Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-12-30 / 298. szám
1928 decamber 30 EGRI NÉPÚJSÁG 3 a Pista, mini pl. Lindbergh az őcsán repülő hőse. Kérésünkre elmondja, mit csinált Londonban egy féléven fit. — Ma egy hete, szombaton reggel indultam el Londonból. Ostende, Köln, Becs és Budapest érintésével hétfőn délután félhatkor, tehát karácsonyestére érkeztem meg Egerbe. — Londonban angolul tanultam. Az első két hőnap alatt egy boardií g house-ban tanultam, de ez oly messze volt London központjától, mint Füzesabony Egertől. Beköltöztem tehát a «városba» és az Oxford Street en az úgynevezett regent ichool-ban tanultam tovább. Közben sétáló órákat is vettem. így tekintettem meg London látnivalóit. Az eredmény : megtanultam angolul, dicsekvés nélkül mondom, hogy nyolcvan százalékra elsajátítottam az angol nyelvet. Három angol rekord. — Közben mindig volt alkalmam az úszásra is. Jártam a városi uszodákba. Tanítottam úszni több fiút és leányt, közöttük egy kis festőleányt is, akitől éppen a 21. születésnapomon kaptam nagyon szép képet. Hálája jeléül adta az angol festőleány, hogy megtanítottam úszni. — Meghívásra vettem részt hat klubversenyen. Ezek során Blackburn-ban bemutatót úsztam, másnap Liverpool-ban megjavítottam a 100 yardos angol rekordot. Londonban a Forest Hillben úsztam azután. Október 3.-án az Otter S. &-ben úsztam. Ez a klub meghívatott engem az angol automobil-szövetség motorbiztosítási osztályának az űszóversenyóre, ahol a 150 yardos angol rekordot javítottam meg. Másnap egy másik versenyen a 200 yardos angol rekordot j" Kottám. Itt volt az a nagyon ' ,dvea ünnepség, amiről az Egri Népújság is meg- emlékezett. Rothermere lordnál a magyarok nagy barátjánál kétszer voltam. November 5.-én lunchön, november 7.-én pedig teán. A lord, amikor bemutattak neki, főképen az úszásról intézett hozzám kérdéseket. Nagyon örült olimpiai sikeremnek. Második látogatásom alkalmával nagyalakú fényképével ajándékozott meg a lord A fénykép alá na gyón kedves dedikáló sorokat irt. (Sok érdekeset mondott még Bárány Pista ez angolortzági tapasztalatokról. Elbeszéléseit a következő lapszámainkban közöljük.) vmmmonora A villamos centrálé etikai jelentősége Irta: Tóth Balázs. A hevesvármegyei villamos centrálé ügyében az Egri Népújságban megjelent hirlapi cikkek örömmel töltik el minden megyebeli polgár lelkét, mert hisz azok minden söréből a me-» gye gazdasági, ipari és szooiális fellendülésének forró szeretete sugárzik szét. Ezek a szép gondolatok vezetik a vármegyei közvéleményt, mikor a verseny eldöntése ügyében a közhangulat határozottan a Magyar Alföldi Villamosságot Szolgáltató R. T. felé hajlik. Megérdemli a koncessziót. Ily hatalmas iparvállalat felépítésénél nem csupán a gazdasági és szociális szempontokat kell szemügyre vennünk, de át kell tekintenünk azt az etikai súlyt ii, amely ily vállalat létesítésekor akár egy egész ország munkásságára döntő befolyást gyakorolhat. Bármily kényelmet, gazdasági ős ipari előnyöket is biztosítson az elektri- fikálás, ölő méreg lesz az, ha a munkásság nem áll valláeer- kölcsi és hazafias alapokon. Kilenc éve ismerem a máíra- vidéki lignitbányászat üzemét. Bár míg az eltelt kilenc év alatt az összes hazai szénbányákban hostzabb-rövidebb ideig mindenütt volt sztrájk, ezen a telepen soha még tizenkét őrára sem volt munkabeszüntetés. A meglehetős szerény viszonyok között megindult üzem a munkások jogos követeléseit mindenkor már jő- előre akkora szociális érzékkel teljesítette, hogy a szociáldemokráciának itt szervezete soha sem volt és remélhetőleg uem