Egri Népújság - napilap, 1928/2

1928-08-28 / 197. szám

u \b EGRI NÉPÚJSÁG \ i Endrődi egri biztosítási ügynök motorkerékpárja halálra gázolt Fétervására főutcáján egy földmives asszonyt Pétervására, augusztus 26. Halálos motorkerékpár szeren- esetlenség történt Pőterváiára község főutcáján, amelynek ál­dozata Szántó Illésné földmives asszony. Az eset részleteit a kö­vetkezőkben adjuk: Endrődi Dezső egri biztosí­tási ügynök szombaton motor- kerékpárján üzletszerző úton járt Pétervására községben. Dél­után négy őrá tájban a község főutcáján az előírt sebességgel haladt Endrődi, amikor kitért egy szembejövő lovaskocsi elől. Az ügynök ekkor vette észre, hogy ez úttesten egy férfi és egy asszony halad előtte. A mo­toros dudált. A férfi le is tért az útról, az asszony, Szántó II- lésné 62 éves pétervásárai föld- miveanő azonban határozatlanul előbb balra tért, majd keresztül akart sietni az úton. Endrődi, mint mondja, már nem tudott lefékezni és el­gázolta az asszonyt. Szántó Illésné súlyos zűződáio- kat és koponyatörést szenvedett. Az elgázolt földmivesasszonyt a rögtöni orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni az élet­nek. Vasárnep délután belehalt sérüléseibe. A szerencsétlenségnek Szántó (bocsi) József községi birő is szemtanúja volt. A gázoló ügy­nök az eset után jelentkezett a községházán, ahol a csandőr- eég kihallgatta úgy Őt mint a szerencsétlenség tanúit. Endrő- dit még szombaton elbocsájtot- ták a csendőrök, mert nem gon­dolták, hogy ilyen végzetes kö­vetkezménye lesz a gázolásnak. Az áldozat holttestét felbon­colják, Endrődi ügynök ellen pedig gondatlanságból okozott emberölés miatt eljárás indult. Magyarország kormányzója is. Itt lesznek a külföldi katonai attasék is. Fogadjuk szeretettel az el­szállásoló bizottságot és majdan a katonákat. Ajánlja fel minden­ki a nélkülözhető helyiségeket. Legyünk segítségére a honvéd­ségnek és szeressük őket, hisz minden kulturfölény, minden po­litika és minden irredenta po- hárköszöntő mellett isj csak egy reménye, csak egy komoly bizo­dalma lehet ennek a szenvedő nemzetnek: a félelmetes hírű, dicsőséges, hős magyar katona! Lezuhant egy repülőgép Debrecen mellett. Debrecen, augusztus 26. Vasárnap délután két órakor megjelent Debrecen felett egy reklám repülőgép, amely a Franck- cég ismert reklámját irta fel füsttel a levegőbe. Több pro­dukció után a repülőgép Pest felé tartott, amikor az álmélkodő tömeg észrevette, hogy a repü­lőgép a magasban hirtelen meg­billen s a következő pillanatban nyílegyenesen zuhan lefelé. A repülőgép pilótája az utolsó pillanatban nem vesztette el lélekjelenlétét és ;két-három sál- tőmortalé után annyira egyen­súlyba tudta hozni a gépét, hogy az utolsó kétszáz métert már siklőrepulessel tette meg. A re­pülőgép orrával zuhant a földre és az első része erősen megron­gálódott. Ä pilótának szeren­csére kisebb zuződásokon kívül semmi baja oem történt. A re­pülőgép Hadházy Zsigmond miskolci főispán kastélya köze­lében ért földet, aki maga is em­bereivel együtt a pilőta segítsé­gére sietett. A repülőgépet Bá­lint Félits Farkas pilőta, a bi- harmegyei alispán közeli rokona vezette. Nagy bizonytalanság uralkodik a magyar borpiacon. A Borászati Lapok írja: A magyar borpiacon az utóbbi idők szárazsága meglehetősen nagy bizonytalanságot keltett, amit növelt az egyszer-kétszer bekövetkezett és jótékonynak vélt eső. Mindenesetre a károk további terjedését megakadá­lyozta, de a megtörtént károkat már jóvá nem tudta tenni. Kü­lönösen a lankásabb ős kövesebb helyeken nagyok a károk és éret­lenül fonnyadnak a bogyók, míg a levélzet szárad. Egy-két eladásról hallottunk, 24—28 filléres áron, azonban figyelmeztetjük a bortermelőket, hogy tlörevaló eladástól tartóz­kodjanak főleg ott, ahol jő hordókéssiet van. 2 A nagykereskedelem néhány nagyobb tétel komsaerszárut vásárolt az elmúlt napokban 3l/a—4Vs filléres átlagban, mig a helyi vendéglősök és korcsmá* rosok magasabb árakat adnak bistóteleknél. Jő áru iránt ke­reslet mutatkozik. Franciaországban a szilárd irányzat nem akar csökkenni, sőt újabb áremelkedés állott elő az eső dacára és fokonként 23 frankot, tehát 10 fokos borért 230 frankot adnak, jóval maga­sabb árat, mint nálunk. Olaszországban a termés az egyik hiradás szerint 5% -kai lesz kevesebb, mint tavaly, a másik szerint több. Üzlet lanyha. Románia és Jugoszlávia jő termést remélnek, de a száraz­ság ott is kárt okoz. Ünnepélyes külsőségek között avatták fal az ujraépüU gyöngyösi városrészt. Gyöngyös, agusztus 27. Impozáns ünnepségek színhe­lye