Egri Népújság - napilap, 1928/1

1928-06-09 / 132. szám

1928. június 9 EGRI NÉPÚJSÁG 3 Dr. Barchetti Károly temetése. Eger város közönségének ál­talános nagy részvéte mellett Űrnapján délután négy órakor temették el dr. Barchetti Károlyt a Fájdalmas Szűzről nevezett temetőben. A temetési szertartást Matmzka Mihály apát-kanonok, Eger város plébánosa végezte. A temetésen a nagyszámú és előkelő rokonságon faívül meg­jelentek : Kriston Endre püspök, Trak Géza polgármester, Ridár* esik Imre és Török Kálmán kanonokok, dr. Erlach Sándor kamarai titkár vezetésével az egri ügyvédek, Gálbory József kir. törvényszéki elnök vezeté­sével az egri kir. törvényszéki birók, kir. járásbirők és kir. ügyészek, Magyary Pál minisz­teri tanácsos vezetésével a pénz- ügyigazgatőság tisztviselői kara és a nagyszámú gyászoló kö­zönség. A sírnál az Ügyvédi Kamara megbízásából dr. Erlach Sándor mondott búcsúbeszédet az el­hunytról. Többek között ezeket mondotta: — A nagyon finoman csiszolt elméjű jogász és a nagyon be­csületes, jó ember összpontosult benned. — A múlt vasárnapon hang­zott el a feltűnést keltő beszéd, mely azt a megállapítást tartal­mazta, hogy a becsületes embert ma holnap vitrin alatt tartják. — Mi nem vitrinbe, hanem — sajnos — koporsóba zártunk egy ilyen^ Vir Bonus t és elhelyezzük őt örökidőkre ide a közelünkbe, hogy ha szükségét érezzük an­nak, hogy ilyen egész emberrel találkozhassunk, akkor kizarán­dokoljunk a sírodhoz, ahol erőt fogunk meríteni az élet szennyes hullámai ellen való csendes és becsületes küzdelemre. — Édes jő barátunk, szeretett elöljárónk — Isten veled! * Dr. Barchetti Károly 1868-ban született. Az egri gimnáziumban Werner Adolf dr. zirci apát osz­tálytársa volt. Egerben végezte a jogakadémiát is. Az Ügyvédi Kamarának 1911.-ig titkára, ké­sőbb választmányi tagja, 1917 óta pedig helyettes elnöke. 1911 óta a Hevesmegyei Takarék ügyésze. Heves vármegyének tb. főügyé­sze volt. Dr. Barchetti Károly az egri hirlapirásnak is hosszú időn át jelentékeny munkása volt. A Hevesvármegyei Hírlapnak mintegy húsz éven át volt szor­galmas fömunkatársa Babocsay Sándor főszerkesztősége alatt. Miből keletkezik a legtöbb tüzeset? A statisztikai hivatal adatai alapján megállapítást nyert, hogy a legtöbb tűzeset gondatlanság­ra vezethető vissza. A gyújto­gatások száma csak a felet teszi ki a gondatlanságból keletkezett tűzeseteknek. Természetesen ez a tapasztalat kellő óvintézkedé­seket tesz szükségessé a biztosító­társaságok részéről és ezeket az óvintézkedéseket a jövőben fel fogják venni a kötvény feltételek közé. Érdekes adata a statiszti­kának, hogy a tűzesetek ideje általában délutánra esik. Júliusban nagy ünnep­ségek lesznek a lourdesi kegyhelyen. Újabb három csodálatos gyógyulást jelentett be az ellenőrző hivatal. Lourdesből jelentik : A Bureau des Constatalions (az ellenőrző hivatal) ma hosszabb jelentést adott ki három olyan csodálatos gyógyulásról, amely egy év előtt történt és az orvosi bizottság most ezt a gyógyulást hivatalo­san is elfogadta. 1927. május 29.-én érkezett a lourdesi kegy- helyre a turnai egyházmegye 850 főnyi zarándoklása, amellyel negyven beteget hoztak, köztük Henry Voece huszonötéves fran­cia csendőr, aki gyógyíthatatlan tüdőtuberkulőziiban szenvedett. Maurice Beurriot tizenhétévea bányász, aki gyógyíthatatlan bőrtuberfaulózisban és Mile Mar­guerite Bulli huszonnégyéves fiatal leány, akiről az orvosok megállapították, hogy csonttuber­kulózisa annyira előrehaladott, hogy az orvosok nem tudtak rajta segíteni. A három halálos beteget a legnagyobb gonddal szállították a lourdesi kegyhely kórházába, ahol megérkezésük után orvosi konzíliumot tartot­tak felettük, amelyen a profesz- szorok egyhangúlag megállapí­tották, hogy a három beteget az orvosi tudomány nem tudja meg­menteni. A szegény betegek ma­guk is tudták, hogy a halál órája közeleg. Három nspig szállítot­ták őket a barlanghoz, azután há­romszor résztvettek a szentségi körmeneten, majd a harmadik napon az ápolók a legnagyobb gonddal a csodálatos fürdőbe mártották. Aznap délután újból résztvettek a szentségi körme­neten, s mikor az Oltáriszentsé- get vivő pap a három beteg előtt elhaladt, azok felkiáltottak: »Jaj, Istenem!