Egri Népújság - napilap, 1928/1

1928-01-27 / 22. szám

4 EGRI NÉPÚJSÁG 1928. január 27. görcsös összehúzódása. A baj rend szerint rohamok alakjában jelent­kezik, általános megelőző tünetei az étvágytalanság, rossz szájíz, az ételektől való undorodás, stb. Közvetlenül a fájdalom meg­jelenése előtt néha igen kellemet­len szemkáprázás lép fel, leginkább a később fellépő fájdalom helyével ellenkező oldalon. Borzongás, di­dergés, verejtékezés közben aztán heves főfájás lép fel, legnagyobb­részt a homlok egyik oldalán, a ha­lántékon, vagy esetleg a fej hátsó oldalrészén. A migrénes roham alatt a beteg a csendet és a homályt keresi, az álom jótékony hatásától vár eny hülést és lehetőleg mozdulatlanul fekszik. Az álom tényleg csodás hatású, egészen megújulva ébred belőle a migrénes ember. Mégis semmi sem volna helytelenebb, mint a betegség ellen egyszerűen álomhozó szerekkel védekezni. — Elhanyagoltabb esetekben ugyanis mindsűrűbben lép fel a baj és akkor küzdeni is nehezebb lesz ellene, ezért nem lehet eléggé hang­súlyoznunk, hogy nagy hiba volna a közkeletű csillapító porokkal kísérletezni, ahelyett, hogy mind­járt eleinte orvoshoz fordulnának, aki az alapbajt kikutatva, bizto­sabban tudja megszabadítani a beteget szenvedéseitől, mint akár­milyen hozzá nem értő jóakarat. K-Ä« pgMIWUPHWá mm Közgazdaság. A rossz utak miatt válságba jutott a mezőgazdaság. Már a XVIII. században Magyar- országon járt külföldi utazók em­lítést tesznek naplójukban azokról a speciális magyar országutakról, amelyek teljesen gondozatlanok, lépten-nyomon megakad rajtuk a szekér, ha pedig eső esett, a kerék­agy beleragad a feneketlen sárba. Az azóta eltelt két évszázad sem hozott jelentősebb változást, illetve javulást e téren és, hogy utaink gondozása és jókarban tartása még mindig sok kívánnivalót hagy hát­ra, azt pregnánsan bizonyítja a mezőgazdasági kamarák országos egyesületének most publikált je­lentése, amelyben egyenesen meg­döbbentő adatokat olvasunk erről a témáról. A jelentésből megtudjuk, hogy az országutak rendezetlensége nem lokális jelenség, hanem or­szágos tünet és egyes helyeken, különösen a Tiszán-túlon az utak olyan állapotban vannak, hogy a szállítás minden kísérlete meddő marad, ami természetesen felbecsül­hetetlen károkat okoz a termelők­nek. Bebizonyított tény, hogy a jel­zett környéken a mezőgazdasági hitelek évi kamatja legalább 5—6 °/o-al meghaladja a szokásos ka­matot Az viszont szintén termé­szetes, hogy ilyen helyeken, melyek a szó szoros értelmében el vannak zárva a külvilágtól, nem akad sem földvásárló, sem bérlő, aki vagyo­nát olyan földbe fektetné, amely a terménynek elszállítását és piacra- dobását lehetetlenné teszi. A földmívelésügyi minisziérium a népszövetségi kölcsön utolsó, most felszabadúlt részletéből nagyobb ; summát áldoz beruházási célokra és ezen invesztíciós tételek közt jelentős összeggel szerepel az át­rendezés és gondozás is. Épen ideje annak, hogy mezőgazdaságunk sza­nálása során tett intézkedések ezzel is bővüljenek, mert tűrhetetlen, hogy a gazdák önhibájukon kívül ilyen súlyos és egész termelésüket gátlóan érintő károsodást szenved- ! jenek. saaaaEsasB TŐZSDE. Magyar Nemzeti Bank jelentése. Kiennyit ér ma a pengő ? 