volt vasárnap Gyöngyös. A háború folyamán borzalmas tűz- katasztrőfa által elhamvadt vá­rosrészt újból felépítették és az végre a nyáron teljesen elké­szült. A régi városrész helyén most egy lüktető, eleven életű, külön városka áll, modern bér­palotákkal, hatalmas, széles ut­cákkal és terekkel. Ünnepélyes keretek között vette át a város vezetősége va­sárnap az uj városrészt, ame­lyen a közélet és a város elő­kelőségei és az országos sajtó képviselői vettek részt. A hiva­talos átadás délelőtt 11 órakor történt meg. Film-előadás a lovas leventékről a tiszti üdülőtelepen. A nézők soraiban megjelent Bárány Istvánt melegen ünnepelték. Eger, augusztus 27. Szombaton déluíán az egri honvéd és közrendétzeti kórház üdülőtelepén as Egerben tartóz­kodó Rudnyánszky Ferenc ny. huszárszázados bemutatta a lo­vas leventékről készített mozgő- fínykép felvételeket. Az előadás során megelevenedett a nézők előtt a lova® leventék nyári táv­lovaglása, amely annak idején Egert és Heveamegye több köz­ségét érintette. A lovas leventék kiképzésének, a különféle lovag­lói módoknak bemutatása után a híres lovasok^ nehéz ugratásai­ról készített mozifelvóteleket mu­tatta ba Rudnyánezky. Az egybe­gyűlt előkelő, díszes közönség nagy élvezettel gyönyörködött a bemutatott mozgóképekben. A közönség soraiban ott volt Bárány István is, akit a meg­jelentek, különösen pedig az ifjúság nagy és meleg ovációban részesítettek. Kedves jelenete volt az ünneplésnek, amikor Aggházy Évike pompás virág­csokrot nyújtott át a világhírű egri úszónak. Mint értesülünk, Rudnyánssky százados legközelebb Füzes­abonyban mutatja be a lovas leventék filmjét. A Mansz. felsőruha és szabás­varrás tanfolyamot rende?. Beirat­kozni a Hevesmegyei Takarék- pénztárban Dely Béla Mansz. tit­kárnál lehet. 1928. augusztus 28 888S34820OCSI8!nSIWISSB152SBHSEiflSBHEH5ffi5íHB£ SS9BBI HÍREK Eger, 1928. augusztus 28. Hej, az a nagy méreg!... Nemrég ezamtanúja voltam an­nak, hogy egyik falusi gazda fergeteges nagy haragjában mi­ként regulőzta meg egész háza- népét meg mindent. Mari néni ugyanis valahogyan nem jól ta­lált szólni hozzá, ki már napok óta rágta a szája szélét a világ keserves sora fölött érzett bősz- szűságában s most már az ellen­kező sző után betelleít a pohár, előkerült a kapanyél s a gszd- urasa leverte &z Összes tányért a falról, szétzúzta a nagytükröt, a dróton függő lámpát éa még egk máaegyebet. v Az asszonynép nagy sikolto­zására besiettem én is a házba ás s püvarajíőböl megkérdez­tem Márton gazdát, hogy miért caelafeedía mindezt? — Hogy mír? — válaszolta,— mer mírgaa vagyok ! — Bizony, bizony, — gondol­koztam magamban útközben hazamenet, — nagyon sokszor van az úgy, hogy az emberek hol ezért, hol azért, hol pedig sok mindenért mérgesek és bo- szujokat ártatlan tányérokon, illetőleg ártatlan emberesen töl­tik ki. Gyakran tapasztaljuk, hogy egy-egy jőravalő ember táma­dásnak van kitéve azok részé­ről, kik két ballábu, sikertelen működésűk fölötti nagy harag- vásukbau éa a közvélemény kritikáitól való féltükben aként akarnak oIcjő népszerűséghez jutni és a sok botlást feledtetni, hogy az érdeklődés előterébe uj témát dobnak ba s előszedvén a kapanyelet, vagdalőznak vele jobbrabalra, nem törődve az­zal, hogy milyen drága, értékes és szükséges a háznál ez a tárgy, melyet ütni akarnak. Hogy pedig miért cselekszik mindezt ? Miért ? . . . »Mert mírqesek /« krjf. Trak Géza polgármester Budapes­ts!!. Trak Géza, Eger város pol­gármestere, a minisztériumoknál levő városi ügyek tárgyalására Budapestre utazott. A polgármes­ter a belügyi, pénzügyi, földmive- lésügyi és népjóléti minisztériu­mokban fog tárgyalni. Kedden pe­dig együtt fognak tanácskozni a városok kongresszusának hivatalos helyiségében azoknak a városok­nak polgármesterei, amelyek — mint Eger is — most építették ki a vízvezetéki és csatornahálózatu­kat. Ennek a tanácskozásnak az a célja, hogy egységes álláspont ala­kuljon ki a csatorna-dijak és víz­díjak tekintetében, mert csak így remélhető az idevonatkozó szabály­rendeletek jóváhagyása a kormány részéről. Ebben az ügyben egyéb­ként éppen Eger város polgármes­tere hívta össze tanácskozásra az érdekelt városok vezetőit. Időjárás. Hazánkban a meleg és derűit időjárást vasárnap délután átmenetileg felhösödés és nyugati szelek zavarták meg. Ma Csenge- ren volt a legmelegebb: 36 C. fok. Jóslás: Éjjel meleg, száraz, később zivatarra hajló idő és nyugati sze­lekkel némi lehűlés várható. Szükségletét mindenkor helybeli iparosnál és kereskedőnél szerezze he!

Next

/
Thumbnails
Contents