« Az ápolók s az orvo sok rögtön a három halálos be­teghez rohantak, akik felemel­kedtek hordágyukról és öröm­teli arccal újságolták, hogy: ■ meggyógyultam.c Utánna visz- szaszállítoiták őket a kórházba, ahol az orvosok megállapították, hogy mind a három halálos be­teg tényleg meggyógyult. A há­rom beteg ötnapi tartózkodás után zarándoktársaival együtt saját lábukon hagyták el a kegy­helyet. Egy év után a három csodálatos gyógyulásban része­sült francia újból megjelent a begyhelyen, most már ép egész­ségnek örvendenek, amiről és a csodálatos gyógyulásról az ellen­őrző hivatal most adta ki jelen­tését. A három zarándok július első felében tér vissza a lour­desi kegyhelyre és ebből az al­kalomból nagyszabású ünnepsé­gek lesznek a kegyhelyen. Az ünnepségen résztvesznek a ma­gyar nemzeti zarándoklásnak tagjai, akik július 4-én indulnak Budapestről. A zarándoklásban a jubileumi év alkalmából az or­szág minden részéből nagy szám­ban vesznek részt a magyar katholikusok. — A zarándokló« résztváteli díja III. osztályon 350, II. osztályon pedig 520 pen­gő. Jelentkezni az Országos Ka- tbolikus Szövetségnél (Budapest, IV., Ferenciek-tere 7) lehet. aamBHgiHSisaBgaaassBsaeaasEHgaaB * H Mária uccai Olvasókörben szom­baton este 8 órakor a szokásos össz­tánc Paricska Agostonéknál. HÍREK Személyi hír. Dr. Degré Miklós, a budapesti kir. ítélőtábla elnöke, Egerbe érkezett. A táblaelnök hi­vatalvizsgálatot tart az egri kir. törvényszéken, járásbíróságon és junius 14-ig marad városunkban. Halálozás Részvéttel értesülünk, hogy özv. tyuskai Papp Imréné, Eger város női társadalmának is­mert és közszeretetben álló tagja, az egyik budapesti kórházban hosszas betegség után elhunyt. Papp Imréné tevékeny részt vett városunk minden karitativ mun­kájában : alelnöke volt a Heves­vármegyei Jótékony Nőegyletnek, amelynek múlt évi újjászervezése­kor ö gyűjtötte a tagok kéthar­mad-részét; egyik legbuzgóbb tagja volt a Szociális Missiótársu- latnak is ; halála városszerte ősz tatlan részvétet keltett. Papp Im­réné holttestét Egerbe szállítják és vasárnap délután 3 órakor a hatvani temetőben helyezik örök nyugalomra. Halálát egyetlen gyer­meke : Papp Kató és nagyszámú, előkelő rokonság gyászolja. Felhivás a NÖegylet tagjaihoz. A nőegylet felkéri tagjait, hogy al- elnöknőjének, özv. Popp Imréné- nek f. hó 10-én vasárnap d. u. 3 órakor a Hatvani temető kápol­nájából tartandó temetésén minél számosabban megjelenni szíves­kedjenek. Elnökség. Új igazgató-tanító. Dr. Szmre- csányi Lajos b. t. t., egri érsek Fazekas László domoszlói r. kath. kántorta nítót, érdemeinek elisme­réséül igazgató-tanítóvá nevezte ki. Halálozás. Mint részvéttel érte­sülünk, Üjházy Antal ny. mezö- tárkányi kántortanító Jászberény­ben, hosszas betegség után, 56 éves korában elhunyt. Középiskolai atlétikai verseny. Az egri róm. kath. fiú felsőkereske­delmi iskola Wesselényi Sport­köre junius 10.-én, vasárnap dél­után 4 órakor az egri középisko­lák részére atlétikai-versenyt ren­dez az érsekkerti sporttelepen. Erős küzdelemre van kilátás, mert a négy egri középiskola ifjú atlé­tái minden erejüket latba vetik, hogy a múlt évi atlétikai verseny pontversenyének győztesét: a ke­reskedelmi iskolát, elüssék az újabb győzelemtől. Magyar Túrista Egyesület Egri Bükkosztályának túrája: 1928 jun. 10. I. csoport. Felsőtárkány-Mész völgy —Jánosháza'— Középbérc — Kerek hegy—Ördög hegy—Bélkő— Bélapátfalva. Indulás reggel fél 7 órakor a Lyceumtól Felsőtárká- nyig autóbusszal. Gyaloglás 