Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-06-17 / 139. szám
EGRI NÉPÚJSÁG 4 1928. junius 17. Dr. Szegő Szanatórium Atom SSÄiliÄ“!: Loggiás szobák. Modern komfort. Folyó hideg- és melegvíz a szobákban. Vala- menngi gyógymód. Nincs orvoskényszer. Üvegezett fekvő csarnokok, tennisz- pálga. Teljes ellátás 35 lírától. Elkülönített ggermekosztálg az összes higyenikus berendezésekkel felszerelve. Vizsgázott gyermekkertésznők; Modern testkultúra. Fekvő és erősítő kúrák. Öt éven felüli gyermekek kiséret nélkül is. Főorvos: Dr. Tomassich, belgyógyász és gyermek specialista. Óvodai ünnepély. Az egri, belvá rosi II. számú állami elemi óvoda kezdő csoportja június 17.-én, vasárnap délután 5 órakor évzáró ünnepélyt rendez, amelyet az első magyar kisdedóvóda alapításának századik évfordulója alkalmából az alapító Brunszvik Teréz grófnő emlékezetének szentelnek. A rendező : Halassy Gyuláné állami óvónő, minden érdeklődőt szívesen lát. Gyermekelőadás. A belvárosi ál lanti elemi iskolák ifjúsága június 17.-én délután 3 órakor az Uránia mozgóképszínházban jótékonycélú műkedvelő előadást rendez. Színre kerül A kis király című gyermekoperett és a Gyűrű c. színmű, melyeket Lestál Anna tanított be. Főszereplő : Palásthy László III. o. t., Palásthy László m. kir. honvédőrnagy fia. A zenét az érseki tanítóképző zenekara szolgáltatja. Beléptidíj 50 fillér; tekintettel a jótékony célra, felűlfizetéseket kő szonettel fogad a rendezőség. Levente lovas sík verseny, kisgazda ésleventeszekérverseny, lódíjazás Mis kolcon. A Tiszáninneni Lótenyésztő és Lovasegylet június 17-én délelőtt 9 órakor melegvérű anyakancák részére díjazást, délután 4 órakor pedig levente lovas síkversenyt, kisgazda szekérversenyt és levente szekérversenyt rendez a miskolci lóversenytéren. Különféle gazda ■ sági eszközök, tiszteletdíjak és oklevelek kerülnek kiosztásra az el sönek beérkezett kisgazdák, leventék és díjazott lótulajdonosok kő zött. Mint értesülünk, ez alkalomból több egri levente is átrándul Miskolcra. * Uránia. Szombaton és Vasárnap a »HOTEL IMPERIÁL-gutolsó előadása. — Kedden két sláger egy műsorban: »BALA0« (A majomember) Gastoa Leroux regényének filmváltozata 7 felvonásban, főszerepben Edmund Lowe. »ARANY KAKAS« a Vígszínház egykori nagysikerű vígjátéka filmen 7 felvonásban, főszerepét Lione Haid játsza. — Csütörtökön: »NAPÓLEON« Abel Ganca remekműve 14 felvonásban. — Szombaton, Hermann Sudermann »Egyszer volt . ! ! című regényének nyomán »AZ ASSZONY ÉS AZ ÖRDÖG« dráma 10 felvonásban. Burleszk kiegészítő műsor. Előadások kezdete. — 7,7 és 72<9 orakor. Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. A belügyminiszter jóváhagyta He vés vármegye új ebtartási szabály- rendeletét. Heves vármegye törvényhatósági bizotságának márciusi évnegyedes közgyűlése új ebtartási szabályrendeletet alkotott. Az új szabályrendeletet, amely lényegében megegyezik. a régivel, a m. kir. belügyminiszter jóváhagyta június 17.-én életbe is lép. Heves vármegye árvaszéke az ár vák és gondnokoltak érdekében. Heves vármegye árvaszéke, hogy az árvák és gondnokoltak érdekei sé reimet ne szenvedjenek, felhívta a hevesmegyei községi elölj ár óságo kát, hogy az összes, gyámhatóság alatt álló kiskorúak és gondnokol tak törvényes képviselőivel közöljék, miszerint az 1928. évi XII te. lehetővé teszi a magánjogi, to vábbá a családi vagy öröklési jogon alapuló pénztartozásoknak az átértékelését; ha a törvényes képviselők a gyámhatóság alatt állók érdekében nem járnak el, a kése delemből eredő minden kárért az árvaszék őket teszi felelőssé. Minden jármű köteles kitérni az udvari, katonai, posta, tűzoltó és mentőjármüveknek. Az egri m. kir. rendőrkapitányság vezetője ma az alábbi hirdetményt tette közzé : »Felhívom a város közönségének, de különösképen a kerékpár, az állatok által vont és géperejű jármüvek tulajdonosainak figyelmét arra, hogy az udvari, katonai, posta öh tűzoltó, valami it men tőjárműveknek minden más, akár szembejövő, vagy azokkal egy irányban haladó jármű feltétlenül kitérni tartozik. Mikor fentieket az érdekelteknek tudomására ho- zopi, figyelmeztetem egyúttal az összes járműtulajdonosokat, hogy a törvény ekként közölt rendelkezéseinek betartását a legnagyobb szigorral ellenőriztetem és azok ellen vétőkkel szemben a kihágási eljárást haladéktalanul folyamatba teszem.