is lesz. Szerencsétlenségek, balesetek, vagy halál alkalmával a munkásokat és azok hozzátartozóit azonnal pártfogásába vette a bánya és a munkáibiztosítő havi járuléka mellé minden munkás cselád segítésére külön is tetemes segélyösszeggel járult hozzá. A munkásság teljesen hazafias és valláserbö’cú alapokon ál), amely állapotot felette elősegí tette az üzem azon megértő ál dozatkészsége, amellyel a mun kásság valláserkölcsi és kultu rális előrehaladását tetemes ál dozatkészséggel mozdította elő A munkásság vallásos életének itt soha sem volt akadálya sőt a vezetőség minden tekintetben iparkodott azt kifogástalanná tenni. Az istenháza fényének emelésére nagyon szép anyagi áldozatokat hozott. Az egyházi és tanügyi vezetőség által rendezett valláserkölcsös, hazafias és kulturális előadásokat, ünnepélyeket, színjátékokat nemcsak munkaerővel támogatta, hanem azok anyagi sikere érdekében tetemes anyagi áldozatokat is hozott. A munkáskultura érdekében kevés helyen folyt oda- adőbb és áldozatkészebb munka. Ha áttekintjük ez utóbbi kilenc év történetét, nemes büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy hazánkban oly gyors gazdasági, szociális és kulturális fellendülés soha sem volt, mint ezen időszak alatt s ebben a hatalmas építőmunkában Heves vármegye a zászlóvivők között van. Kiváló egyházi és világi előkelőségeinek magas műveltségében és hatalmas szociális érzékében van ezen örvendetes jelenségnek a gyökere. Adja Isten, hogy a munkások valláserkölcii, kulturális és szociális nevelésében is Heves vármegye legyen a világító fáklya. •sam fsrnsrnrnsammmm am Január 28-án este rendezi az Emericana Agria korporációja sikeresnek ígérkező családi estjét a Katolikus Kör összes termeiben. I rr S O európai automobil -<**11 -t melynek ára CSOKKCILl eddigi felülmúlhatatlan kivaló tulajdonságai pedig növekedtek üúodern. tartós, felszerelése tökéletes. MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL R.-T. Budapest, IV. Váci-ucca 24 szám. Telefon: Äut. 870 - 16 és Äut. 870 — 51. Körzetképviselet:FRIED-FÉLE GÉPGYÁR MISKOLC. '■Q»«í3 mm fllMNflS BUM éiu»iei^~s-4 ,usi«ncA KÜIŰÍÍIEGESSÉG A Korona szálló üzembehelyezése már március közepén megtörténik. Eger, december 27. Megírtuk, hogy a Korona szállő berendezéséhez szükséges öss- szeget a városi tanács százötvenezer pengőben állapította meg. A költségtervezet keretén belül már meg is történtek a megrendelések és a berendezést a budapesti cégek március elején szállítják le Egerbe. Haas Fülöp éaj Horváth Miksa szőnyegipar R.-T., villamos égőtestek : Kiasling Rudolf és Fiai, ágyneműek: Friedmayer Mózes. A Korona szálló bérbeadására vonatkozó pályázatokat január első napjaiban írja ki a képviselőtestület. Anyáméit. Bús, dohos éjben, Bús szobamélyben Két öreg ül. És perceg a szú a szobában És perceg a szú a szivükben: Két bezárult, halott virágban. Májusi árnyak hiába járnak: Ok ketten már szúette szívvel Egy utolsó, fekete kocsira várnak. Ülnek. Fáradtak messzi csatában, Mellükre botlik szürke fejük És perceg a szú a szobában. Apor Elemér. Előadás az Orsolya-zárdában. A kát. népszövetség vasárnap délután 4 órakor az Orsolyák zárdái iskolájában ismeretterjesztő előadást tart, mely alkalommal a népszó szövetségi tagsági illetmények is kiosztatnak. Előadó Matuszka Mihály kanonok-plébános Ez az előadás főkép a Károly-felsővárosi és a Szalákba lakó tagoknak szól. A természetes keserű víz gyomor és béltisztitó hatása páratlan. Az Igmándit ne tévessze össsze másfajta keserüvizzel! Kapható mindenütt kis és nagy üvegben. Schmidthauer kútvállalat Komárom.