Egri Népújság - napilap, 1928/2

1928-10-19 / 241. szám

1928. október 19. EGRI NÉPÚJSÁG 3 »arrsfflsai ■aaa»grm<iK^nlrir™T&.^«ri^^ mm li'Milll Százpengőst kínált ajándékba és bekísérték a rendőrségre A debreceni rendőrségre be­vitték Pető Pál hentesmestert, aki a pályaudvar előtt nagy bot­rányt rendezett éa mindenkinek egy százpangŐBt akart adni. Nagy kiabálással lobogtatta ke­zében a százpengőst éa aki csak útjába akadt, annak a kezébe akarta nyomni: — Legyen magának is jő ked­ve! mondta. Éa már adta neki a 100 pengőit. Az emberek ki­tértek a százpangŐBt osztogató ember elöl. Hiába erőlködött, nem sikerült megajándékozni eenkit a pénzzel és ezen annyira felbőszült a de­rék ember, bogy éktelen lármát csapott, majd odament a sarki rendőrhöz éi annak ii a kezébe akarta nyomni a 100 pengőit. A rendőr még erélyesebben uta­sította vissza a váratlan aján­dékot, mire Pető Pál összeveszett vele. Nagy tömeg gyűlt egybe éa csak úgy tudtak véget szakí­tani az utcai botránynak, hogy előállították a hentest a rendőr­ségre. A rendőrbirő kihallgatta, mi­kor már jőzanodott. Elmondta, hogy a vásárban volt, jókedve támadt és alaposan hozzálátott a boriváshoz. Arra emlékszik, hogy a pályaudvar környékén járt, de bántani nem bántott senkit. A pénzt csak azért akarta elajándékozni, mert nagyon jó kedve volt. HÍREK Eger, 1928 október 19 Budapesti rádió-műsor. Péntek, október 19. 11'45: Hírek, közgazdaság. Közben: 12 órakor déli harangszó az egyetemi templomból. Utána: Kamarazene. (Temesváry— Kerpely—Polgár.) 13.00: Pontos időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 15.00: Hírek, közgazdaság, élelmi­szerárak 16.45: Pontos időjelzés, időjárás és vízállás-jelentés. 17.00: dr. Zehery Lajos egyet. m. tanár előadása: »A kultúra és a bűnözés« 17'30: The Devils-boys jazz a Bri tanniából. 18.30: A Magyar Rádió Újság fél­órája. 19.00: dr. Massányi Ernő előadása: »Az örök jég világa.« 19.35: dr. Várady Aladár dalai. 20.50: Balassa Imre előadása : »A Telekiházban utolsót lob­ban a gyertya...» 21.15: Molnár Alice hegedűművész - nó hangversenye Polgár Ti­bor zongorakíséretével. 22.15; Pontos időjelzés, időjárás­jelentés, hírek. Az Ostende- kávéház szalonzenekarának hangversenye. Az egri vár diadalmas évfordulója Háromszázhetvenhat eszten­deje annak, hogy az egri vár rombadöntött, vérmosta bástyáin diadalmámorban, győzelemitta' san hálaimát rebegett egy ma­roknyi magyar. Háromszázhetvenhat eszten­deje . . . Azóta hány, de hány szomorú vagy örömteli nap pergett le a mohlepte, patinás falak tövében! Változott az idők arca, korok él emberek haltak, születtek. Ciak az a közöny maradt változat­lan, amelyet az egri nép a történelem lapjaira örök időkig bejegyzett hőiének, Dobó István­nak mesékbe illő tette iránt ta­núsít. Végre a háromszázhetven- hatodik évfordulón akadt a nép között néhány széplelkű ember, akinek akaratából hisszük, új fény fakad az egri romok török­verő oroszlánjainak porladó ko­ponyája fölé. Az egri polgári fiú- és leány­iskolák önképzőkörei október 18.-án, a várootrom dicsőséges évfordulója napján a bástyákon emlékünnepélyt tartottak. Az ün­nepségen megjelentek: vitéz Gaály Ernő alezredes, ezred­parancsnokhelyettes és Szlancsik Kinevezés. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter If lene J. Gyula egri kir. segédtanfelügyelőt jelenlegi beosztásában és állomás­helyén való meghagyása mellett a VII. fizetési osztályba kir. tanfel­ügyelővé nevezte ki. Heves vármegye alispánja az utak elsárosodása ellen. Okolicxányi Imre, Heves vármegye alispánja, felhívta a járási főszolgabírák fi­gyelmét arra, hogy akadályozzák meg a közutak elsárosodását, mert a sártenger az autó- és kocsifor­galom lebonyolítási közben meg­lazítja a burkolatot s ezáltal nagy károkat okoz. Mint értesülünk, a járási főszolgabírák ezentúl útren- dőri kihágás miatt eljárást indíta­nak mindazok ellen, akik sarat, szemetet vagy trágyát hordanak ki az utakra. Miért törtek be a pénzügyi palo­tába? (Panaszos levél.) Erre a kérdésre ha nem is teljesen, de részben megfelelhetünk, kedves Szerkesztő Úr. Azért törtek be a pénzügyi palotába, mert oda köny- nyű betörni Könnyű pedig azért betörni, mert úgy a Klebelsberg tér, mint a dr. Nagy János utca igen gyakran teljes sötétségben van esténként, mióta a villany­gyárban annyit tekercselnek. Leg­alább három esetben magam is alig találtam haza, olyan sötét volt este ezen a környéken. Tisz­telettel kérdem, nem lehetne úgy végezni azt a tekercselést a vil­lanygyárban, hogy ne mindig en­nek a városrésznek jusson a sö­tétség ? Hála és köszönet soraim leközléséért az Egri Népújságnak. (Egy hűséges olvasó, aki estén­ként gyakran sötétben kénytelen bujkálni és bukdácsolni haza­felé fenti okok miatt.) Szükségletét mindenkor helybeli iparosnál és kereskedőnél szerezze be! István százados vezetése alatt a honvédzenekarral az élén az egri helyőrség, tanáraikkal az egri polgári iskolák és külön cso­portban a Bolyky-cserkészek, azonkívül néhány szülő és ér­deklődő. Az ünnepély a Gárdonyi sir előtt a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Nagy Gyula és Koós Mátyás tanulók szavaltak. Az ünnepi beszédet Klekner Géza tanár tartotta. Vázolta az ünnep jelentőségét, a várostrom lefo­lyását, majd mélyenjárő gondo­latokban fejtette ki a diadalmas évforduló megünneplésének nagy kötelességét. Az ünnepély azután a Sötét­kapunál, Dobó István síremléke előtt folytatódott. Harrach Mar­git és Urbán Margit tanulók az •Egri csillagok«-bői adtak elő részleteket, Nagy Dezső szavalt, majd Tóth Piroska polg. isk. t. és a helyőrség megbízottja ko­szorút helyeztek az emlékre. Végül Keller Aladár polgári iskolai igazgató mondott záró­beszédet és lelkesült szavakban rázta meg városunk mély közö­nyében fásultan visszavonűlt tár­sadalmát. Szakülést tarlanak Egerben a fel­vidéki állatorvosok. A Magyar Or­szágos Állatorvosi Egyesület fel­vidéki osztálya október 21. én fél 11 órakor Egerben, a várme­gyeháza tanácstermében szakülést tart, amelyre érdeklődőket szívesen lát az elnökség. A szakülés tárgya : dr. Niedermüller Ferenc hatvani uradalmi főállatorvos előadása : A járványos elvetélés elleni védekezésről. Cserkésztemetés. Jelentette a 212. számú Bornemissza cserkészcsapat, hogy egyik kedves cserkésztest­vére : Montvai József, polg. isk. tanuló, a cserkészzenekar tenor­kürtöse az Úrban csendesen el­hunyt Tegnap délután fél három órakor temették a fiatal élte vi­rágjában elhalt cserkészt. Temetése a cserkésztestvériség impozáns, ben sőségteljes megnyilatkozása volt. — Résztvett azon a Bornemissza­csapat — élén Greskovits Lajos csapatparancsnokkal, zászlajával és zenekarával — teljes számban, úgyszintén a polgári fiúiskola Bolyki-csapata, nemkülönben vala­mennyi helybeli testvércsapat tiszt­jeivel együtt. Igen sokan voltak ott a cserkészfiuk szülei közül is Megjelent továbbá a polgári fiúis­kola tanári kara — élén Keller Aladár szakfelügyelővel — és