Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-08-23 / 193. szám
1928, augusztus 23. EGRI NÉPÚJSÁG 3 Véres verekedés Egerszóláton. Tegnap este 18 egerszőláti földműves a falu közepén fél- holtra «zurkált egy legényt. A véres verekedés előzményei régebbi időkre nyúlnak vissza. Jő néhány héttel ezelőtt történt valamelyik lakodalmon, hogy Pro- kai Márton földműves megverte régi haragosát, Prokai István 21 éves egerczalőki legényt. Ettől kezdve állandóan torzsalkodtak, űton-űtfálen szidalmazták egymást és keresték az alkalmat a leszámolásra, Tagnap este Prokai István egy pohár borra betért a falu korcsmájába, ahol Prokai Márton 17 társával már kora délutántól mulatott. A kőt haragos csakhamar összeszólalkozott, mire az egyik legény szódásüveggel orvul megtámadta Prokai Istvánt és főbeütötte. Áz vérző fejjel menekült a korcsmából, a földművesek azonban utána eredtek, elfogták, majd legyűrték a földre és úgy összeszurkálták, hogy a szerencsétlen embert a falubeliek félholtan vitték lakására, reggelre kelve pedig kocsira tették és beszállították az Irgalmatok egri kórházába. Prokai István állapota élet- veszélyes ; a mellén 8 igen súlyos késszűráct szenvedett, melyek a belső, nemesebb szerveket is sértették. A verekedő legényeket a csendőrség fogdosta össze és mindannyiok ellen megindították a bűnvádi eljárást. sr-aas» sa Három millió márka költséggeluj légi óriások készülnek Németországban. Berlin aug. 22. A travemündeni repülőgépki- kőtőben ma startolt kora reggel első prőbauljára a világ legnagyobb hidroplánja, — amelyet részben tervezőjéről, Rohrbach Adolf dr. mérnökről »Rohrbach Romar«-nak neveztek el. Hat óra után néhány perccel emelkedett 15 másodpercnyi nekifutás után levegőbe a hidroplán, amelynek súlya, noha nem volt teljesen megterhelve, 300 métermázsa. Á pilóta a gép könnyen kezelhetőségét bebizonyítandó, nagyon éles fordulatot végzett. Az uj hidroplánt a Németország—Amerika között tervezett légipostajárat első gépének szánták s óriási méretéről fogalmat alkothatunk, ha megtudjuk, hogy a repülés közben szükségessé válható javítások elvégzésére teljesen felszerelt műhely, egy elektromos konyha és egy javítására szintén berendezett szikr atávirőállomás van rajta. Az óriás repülőgép személyzete tizenkét emberből fog állani. Az első óriás repülőgép sikeEgy 3 éve körözött lakatossegéd 1700 P-t lopott az édesapjától ifjú Cseh Gyula 10 útkaparó és 1 utbiztos egyhavi fizetését vitte magával Pétervásárán lakó édesapjától. Eger, augusztus 22. Ifjú Cseh Gyula 24 éves szolnoki lakatossegéd, id. Cseh Gyula volt alispáni soffőr, pétervásárai űtbiztos fia, 3 évi távoliét után szülei látogatására Pétervásárára érkezett. Ifjú Cseh Gyula alig hogy megmelegedett a szülői házban, magához vette az édesapja szekrényében őrzött 1700 pengőt, revolvert, fegyvertartási engedélyt, karkötőőrát és búcsúzát nélkül — odébbált. Az 1700 P. 10 pétervásárai út- kaparónak és id. Cseh Gyula út- biztos egy havi fizetése volt. Amikor ifjú Cseh Gyulát a csendőrségen feljelentették, kiderült, hogy lopás és betörés miatt már 3 éve körözik a volt szolnoki lakatosaegédet, aki egyébként ismert vidéki birkózó. Ifjú Cseh Gyula kézrekerité- cére minden intézkedést megtettek a nyomozó hatóságok. rés prőbarepülése után a német nép fokozott érdeklődéssel tekint a következő három őriás- repülőgép elkészülte elé. — Ezek közül kettőt ugyancsak Rohr- bach mérnök épít. A szárnyak távolsága 37 méter s magassága a propeller közepéig 10.75 méter. A három motor, melyeket zseniálisan néhány méterrel a szárnyak fölé helyeztek, összesen 2400 lőerői. Benzintankjában 8000 liter benzin fér el. A hidroplán egymástól vizmente sen elszigetelhető kamrákból áll, éppen úgy, mint a hadihajók, hogy ha a gép egy részét defektus éri, többi része megmenthető legyen. De ezeknek a repülőgépeknek nagyságát jóval felülmúlja majd a negyedik, amelynek tíz motorja lesz összesen 5000 lőerővel. — A gépek építése több mint három millió márkába kerül. BSZsnassKSK^sacsncssasQaasiai HÍREK Eger, 1928. augusztus 23. Kinevezés. Hadhdzy Zsigmond Hajdúvármegye főispánja, dr. Kató Gergely gyöngyösi járási tiszti orvost Hajdú vármegye központi járásához tiszti orvossá nevezte ki. Időjárás. Hazánkban tegnap a hőmérő mindenütt meghaladta a 30 Celzius fokot. Az éjjeli lehűlés főleg a Dunántúlon okozott zivataros esőket. Kaposvárott jég is esett. A Nagy Alföldön és az északi részeken is voltak kisebb esők. Jóslás: Változékony, nyugtalan, aránylag hűvös idő várható kisebb esőkkel. Anyakönyvi hírek az Eger városi illetőségű, magyar állampolgároknak külföldön és megszállt területeken történt