Egri Népújság - napilap, 1928/1

1928-06-10 / 133. szám

t 1928. június 10 EGRI NÉPÚJSÁG Saxlehner András Hunyadi János természetes keserűvize elhanyagolt vagy nehezen leküzdhető székrekedés esetén is biztosan hat. Reggel éhgyomorra langyosan egy teli ivópohárral. A községi jegyzők vitanapja a készülő községi reformról Budapest, junius 9. Az Ornzágoi Jegyző Egyesü­let ma délelőtt 10 őrsi kezdet tel Pestvármegye izékbázának termében vitanapot rendezett a készülő községi reform törvény- tervezetéről. A vita-napon az ország minden részéből igen sok jegyző jelent meg. Dr. Koncz János a Jegyző Egyesület el­nöke szólalt fel először, majd Blaha Sándor dr. belügyi ál­lamtitkár fejezte ki felszólalásá­ban, hogy a jelenlegi rend­jegyzökópzés szere nem tud lépést tartani a rohanó élet kívánalmaival. F. Szabó Géza országgyűlési képviselő kijelentette, hogy feltétlenül szükségesnek tartja a jegyzőkép­zés színvonalának emelését. Az első fokú hatósági jogkört a községi jegyzőkre kell átru házni. A debreceni nyári egyetem. A Debreceni m. kir. gróf Tisza István Tudományegyetem taná­rai által létesített »Nyári Egye­tem« igazgatósága Debrícenbsn folyó évi jűüus hő 1. és 31. közt szünidei tanfolymot rendez. A tanfolyam keretén belül külön tanfolyamot is tart — különös tekintettel az iskolánkivüli nép­művelés érdekeire — a követ­kező programmal: I. Könyvtár­tan. (Népkönyvtárak). II. A nép­szerű előadás technikája. III. A rádió készítése és pedagógiai problémái. (Különböző iípusú gépek bemutatása, különös te­kintettel az olcsó készülékekre) IV. Hogyan és mit vetítsünk ? (Vetítőgépek és vetített képek bemutatása, a vetítés ped-gő­giája.) V. Falusi múzeumok. VI. Népművelési Szeminárium. Az előadásokat az egyetem tanárai, múzeumi tisztviselők és egyéb izakférfiak tartják. Közelebbi felvilágosítást ed a »Nyári Egye­tem* igazgatósága Debrecen, Arany János utca 1. A »Nyári Egyetem« igazgatóságának köz­lése szerint a tanfolyamon részt vevők kedvezményes ellátása havi 90—110 pengőbe kerül. Az egri róm. kath. iskolaszék június hó 10.-én (vasárnap) délelőtt V« 11 órakor a líceumi kongregá ciós teremben gyűlést tart. Otfga jüHtagfaj «BtK'jl ima Hifi, — Az oláh államvasutak vezér­igazgatósága abból a célból, hogy véget vessen ez utóbbi időben erősen elszaporodott po yauta- záioknak, rendeletet adott ki, amely szerint ezentúl minden állomáson csendőrök, rendőrök, esetleg katonák fogják körül­venni az állomásokra befutó személyvonatokat és a karhata­lom gyűrűjéből addig senkit sem bocsátanak ki, amig nem iga­zolta, hogy jeggyel utazott. HÍREK Eger, 1928 június 10. Az idei vitézzóavatás A kormányzó az arra érdemes folyamodókat jú­nius 17.-én fogja vitézzé avatni Budapesten, a MAC. margitszigeti sporttelepén, a szokott ünnepélyes keretek között. Az idei vitézavatás fényét és fontosságát emeli az a körülmény is, hogy egyúttal a vitézek főkapitányának, a kormány­zónak hatvanadik születésnapját is ünnepli a Vitézi Rend s ez évben közel négyszáz várományos kerül avatásra. Megyénkből is több vitéz kerül felavatásra. Érettségi találkozó. Egerben, a Ciszterci Rend Főgimnáziumában 1918. évben végzett növendékek tiz éves találkozójukat — eltérőleg az eredeti terminustól — junius 24-én tartják. Az előkészítő bi­zottság ez utón is kéri az osztály­társakat, hogy megjelenésükről dr. Pál Endrét (Eger, Városház) azonnal értesítsék, aki a találkozó részleteiről teljes felvilágosítással szolgál. Táplálékát szeretettel főzték, Gonosz kukták mégis megelőzték! Ön azt hiszi, hogy Ön nyúl először táplálékához, holott a kór ujjai mindenüvé gyorsabban érnek el. Mielőtt ön ételéhez nyúl, a légy már beszennyezte azt. A légy szennyes lábaival asztalunkon mászkál és gyilkos kórok csiráit hagyja gondosan elkészített ételünkben. Óvjuk meg egészségünket és öljük meg a legyet fliteléssel. Flitelés percek alatt megtisztítja otthonunkat a kórokozó legyek, szúnyogok, darazsak, poloskák, svábbogarak, hangyák, bolhák és tetvek tömegétől. A fiit kifürkészi azokat a legeirejtettebb zugokat, ahol a rovarok búvóhelyeiken tenyésznek és ott elpusztítja petéiket. Flitelés megöli a molyo­kat és lárváikat, amelyek lyukat ráguak a szövetekbe. Fiit megóvja a ruha- nemüeket. Használata könnyű. Nem hagy foltot. Világhírű tudósok tökéletesí­tették a Fiit rovarirtót. Biztos pusztulást hoz a rovarokra, de teljesen ártal­matlan emberre és házi állatra. Mindenütt kapható. Sárga kanna fekete sávval. Elpusztulnak legyek, szúnyogok, hangyák, poloskák, svábbogarak, molyok, bolhák stb. Óvakodjunk az utánzatoktól! Csak eredeti, plombáit Fiit kannát fogadjunk el 1 Magyarországi központ: „Panacea“ gyógyszervegyészeti R t. Budapest IV., Deák Ferenc u.15. Tel. T. 233-01.909-48 A 154 sz. Dobó István cserkész- csapat junius 9. én Egyekre ment, hogy ott tábortüzet tartson. A csapat vezetősége a legjobb tábor tűzi programmot állította össze. „Nem kétséges nem is talán, legjobb háziszer a SALAN“ Ne menjen nyaralni anélkül, hogy bőröndjébe tenne egy üveg SALAN-t, mert minden pereben szüksége lehet rá és nagy könnyelműség útnak indulni nélküle. De ne maradjon otthon sem SALAN nélkül, mert ez a kitűnő fertőtlenítő háziszer nem hiányozliatik egyet­len kulturember házából sem. Nyáron különösen nagy szüksége van rá. A nagy melegben mindenki izzad, de a hüvösödő estéken meghűlhet és fáj a torka. A gye­rekek a nyári játékokban megütik magukat, megvágják az ujjúkat, különböző spor­tokban mindenki megsérülhet. Szónyogesípés utján és másfelől is ezer fertőzés ve­szélye fenyeget. Mindezek ellen legjobb védekezés a SALAN tökéletes fertőtlenítő háziszer. Ära 1 pengő 20 fillér. . | Kérje mindenütt az új dobozos csomagolást. — Olcsóbbodik a pénz az összes középeurőpai piscokon. Időjárás. Hazánkban a hőmér­séklet a normális fölé emelkedett. Jóslás: Meleg és átmenetileg száraz idő várható. Az Egri Szegénygondozó Bizottság annak a megállapítását kéri, hogy a bizottság által május havában kiadott elszámolásban a következő adakozók három havi adománya elnézés folytán helytelenül volt közölve s az összegeket ekként helyesbíti: Hangya kirendeltség 5^— P., Wieszt János 15 — P., Peter ka István 6’— P., özv. Rótt Hermanne 3 — P., Domán Vil- mosné 41— P., özv. Schwarczné (sómalom) 2'50 P., Eichbrunn László 3‘— P., Friedmann József 6’ — P., Cserniczky N. 2 — P. — A szegénygondozó bizottság to­vábbá azzal a tiszteletteljes ké­réssel fordul Eger város közön­ségéhez, hogy szegényei részére használt ruhákat és fehérnemű- eket adományozni szíveskedjenek, minthogy ezekben nagy szükség van. A természetes keserűvíz ' w gyomor és béltiszti tó hatása páratlan. Az Igmándit ne tévessze össsze másfajta keserüvhzel! Kapható mindenütt kis és nagy üvegben. Schmidthauer kútvállalat Komárom.

Next

/
Thumbnails
Contents