har­madik osztálya teljes számban. A temetési szertartást Székely László dr., a Bornemissza-csapat tábori lelkésze végezte. A sírnál a Bor­nemissza-csapat részéről vitéz Jávor Ernő dr. csapattiszt, iskolatársai részéről pedig Nagy Dezső polg. isk. tanuló búcsúztatta az elhuny­tat. A koporsó sírba bocsájtásakor a csapatok tisztelgése mellett a cserkészzenekar a cserkészindulót játszotta letompitott ütemmel. — Utána minden cserkész egy rögöt ejtett az elhunyt testvér koporsó­jára s néma tisztelgéssel vett tőle végső búcsút. Országos kertészeti kongresszus és virágkiállítás Budapesten Az Or­szágos Magyar Kertészeti Egyesü­let választmánya elhatározta, hogy november 18.-tól 20.-ig a fővá­rosban Országos Kertészeti Kon­gresszust rendez, amelyet őszi rirágkiállitással kapcsol egybe. A háború után a magyar kertészek ügye is nagyon válságos helyzetbe került. Sok megoldásra váró kér­dése van a magyar kertésztársa­dalomnak és e kérdések megol­dása tovább már halasztást nem tűr, mert ezektől függ az egész magyar kertésztársadalom jövő sorsa. Ezeken a bajokon óhajt se­gíteni az Országos Magyar Ker­tészeti Egyesület, amidőn az or­szág összes kertészeit és kertked­velőit kongresszusra hívja össze a fővárosba. E kongresszus nemcsak a kertészet gazdasági kérdéseivel fog foglalkozni, hanem szakosztá­lyokra különülve a kertészet tu­dományos és gyakorlati haladásai­nak összefoglalására is törekszik és a célja az, hogy e kongresszus megindítója legyen a magyar ker­tészet sorsát előmozdító, elevenebb és tevékenyebb kertésztársadalmi életnek. A kongresszus szervező irodája: az Országos Magyar Ker­tészeti Egyesület Budapest, VII., Dohány-utca 20. sz. helyiségében van, ahol a kongresszusra vonat­kozó mindennemű felvilágosítást készséggel adnak. El ne mulassza megtekinteni Márton Lajosnak, a gyermeki tiszta­ság és a fehér örömök csodálatos művészének a képkiállitását a fehér- teremben. Ellenőrzik az udvarok tisztaságát — Debrecenben. Debrecenből jelen­tik: A közegészségügyi bizottság előterjesztést tett a városi tanács­nak, azt kérve, hogy a tanács in­tézkedjen az udvarok tisztántartá­sáról, mert az udvarokon sok he­lyütt felgyűlt a háziszemét. A ta­nács utasította az első fokú köz- igazgatósági hatóságot, hogy tartsa meg a békében szokásban volt udvar szemléket és ahol az udvar tisztasága ellen kifogás merül fel, ott indítsa meg a házigazda elten a kihágási eljárást. — Igazán nem ártana, ha az illetékesek Egerben is követnék a debreceni példát. Reánkférne! Annyival is inkább, mivel egy leendő fürdővárosnak nem a szenny, piszok, tífuszjár­vány, hanem az egészség, tiszta­ság a legjobb propaganda. * A Polgári Dalkör ma, péatek este 8 órakor fontos próbát tart és az elnökség összeállítja a mis- kolczi versenykart. A meg nem jelenő tagokat tekintettel a ko­moly ügyre, kénytelen törölni. Az Elnökség. Földárak és haszonbérek. A föld ára, mint az országos Mezőgazda- sági Kamara jelenti, a nehéz vi­szonyok ellenére sem csökkent. Legmagasabbak az árak az Al­föld egyes részein, ahol kát. hol­danként 2000 pengőt is el lehet érni, viszont legalacsonyabbak a Dunántúlon, ahol 800 és 1200 pen­gő között mozognak. A haszonbé­rek a földárakkal szemben csök­kenő irányzatot mutatnak. Márton Lajos festőművész gyűj­teményes képkiállitása megnyílt a fehérteremben. Belépődíj 50 fillér. * Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens tan­folyamain a Singer varrógép fióküzlet.

Next

/
Thumbnails
Contents