság az odakerült fiatalság lelkét átformálta, át- gyúrta, kicsiszolta. Ez az átfor­máló, átgyűrő valaki a katona­ságnál a tiszt volt. Az 6 keze hiányzik ma a serdülő fiatalság­nál. — Régente, a 80-as évek táján, a fiainknak azt mondottuk, ha rosszul tanultak : «Fiam szamár vagy, eriggy katonának /» Az akkor sem egészen helytálló fel­fogás azonban a háború után megváltozott. A háború tanul­ságai alapján szigorúbb köve­telmények állnak fenn a tiszttel szemben. A világháború egészen a technika jegyében állott. A katonai tudomány a háborúban felölelte az eddig nem tisztán katonai tudományokat is és ki­bővítette. A jelenkor tisztjének tehát nem elég tisztán a gyakorlati és szolgálati ismerete, amely szabályzat egyébként maga is meghatvannégyszerese- dett a háború után. — A honvédség rendeltetése a honnak a megvédése és hazánk trianoni megcsonkítása óta a honnak a visszaszerzése. — Nemcsak sok és jól felsze­relt katonára van szükségünk, hanem mindenekelőtt sok olyan lálekre, akik hisznek Magyarország feltámadásában. — Nemzetünk érdeke, hogy az iskola befejezése után népünk ifjúságának nevelését a katona­ság vegye át. — A jelenkor honvédtisztje nemzetnevelő is, nemcsak na­gyobb értelmi, hanem magasabb erkölcsi és lelki követelményeket kell tehát vele szemben támasz­tani. — A vezető személyes példája kapja meg legjobban az aláren­delteket. De a tiszt ne csak akkor legyen példaképe csapatának, amikor annak élén rohamra in­Rózsa egg ravatalra. Irta: Hatala Pál. — Nos, ifjú űr, mit i® tanul­tunk mára ? — kérdezte csen­desen, de annál nagyobb kíván­csisággal Kovách tanár űr. Én csak álltam némán a ka­tedra előtt, mint egy született botanikus, kinél a csillagok kon­stellációja felől érdeklődnek. Mögöttem eközben negyven tüdőből tört elő dübörögve az előbb még elfojtott hosszú drukk, mert — hál’ Ég — nem ők az áldozatok. Én pedig — amint mondom — álltam a katedra előtt kihú­zott mellel büszkén, mint egy ifjú óriás, ki negyven ember életét merü meg rettenhetetlen bátorságává]. Tekintetem végigsiklott e fe­szült pillanatok alatt az ablak mélyedésében nyugodtan szövö­gető pők szorgalmas munkáján. Ez volt a természetrajzi elő­adóban tanyázó póktársadalom királyának a tündérp lotája. Jaj is lett volna annak az ér- zéktelen diáknak, ki valamelyik «természettani műremeket» (pók­hálót) szét merte volna tépni barbár kezével. Éppen egy szemtelen legyet fogott a »Nagymogul» ott az ablakmélyedésben, mikor újra felémfordította vastag notesza fölül aranykeretes evikkerét Ko- vácb tanár űr. — Úrfi, nem készültünk ? — De .... de igán — vágtam ki a világ legvakmerőbb hang­ján, az előbbi megfigyelésem közben kellemetlenül megzavar­va. — Fel volt adva a «Kerti- rőzsa.» * Azután megint hosszú hallga­tás következett. Néztük egymást ezőtlanúl. Jóságos kék szemével a lelkem mélyén járt már. Éreztem, hogy Bimogat belül fehér puha kezével. Én tovább bírtam a hallgatást, mint ő, mert összeráncolta szem­öldökét s kimondta rám a szen­tenciát : — Megint nem tanultál 1 Pedig, ha jól emlékszem, — folytatta tovább lassan — harminchét év- vei ezelőtt édesapád jobban tud­ta ezt valamivel. Meg is mond­hatod neki odahaza, hogy még a mai napig is tartozik nekem egy szál rózsával, amit feleléskor ígért. No menj csak a helyedre, majd elhozod te holnapután -azt a rózsát, s akkor elmondasz egyet-mást róla. Azután a notesza fölé hajolt megint és jegyzett soká a töb­biekhez valamit. Hanem, jött a holnapután. — Úrfi, hol a rózsa ? — kér­dezte szigorúan. Én m9g elfe­lejtettem a rózsát elvinni. Jött a másik holnapután, . . . megint elfelejtettem. Jött utána még sok, nagyon sok holnapután, esztendők, de én csak nem vittem el a rózsát. Pedig, ha meglátott valahol, első szava volt : —• Úrfi, hol a rózsa? Ha reggelenként az ablaka alatt mentem el, lehajtottam a fejem szégyenlősen ; nem mertem sokszor odanézni, mert tudtam, hogy ott a kérdőjel: — Úrfi, hol a rózsa? Egyszer, egy ködös reggeleD sötét lobogó lengett az ablaka mellett szomorún, fájón. Jaj, felém integetett: — Úrfi, hol a rózsa? . . . Mindent megértettem. S vala­mi forró csepp futott végig sá­padt arcomon.. . Nesze, jő tanárom, itt a leg­szebb rózsa. Elhoztam. Leteszem ravatalod sötét kár­pitjára apám adósságát.

Next

/
Thumbnails
Contents