Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-09-27 / 222. szám
1928 szeptember 27. EGRI NÉPÚJSÁG Magyarország és Németország nem szavazta meg a leszerelési javaslatot HÍREK Eger, 1928 szeptember 27, Samassa centennárium. A közel napokban lesz I b. Samassa József dr. bibornok, egri érsek születésének századik évfordulója. A nevezetes évforduló alkalmából október 1.-én, hétfőn reggel 9 órakor a főszékesegyházban ünnepélyes gyászistentisztelet lesz, amelyet a boldogult főpásztor érsekutódja végez és amelyre a hatóságok és tanintézetek is meghívást kapnak. A requiem után a főtemplom sírboltjában Dutkay Pál, prelátus- kanonok, érseki helyettes emlékbeszédet mond s megkoszorúzza a 16 év előtt elhúnyt bibornok-érsek sírfülkéjét. Az egriek és a katholikus nagygyűlés. Városunkból többen készülnek a jövő hó elején Budapestre, hogy az 1. Nemzeti Eucharisztikus Kongresszuson és a XX. Országos Katolikus Nagygyűlésen résztvegyenek. Azok pedig, akik itthon maradnak, a főpásztori körlevél intelme szerint szent áldozásukkal fejezik ki, hogy lélekben csatlakoznak a fővárosban tanácskozó és ünneplő katolikus testvérekhez. Itt említjük meg, hogy a fővárosi szentséges körmenet napján, október 7. én, az Angolkisasszonyok templomában egész nap imádásra lesz kitéve az Oltári- szentség, a Jézus-Szíve litánia pedig a főtemplomban aznap kivételesen délután 4 órakor lesz, alkalmi szent beszéddel és körmenettel a templom körül. Nyugdíjazás. Gyöngyösről jelen tik, hogy Kófalussy Viktor, az egri érseki uradalom gyöngyös- solymosi főerdőmérnöke, nyugalomba vonult. A Gyöngyösi Népújság c. hetilap hosszabb szünet után ismét megjelent; új felelős szerkesztője: dr. Takács Tamás ügyvéd, új felelős kiadója pedig: Popovits István, gyógyszerész. A négyoldalas heti lap egyes száma 25 fillérbe kerül. A Magyar Turista Egyesület Egri Bükk Osztálya szeptember 27.-én este fél 7 órakor a vármegyeházán taggyűlést tart, melyre a tagok számos megjelenését kéri az őszi turaprogramm megbeszélése céljából. Szeptember 30-án, vasárnap munka-túra a Várhegyre, ugyanakkor turabizottsági ülés az »Isaák Gyula« menedékházban, melyre a bizottsági tagok számos megjelenését kéri a turabizottság elnöke. * Cirkusz az Urániában. Két esztendő óta hallunk, olvasunk híreket Chaplin nagy filmjéről, a »Cirkusz «-ról, a film örök bohócának és mégis legmélyebb filozófusának új alkotásáról, amelyet maga irt, rendezett és maga játsza benne a főszerepet is. — A fővárosi Royal- Apollóban csütörtökön jelent meg a szezon e kiváló kimagasló filmalkotása, hol hat hétig marad műsoron. Az egri Uránia a fővárosi Royal-Apollóval egyidőben öt na pig, szerdától-vasárnapig mutatja be a nagy filmet; mely mint a fővárosi lapokból olvassuk, a Royal Apolló műsorán óriási sikert arat. A műsoron szerepel még egy Buster burlesk és az Olympiász-film. Az előadások hétköznapokon 6 és V*9, vasárnap 4, */*7 és */29 órakor kezdődnek. Jegyek kivételesen mind az öt nap előadásaira már most előre válthatók a mozipénztárban. Apponyi Albert gróf nagy Genf, szeptember 25. A Népszövetség leszerelési értekezletén Apponyi Albert gróf Magyarország megbízottja nagy beszédében többek között ezeket mondotta : — Köthetünk-e mi, lőfegyver- zettek, mi védtelenek, kölciönöi támogatásra vonatkozó szerződést olyanokkal, akik Síiig fel vannak fegyverkezve ? — Sokszor említettem azt az erkölcsileg tűrhetetlen helyzetet, amelyet az egyoldalú leszerelés teremt az egyes országok számára. De moit a biztonságról beszélek. — Régebben azt akartuk, hogy gázvédö álarcokat használhassunk, tehát olyan eszközöket, amelyak támadásra nem alkalmit vesztett a magyar színészet Trianon által ?