6 óra. Vezető: dr. Cservény István. — 11. csoport. Tárkányi tó—Csákpi- lis—Vasbánya hegy—Kövesdi kilátó —Várhegy—Isaák Gyula—mene­dékház—Nagy Eged—Eger. Indu­lás az I-ső csoporttal. Gyaloglás 4 és fél óra. Vezető és menedék- ház-ügyeletes Légrády László. Jelentkezés kötelező 9-ig a veze­tőnél vagy Hubay József titkárnál (Népszövetkezet r. t.) Szerencsétlenül járt motorkerék­páros. Bódi Péter vécsi legény a gyöngyös—karácsondi szakaszon szabálytalanul az út jobboldalán hajtott és elütötte a motorkerék pározó Elek Miklós kompolti gaz­dasági könyvelőt, aki lábszárcsont­törést szenvedett. Az egri kir. tör­vényszék gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétsége miatt 2 hónapi fogházra Ítélte Bódi Pétert. Az ítélet jogerős. Időjárás. Magyarországon ma a maximum 28 fok meleg volt Pé­csett. Jóslás: Változékony idő vár­ható helyenként esővel vagy ziva­tarral. * Minden egri családnak szüksége van a helyi vonatokról készült menet­rendre! Vegye meg az Egri Népúj­ság vasárnapi számát. Az altisztek egyesületének új dísz­tagja. Az Állami és Törvényhatósági Altisztek Nyugdíjpótló és Segélyző Egyesülete Trak Géza polgármes­tert az egyesület dísztagjavá vá­lasztotta. A választásról szóló dísz­oklevelet Surányi Kálmán várme­gyei portás, a hevesmegyei szer­vezet elnöke, adta át Eger polgár- mesterének. * Halálozás. Nyári József 2 és fél éves kisfia -. Aurél pénteken reggel 7 órakor hosszas betegség után elhúnyt. Temetése szombaton délután 3 órakor lesz a Honvéd u. 13. sz. gyászházból. Önbetörést követett el, hogy meg­kapja a biztosítási dijat Markstein Rudolf gyöngyösi gyümölcskeres­kedő 30 miliő koronára biztosí­totta az ingóságait, majd egy félév eltelte után azt jelentette a ren­dőrségnek és a biztositó társaság­nak, hogy betörők jártak a laká­sában és onnét sok értékes dolgot magukkal vittek. A rendőrség megállapította, hogy önbetörésről van szó és csalás miatt feljelen­tést tett a gyümölcskereskedő ellen. Az egri kir. törvényszék Markstein Rudolfot az ellene emelt vád alól felmentette azzal az indokolással, hogy Markstein csak betörést je­lentett úgy a rendőrségnek, mint a biztosító társaságnak, holott ha komolyan számított volna kártérí­tésre, úgy pontos tárgy és érték­leltárt is kellett volna mellékelnie. * Uránia. Szombaton és vasárnap, mindkét nap két előadásban V*7 és ‘/i9 órai kezdettel: «A KÉT KOCAVADÁSZ, vígjáték 7 felvonásban, főszerepeiben Zoro és Huru. ROBOGÓ HALÁL« hét felvonásos dráma, főszerepét Irene Rich játsza. Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. A pétervásári m. kir. adóhivatal építése befejezést nyert. Az új adó­hivatal rövidesen megkezdi műkö­dését, ha a m. kir. pénzügyminisz­ter kinevezi a hivatali tisztvise­lőket. Két putnoki postás megdózsmálta az amerikai dolláros leveleket — A putnoki csendőrökhöz már he­tekkel ezelőtt több bizalmas fel­jelentés érkezett egyes gazdáktól, akiknek Amerikából érkező és dol­lárt tartalmazó leveleiket egy is­meretlen tolvaj rendszeresen meg­dézsmálta. — A nyomozás során a gyanú csakhamar két levélkéz­besítőre Könyves Istvánra és Kó- czián Józsefre esett, akik az utóbbi időben feltűnően költekeztek. Mikor a csendőrök kihallgatták a két kéz­besítőt, rövid tagadás után mind­ketten beismerték, hogy rendsze­resen megdézsmálták a kézbesítés végett rájuk bizott dolláros leve­leket, sőt elő is adták azokat a dollárokat, amiket még nem vál­tottak be A két tolvaj kézbesítőt a csendőrök letartóztatták. Az egri pénzügyi palota elkészült és annak műszaki felülvizsgálatát Tóbiás József műszaki tanácsos, a hevesvármegyei államépitészeti hivatal főnöke megkezdette. A minorita rendházból július első napjaiban költözik át az egri pénzügyigazgatóság, adóhivatal és számvevőség az új épületbe, amely­ben a földmérési felügyelőség és a pénzügyőrség már elhelyezkedett.

Next

/
Thumbnails
Contents