« SPORT. Eutball-eseinények. Eger, júnim 16 Ritka sport eseményben lesz része vasárnap délután a sportkedvelő közönségnek. Többszöri levél és táviratváltás után, nagy áldozatok árán sikerűit a Mese vezetőségének egy barátságos futball mérkőzésre lekötni a II. profi liga egyik tekintélyes reprezentánsát a Soroksári F. G. teljes I ső csapatát Ezt a jó képességű profi csapatot nem kell bemutatnunk sportkedvelő közönségünknek. — Elsőrangú védelme és kitűnő csatársora van, melyből különösen kiválnak a há rom Pflum testvérek és az egriek által is jól ismert Schweier A Mese céljáúl tűzte ki, hogy csakis elsőrangú csapatokkal fog mérkőzni, hogy a sportközönség igazán élvezhesse a futball sportot. Épen ezért a soroksáriak után a Ferencvárosi F. C. t, a Keleti és Északi kerület bajnok csapatait látja vendégül. Ezek a mérkőzések azonban nagy anyagi kiadásokkal járnak s ezért a Mese a jegypénztárnál fe- lülfizetéseket köszönettel fogad, de részben ezt is visszatéríti azáltal, hogy a felültizetőknek a következő mérkőzésre egy ingyenes ülőhellyel kedveskedik. A Mese most már szabadon, minden akadálytól mentesen szerepeltetheti teljes csapatát, amely hétről-hétre jobb formát mutat, mint láthattuk Miskolcon is, ahol teljesen uralta a pályát s csak Sterba Antal ominózus balesete mentette meg a Beac-ot a vereségtől. A szerencsétlenül járt Mese balhalf a Miskolci Erzsébet kórházban fekszik súlyos lábtöréssel és ezúton köszöni meg a hozzáérkezett részvétnyilatkozatokat és szeretetcsomagot, amellyel őt az egri hívei meglepték. (—) Főiskolai athletikai verseny Miskolcon. A [miskolci jogakadémia június 17.-én, vasárnap délután a Nép bő amtásho tele Kalász, munkás jókedv. OOffCO CIPŐ. kertben főiskolai athletikai versenyt rendez, amelyen a miskolci főiskosásokon kívül résztvesznek az egri emericanisták és a sárospataki bajtársék is. Egerből Maj- thényi József, Pruziinszky István, Szabó Gyula és Szmetana Károly indulnak a versenyekben, amely egyben egyesületi pontverseny is. asnp skí ansa -ar cs m ss Közgazdaság. Jó közepesnél jobbnak ígérkezik az idei termés. A földmívelésügyi minisztérium jelentése szerint a repce elvirág zott. A búzának a bő csapadék hasz nált. Hevesen helyenként fagykár, drótféreg- és egérkár fordult elő, Bács-Bodrogmegyéből kisebb rozsdakárt jelentenek, a Dunántúl északi megyéiben a jég tett károkat. Országos átlagban jó közepesen felüli búzatermésre számíthatunk. A rozs a téli fagyoktól többet szenvedett, nehezebben fejlődött, de így is közepes termést igér. Sokat használt az utolsó hetek langyos, esős időjárása a hideg miatt fejlődésében elkésett árpáknak. A kilátások a jó közepesnél jobbak. A zab jobb a jó közepesnél. j Nehezebben fejlődik a tengeri. | A becslés itt közepesnél valamivel jobb terméssel számol. A burgonya a közepesnél lényegesen jobb. i A cukorrépa jó közepesnél sokkal jobb termést igér, hasonlóan a takarmányrépa. | A gyümölcsök közül a kajszin- barack a fagyok miatt nem ad kellő termést Jó közepes a termés a cseresznyéből és meggyből. A szőllők a tartós, hűvös idő miatt lassan fejlődtek. Helyenként 5—15 százalékos fagykár fordult elő. Fejérmegyében pedig jégverés I pusztított. A bor ára Malligand- j fokonkint 4—8 fillér, literenként I 60—120 fillér. | A hivatalos jelentéshez hozzá ' kell fűznünk még, hogy a június ! 6.-i és rákövetkező napok jég- ; verései nem szerepelnek a jelentés- ! ben, aminthogy a kárjelentések 5 június 8-ára nem is futhattak be j — Számottevő jégkárt jelentenek j Baranya dőli vidékeiről. Szeged környékéről, ahol Szatymazon, — magánjelentósek szerint, — a szőllő teljesen elpusztult és a Dunántúl északi vidékeiről. Laptulajdonos és kiadó : KGRl KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET Kiadóhivatali igazgató: Dr. Schőnvitzkg Bertalan. Ä legjobban bevált, kézzel kovácsolt «Korona gyémánt« acélkaszák árai: 80—85 cm. 3 P 60 fill., 90—100 cm. 4.— pengő, 105—110 cm 4 P 40 fill. Minden darabot garancia mellett adunk, legalább 10 drb. megrendelésénél bérmentve szállítjuk a postaküldeményeket. Lengyel Testvérek egyedárúsító telepe Kaposvár, Korona n. 5.