« Az országos Szi- nészegyesület kiadásában 5 nyelven megjelent: »Mit vesztett a magyar színészet Trianon által ?« c. propaganda-térkép, amely eredeti és meggyőző módon : az egyes színházak fényképével illusztrálja a magyar színészet mérhetetlen veszteségét. Ez a térkép egyik jelentőségteljes dokumentuma azoknak a rettenetes eltolódásoknak, melyeket a trianoni békeszerződés épen művészi és kulturális vonatkozásokban okozott. Mint a Nagy- magyarországért folytatott kultúrharc egyik értékes fegyverét, bizonyára minden magyar ember meg fogja becsülni ezt a térképet. Ára: 1 pengő. Megrendelhető : Or szágos Szinészegyesület, Budapest, VIII., Baross tér 9. Hogyan került Egerbe két kassai fiatalember? Két állásnélküli fiatalember : Rosenbaum József 27 éves szállodai portás és Popovits Mihály 24 éves villanyszerelő-segéd, elindult Kassáról munkaalkalmat keresni. Budapestre akartak jutni, de nem volt elegendő pénzük s csak Mezőkeresztesig váltottak jegyet a gyorsvonat III. osztályára. Mezőkeresztes előtt bevettek egy-egy altatóport, majd mély álomba merülve várták, hogy a fővárosban felkölti őket az egyik felbérelt szomszéd. Az ingyenutazás azonban ezúttal nem sikerült: Füzesabonyban felszállt a főkalauz, kérte a jegyet és kiderült minden ; a két fiatalembert Egerbe hozták. A kir. járásbíróság jegycsalás miatt mindkettőt 2 napi fogházra Ítélte, a rendőrség pedig a büntetés kitöltése után elrendelte a kitoloncoltatásukat. Keresztényszocialista gyűlés Pász- tón, A keresztényszocialista földmunkások központi titkára: Fekete Pál, szeptember 23-án nagy érdeklődés mellett gyűlést tartott Pász- tón. Feltárta a munkás helyzetét és a keresztényszociális szervezetet megalakította. A szervezetet egyelőre öttagú propagandabizottság vezeti és abba be fogják vonni a vidéket is. beszédet mondott Genfben. masak. Akkor éveken keresztül megtegadták ezt tőlünk. Most végre engedményt tettek, megengedték, hogy Magyarország 62 000 gázvédö álarcot gyárthasson 35.000 főnyi katonasága számára. Da a polgári lakosságunk számára. amelyet 'alkalomadtán ép ügy fenyegethetnek mérges gázok, nem adtak semmiféle engedményt. Minden állam gondol arra, hogy megvédje lakosságát a levegőből jövő veszélyek ellen. Mi ezt nem tehetjük meg, mert arra nincs engedményünk. Ez hát a biztonság? Németország és Magyarország egyéhbént nem szavazták meg a leszerelési javaslatot. Új kettős-kereszt a kerecsenéi templom tornyán. Vasárnap, szeptember 23.-án nagy ünnepség keretében emelték a kerecsenéi templom tornyára az új kettős keresztet a régi kettős kereszt helyére, melyet egy augusztus 2.-i erős szélvihar döntött le és zúzott darabokra. A kereszt föltételét Szabó Antal prépost-plébános lendületes ünnepi beszéde kisérte, amelyben híveihez szólott, hogy a kereszt, melyet most a kerecsenéi templom tornyára emelnek, emelje őket a megváltottság magaslatára és szemük soha el ne tévessze ennek a keresztnek irányát, mely hatalmas gesztusként mutat az örökkévalóság felé. A kereszt fölhelyezése után a prépost-plébános a templom frontja előtt díszőrséget álló le- vente-ifjáknak átnyújtotta a — budapesti ezredparancsnokság által ajándékozott trombitát, melyet az első m. kir. honvéd huszár ezred tisztikarq fegyelmezettségük jutal- máúl adott. Távgyalogló és távrepülő tiszafüredi cigányok Két tiszafüredi cigány : Nagy Kálmán