Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-12-14 / 286. szám
1928. december 14, EGRI NÉPÚJSÁG A decemberi titkos konzisztórium. Róma, december 13. A vatikáni czertartáimester «zétküldte a meghívókat a jövő hétfőn kezdődő titkos konzisz- tőriumra. A pápa megnyitó beszéde, hír szerint, nagyjelentőségű eseménynek ígérkezik. — Vatikáni körökben úgy tudják, hogy a pápa az új bíborosok kinevezésénél az egyik bíborost csupán «in petto» nevezi ki, vagyis a megüresedett bíborosi helyre kinevezendő új bíboros nevét csak később teszi közzé. A bíborosok gyülekezetében jelenleg hét hely van üresedésben. Rövidesen megszűnnek a villanyvilágitási zavarok Egerben. Eger, december 13. Az egri közönségnek, mely már a végsőkig feszített türelemmel várja a vízvezeték és csatornázási munkálatok által megrongált utak kijavítását, utóbbi időben újabb panasza van : a rosfz villany világítás. Sokszor városrészek maradnak sötétben, úgyhogy ha van a bakkanók és gödrök között talpalatnyi hely, ahová biztonságosan leléphet a láb, azt sem lehet észrevenni. Lapunk munkatársa ez ügyben felkereste Ringelhann Bélát, az egri villamosművek igazgatóját, aki a következőket mondotta : — A zavarok onnan származnak, hogy a háromfázisú rendszerre való áttéréssel szükségessé vált harmadik szál drótot most szerelik fel. A munkálatok körülbelül a jövő bét végéig tartanak, úgy hogy nemsokára helyreáll a rend a város világításában. ittHf nftirTf wmmwn* 11ír * A Szentszék követséget állitott fel Kínában. Az Apostoli Szentszék követséget állitott fel Kinában és első követeként Constantiní c. érseket nevezte ki. Amidőn ezt az eseményt az összes katolikus templomokban egyidejűén kihirdették, a kinai nép örömmel vette az intézkedést, mert azt látta ebből, hogy a legnagyobb földi tekintély elismeri a kinai népnek a nemzeti élethez való jogét. ________ — Mayer főidmivelésügyi miniszter megnyitotta az uj gabona és lisztkisérieti állomást, melynek célja a hazai gabona versenyképességének fokozása. — December húszadika körül karácsonyi szünetre megy a Ház. — A Magyar Párt a romániai választásokon mintegy harminc jelöltjének győzelmére számít. — Buenos Airesban merényletet terveztek Hoover ellen. 3 Szombaton közgyűlést tart Eger város képviselőtestülete Eger, december 13. Eger város képviselőtestülete december 15.-én (szombaton) délután 4 órai kezdettel közgyűlést tart. A tárgysorozat főbb pontjai a következők: 1. A belügyminiszter leirata a községi közigazgatási tanfolyam bérlete tárgyában. 2. A városi ianáos az 1928. évre szőlő pótköltségvetést bemutatja. 3. Előterjesztés az állandó választmány újjá alakítására. 4. Az 1929. évi virilis névjegyzék összeállítására kiküldött bizottság a névjegyzéket bemutatja. 5. A városi árvaszők és a város kezelése alatt álló közpénzek elhelyezése tárgyában előterjesztés. 7. Tóth Csepreghi András városi képviselőtestületi tagnak az O. F. B. által kiosztott házhelyek átruházása tárgyában a november 27.-iki közgyűlésen előterjesztett interpellációjára válasz, 8. A villamostelep igazgatóságának jelentése a Ringelhann Béla vezérigazgató ellen megtartott vizsgálatról. 9. Eger város villamossági telepének igazgatósága beterjeszti az 1926. és 1927. évi zárszámadást. 15. Az Alapítványi női kórház igazgatóságának megkeresése új kórház építése tárgyában. 19. Az Irgalmas és Deák Ferenc utcai iskolák építésére vonatkozó szerződések bemutatása. A közigazgatási reform. Budapestről jeientik: Az egységes pártnak a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött különbizottsága Keglevich Gyula gróf elnöklésével ülést tartott, amelyen folytatta a javaslat tárgyalását. A kormány részéröl Scitovszky Bála belügyminiszter, valamint Sztranyavszky Séndor és Ladik Gusztáv voltak jelen. A bizottság mai ülésén befejezte a törvényhatósági igazgatásról szóló első fejezet tárgyalását s a községi igazgatásról szőlő fejezetet is letárgyalta. Beható vita volt a törvényhatósági bizottság feloszlatásáról, a megyei város elnevezésről, valamint azoknál a paragrafusoknál, amelyek a megyei városokban a képviselőtestületi tagok számáról, egyes megyei városoknak a vármegye hatósága alóli kivételéről, a községi legtöbb adófizetőkről, a községi választójogról és a választhatóságról szólnak. ■■B??R@assB»aBB«a>«waBa&í9& Szeszcsempészésért életfogytiglan elitéltek egy tízgyermekes családanyát. Newyork, december 13. Miller Etel tízgyermekes családanyát, akit negyedszer kaptak rajta szeszes italok