születéséről, házasság- kötéséről és halálesetéről. Újszülöttek : Egri Zoltán építész brünni lakos Zsuzsanna, Deutsch László kassai lakos magántisztviselő Ernő, Deutsch László magántisztviselő Pál, Kótai Jenő rozsnyói lakos napszámos Gyula, Kovács László matcóci lakos vasgyári munkás Ilona, Horváth Gyula tornaijai lakos szabómester László, Mezei Veronika komáromi lakos cseléd János, Gutt- mann Sámuel milánói lakos vasöntő Ármin nevű gyermeke. — Házasságot kötöttek: Kornstein Balam- bér divatárúkereskedő miskolci és * Agy- és szívérelmeszesedésben szenvedő egyéneknek a természetes «Ferenc József« keserűvíz megbecsülhetetlen szolgálatot tesz az által, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el. Tudományos tapasztalatok kétségtelenné tették, hogy a Ferenc József víz egész sereg féloldali hűdésben fekvő betegnél is megtette a kellő hatást s így nagy megkönnyebbülést okozott. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. Rosenblatt Terézia eperjesi, Józsa István gépkezelő kassai és Lopusan Erzsébet kassai, Prihoda József hivatalnok egri és Hiszem Hedvig prokfalvai, Szobovits Albin dohánygyári aligazgató egri és Dániel Margit kolozsvári, Kalovics Konstantin vegyészmérnök, zenész és Mebus Julianna nagymihályi, Balázs Ferenc cipész és Horváth Valéria tornaijai lakosok. — Meghaltak : Dr. Binét József orvos lemezi lakos 38 éves, Schlesinger Lajos sanremói lakos bankigazgató 50 éves, Resovszki Irma egri lakos 50 éves, Thüringer M. Hedvig eperjesi lakos apácatanítónö 53 éves korában. Vívótanfolyam Egerben. Felici Lajos, az ismert nyíregyházai vívómester, 2 hónapos (tőr és kard) vívótanfolyamot nyitott Egerben, a vármegyeháza egyik udvari helyiségében. A 25 férfi hallgató hetenkint háromszor gyakorol; ha elegendő jelentkező lesz, hölgyek részére külön tanfolyamot fog nyitni Felici mester. * Elveszett folyó hó 17-én egy hím farkaskutya, megtalálója jutalomba részesül Czeizelnél, Kaszinó ucca 3. SPORT. A Mese. atléták fényes sikere Nagykörösön. Bár már atlétikai körökben is megszokták, hogy ahol a Mete, nevet hallják ott a győzelem s a dicsőlég babérkoszorúja övezi azt a nevet, melyet diadalmas úszóink immár világszerte híressé és ragyogóvá csiszoltak ; kitűnő sulyatlétánk, Molnár Béla sok éven át sok-tok nehéz csatában vitte diadalra e színeket; a már régebben feltűnt Pru- zsinszky István a Move, nagykőrösi orsz. bajnokságain az országos vezetőség előtt is kiérdemelte az »Eger futócsillaga« nevet. Ót kivételes képességéi a jövő oiiicpiáBz nagy emberévé predesztinálják. Mellette fényesen szerepelt a gárda valameny- nyi tagja, s eredményeikkel kivívták az »egri» nevet, a vezetőség teljes elismerésével sa főutcai kirakatban levő hatalmas ezüst serleggel együtt. A lehetetlen rossz pályán s a hatalmas konkurenciában elért eredményeik a következők: senior számokban : 100 m-en Pruzsinszky I. 11.4 mp., 200 m-en Pruzsinszky I. 23.4 mp., 800 m-en Szabó Gyula III. 2.17 mp., magasugrásban Perger második 162 centiméter, távolugrásban Pruzsinszky III. 583 cm. diszkoszvetésben Perger II. 82.95 cm., 4-szer 100 m-es stafétánkat csak a balsors utasította pár centivel a második helyre 47.2 mp-es idővel, olimpiai stafétánk pedig 4 p. 04 mp- vel III. lett. Ifjúsági számokban: A hármasugrásban Bobok I. 12 m„ Ignátz rúdugrásban II. 270 cm., 800 m-es III. 2 p. 17.8 mp., 1500 m-en III. 4 p. 36.8 mp., Mile a gerelyvetésben II. 40.90 cm. olimpiai stafétánk pedig öldöklő küzdelem után 4 p. 10 mp-vel második helyre szorult. Közgazdaság. Magyarországi borárak. Csengődön közepes kereslet és kínálat mellett elkelt 190 hl. 11 fokos 60 fillérért. Vendéglősök kisebb tételeket 60—90 fillérért vásárolnak. Kisnyiren kereslet nincsen. A szárazság helyenkint 50% károsodást is okozott. Eladatott 40 hl. 11 fokos 52 fillérért. EcsSden eladatott 600 hl. 10— 11 fokos 4—4-5 fillérért. Gyöngyösön élénk kínálat mellett elkelt 150 hl. 105 fokos 50 fillérért, 50 hl. 11 fokos 54 fii- lérért, 200 hl. 10 fokos otello 44 fillérért, 60 hl. 12 fokos rizling 62 fillérért, 20 hl. 13 fokos leányka 80 fillérért és 20 hl. 9'5 fokos otello 38 fillérért. Szekszárdon a gyéren jelentkező vevők fokonkint 31/*—4 fillért adnak 'ős igy is kapnak elegendő árut. Pécsett kicsiben, termelői kimérésben 3—12 hl. 13 fokos borokat 1-20 pengőért adnak. Passzív volt a csehek júliusi kereskedelmi mérlege. A cseh közgazdasági élet súlyos válsággal küzd. Az év júliusáról szőlő csehszlovák kereskedelmi mérleg 110 millió cseh korona passzívumot mutat föl, holott 1927 júliusában 71 millió csehkorona aktivitást tudtak elérni. Az ez évi julius hő folyamán 1664 millió cseh korona volt