1 font sterling ............... 2 785 fillért 1 belga frank................... 79*55 » 1 cseh korona............... 1 6*89 » 1 dán korona .................. 1 52*85 » 1 dinár............................. 1 0*01 » 1 dollár ......................... 5 69*10 > 1 francia frank............... 2 2*65 » 1 hollandi forint .... 23020 » 1 zloti.............................. 6410 » 1 leu................................. 3 *50 » 1 líra................................. 3 0-30 » 1 márka.......................... 1 36 05 > 1 schilling...................... 8 0*40 » 1 norvég korona .... 151*90 » 1 svájci frank............... 1 10*05 » 1 svéd korona ............... 1 53*20 » TERMÉNYTŐZSDE. Hivatalos árak: 3üz* 77 kg.-os tiszavidékiúj 31.30—31’40 . 77 » felsőtiszai . 3120-31*35 » 77 » fehérmegyei . 31 15—31 30 » 77 » pestvidélii . 3M5- 31 30 » 77 » egyéb dunánt 31 15—31-30 * 78 » tiszavidéki új 31*6')—3180 * 78 » felsőtiszai . 3145—31’70 » 78 » fehérmegyei. 31 40 -31*65 » 78 » pestvidéki . 3141—3165 » 78 » egyéb dunánt 3140—31*65 » 79 » tiszavidéki új 31-90—32-10 »79 » felsőtiszai . 31-75—31-95 » 79 » fehőrmegyei . 31-65— 31*85 * 79 » pestvidéki . 31-65—3185 » 79 » egyéb dunánt 31*65—31-85 » 80 » tiszavidéki új 32*50—-32-20 » 80 » fel8ŐtiBzai . 31*90—32*05 » 80 » fehérmegyei. 81'80—31-95 > 80 » pestvidéki . 31-80—32 95 » 80 » egyéb dunánt 31*80—32-95 Rozs új 1 .............................. 28-85—29-00 Roz s II................................ 28*7 0-28-80 T akarmányárpa I.r.űj . 27*50—28*00 Takarmányárpa II. r. . . 27*00—27 50 Sörárpa 1............................. 32 00-32 50 Sö rárpa II........................... 30*50-31-50 Repce új.............................. 49-00—51 00 Zab I. rendű új............... 27 80 -28 25 Z ab II. új.......................... 27 60-2/-80 K öles................................. 2250-23*50 Ten geri új.......................... 24 00—24 40 K orpa.................................21*25—21 50 L aptulajdonos és kiadó : EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÓVETKEZET Kiadóhivatali igazgató: Dr. Schőnvitzky Bertalan. Vh. 54 szám, 1928. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó köz­hírré teszi, hogy az egri kir. járásbíró­ság Pk. 7Ő73//927. sz. végzése folytán Hevesmegye törv. hatósága és összes felűlfoglaltatók javára többrendbeli tőke s jár. erejéig elrendelt végrehajtás alkal­mával lefoglalt és 4400 pengőre becsQlt faanyag ingóságok 1928. évi február hó 14-én d. e. 10 órakor Egerben, Deák Ferenc ucca 3. sz. a. nyilvános árveré­sen — szükség esetén becsáron alul is eladatni fognak. Eger, 1928. év januán hó 25. napján. Saárossy Imre, kir. bir. végrehajtó. SINGER varrógépek fég beváii jó minőségben Jí e cl v c i ő fizetési feltételek SS MG ER VARRÓGÉP RÉSZVF. mvt*.rsasag EGER, Kállay Zoltán-utca 11. sz Dormánd község elöljáróságától. 