árusításán, életfogytiglani fegyházra Ítélték. Az esküdtek négy óra hosszat tanácskoztak, mielőtt a verdiktet meghozták. Hf«aH«was9aatiSHra9EHBaBaB — Egy féliábú szatmári rik- kaccsgyerek gyalog jött Pestre, hogy végignézzen egy futballmeccset, da alig érkezett meg, elfogták egy razzián és haza- toloncolták mielőtt a mérkőzést láthatta volna. Lezajlottak az oláh választások. Maniuék a régi királyságban a szavazatok 90 százalékát kapták. Bukarest, december 13. Szerdán kezdődtek meg a választások titkos szavazással Romániában, ahol 387 mandátum sorsa dől el. A mandátumok felét az a párt kapja, amely megszerzi a szavazatok 40 százalékát. A maradék szavazatokat azután felosztják a pártok között. A választások előestéjén rend uralkodott. Aránylag kevés az érdeklődés a választások iránt, mert a Maniu kormány biztos győzelmét várták. A Magyar Párt nagy erőfeszítéssel küzdött azért, hogy Erdély magyarlakta vidékein megdönthetetlenül bizonyítsa fölényét. Néhány román lap számol azzal, hogy a Magyar Párt lesz a román kamara második legnagyobb pártja. A Magyar Párt bízott abban, hogy 28—30 mandátumot szerez. A szavazást este 9 óráig mindenütt lezárták. Éjszaka 11 óráig a parlamenti választásoknak, amelyek az országban teljes rendben folytak le, ctupán részleges eredményei ismeretesek. A kisebbségek mindenütt teljesen szabadon adták le szavazataikat. A miniszterelnököt igen sokan táviratban üdvözölték a választások alkalmából. Temesvár város polgármestere indítványozta, hogy táviratilag kívánjanak szerencsét a miniszterelnöknek a választások rendben és szabadon történt lefolyása alkalmából. A régi ^királyság kerületeiből érkezett első jelentések megállapítják, hogy a szavazatok 90 százalékát a nemzeti parasztpártra adták le, míg a többi párt összesen a szavazatok 10 százalékát kapta. megbízható ÍEL.YEMHARI/NYA Kapható; Kertész Dávid cégnél. HÍREK Sztranyavszky államtitkár Egerben. Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkár ma reggel autóján Egerbe érkezett, hogy a város és a vármegye előkelőségeivel együtt a tárkányi erdőben rendezett vaddisznó vadászatokon részt vegyen. Az államtitkár, aki itt tartózkodása alatt Szmrecsányi Lajos érsek vendége, holnap reggel távozik városunkból. Szabó László előadása Egerben. Vasárnap, december 16-án délután 6 órakor Szabó László dr. egyetemi magántanár előadást tart a Kereskedők Egyesületének helyiségében az időszerű kereskedelmi és ipari kérdésekről. Az Egri Műkedvelők Köre Eger e kiváló kulturegyesülete csütörtökön és pénteken este félnyolc órakor Csathó Kálmán: »Te csak pipálj Ladányi» c. színművét adja elő. Az előadás iránt nagy érdeklődés mutatkozik. Az egri ovodások ünnepélye. Az első magyar kisdedóvó létesítésének 100. éves fordulójára és az alapitó Brunszvik Teréz grófnő emlékének ünneplésére, jótékonycélú gyermek ünnepélyt rendeznek az egri kisdedóvó intézetek december hó 14. és 15.-én, pénteken és szombaton délután 3 órai kezdettel az Uránia mozgószinházban. Az Curi Katolikus Legényegylet kulturdélutánja A Legényegylet december 16-án délután 5 órakor kulturdélutánt tart a következő műsorral: Nyitány. Vonós zenekar. «Katonásan«. Vígjáték. Lányi: Juhászlegény dalegyveleg; énekli a legényegyleti dalárda. Előadást tart: ^zokolovszky Béla tanár. Magyar zene; az érseki fiú felsőkereskedelmi iskola vonós zenekara. Villannyal varr Ön? A Singer motor megkíméli Ont a fáradságtól, hogy varrógépét lábba! hajtsa! Szíveskedjék valamelyik Singer fióküzletben a Singer motor bemutatását kérni. Vételkényszer nincsen. Kállay Zoltán u. 12. A dormándi postahivatal fejlesztése. A m kir. postaigazgatóság a Heves vármegyében Dormánd községben működő távbeszélővel egyesített postai ügynökséget 1928 évi december hó 16-án távbeszélővel egyesített IV-ed osztályú postahivatallá alakította át. Ez a postahivatal postamesteri kezelésben teljes fel és leadó szolgálattal és a postatakarékpénztár közvetítő hi vatala gyanánt fog működni s postai összeköttetését a Besenyő- telek- Füzesabony és vissza vasárnap kivételével naponként egyszer közlekedő egyesfogatu kocsi- küldöncpostajárat utján a füzesabonyi postahivataltól fogja nyerni, tehát járati összeköttetése a volt postaügynökségével egyező marad. A postahivatal forgalmi körébe Dormánd község és a hozzátartozó Budaháttanya, Csajbóktanya és Cakótanya tartoznak, tehát forgalmi« köre a volt postaügynökségével egyező marad. Szükségletét mindenkor helybeli Iparosnál és kereskedőnél szerezze be I