és Nagy Lajos, begyalogolt Egerbe és mint beteg, felvételre jelentkezett az irgal- masok kórházában. Az egyik állandó szédülésről, a másik pedig állandó oldalszúrásról panaszkodott, de az orvosok megállapították, hogy mindkettő olyan egészéges, mint a makk; utóbb kiderült, hogy a két cigány tudomást szerzett a szegény emberek ingyenes kórházi ápolásáról s azt hitte, hogy egy kis furfanggal sikerülni fog a téli hónapokat dolog nélkül, jó meleg szobában eltölteni. Miután sem Nagy Kálmánnak, sem Nagy Lajosnak nem ártott meg a Tiszafüred—Eger közötti távgyaloglás, a portás megkezdte velük a táv- repülés begyakorlását. _________ I . oszt. Porosz szalon és Hazai KŐSZENET I. oszt. Retorta faszenet házakhoz a legolcsóbban szállítok esetleg előjeggzek. FEHÉR JÓZSEF Kaszinó ucca 4. 3 * Ha fáj a feje esszédül, ha telt- séget, bélizgalmat, gyomorégést, oldalszúrást, mellszorulást és szívdobogást érez, igyék minél előbb valódi »Ferenc József« keserűvizet. Gyomor- és bélszakorvosok bizonyítják, hogy a Ferenc József viz remek természetalkotta hashajtó^ Kapható gyógyszertárakban, drogériák és ffiszerüzletekben. Boxverseny Gyöngyösön. A Gyöngyösi Kereskedelmi Kör sport- osztálya szeptember 29. én, szombaton este 8 órakor a Vigadóban box versenyt rendez, amelyen Kocsis Antal világbajnok, valamint a Ferencvárosi Torna Club és a Budapesti Vasutas Sport Club bo- xoló gárdája is részt vesz. Anyakönyvi hírek szeptember hó 18.-től 24-ig. Újszülöttek: Balogh András fmves László, Szilágyi Gábor eljáró Mária, Kápolnai Pál urad. intéző Luczia, Bartók Mária házi cseléd Tibor, Vincze Borbála fmves Mária, Szabó János borbély m. Géza, Mata Sándor fmves Margit, Szabó Ferencz m. kir. csendőr tiszth. Ibolya, Bencsik István cipész segéd Terézia, Csakmag Imre bányamunkás Elvira, Sós Sándor kőszállitó Sándor, Hajnal Antal fmves László, Tóth Sándor fmves Gyula, Nagy Bertalan kádár segéd Béla, Zombori Sándor fmves Mária, Mező András fmves József, Bóta Dezső fmves Erzsébet, Szászi Sándor m. kir. honv. orv. Sándor, Ádám Mária József nevű gyermeke. — Jegyesek: Zakar Ferenc fmves egri és Koczka Julianna felnémeti, Berki Lajos zenész-katona egri és Kalocsai Erzsébet káli, Czipó János m. kir. honvéd egri és Nagy Julianna verpeléti, Molnár András m. kir. honvéd egri és Herczeg Róza nagytályai, Tóth Béla kőműves egri és Veres Mária egerfarmosi, Antal Bertalan fmves és Sóskúti Anna, Besznyák János fmves és Pásztl Margit, Budai Kálmán fmves és Biró Julianna gyári munkásnő, Kún József fmves és Zimány Terézia gyári mnő, Sós Gáspár fmves ésPogonyi Szidónia gyári mnő, Szabó István ny. kir. ügyészségi altiszt és Hajas Veronika, Szeredi Lajos fmves és Gyenge Mária, Tóth Miklós fmves és Madarassy Erzsébet, Urbán János fmves és Kovács Anna egri lakosok. Házasságot kötöttek: Fehér Aladár főkáptalani urad. intéző polgári és Tompa Marcella egri, dr. Hoitsy Miklós vm. tb. aljegyző miskolci és Török Ilona egri, Ádám Sándor asztalos és Csutor Irén, Molnár Sándor fmves és Szabó Mária, Zombori József fmves és Tóth Anna egri lakosok. Meghaltak : Özv. Balzó Józsefné szül. Pók Viktoria 92 éves, Tóth Jánosné szül. Juhász Anna 35 éves, Pifkó Irén 36 éves, Magos János ny. állami mérnök 73 éves, Tóth Mária 33 éves, Veres Tibor 10 hónapos, Tóth Pintér Bertalan 7 hónapos, Balogh László 1 napos, Kápolnai Lucia 1 napos, Friedmann Dávid 12 éves, Bóta Rozália 1 hónapos korában. Női független munkásokat könnyű foglalkozás és sok keresetre belső állandó munkára felfogad. Cím a kiadóba.