85/kgy. 1927. Dormánd község elöljárósága 1 tan­terem és egy tanítói lakás összes épí­tési munkáira ezennel nyilvános írás­beli versenytárgyalást hirdet. Az ajánlathoz csatolandó: a) ajánlat, b) ajánlati költségvetés, c) letéti nyugta. Továbbá oly ajánlattevők részéről, akik á vármegye területén középítke­zéseket még nem végeztek, az illeté­kes keresk és iparkamara megbízha­tósági igazolása szükséges. Az ajánlati költségvetésben az egy­ségárak úgy számmal, mint betűvel külön-külön feltüntetendők. Bánatpénz az ajánlati összeg 5 %■ a, amely Dormánd község közpénztárá­nál letétbe helyezendő. Ajánlat és ajánlati költségvetés kizárólag hivata­los űrlapokon tehetők. Ezek ívénként 80 fillér előállítási árban az egri m. kir. államépítészeti hivatalnál szerez­hetők be, ugyanitt megtekinthetők a tervek, a szerződéstervezet és az eset­leges felvilágosítások itt megadatnak. A szabályszerűen lezárt és lepecsé­telt és megfelelő felírással ellátott aján­latok legkésőbb 1928 év február hó 9-én délután 3 óráig Dormánd község elöljáróságánál nyújtandók be. — Az ajánlatok felbontása ugyanitt ugyan­akkor fog megtörténni, amely eljárás­nál ajánlattevők, vagy igazolt megbí­zottaik jelen lehetnek. Ajánlattevők ajánlataikkal 30 napig maradnak kötelezettségben. Eger, 1628. január hó 23. Dormánd község elöljárósága.-v^?jjj:3«PúZJMCiflgjrrj3tJt^.w»ia7»-atirv<aifary'3iwwnimram,”r"iw —— — Anyukám! Jaj de finom és szép ez a kuglóf! — Természetes, hisz Dr. OETKER-féle sütőporral készült. A 127 receptet tartalmaié könyvet kívánatra U» gyen és bérmentve küldi: Dr. H. OETKER, Budapest, Vili,, Conti-utca 25. szám. < < < < < < < < < < < < < Megjelent: Zelovich Dezső Parlamenti szónokok és Parlamenti gyorsírók könyve Ára: pengő 3.— Kapható: az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkeres» kedésében. > > > > > > > > > \ > > > > > Illés Béla Eger, Honvéd-u. 8. A Magyar kir. ÁLLAMVASUTAK gépgyára v ü. kerületi képviselője ajanl: acélkeretű, golyóscsapágyas cséplőgépeket gőz-, benzin-, szívógázlokomobilo- kat, Worner malom berendezési gyár gépeit, szívógáz, nyersolaj, gőz- üzemgépeket, FORDSON traktorokat, Ford automobilgyártmá- nyokat, teherautókat, autóbuszokat, pneumatikot, műszaki cikket és a legjobb mezőgazdasági kis gépeket. Cséplőgépeket, üzemgépeket veszek, huzatos motorokat traktorra becse- rélek ! Illés Béla Eger, Honved-u. 8. Megjelent a magyar Katolikus almanach ára 10 pengő. X Kapható: az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkeveskedésében. Hirdessen az Egri Népújságban í KISHIRDETÉSFE Mindest szó hétköznap 8 flllén vasárnap és ünnepnap 10 » B legkisebb kishirdeté» 80 » vasár- és ünnepnap . 100 ­Hirdetések előre fizetendők. HÁZA K,"szölők'Tdásvételét közvetít. Kováts, OFB. ingatlanirodája Torony u. 3. HÁZHELY 160 négyszögöl, építésre kiválóan alkalmas helyen olcsón eladó. Cím a kiadóban. CSIZMA, bakancs aljazást vállalok. Knézich ucca 1. VÁROS közepén két szoba, konyha, azonnali elfoglalással kiadó. Dobó út. 1 Szúnyog köz 1. FIZESSEN ELŐ AZ EGRI NÉPÚJSÁGRA, mert azt Egerben még lámpagyujtás előtt lakására kézbesíti Önnek a posta! > k (22.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents